Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-12 / 36. szám
Aktuális kérdések____________________________ A szegénység mérhető Szőke Judit Debrecen (KM) — A szegénység napjainkban talán a legsajnálatosabb problematikává válik. Magyarországon is. Az elszegényedés veszélyét növeli a nagy léptékben terjedő munkanélküliség, az infláció, egyes szakmák már jellemzően pers- pektívátlanná válása. De van ezeken kívül még számos, ezzel összefüggő ok, mely az emberek zömében azt a már eluralkodó bizonytalanságérzést alakítja ki, hogy a szegénység az ő életükben is bármikor bekövetkezhet. A témát sokan sokféle módszerrel kutatták már. Intézmény is van bőven, melyek a gond csillapítását tűzték ki céljukul. És mégis... A vizsgálatok túlnyomó többsége az igazán szegényeket kérdezi helyzetükről. Tavaly decemberben állt össze az a jelentés, mely egy más módszeren alapult. A kutatást végzők, a KLTE Metodológiai és Pszi- chometriai kutatócsoportja programjának fókuszában is a szegénység állt, de a lakossági vélemények tükrében. A megbízó a nyíregyházi Pro Humana Alapítvány, a felderítési körzet pedig a mi megyénk volt. A témavezetőt, dr. Mün- nich Ákost kértük egy rövid összegzésre. □ Milyen körben végezték a felmérést, kiknek küldték ki a kérdőíveket, s kik voltak az interjúk alanyai? —: A gazdagabb réteg nehezen nyilatkozik meg ez ügyben, de nemcsak ez volt az oka annak, hogy a nem szegényeket kérdeztük a szegénységről, hanem azt a kategóriát, akiknek legalább lakásuk van, s persze azokat a szervezeteket, intézményeket, akik tehetnek értük. Ennek a kutatásnak egyébként már voltak előzményei, a kapott következtetéseDr. Münnich Ákos Szekeres Tibor felvétele két is — mint mindig — több fórumon „megfürdettük”. Felvetettük az eredményeket például egy olyan polgári fórumon, melyen vállalkozók vettek részt. Elkezdték szidni a szegényeket, mondván: nem szorulnak semmiféle sajnálatra és segítségre, mert amit kapnak, azt is ahelyett, hogy beosztanák, elisszák, elcigizik. Ekkor úgy éreztem, meg kell fogalmaznom: abban látom a szegények egyetlen esélyét, hogy a gazdagok elkezdenek aggódni a pénzükért, és erre apellálva hajlandók tenni a megoldásért. □ Ahhoz, hogy az elemzést megfelelőképpen el lehessen végezni, nyilván meg kellett fogalmazni, mi a szegénység. — Ezrével vannak definí- . ciók. Van, mely szerint szegény az, aki az átlagjövedelem feléből kénytelen élni, s van, • amikor kalória-alapon számolnak. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a meghatározásnak a Közös Piac országaiban. Olyannyira óriásiak az eltérések, hogy ha valamelyik ország azt akarja, hogy sok szegénye legyen, avagy kevés, egyszerűen csak a definíciót kell megváltoztatnia, a brüsszeli központban külön apparátusa van a témának. S létezik az úgynevezett szegénységvonal, ki mennyi pénzt akar, ott húzza ezt meg statisztikailag. Hiszen a szegénység relatív és több szempontból technikai kérdés. Mi éppen ezért három szempontot variációit alkalmazzuk, melyek tökéletes skálát alkotnak: lakás, mházkodás, élelem és ezek ele- gendősége. Az emberek pontosan el tudják helyezni magukat és másokat ezek mentén. Érdekes, hogy ebben a relációban magyar és a holland minta eredménye egybeesett, azaz valamiféle kulturákfelettiség- gel is szembetalálkozunk. □ Mik a legfőbb tanulságok, melyek ha eltérő szinteken is, de mindenképp megfontolásra érdemesek? — Arra a végső következtetésre jutottunk, amit a nemzetközi tudomány is igazolt, hogy a szegénység megelőzéséhez, kezeléséhez abszolút állami beavatkozás szükséges. S á válaszok összegzése folytán- az is egyértelművé vált, hogy az emberek szerint messze nem elégséges, ami most van. Megszületett az a javaslatunk is, hogy nem a nagy létszámú szociális irodákra van szükség, hanem arra, hogy a szociális munkások az embereknek helyben, fizikai környezetükben legyenek. A nyugat-európai tapasztalatok ugyanígy szólnak. Hollandiában például rengeteg az önkéntes szociális munkás, fantasztikus önsegélyező trükköket találnak ki a fiatal munkanélküliek. □ Nagyon fontosnak érzem általában is, de különösen a szegényeket körülvevő szolidaritásérzést. Az egzakt tudomány szerint van még ilyen az emberekben? — Erre mi is kíváncsiak voltunk. A következtetésünk az, hogy az anyagi jellegű segítségkészség alacsony szintű a közeli kölcsönös kapcsolatokig terjed. Az emberek megnövekedett biztonságigényt mutatnak a családra orientáltsággal. Ha sikerül megerősíteni a munkahely és a család anyagi jólétének biztonsági hátterét, akkor képesek az emberek mások felé fordulni. A rászorultak zömére igaz, hogyha kap egy nagyobb anyagi segítséget, utána önmaga is elboldogul. A kutatók számára igen nagy élmény volt, hogy találtak olyan falut, mely egyszerűen bezárta magát, s — legnagyobb megdöbbenésükre — a legnagyobb nyomor közepette maguk oldották meg gondjaikat. □ Gondolom az együttérzés és a segítségadás tekintetében a város-falu összehasonlításban még mindig a falu győz, hiszen a személyesség erőteljesebb. — A megyében fokozottan jelentkező gazdasági, társadalmi hátrányok bizonytalan létfeltételeket eredményeznek, illetve fokozottan sújtják a vidéki, falusi környezetben élőket. Azt előre lehetett feltételezni, hogyan alakítják a társadalmi és személyes kapcsolatokat. A kapott eredmények alapján kiderült, hogy a különbség egyre kisebb, mégpedig a vidéki ember segítési hajlandóságának csökkenő mértéke miatt. Ez a vidéki élet drasztikus romlásával magyarázható és gyors beavatkozást igényel. De nem helyi szintűt. □ A megkérdezettek szerint mik a szegénység kialakulásának okai? S kitől avagy mitől várják az emberek a megoldást? — Adataink szerint az elmúlt rendszer hibás döntései miatt kialakult hátrányos helyzetnek tulajdonítják a szegénység egyre nagyobb mértékű terjedését. A megoldást elsősorban a központi irányító testületek és a helyi önkormányzat együttes munkájától remélik. A megoldást elsősorban munkahelyteremtés útján látják lehetségesnek. Az itt élő emberek átfogó központi intézkedéseket várnak és a szegénység felszámolása érdekében készek együttműködni, hiszen nem munkalehetőséget szeretnének. A TARTALOMBÓL: • Videoklip a Psichéről • Nézők elidegenítése • Körmöcbányái szellemi triász • Megállt, majd meglódult az idő KM galéria Mészáros QáBor kerámiái észáros Cjabor keramikus iparművész szá- Jwi mára a kerámia mint műfaj, magában fog- íaíja az ipari formatervezést, funkcionáíis tárgytervezést és egyedi kivitelezésű plasztikákat. 1958- ban született ‘Békésen, majd 1983-ban szerzett diplomát az Iparművészeti ^Főiskola kerámia-porcelán szakán, ß szegedi évek.után, 1987 óta a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanára, ß magyarországi csoportos és egyéni kiállítások, mellett Szófiában, (Prágában, (Münchenben és Olaszországban voltak, láthatóak alkotásai, ßz 1990-es év az Őszi Párlat (Művészeti díját hozta, 1993-ban pedig a Nemzetközi (kerámiai Stúdió keretében ösztöndíjasként dolgozott (Kecskeméten. Halál kíséretében romba dől Kováts Dénes r* oson tudtam megérteni, mi O vezeti az embert odáig, hogy másokat öljön céljai elérése érdekében, hogy háborúkat robbantson ki, vagy legyen aktív részese. Annak ellenére mondom ezt, hogy tudom: az emberiség történetét végigkísérik a háborúk, az öldöklések. S dacára annak: világhódító Nagy Sándor, XII. Károly svéd király, a Hunyadiak vagy I. (Nagy) Lajos — kedvenc történelmi személyiségeim — valamennyien sokat háborúztak, s nem csak a hon védelmében. A háború mindig maga a borzalom, még akkor is, ha a győzelem feletti örömmámorban erről sokan megfeledkeznek. S ha másként közelítjük meg a kérdést, akkor azt is mondhatnánk: egye fene, gyilkolják egymást a katonák, ha nekik úgy tetszik, csak másoknak hagyjanak békét. Ez persze a dolog túlzott leegyszerűsítése lenne. Nemcsak azért, mert sokan parancsra cselekedtek és cselekednek, de azért is, mert a „régi dicsőség” időszakában, vagy mondjuk a lovagkorban sem csupán az volt a jellemző: egymás ellen küzdenek a harcosok a hírnévért és a győzelemért. Bizony, a történelem folyamán mindvégig ártatlan emberek, öregek és fiatalok, asszonyok és gyermekek sokasága is áldozatul esett. Régen is megbecstelení- tették az asszonyokat és leányokat, ölték azokat is, akiknek semmi közük sem volt a harchoz. A technika fejlődésével a dolgok lényege nem változott, csupán a halál vagy a sérülések oka lett változatosabb, időnként kegyetlenebb, esetleg gyorsabb. És persze mind nagyobb tömegek vesztették életüket. Mindez arról jutott eszembe, hogy ismét borzalmasnál borzalmasabb hírek érkeznek Boszniából, az egykori Jugoszlávia népei továbbra is ész nélkül öldöklik egymást. Furcsa, érthetetlen, esztelen ez a barbárság, az állandó fegyverropogás. Felfoghatat- lannak tűnik, hogy képesek saját hazájukat romba dönteni, évszázados kultúrákat, történelmi és nemzeti értékeket tönkre tenni a hatalomvágy miatt. Nyilván meg lehet magyarázni, ki mit és miért tesz, de igazán még sincs rá magyarázat. Háború. A borzongás és a félelem fut át az emberen, ha ezt a szót hallja vagy kimondja. S most nem a könyvekben olvasunk róla, nem a moziban nézzük történelmi filmen, nem választ el tőle óceán, de itt van közel, déli határunkon. Nagyon közel. Erezzük szelét nemcsak a menekültek révén, alíik segítségre, támaszra szorulnak, kiknek egy része szinte csak értékei töredékét tudta kimenekíteni, de a gonosztevők, a fegyvercsempészek révén is. Mert itt járnak közöttünk, űzve sötét üzelmeiket csak azért, hogy gazdagodjanak, s hogy odaát még több fegyverhez és lőszerhez jussanak gyilkosok, s csupán védekezők egyaránt. Ók meg lőnek, szinte töltés nélkül, tekintetbe sem véve: civil vagy katona, ártatlan lakos vagy fegyveres harcos esik áldozatul. A jelek szerint az ember nem túl tanulékony fajta. Hisz számtalan példa mutatja: a hadviselés óriási anyagi és emberáldozatot követel, mégis mindig fegyvert ragad. Pedig ha fellapozzuk a történelem emléklapjait, a legtöbb nemzet históriájában találunk elrettentő példákat. Világ és országégések nemcsak új hazákat teremtettek egyes nemzetek fiai számára, nemcsak a meggazdagodást jelentették bizonyos rétegeknek, de tönkretettek életeket, sorsokat, kultúrákat és országokat. Tanulságokat szép számmal lehetne sorolni, a maga módján minden háborúnak meg lehet vonni mérlegét. A polgárháborúkban különösen. Mert lehetnek mondjuk ősi ellenségek szerbek és horvátok, mégis egy nemzet fiaiként éltek jelentős időszakon át. S amit ők, vagy elődeik megalkottak, pusztulás és halál kíséretében romba dől. Értelmetlenül. A felelősség kérdése azonban valahogy a semmibe vész. A déli határunk mögött folyó esztelen polgárháborút talán meg lehetne állítani. Mert bár kétségtelen: alaposan megfontolást igényel a nagyhatalmaktól, hogy mit tegyenek, sokszor a kéksisakos béke- fenntartók bábnak tűnnek csupán. Európa békéje és biztonsága is azt követeli: határozott és hatékony lépésekkel próbáljanak meg rendet tenni. Ami a volt Jugoszlávia területén folyik, az már nem csupán egy nemzet beliigye. S a nép, határokon innen és túl, békét akar. Elek Emil felvétele —
