Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-06 / 4. szám
Reflektorfényben A festőművész Tiszátok (KM — HZs) — Négyévesen deres ablakokon, később papíron rajzolt a tiszalöki Nyilánszky Mi- hályné, Erzsiké néni. Amióta az eszét tudja, mindig rajzolt. Nyíregyházán járt középiskolába. Boros Géza Munkácsy- díjas festőművész volt a mestere, aki nagyon tehetségesnek tartotta, hisz már akkor drámai kifejezésekre volt képes, és a bibliai történetekkel országos hírnévre tett szert. A háború és a nehéz körülmények miatt kimaradt az iskolából. Tiszalökön a községi elöljáróságon dolgozott. Mindig úgy látta más ember dolgát, mint a sajátját, nagyon segítőkész volt, ezért szerették az emberek. A háború alatt egy zsidó asszonyt két gyermekével bújtatott a családja, majd közel négy évtizeden át eltartották dr. Vay Gildát, Vay Adóm unokáját. A háború után elbocsátották az akkori pártvezetők, de a tömeg mellette volt, visszakerült pozíciójába. Ez a momentum mindig meghatározó volt a Tisza- lökhöz való kötődésében. Az emberek bizalmát érezte a háta mögött akkor is, mikor tanácstagnak választották. Nem volt ugyanis a jelöltek névsorára felírva, mégis felkerült a szavazatok révén. Élete vágya teljesült, mikor megkezdte rajztanári pályáját. Szorgalmatoson közel három évtizeden át tanította rajzolni a gyerekeket, ahol 1972- ben igazgató lett, onnan került nyugdíjba. Nagyon vizuális, mindenről képekben gondolkodik. Nagyon szerényen és nagy alázattal a természetet, mint tanítómestert követte, de témái között fellelhető az emberábrázolás, a csendélet és a mesekép is. A parasztember bölcsessége, higgadtsága, ítéletalkotása az, ami a legjobban eligazította az életben. Nem tud aludni, ha egy téma foglalkoztatja. Ilyenkor akár éjszaka is felkel, alig várja, hogy megfesthesse a képet. Nagyon gyorsan fest, ha éjszaka hozzálát, reggelre elkészül a festmény. Nem csak itthon, külföldön is többször volt kiállítása. Élete során egy vezérfonal kísérte, amit Arany János öntött versbe: „Legnagyobb cél itt a földi létben,/ ember maradni minden körülményben”. Ahol nincs bűnözés Nepálban bárhol letehették a csomagokat, nem tűnt el semmi Páll Csilla Nyíregyháza — Ha valaki a nyári nyaralását tervezgeti, a leggyakrabban Görögország, Olaszország jut eszébe mint elérhető távolság. Nem így volt ezzel Bihari Zoltán két barátjával. Repülővel, busszal, de leginkább gyalogosan indultak útnak, annak a több ezer kilométernek, mely Nepálba vezetett. Az egy hónapos túra ugyan még a nyáron volt, de a diafilmekkel, sztorikkal tarkított beszámoló a napokban hangzott el a Madártani Egyesület évzáró taggyűlésén. □ Annyi szép érdekes, izgalmas helye van a földnek, miért Nepálba indultatok el? — A szempont közül a legfontosabb az volt, hogy a legtöbbet lássunk, s erre Nepál volt a legalkalmasabb. Már két évvel ezelőtt elkezdődött a túra szervezése, de az ösztöndíjból — negyedéves biológus hallgató vagyok a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen — ezt nem lehetett volna megvalósítani, így támogatókat kellett keresnünk, ami nem ment egyik napról a másikra. □ Először a fővárosba, Kathmanduba érkeztetek meg. Mi az, ami a repülőről leszáll- va fogadott benneteket? — Az élet a többi ázsiai országhoz hasonlóan az utcán zajlik. Ha valaki hajat akar vágatni vagy fogat húzatni, nem kell kilincselnie. Ott jártában- keltében megteheti. Bár azt hiszem, inkább húzatni lehet, mint tömetni. A köztisztaság, mint a legtöbb ázsiai országban, itt is igen kényes kérdés. Ugyanis köztisztaság nincs. Állatok takarítják el a hulladékot. A teheneket például reggel kiengedik, este hazahajtják. Egész nap a hulladék közt keresgélnek valami élelemfélét, de leginkább kartonpapírt esznek. Most, mikor egyre több nyugati termék áramlik be az országba, igen sok a műanyag, s ez halomszámra áll, mert az államnak nincs pénze ezek hasznos feldolgozására. Csatornázás nincs, egy vízcsapra ráépül egy egész lakótelep. Mindezekből érthető, hogy igen erős szaga van Kathmandu- nak. A falvakban is ugyan ez a helyzet, de ott nincs nyomor. A világ egyik legszegényebb országa, de a legszükségesebbekre telik. A fertőzés általános, a gyerekek 50 százaléka ötéves kora előtt meghal. Olyan fertőző betegségekkel találkoztunk, amelyeket Európában már csak hírből ismernek. □ Sikerült nagyobb betegség nélkül megúsznotok ezt az egy hónapot? — Az természetes, hogy mindenki átesik egy hasmenésen, védőoltásoktól függetlenül. Komolyabb bajunk nem volt, bár mind a hárman szinte állandóan lázasak voltunk. □ Indiából került át a kasztrendszer még az 1400-as években. Mi a helyzet most, a XX. század végén? — Jelenleg 64 főkaszt, s több száz alkaszt van. Ugyan eltörölték, de a közgondolkodásban továbbra is benne él. Még mindig a szülők választják ki gyermekük számára a megfelelő párt. Van, hogy az esküvőn találkoznak először a fiatalok. □ A vallásukhoz is ennyire ragaszkodnak? — A templom az élet másik fő tere. Oda hordják portékájukat árulni. Sütnek-főznek, mindent itt csinálnak. A brah- manista vallás azt hirdeti, hogy nem az ember van a vallásért, hanem a vallás az emberért. □ A rengeteg képen, amit hoztál a gyerekek mindig tanultak. —Nagyon furcsa volt, hogy a legeldugottabb helyen is gyerekfejeket láttunk papír fölé hajolva. Elsősorban a fiaikat iskoláztatják. A lányokról azt tartják, őket felesleges, mert ha férjhez mennek, úgyis elhagyják az otthonukat, így a beléjük fektetett pénz elvész. □ Milyenek a nepáli emberek? — Nagyon kedvesek, általában körülállták bennünket. Érdeklődtek, hogy honnan jöttünk, hová tartunk. Sokan tudnak angolul, főleg a gyerekek. Ami meglepő, hogy nincs bűnözés. Bárhol letehettük a csomagunkat, mindent úgy találtunk, ahogy hagytuk. □ Ha már a Himalája gerincén keresztül mentél, biztosan tudod, hogy mi újság a „Jetivel” ? — Az emberek 10 százaléka hisz benne. Érdeklődtünk ott élő vadászoktól, ők nem hiszik, hogy létezik. □ Nepál után melyik országot akarod meghódítani? — A nagy terv Dél-Ameri- ka, de nem az idén, talán majd jövőre. Egy jellegzetes nepáli épület Amatőr felvétel 4 KisKelet ■■■I1HHH1
