Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-21 / 17. szám
1994. január 21péntek HÁTTÉR Oktatás összefogással Közösen működtetni a továbbképző iskolát a tankötelezettség teljesítésére Nyelvi labor a nyírbélteki iskolában Amatőr felvétel Baraksó Erzsébet Nyírbéltek, Encsencs, Pi- ricse (KM) — Sok minden bolygatja a kedélyeket az utóbbi időkben az iskolák háza táján, az oktatás számos szakmai kérdésétől kezdve a pedagógusbérekig. Az 'egyik ilyen ingoványos terület mostanában az, hogyan lehet teljesíteni az úgynevezett tankötelezettségi törvényt? Ennek jártunk utána megyénk néhány településén. Az oktatási törvénynek a tankötelezettségről rendelkező része már a törvény-előkészítés időszakában félreértéseket okozott: egyesek a szovjet módszer utánzását emlegették, mások afféle algimnázium létesítését gyanították. Mi tagadás, a titokzatosság köde korántsem foszlott szét, még pedagógusberkekben is vannak tisztázatlan kérdések. Három szép, modem iskolában érdeklődtünk az elképzelésekről. Farmer és háziasszony Nyírbéltek a korábbi időkben egyfajta körzetközpontja volt a környező településeknek, s amint azt Szücsné Kujbus Zsuzsa, a helyi általános iskola igazgatója megfogalmazza, többék között az a céljuk, hogy ez a központi szerep valamilyen formában az oktatás vonalán is érvényesüljön. — Mindjárt az elején felvetettem a helyi képviselő- testületnek, hogy meg kell vizsgálnunk az úgynevezett kilencedik és tizedik osztály indításának lehetőségeit. Mi az iskolában felmértük, milyen személyi és tárgyi adottságokkal rendelkezünk. Ugyancsak számolunk az öm- bölyi tagiskolában tanuló gyerekekkel. Egyértelműnek látják, hogy a kilencedik és a tizedik osztályban olyan gyakorlati képzésre kell ráállni, aminek a gyerekek az életben hasznát veszik. A fiúk számára ez lenne a farmerképzés, a lányokat ugyanakkor arra készíthetnénk fel, hogyan lehetnek jó háziasszonyok. Mindezeken túl megvannak a feltételek az idegennyelv-oktatásnak: a 16 helyes nyelvi laborban németet tanítanak fakultációban, illetve csoportbontásban könyvtári ismeretekkel és hittannal felezve. Az elképzelések szerint a közeli falvakból is tudnák fogadni a nyelvtanulásra jelentkező gyerekeket Encsencsen csupa virág, csupa üdezöld iskolában fogad az igazgatónő Tréfán Jánosné. Amint mondja, a községben mindössze néhány gyerek jönne szóba a továbbképző megszervezése esetén. Jelenleg egy volt tanulójuk Nyírbogát- ra jár át a betanított munkásokat képző tanfolyamra. Mintatantervek Nincsenek még a tantestületnek konkrét döntései ezzel kapcsolatban, de az iskola vezetője úgy véli, az egymáshoz közeli kisközségeknek együtt kellene kidolgozni a megoldás lehetőségeit, esetleg mintatantervek tanulmányozásával. Látnivaló akad bőven Pi- ricse iskolájában is, ahol Heizer Györgyné igazgatónő kalauzol. Ők már közelebb állnak a megoldáshoz, hiszen erős az elhatározás: a kilencedik-tizedik évfolyamot nem csupán azért kell megszervezni, mert van tankötelezettségi törvény, hanem azért, mert a község élete és rendje így kívánja. Az iskolába járó gyerekeknek most már a fele cigány, ők maradnának a továbbképzés osztályokban, s velük bánni óriási pedagógiai feladat. — Szeretnénk, ha a tovább nem tanuló gyerekek, akik 16 éves korukig bent maradnak az iskolában, hasznos és praktikus képzésben vennének részt — halljuk az igazgatónőtől —, megtanulhatnának gépkocsit vezetni, szerezhetnének műszaki ismereteket különböző szakmákban, s azzal a képesítéssel például egy építőipari cégnél elhelyezked- * ve már többet érnének, mint egy segédmunkás. A piricsei iskolában is készek arra, hogy a térségben gondolkodjanak, ez ügyben említi meg az igazgatónő az angol és az olasz szakkörüket, továbbá a számítógépes központjukat, ahol szívesen látnák a gyerekeket más településekről is. — Nincs más választásunk, mint az összefogás! — jelenti ki a leghatározottabban Páll Antal, Piricse polgármestere. Egyetlen ilyen kistelepülés sem képes a teljes vertikumot működtetni. Nincs még későn Példaként a közműfejlesztést említi: Nyírbéltek, Őmböly, Encsencs, Penészlek, Piricse és Nyírpilis közösen 140 kilométeres vezetékrendszert épített ki közel 300 millióért: korábban senki nem álmodott a gázról, és most mindenki gázzal fűt. — így vagyunk most ezzel az iskolai kérdéssel is — foglalja össze véleményét a kérdésre a polgármester úr — nehezen értelmezzük ezt a rendeletet, amit a kormányzat azért talált ki, hogy enyhítse a pályakezdő munkanélküliek gondjait. Ha előre akarunk jutni, össze kell fogni: Nyírbéltek lehetne a nyelvoktatás, Encsencs a sport, Piricse a számítógépes képzés központja. Fáj a szívem minden gyermekért, akit elvisznek városba tanulni, és nemcsak azért, mert megy vele a fejkvóta, hanem azért, mert fogy a szürke- állomány. Volt már itt egy lehetőség, amikor összefoghattunk volna, azt elszalasztottuk. De még most sincs későn! y -r gy látszik, a tollfor- # / gató ember szakmai ártalmával magyarázható, hogy vonzódik a szokatlan, az átlagostól eltérő történetekhez. Talán abból a régi intelemből származhat ez, amely úgy szólt, nem az az érdekes, ha a kutya megharapja a postást, hanem, ha a postás harapja meg a kutyát. Ez persze inkább a szakmai humortár egyik gyöngyszeme, amelyből annyit érdemes talán megfogadni, amennyiben valósnak tűnik, hogy az olvasó is vonzódik az átlagostól eltérő történések iránt. Évekkel ezelőtt Kovácsék, hosszas családi tervezgetés, s még hosszabb spórolás után, mivel a két gyerek rohamos növekedésnek indult, eldöntötték, hogy eladják a másfél szobás lakásukat, s vesznek egy nagyobbat. Találtak is egy árban és nagyságban is megfelelőt az egyik távolabbi lakótelepen. De az igent nehezen mondták ki. — Azért, mert, aki ismer bennünket, az tudja, hogy nem vagyunk vándorlelkek. Nagyon kötődünk ahhoz, amit megszerettünk. Nekünk ez a kis lakás megfelelt, megszerettük, berendezgettük, szépítgettük. A házbeliekkel is nagyon jó barátságban voltunk, a környék is tetszett... Azt gondoltuk, jó ez nekünk, isten tudja meddig, talán örök időkre... Ezt Kovácsné, a család szóvivője mondta, amikor az előzményekről beszélt. Az igent, a megszokott, kedves, családias fészek eladására, nem is annyira ők, mint a gyerekek mondták ki. Nagyon hiányzott a két serdülő fiúnak a külön szoba. S úgy jó öt évvel ezelőtt ki is költöztek az örökösföldi lakótelepre. Ott is szépen, gondosan berendezték a már nagyobb, tágasabb lakást. Vállalták a tetemes OTP-köl- csönt, majd a felemelt kamatot, mindent, ami a nagyobb lakás fenntartásával járt. — Nem mondom én, hogy nem örültünk a nagyobb lakásnak. De nem fogja elhinni, mintha megbabonáztak volna bennünket, mint az idegenek, úgy bolyongtunk hónapokig a 64 négyzetméteres lakásban. A feleségem aludni se tudott rendesen. — Ezt már a férj mondta, hozzátéve, hogy elég gyakoriak lettek emiatt a családi perpatvarok. Ráadásul a két fiú se érezte jól magát. Hiányzott az Epreskert utca és környéke, a barátok. az ismerősök. — Tavaly, valamivel karácsony előtt aztán a férjem figyelmes lett egy hirdetésre a Kelet-Magyorországban. Az előző lakásunkat hirdette a fiatal házaspár, akiknek öt évvel ezelőtt eladtuk. Nem nagyon találok magyarázatot, mi ez nálunk, nosztalgia, menekülés visszafelé a múltba, a szűkösebb anyagi helyzetünk, mindegy. Egy az igaz, valamennyien egyre gondoltunk. — Megtörtént velünk, ami talán kevesekkel esik meg. Néhány hete megvettük a volt lakásunkat. A fiatal házaspár nagyon rendes volt, nem kérték a ráígért ötvenezer forintot. Azt mondták, nekünk még valamivel olcsóbban is odaadnák, mert látják, mennyire ragaszkodunk a lakáshoz. Magunk között szólva azért így is ötszázezerrel többért kaptuk meg, mint amennyiért mi eladtuk nekik. De azóta eltelt öt év, és a piac, az piac... y»- ovácséknak így kez- K dődött az év. A na- XjL gy óbbik fiú az idén megy katonának, a kisebbik egyetemre készül. A férjnek még öt éve van a nyugdíjig, a feleség nem dolgozik, megszűnt a munkahelye. Mégis, a jót, a rosszat összevetve, boldognak tűntek, mert megtalálták a régóta hiányzó nyugalmukat. Újra otthon érzik magukat. m ms «g ?>s' Páll Géza Újra otthon Protokollmentesen Angyal Sándor-» -r emrég ezeken a l\l hasábokon üdvö- jL 1 zölhettük azt a szándékot, hogy az új miniszterelnök siet beváltani ígéretét és eszmecserét kíván folytatni a parlamenti pártok vezetőivel. Többnyire elégedetten nyugtázta sok hazánkfia a demokratikus államokra jellemző módszer meghonosítását, jóllehet akadt olyan ellenzéki frakcióvezető, akifitymálva konstatálta a kezdeményezést, mondván, az nem egyéb holmi kirakatpolitikánál, mivel a tárgyalásoknak nincs előre rögzített napirendje. Szerencsére — most, hogy már túl van az első meneten Boross kormányfő — a fejlemények nem igazolták a vészmadárkodást, hiszen mind a koalíciós, mind az ellenzéki pártok fontosnak és hasznosnak minősítették a találkozásokat. A kormányfő többek között így nyilatkozott: a pártvezetőkkel folytatott beszélgetések általában jó hangulatúak voltak. Ennek önmagában is jelentősége van, mert a miniszterelnök — ahogy kifejtette a nyilvánosság előtt — híve a kapcsolatfelvételnek. „Ha bármelyik számottevő politikai erőnek olyan problémája van, amelyet fontosnak tart, akkor én nem ragaszkodom a protokolláris formákhoz. Biztos, hogy mindig akad fél óra valamely fontos kérdésben nézeteink kicserélésére.” Ismervén Boross Péter határozottságát, a nem kormánypárti honfitársaink is biztosak lehetnek benne, hogy ez nem csupán frázis- pufogtatás, hanem a korábbi feszültségek tanulságainak levonása is. Annak felismerése, hogy szükség van a párbeszédre, egy hivatalban lévő kormánynak meg kell találni a megszólítás módjait a kisebb-nagyobb csoportokkal. Már itt is a következő jelzés, amely szerint a kormány igyekszik felvenni a kapcsolatot a különböző szakszervezetekkel, s például dűlőre jutni olyan kérdésben, mint a minimálbér meghatározása a túlnyomó részt állami tulajdonban lévő vállalatok, cégek esetében. Most is hangsúlyozzuk: csodákat senki sem várhat ezektől a találkozóktól, s nem hozhat országmegváltást az sem, hogy a miniszterelnök nyitott a további párbeszédre, de mindenképpen pozitívan befolyásolja a közhangulatot, ha a különböző felek szót akarnak érteni egymással. A látszat csal... Harasztosi Pál felvétele Szeretnek, kisember! Cservenyák Katalin A kisemberre mindenki odafigyel, a kisembernek mindenki jót akar. Gondjait orvosolni, problémáit megismerni, tanácsokkal ellátni. Naponta megszólítják a pártok, a szervezetek, mintlui csak a kegyeit keresnék. Azt hallom a minap is a rádióban egy politikustól, hogy hiszi: felnő és boldogul a kisember. De jó! Ezt aztán megmondta! Nem fogják elhinni, a kisember is pont ebben reménykedik. Mert nem olyan bolond, hogy önmagának rosszat akar. Szeretne munkát, biztos megélhetést, lakást, szerető családot, valamennyi szabadidőt, hogy pihenjen, kikapcsolódjon, művelődjön. Egyébként jó volna már végre definiálni, ki is a kisember. Egyáltalán: mitől kicsi? Nyilván nem a súlya miatt. Inkább azért, mert neki mindenből csak egy kicsi jutott: kicsi pénz, kicsi lakás, kicsi remény a föl- emelkedésre. A kisembernek egyetlen dologból van sok: hasonló helyzetű embertársakból. S ez a lényeg. Mert ők adják majd a szavazópolgárok döntő többségét. Rájuk van szüksége mindenkinek, aki a választásokon indul. így aztán teljességgel érthető, hogy most egy darabig nekik fognak ígérgetni, az ő véleményükre lesznek kíváncsiak, fórumokra hívják őket, biztosítják róla: számítanak rájuk. Aztán egy időre megint elfelejtik őket. Elvégre addig jó, míg van sok kisember, akinek legközelebb ismét lehet valamit ígérni. Egyet nem ígérnek nekik: hogy szívesen cserélnének velük.
