Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-06 / 4. szám
Már nem a világ vége Új épületekkel gazdagodott a közelmúltban Beszterce Beszterec (KM - HZs) — Beszterecen szeptembertől egy csodálatosan szép iskolában tanulhatnak a gyerekek. Korábban Beszterec Vasmegyeinek volt a társközsége, csak elhanyagolt tagiskola működött a faluban. 1990. októberétől működik az önálló általános iskola, tájékoztat a kezdetekről Kiss Gyula, az iskola igazgatója. Egy új falukép Egy 1962-ben épült öttantermes iskola bázisán folytatódott az oktatás, valamint a régi egyházi iskolaépületekben. Az újonnan alakult ön- kormányzat terveiben elsőként az óvoda, az iskola, a könyvtár és a művelődési ház megépítése szerepelt. Az első évben átépítették az óvodát, majd pályázatot adtak be a közben életveszélyessé nyilvánított iskolára. Közben elkészült a művelődési ház, a benyújtott pályázaton nyert anyagi segítséget a testület, így ’92 augusztusában hozzáláttak az iskola bővítéséhez és a tornaterem építéséhez. Beszterecen napjainkban egy jellegzetes falukép kialakításán fáradoznak, építészetükben a természet, a fa az egyik meghatározó építészeti anyag. Fontos szempontnak tekintették, hogy hagyományt teremtsenek a községben. így olyan iskolát terveztek építeni, amely egy új faluképhez tartozik. Az iskola gyors tempóban egy év alatt elkészült, ’93. szeptember 5-én átadták az új iskolát, amely immár kilenc tanteremre bővült. Még folyamatban van a tetőtér beépítése, amelyhez decemberben láttak hozzá. A tetőtérben kap majd helyett a nevelői és az igazgatói szoba, ezek a helyiségek jelenleg a szertárban találtak ideiglenes otthonra. Ami nagyon fontos, a tornaterem mellé vizesblokkot is építettek, így a gyermekeknek nem kell kijárniuk az iskolaudvarra az illemhelyre. Ingyen kapják az ebédet Az iskolában 137 gyerek kilenc osztályban tanul, minden osztálynak külön tanterme van. Egy osztályban átlagosan tizenöt diák tanul. Pályázat útján berendezték az étkezőt, melynek kialakításával lehetőség nyílt az iskolai étkeztetésre. Az óvodában főznek, onnan hozzák az iskolásoknak is a meleg ebédet. A településen élők körülményeit mutatja, hogy mindössze hét gyermek fizetne ebédet. Azokban a családokban, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 6400 forintot, ingyenesen ebédelhetnek a gyerekek az iskolában. Mivel csak hét tanuló lépte át ezt a határt, az önkormányzat méltányosságból minden diáknak térítésmentesen adja az ebédet. Ami megdöbbentő, így sem mindenki veszi igénybe, körülbelül húsz diák otthon étkezik. Az uzsonnát és a tízórait már mindenki térítés ellenében kapja. Fiatal a tantestület Az iskolában még vannak kisebb hiányosságok, a belső berendezések még hiányoznak. Az iskola vezetősége szeretné felújítani illetve kicserélni a tantermek berendezéseit. A jövőben az oktatási eszközök fejlesztése lenne a cél, és szeretnék az új iskola adta lehetőségeket kihasználni a tartalmi munkában is. A tornaterem eddig ismeretlen volt a besztereci gyermekek körében, télen keveset mozogtak, nem volt edzésre lehetőség. Most minél több sporttevékenységbe bevonják a gyerekeket. Az iskolában egyedül történelembob nem tanít szakos tanár, ami egy kisközségben jónak mondható. Talán a legfiatalabb tantestület tanít itt, a tizenkét tagú nevelőtestületben az igazgató negyven évével a legidősebb, a többiek a harminc évet sem érik el. A tanárok törekednek arra, hogy bevonják a diákokat a művészeti jellegű tevékenységbe, énekkart, színjátszókört hoztak létre. A kultúra alapjait rakták le Beszterecen a művelődési ház és az iskola építésével, aminek köszönhetően már Beszterec nem a világ vége. Eddig a munkahely hiánya miatt sokan elköltöztek ebből a faluból, de ma már megállt ez a tendencia. Fejlődésnek indult Beszterec... Az új művelődési ház Beszterecen Szekeres Tibor felvétele Olvasónk leveléből Jubilált az óvoda A napokban ünnepelték Tiszavas- váriban az 1. sz. Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda 100 éves születésnapját. Sulyok József polgármester úr az alkotó elődöknek kijáró tisztelettel emlékezett meg az alapító Lukács családról, kik az óvodán kívül több igen fontos köz- intézményt is létrehoztak Büdszentmi- hályban. Az első óvónő is családjukból került ki: Lukács Margitka személyében. Az óvoda — bár régi s történelmi viharokat megélt (lóistálló is volt a háború alatt) falaival veszi körül az oda járó gyerekeket s az értük dolgozókat, szellemében új, friss és alkotó közösséggel rendelkezik. A jubileum napján nevében is megújult, mert a saját nevelési profiljuk kifejezésére a Fülemüle természetvédő óvoda nevet hirdető márványtáblát is e napon avatta fel, leplezte le a város vezetője. Sulyok József polgármester úr ez ünnepi napon adta át az Aranykatedra kitüntetést és a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet a megfelelő pénzjutalom kíséretében Benyusz Lajosné nyug. óvodavezetőnek, aki az I. sz. óvodai körzet vezetője is volt. Évtizedeken át kellő szakértelemmel, nagy odaadással és gyermekszeretettel szolgálta városa óvodaügyét. Zákány Gézáné ny. óvónő is jutalommal egybekötve kapta meg itt a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. A szakmai program a továbbiakban az óvoda sokszínű hétköznapjait mutatta be videofelvételekkel tarkított előadásokkal. Betekinthettünk a Pam- puch Jánosné által vezetett Zsolnai ÉKP-program előkészítését végző nevelőmunkába, valamint a Benyuszné Kovács Mária óvónő által vezetett csoport munkájába, ahol sérült, fogyatékos gyermekek integrált nevelésével foglalkoznak. Képet kaptunk a korai német nyelvi nevelésről Szöginé Megyeri Gabriella óvónő vezetésével. Az erdei óvoda csoportjának csodás természetben töltött időszakairól készült videofilm látványa felébresztette bennünk azt a vágyat, hogy újra óvodások lehessünk ebben a csoportban. A biciklitúrák látványa során öröm és mosoly lett úrrá a nézőkön. A kerékpárok egy részét az óvoda pályázaton nyert pénzből vette, más része a gyerekeké volt. Sok gyerek az óvodában tanult meg kerékpározni. Öröm volt látni, hogyan csodálkoznak rá a gyerekek a természetnek számunkra mindennapinak tűnő apró titkaira. Harcsa Tiborné Nyíregyháza KisKeiet