Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-21 / 17. szám
1994. január 21, péntek Készülődés új beruházásokra A tapasztalatok szerint a magánvállalatok optimistábban tekintenek a jövő elé megállapították: a felmérésbe bevont cégek többsége a saját helyzetét jobbnak ítéli, mint a magyar gazdaságét. A foglalkoztatást illetően a vállalatok általános véleménye, hogy ezen a területen nem történik lényeges változás. Ugyanakkor határozott vélemény- különbség mutatkozik a nagy állami cégek illetve a belföldi és külföldi tulajdonban lévő kis- és közepes magáncégek között: az előbbiek további létszámleépítésre gondolnak, az utóbbiak pedig a foglalkoztatottak számának növelését tervezik. A gazdasági egységek ’94-ben a tavalyi szintnek megfelelő, 19-20 százalékos átlagkereset növekedést tartanak reálisnak, ugyanakkor a várható inflációs rátát átlagosan 24 százalékban határozták meg. A vállalatok várakozásait il- * letően megállapítható: a magántulajdonban lévő cégek optimistábbak, mint a nagy állami vállalatok. Kedvezőbben ítélik meg a növekedési kilátásokat, s erőteljesebb fejlesztéseket kívánnak megvalósít- nai. A gazdasági növekedés akadályai közül — ellentétben a nagy állami vállalatokra jellemző szemlélettel — nem a külső problémákat említik meg, hanem az általuk is befolyásolható belső tényezők megváltoztatását vetítik előre. Mindez persze annak a következménye is, hogy a kis- és a közepes magánvállalkozások sokkal eredményesebben alkalmazkodnak a változó gazdasági körülményekhez, mint az állami cégek. Aktívabb piaci munkájuk-' nak köszönhetően pénzügyi helyzetük az idén is stabilabb lesz, s a magánvállalkozások várhatóan a foglalkoztatás bővítésében is élen járnak majd. Benczúr Gyula, a tizenkilencedik század nagy magyar festője születésének 150. évfordulója alkalmából nyílt bélyegkiállítás a Jósa András Múzeumban január 20-án Harasztosi Pál felvétele Számítógépen a szerencse Ráthy Sándor Budapest (ISB) — Úgy tűnik, a Magyar Gazdasági Kamarához tartozó vállalatok továbbra sem bíznak feltétel nélkül a kormány gazdasági növekedést előrevetítő prognózisában. Egy tavaly év végén készült általános felmérés szerint az idén például csak a cégek egynegyede vállalkozik beruházásokra. Mindez mutatja, hogy a ’93 második felében felerősödött kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok — az export visszaesése, a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya — hatottak a vállalatokra is, s várakozásaik egyre visszafogottabbá váltak. A GKI Gazdaságkutató Rt.- vel közösen végzett kamarai felmérés több mint 1200 vállalatot érintett: a cégek visszaBörtönök Peking (MTI) — Megnyílnak a kínai börtönök az amerikaiak előtt, mármint a börtönmunkát ellenőrző amerikai tisztségviselők előtt — jelentette az AP. Lloyd Bentsen amerikai pénzügyminiszter pekingi látogatásán csütörtökön közölte, hogy a kínai kormány beleegyezett öt börtön amerikai átvizsgálásába. Az eset előzménye: az Egyesült Államok törvényei tiltják a börtönökben készült árucikkek importját, s alapos gyanú merült fel, hogy Kína rabokkal gyártatott termékeket is exportál az Egyesült Államokba. Kína 1992-ben meg is ígérte, hogy felhagy ezzel a gyakorlattal, ám ahhoz akkor nem járult hozzá, hogy amerikaiak megvizsgálják a rabmunka szempontjából leggyanúsabb öt kínai börtönt. jelzéseiből kiderült, hogy a válaszadók többsége ’94-ben a tavalyinál valamivel kedvezőbb növekedési lehetőségekre számít. Ellentmondásossá teszi viszont a képet, hogy a vállalati gazdálkodás kitörési pontjaként meghatározott export alakulását rendkívül bizonytalannak ítélik a cégek. A termelőszférában például továbbra is súlyos problémát jelent az, hogy a meghatározó kapacitások kihasználtsági szintje igen alacsony. Ráadásul az 50 százalékos szintet is alulmúló kihasználtság a nagy állóeszközigényű gazdálkodókat jellemzi. A felmérés alapján ugyan nem lehet pontos és megbízható információkat szerezni a cégek pénzügyi helyzetéről, annyi bizonyosnak tekinthető, hogy tovább folytatódik a vállalati vagyon felélése. A kérdésekre adott válaszok elemzésekor a szakértők érdekes paradoxonként Debrecen (KM - R. J.) — Kedden, azaz január 25-én megyénkbe is elérkezik a gépesített, a számítógépes lottózás és totózás rendszere. Nyíregyházán két helyen is, az Arany János utcai és Rákóczi úti kirendeltségeken közvetlen adatátvitel segítségével játszhatnak a fogadók a jövőben. A Szerencsejáték Rt. 20-án, csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette a változás leglényeStockholm (MTI) — A menekültek kiutasítása tekintetében Svédország a világ- ranglista első helyére került, derül ki a Dagens Nyheter cikkéből. Míg más országokban a menekültek 15 százalékát sikerül a rendőrhatóságoknak ténylegesen kitoloncolniuk, addig ez az arány a skandináv államban 85-95 százalék. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa Genfgesebb elemeit. Ezek szerint az új szelvényekkel, és több változatban megjátszható tippek fogadása, illetve feldolgozása az AustriaLottó rendszeréhez lesz hasonlatos, ugyanakkor nem kevés előnnyel jár az eddigi, a hagyományos módon való játékhoz képest. Mindenekelőtt megnyúlik a feladási határidő, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy még szombaton délelőtt is léből közvetlenül karácsony előtt levélben fordult ez ügyben az érintett országokhoz. A svéd bevándorlási-, illetve a külföldieket ellenőrző hivatal a kérés ellenére még mindig havonta ezerhatszáz, a korábbi Jugoszlávia területéről Svédországba menekült személyt utasít ki az országból. A svéd rendőrség az elmúlt öt hónap alatt 4500 menekültet kutatott fel és toloncolt ki. Enhet fogadást kötni, az új szelvények, illetve változatok kitöltése kényelmesebb, mint elődeié, hiszen például lottóvariációk esetén — bizonyos értékhatárig — elegendő lesz egyetlen játékmező kitöltése. A menetközben nyilván egyre jobban ismertté váló szisztéma egyben teljes biztonságot jelent a fogadónak és további játékváltozatok bevezetését is lehetővé teszi. nek ellenére még mindig mintegy 14 ezer olyan személy tartózkodik az országban, akinek letelepedési kérelmét elutasították. Most a kormány újabb intézkedéssel nehezítette a menekültek helyzetét. Amennyiben ügyvédjük az elutasító határozat megfellebbezésére adott háromhetes időtartamot túllépi, nincs több hatóság, amely a kérvényezők segítségére siethetne. Kiutasítják a menekülteket Alig van, aki bevonuljon katonának Moszkva (MTI) — A sorozás alóli tömeges kibúvás és az újoncok gyenge egészségi állapota szinte lehetetlenné teszi, hogy feltöltsék az orosz hadsereg sorállományát — közölte csütörtökön Moszkvában négy orosz tábornok. Az AP jelentése szerint Mihail Kolesnyikov vezérezredes, az hadsereg vezérkari főnöke elmondta: több mint 20 ezer lógóst elkaptak a hatóságok, ám további 50 ezer sikeresen „elkerülte” az őket előállítani kívánó katonai és rendőri egységeket. Oroszországban a sorkötelesség teljesítése alól kibúvókat békeidőben nagy pénzbüntetéssel sújtják, sőt a bevonulni nem akarókat három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik. Kolesnyikov úgy vélekedett: egyre nő a lakosság hajlama arra, hogy egyetlen törvény megtartását se vegye komolyan. A bevonulási kötelezettség semmibe vételéhez az is hozzájárul, hogy zuhan a hadsereg hímeve, alacsony a katonák fizetése, az elszállásolás színvonaltalan és az újonnan bevonultakat gyakran fizikailag bántalmazzák. A főtisztek sajtókonferenciájukon azt is közölték, hogy a sorkötelesek 78 százaléka felmentést kap a katonai szolgálat alól: felük továbbtanulás miatt, közel egynegyedük egészségi okokból, sokan családi indítékok miatt. A tábornokok egyetlen kedvező irányzatról számoltak be: az önkéntesek — a zsoldosok — számának emelkedéséről. Borisz Jelcin tavalyi rendelete óta ugyanis a hadsereg 120 000 fővel kötött hosszú távú szerződést, s a tervek szerint 1994- ben 150 ezerrel növekszik majd a hivatásos katonák száma. Jó termés lehet Tiszavasvári (KM - GB) — Óriási érdeklődés mellett rendezte meg tegnap a szerencsi Cukorgyár Rt. idénnyitó cukorrépatermesztési ankétjét a tiszavasvári Munka Mezőgazdasági Szövetkezetben. Több mint 200 érdeklődő előtt számoltak be a gyár vezetői az elmúlt év kedvezőtlen viszonyai között elért alacsony, de még elfogadhatónak mondható eredményeiről, köztük a 9540 hektár területen betekarított 27,5 tonnás termésátlagról. Ezután ismertették az idei, vonzó termesztési feltételeket. Ezek szerint 1994-ben 3000 forintot fizetnek egy tonna répáért, és térítik a szállítási költségeket. Az ősszel nyújtott 5 ezer forintos termelési hitelen túl az arra érdemesnek ítélt tábla öntözéséhez hektáronként 8000 forintos támogatást adnak. Speciális termesztési-, és öntözőgépek beszerzéséhez, az állami fejlesztési támogatásokon túl, a gyár 20 százalékos támogatást nyújt saját keretéből. Betakarításig kedvező kamatra meghitelezik a vetőmag és a növényvédőszerek költségeit. A szabolcsi répatermesztés színvonalát javító, helyi specialitásnak szánják, hogy úgynevezett integrációs bázisokat hoznak létre megyénkben, ahová szakmai tanácsokért bejárhatnak majd a termesztők. Egy- egy nagyobb szakmai felkészültségű integrátor termelőhöz ezenkívül gépeket helyez ki a cukorgyár. Az izraeli... ...kormányfő szerint azért nem haladnak az autonómia végrehajtásáról folytatott tárgyalások, mert a PFSZ vezetője már most az állami szuverenitás jelképeihez ragaszkodik. (MTI) Teljesen kiégett... ...az Air France francia légitársaság egyik Airbus A340-es repülőgépe csütörtök hajnalban, a Párizs közelében lévő Roissy repülőtér szerelőcsarnokában. (AFP) A Rabbani... ...afgán államfőhöz hű erők csütörtökön az elnökkel szembenálló Hekmatjar kormányfő és Dosztum tábornok csapatainak Kabulban lévő állásait bombázták. (MTI) Az SZDSZ... ...2-3 héten belül hozza nyilvánosságra a párt országos és területi listáit — közölte Kuncze Gábor frakcióvezető azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a párt XI. kerületi jelöltjeit. Az idén... ...majdnem háromszor any- nyi Suzukit gyártanak Esztergomban, mint az elmúlt évben. A Magyar Suzuki Rt. januári hírleveléből kiderül, hogy 1994-ben 30-35 ezer autót készítenek. (MTI) Vallási sokszínűség Nyíregyháza (KM) — Az SZDSZ tiszteletben tartja a magyar társadalom világnézeti és vallási sokszínű-: ségét. Minden polgárnak joga legyen nyíltan vállalni hitét — többek között erről is szó van az SZDSZ egyházpolitikai programjában, melyet a párt vezetői a hétvégén vitattak meg. hőnyi Tamás, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, valamint Laborczi Géza ország- gyűlési képviselő a program részleteiről tartott sajtó- tájékoztatót csütörtök délután az SZDSZ megyei székházában. Szükségesnek tartják az állam és az egyház szétválasztását, amely nem a társadalomtól való elszakítást jelenti, hanem strukturális változtatásokat, melyek részben már megtörténtek. Az egyházi ingatlan, az is- kolalapítás, hitoktatás, tábori szolgálat területén is van néhány tisztázandó kérdés. — Egy felmérés szerint egyébként, az SZDSZ jelentős részét hívők alkotják, ellentétben más véleményekkel. S a parlamentbe ennek a pártnak a támogatásával került be a legtöbb lelkész — hangzott el a sajtótájékoztatón. HIRDETÉS ,MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL— /----------------------------------------------------------------------\ TESS omiLY - TEXTIL AföGSUE)® OLASZ LAKÁSTEXTIL-ÜZLET Árukínálatunk: Szolgáltatásaink: TEXTIL ARREDO: — helyszíni felmérés, — speciális karnisrend- — karnisfelszerelés, szerek, — függönyvarrás, — hajlított, boltíves karni- — ingyenes lakberendesok. zési tanácsadás. TESS ITALY: ____________ .. ... /^HaíveltablakáhozT^X sotetito függönyök, /félkör alakú ablakmélyedéséhez\ „ °Iszovetek’ ,., ( eddig nem sikerült függönyt és ) — fürdőszoba-textíliák. V karnist találni, keressen fel J bennünket! 4400 Nyíregyháza, Kossuth u. 38 Tel.:06-60-357-715. TESS mm - TEXTSL •70149/1H-21.05*