Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-12 / 36. szám
1994. február 12., szombat HÁTTÉR A honvédelem ügye Kiölték az emberekből a nemzeti önvédelem ösztönét • Ésszerűtlenségek Leszerelés Szekeres Tibor felvétele Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — A haza védelmének ügye minden állampolgárt érint, a csecsemőtől az aggastyánig. Emberi életünk kiteljesítését, személyes céljaink valóra váltását csak és kizárólag békében valósíthatjuk meg. Ez év január elsejével lépett életbe a hatpárti megegyezés után elfogadott új honvédelmi törvény, amelynek előkészületéből Szendrey László, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára oroszlánrészt vállalt magára. A Négyszemközt az országgal elnevezésű, az MDF által két hete szervezett megyebeli vizit alkalmával a honvédelmi szekcióban nagy érdeklődés kísérte megyénk parlamenti képviselőjének a honvédelemmel kapcsolatos bevezetőjét, majd a jelenlévő hivatásos és nyugállományú tisztek fejtették ki álláspontjukat, elsősorban a gazdálkodást alapvetően gátló ésszerűtlen előírásokról és a katonák érdekvédelméről. Ekkor kértük rövid beszélgetésre az álamtitkárt. Garanciák □ Mit jelent a honvédelmi törvénynek az egész társadalomra érvényes kiterjedése? — A honvédelmi törvény valójában a társadalom és a honvédelem kapcsolatával foglalkozik és mint ilyen, tartalmazza a jogainkat és a kötelezettségeinket, egészen addig: a társadalom egyes alkotóelemeinek, az önkormányzatoknak és az egyes embereknek milyen jogosultságaik hagyhatók meg és melyek korlátozhatók a honvédelmi vagy más törvényekben. Előírja a törvény azt is, milyen jogosultságai vannak a honvédelem szervezésében a köztársasági elnöknek, az országgyűlésnek, a kormánynak, a miniszternek, a honvédség parancsnokának, az egyes katonának, ezen belül a ténylegesnek, a tartalékosnak és a póttartalékosnak. Ezeket a garanciákat beépítettük, én most azt mondom, fölöslegesen. A magyar honvédállomány, a hivatásos és a sorkatona nem vethető be, és soha nem volt bevethető a népe, a nemzet ellen, az apja, a barátnője, a testvére ellen, nem állt a hatalom mellé akkor sem, amikor erre kifejezett parancsot kapott. Én úgy gondolom: most sem viszonyul rosszabbul a katona a nemzetéhez. A garanciák feleslegesek, de megnyugtatásként benne kellett, hogy hagyjuk. A honvédelem szervezése egy kódexszerű törvényben történik. Ebben a katonai védelem csak az egyik, bár nagyon fontos rész. Több ágát önállóan szabályozhatnánk, pl. a mozgósítást, azt, hogy a rendkívüli állapot idején mi a követendő szabály, az mikor rendelhető el. A törvényben rögzítettük: ezt legkésőbb 1997- ig szabályozni kell. A nemzeti önvédelem □ Milyen a honvédelem megítélése a közvéleményben? — Elfogadja a szükszég- szerűségét, és ezt indokolja több körülöttünk történő esemény. Sajnálatos módon elölték az emberekben a nemzeti önvédelmet és azt az ösztönt, mellyel azt mondjuk, a mi hadseregünk, a mi katonánk. A néphadsereg csatlós szerepet vállalt, irány a külföldi célpont, ott semmisítse meg az ellenséget, és sokadrangú kérdés volt: ki védi meg akkor az országot? Nekünk pedig azt kell bemutatni — eddig elég deffenzívek voltunk ebben, — hogy számunkra ennek a 93 ezer négyzetkilométernek a megvédése a cél. □ Miként vélekedik a katonai szolgálat eltörlését szorgalmazó aláírásgyűjtésről? — Ezek a csoportocskák túldimenzonálnak bizonyos kérdéseket. Nem mindegy: ők vagy a társadalom hogy gondolkodnak erről a kérdésről. Az nem jut eszükbe: ki védi meg az ő feleségüket, a gyereküket, vagy nem hallották, hogy a szerb háborúnak milyen következményei vannak? Ki neveli fel a megerőszakolt asszonyok nem kívánt magzatait? A mi társadalmunk nem fogadta be ezeket a hangokat, sokkal józanabb, semhogy a szélsőség mozgalommá váljon. □ A polgári szolgálat idejét 18 hónapra csökkentette a törvény. Nem akarják többen ezt választani a bevonulok közül? — Ennek a humánus paszszusnak a bevezetése nem jelentett emelkedést, évente nem egészen 500-an választják a szolgálatnak ezt a formáját. A hit gyakorlása □ Mostanában kötik az egyházakkal a megállapodást a tábori lelkészi szolgálatról. Miért fontos ez? — Minden vallás lehetőséget kap a szabad vallásgyakorlásra, a pasztorális tevékenységre intézményesen és egyénileg is. Ezt szervezzük most, és amelyik egyháznak vagy vallási közösségnek bázisa van, akik és ahol azt igénylik: a lehetőségük megvan rá. Most a három történelmi egyházzal kötöttük meg a megállapodást, de már jelentkezett az unitárius egyház is. Amint a bázisa kimutatható, úgy biztosítjuk a lehetőséget, hogy a papjaik gyakorolják hitüket. A katonai lelkész azért katona, mert jobban elfogadja őt a hivatásos és a sorkatona. A pap és a katonai parancsnok egymásnak kölcsönösen nem adhatnak parancsot. A katonai lelkész a lelki gyakorlattal foglalkozik. Még annyit tennék hozzá: a szabolcsi fiúk még mindig jó katonák, a HM őrzését is me- gyénkbeliekre bízzuk. ostaládáinkban tekin- télyes mennyiségű hir- JL detőanyagot, reklámlevelet találunk üzletek megnyitásáról, esetleg árubemutatóval, ajándékkal egybekötve. Kisiparosok ajánlkoznak, hogy elhárítják a dugulást, kőművesmunkát végeznek, tapétáznak, felássák a kertet, természetgyógyászkodást vállalnak. Árengedménnyel lehet venni mindent, ami külföldi. Csak a hazai termékek szorulnak egyre a perifériára. Jönnek a cédulák. Netán név szerinti, a személyiségi jogokat durván megsértve, mindenféle nyerési lehetőséggel kecsegtetve. „Ön az egyetlen jelölt, már meg is nyerte az első fordulót... csak rendeljen már! Helyébe is hozzuk!” — persze, borsos szállítási és csomagolási díjért. Jó ideje már az állampolgár molesztálása megy végbe vagy így, vagy úgy, amelynek végén ha nem ismeri ki magát a rejtelmes szövegezésben, beugrik és rövid úton megszabadul néhány ezer forinttól. Mert az agyonreklámozott áruk egy része bóvli, híre-hamva sincs a nagy nyerésnek, s a postafiókszámmal hirdető forgalmazót megtalálni lehetetlen. Izgatottan vártuk gyertyaszentelő napját. Nem annyira sabb jele. Szaporodnak az ajánlások. „Rám szavazz, nem bánod meg!” Mert könnyű a hibát felvetni, szépen hangzatossá felöltöztetni, féligazságokat puffogtataz egyházi ünnepség miatt, mert az még nem rögzült igazán tudatunkban, hanem, hogy kijön-e a medve, a mackó, a morgós maci, vagy sem. A medve kijött, és nem azért, hogy vécére menjen, megtisztálkodjon, hanem hogy megnézze az időjárást. Erdemes-e még tovább lapítani a jobb oldalát, vagy netán a bal oldalt is elfeküdje egy kicsit. A medve kint volt, mert a természet törvényeit becsapni nem lehet. Ó tudja, hogy jön valami új, rövidesen fürdőzhet a napban, megtöltheti a bendőjét. Igen, hát így vagyunk, elérkeztünk a végéhez, a tavasz küszöbéhez. Ez a legbiztoni. De a megoldás módja sehol sem szerepel, csak „majd mi, majd én!” Valahonnan már ismerősek ezek a gondolatok, módszerét mindenki el tudja helyezni tapasztalatainak széles palettáján. Egyedül a postaládák győzik. Jól megvannak az iparosok ajánlóleveleivel, nem is hadakoznak, pedig volna mit mondani egymásnak is. Legtöbbjük gyakran a közeli szemétkukába kerül, mert megfizetni mind a kettőt lehetetlen, legalábbis alkalmazottként. De a medve is bízik, végül is február van. Majd jön jégtörő Mátyás. Igaz, hogy ezen a télen nemigen kell sok jeget puhítani, áe az embert annál inkább. Erre vannak a cédulák. Pszichológusok elemzése alapján mindenkihez hozzá lehet férkőzni, megtalálni a gyenge pontot, azt a bizonyos kiskaput. A kisembernél ezt egyre nehezebb, mert igyekszik gondosan elreteszelni, hogy egyre kevesebb szivároghasson be rajta. Úgyis törik lankadatlanul az áremelések, melyek ugyan nem olyanok (mondják), mint a tavalyiak, de a kiskapus emberek tudják, hogy nagyobb, mert szorozni, osztani megtanultak, még ha sokan közülük kórusban is mondták valamikor azt az egyszeregyet... Mi várjuk rendületlenül az ajánlásokat, főleg a konkurenseket. Hátha sikerül olcsóbban javíttatni a dugulást, a háztartási gépeket, netán a választási kiadásokat csökkenteni. e mégis valljuk be ön- I 1 magunknak, csupa JLS biztatás ez a télvége, és nagyon sokat kell még munkálkodni érte, hogy ne csak álom maradjon. Kampányár Angyal Sándor A mikor a köztársaság elnöke kihirdette a választás napját — amely szerint május 8-án járulunk az urnákhoz, hogy megválasszuk a néphatalom legfontosabb fórumát, a parlamentet —, valójában hivatalosan is kezdetét vette a választási kampány. Ezt megelőzően elhangzottak sürgető nyilatkozatok is, ám nagyon sokan tisztában voltunk és vagyunk vele: nem időhúzás volt ez az elnök részéről, hanem annak jele, hogy maga is szeretné minél rövidebbre fogni a választási hadjáratot. Az oka pedig ennek többféle: a hosszú kampány túlságosan drága, kifárasztó, az egymásnakfe- leselő kortesbeszédek megzavarhatják az egyébként is zaklatott közéletet, ami pedig egyáltalán nem kedvezne a bölcs döntésnek. Mindez távolról sem jelenti azt, hogy a választás előtti hetekben ne élénkülne meg a közélet, ne lenne zajosabb az életünk. Azt csak remélni tudjuk — ellentétben a négy év előttivel —, ezúttal irgalmasabbak lesznek a plakátragasztók szép hazainkkal, műemlékeinkkel, s megtalálják a módot egy kulturáltabb utcai megszólításnak. Ezen dolgoznak a különböző pártok kampánystábjai — jönnek például a hírek óriásplakátokról, amelyekbe úton-út- félen beleütközhetünk majd —várhatóan megnő a kam- pányoló műsor az elektromos médiákban, s majd a választás forró szakaszában az írott sajtóban is egyre több oldalról próbálnak meggyőzni bennünket a különböző pártok arról, hogy csakis az ő programjuk az egyedül üdvözítő, s hogy ezt a programot kizárólag csak az ő jelöltjeik tudják majd végrehajtani, tehát nyugodtan szavazzunk csak rájuk. Schramka úr nem is olyan régen magyar újságíróknak azt vázolta fel egy tapasztalatcsere alkalmával, hogy milyen is egy választási kampány Hamburgban és környékén. A német újságíró kolléga előrebocsátotta, nem lehet az ő módszerüket egy az egyben Magyarországra adaptálni, vannak azonban olyan tényezők, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezék között is a legfontosabb a mértéktartás, mert — mint ahogy a neves zsurnaliszta vélekedett — „...közben megy az élet tovább, s nem szabad engedni, hogy a lapokban eluralkodjék a választási kampány.” Aztán példát is mondott: a német világvárosban az eseményt megelőző két héttel a 12 helyi lap még hírt sem adott első oldalán a korteskedésről. Csupán az eseményt megelőzően mutatták be a pártok vezér- egyéniségeit (közülük sem mindenkit, csak a meghatározó pártokét), ám annál gazdagabban tálalták a végeredményt. Mert—mint Schramka úr hangoztatta — hiába bármiféle plakáterdő, vásári zaj, külsőség, amikor a választó a fölkében magára marad, ott dönt, s őt a végeredmény érdekli. T alán e kitérő is segít az igazság felismerésében: nem a kampány hossza, sziporkázó, pazarló külsősége a fontos, hanem az őszinte, reális program bemutatása, amiben bízhat, aki a szavazócédulát az urnába dobja. Televíziósokk Dankó Mihály A ki feltalálta a televíziót, nem is sejtette, milyen időzített bombát helyez el az emberiség jövőjében. Hiszen ez a dobozba zárt „ szellem"—„öl, butít és nyomorba dönt”. Igen, talán nem túlzás a kijelentés, ez már narkotikum. A fentiek igazolására álljon itt néhány jellemző példa: a gyerekek—mert elsősorban ők fertőződnek — elfelejtenek olvasni, a betű, a fantázia helyett készen kapják az információkat. (Most nem kívánok kitérni a rájuk zúduló személyiség- romboló filmekre). Nem használ ez a „szerkezet” nekünk, felnőtteknek sem. Gondoljunk csak bele, mennyit ront a munkamorálon, mi történik egy-egy nagyhírű sorozat folytatása vagy netán futballmeccs után. Szinte leáll az üzem, kiürülnek az utcák, másnap órákat vesz igénybe, mikor megbeszélik a történteket. A tv betört az emberek magánéletébe is. Éppen azt a kevés időt veszi el, amit a családra, egymásra kellene fordítani. Hol vannak a beszélgetéssel eltöltött meghitt órák, a szomszédolások? Mintha csak varázsszó lenne a híradó szignálja, az apa abbahagyja a gyerek- nevelést. Ki hinné, de az ország népszaporulatára is hatással van a televízió, hisz statisztikák mutatják, hogy egyre hosszabb adásszünet után kilenc hónappal két-háromszorosára nő a gyermekáldás, mint általában. Az egészségünket védő orvosok is hiába emelik fel szavukat ez ellen az ördögi gépezet ellen, mert tény, nemcsak a szellemünket „puhítja el", hanem a testünket is. Nem elég, hogy az örökös televíziózás tönkre teszi a szemünket, sokszor inkább választjuk az akármilyen műsort, mint a sétát vagy a kirándulást. A technika modernizálódásával pedig még az ágyból sem kell felkelni a készülék kezeléséhez. Mindezek mellé manapság oda a családi békénk is. Hol van már a régi szép idő, amikor egy, legfeljebb két program közül lehetett választani. Ma az égi, illetve a kábelcsatornáknak köszönhetően tíz-húsz, sőt ennél több adásból válogathat a néző.