Kelet-Magyarország, 1994. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-12 / 9. szám

1994. január 12., szerda . HÁTTÉR Sűrített almagondok kozott Beszélgetés Botos Károllyal, az almahelyzetről Csodára várva a léüzem előtt Budapest (KM - GB) — Lezárult egy időszak az 1993- as almahelyzet kezelésére ho­zott állami intézkedéseknél. Nincs viszont vége a szezon­nak sok szabolcsi almatermelő számára, akik mindeddig nem, vagy csak részben jutottak hozzá az eladott termés ellen­értékéhez. Jelentős részüknek még ma is talány, vajon meg­kapják-e léalmájukért az ősz folyamán annyit hangoztatott 8 forintos árat. Botos Károlyt, a Földműve­lésügyi Minisztérium Agrár- rendtartási Hivatalának — tarpai születésű — elnökhe­lyettesét az év elején az almaproblémáról kérdeztük. — Mint ahogy az agrárpiaci rendtartás sok egyéb intézke­déséről, az almával kapcsola­tosakról sem hiszem azt, hogy maradéktalanul sikeresek vol­tak, pedig tettük amit legjobb tudásunk és lehetőségeink sze­rint tenni lehetett. Ennek egyik oka, hogy az agrárpiaci rend­tartásnak törvényben szabá­lyozott eszközrendszere több esetben nem alkalmas a me­zőgazdasági termelés sajátos­ságához alkalmazkodó gyors piaci beavatkozások meghoza­talára. A másik, hogy az agrár­piaci rendtartáson keresztül termelési jellegű támogatást nem lehet adni! □ Pedig a termelők vélemé­nye szerint jobb lett volna, ha a közvetlenül ők kapják azt a bizonyos 3 forintos többlet ex­porttámogatást. — Teljesen megoldhatatlan, hogy a Szabolcs-Szatmár-Be- regben termett közel 600 ezer tonna alma termelőinek ad­junk minden kiló után 3 forin­tot. Az alma intervenciós fel­vásárlása állami készletre el­képzelhetetlen. Az ipari fel­dolgoztatását sem vállalhatja magára az állam, mert egysze­rűen nem létezik annyi pénz, amennyi egy ilyen fokú ter­melési biztonsághoz — amit még az alapvető élelmiszerek­nél sem tudunk biztosítani — kellene. Egyedüli lehetőség volt: többlet exporttámogatás­sal a termék piacra jutását elő­segíteni. Vagyis, hogy az ala­csony árak ellenére fokozzuk az exportőrök érdekeltségét abban, hogy étkezési, ipari al­maként, vagy sűrítményként vigyék ki az országból. Ó így viszont az történt, hogy van aki 8, van aki csak 4 forintot kap a léalmájáért. — A kiírt, majd a romló külpiaci árakat követő több­ször módosított pályázat végül is arról szólt, hogy aki a terme­lőnek legalább 8 forintot ad az ipari almáért és igazoltan ki­szállította azt, vagy a belőle gyártott sűrítményt, s ha már az ellenértéke is beérkezett az országba, minden kiló alma után 3 forint támogatást kap. A pályázati feltételeket azon­ban innen az FM-ből képtelen­ség betartatni, illetőleg arra sem lehet rávenni egyik expor­tőrt sem, hogy akarata ellenére pályázzon erre a támogatásra és fizesse a 8 forintot. Aki akart, az élt ezzel a lehetőség­gel. Természetesen nem ki­zárt, hogy valaki felvásárolt 3,50-ért 2000 tonna almát valahol, s áltermelőként be­vitte mint sajátját, mondjuk Mátészalkára, 8 forintért. Vagy egy üzem úgy vett fel tá­mogatást, hogy nem fizeti ki a feltételként előírt 8 forintot A tisztességtelenekkel azonban csak utólag lehet mit kezdeni, majd ha az adóhatóság el­lenőrzése során fény derül, ki tartotta jogtalanul a markát az állam pénzéért. □ Az elmúlt őszön nagyon sokan nosztalgiával emleget­ték a korábbi évek jóval si­mábban lezajló almaszüreti, értékesítési szezonjait. — Miután az alma esetében egy rendkívül „puha” cikkről van szó — olyanról, aminek az Európában tavaly is meg­termett 10 millió tonnás ter­méséből bizony sokfelé, sok rothadt meg a fán — csak ak­kor volt biztonsággal eladható, amikor „háttérországként” ott volt a kertészeti egyezmény a hajdani KGST-vel és egy álla­milag garantált, azonnali fize­téssel. — Ám emlékezzünk csak, hogy a szocializmus utolsó éveiben már ez a rendszer sem biztosította a zökkenőmentes őszi értékesítést. Részben ami­att izgulhattunk, hogy a kül­földi átvevő beengedi-e azt a szállítmányt, ami közé mind gyakrabban került minőségi­leg kifogásolható áru, részben pedig azért, hogy ki ne fus­sunk az időből, sikerüljön át­préselni Záhonynál azt az óriá­si mennyiséget. □ Most nem volt akkora ter­més, mégis gondok voltak. Az embereknek ezt nehéz meg­magyarázni. — Tényleg ott álltunk ősz­szel az utóbbi évek legalacso­nyabb almatermésével, mi­közben nem dörömböltek ná­lunk a vevők, mint 1991-ben, amikor elfagyott a termés Nyugat-Európában, hanem éppenhogy csupán 1 schilling volt az ipari alma induló ára Ausztriában, odaszállítva. Ezt még tovább rontotta az a ked­vezőtlen folyamat, ami az in­tegráció hiányára, a pénztelen­ségre és a tulajdonosi bizony­talanságra vezethető vissza. Ebből következően a feldolgo­zók egy része nem tudott al­katrészt, energiát sem venni az üzem beindításához. A tulaj­doni rendezetlenség miatt a fajtaszerkezetében rég elavult ültetvények jelentős részén még szintentartó művelésről sem lehet beszélni, így eleve csakis léalma minőség kelet­kezhet. Ráadásként jött a Szovjetunió, vele együtt a szovjet piac összeomlása, a KGST megszűnése, vagy a szlovákok „rolólehúzása” az almánk előtt. A ma piacosnak számító almafajták Szabolcs összes termésének csak igen kis hányadát adják. A jonatán­ra, amelyik egy hónap után húsbamulást szenved, nem igazán mutatkozik igény. Te­rülete selejtezésre vár, aminek nagyságát viszont nem lehet központilag a termelő helyett eldönteni. Neki kell észlelni, hogy az almája már nem elad­ható, és a léalmaként eladva kifizetődik-e a termelés. □ A legutóbbi termés tehát kevés, avagy sok? — Sok is, meg kevés is. A Harasztosi Pál felvétele betakarítás két hónapjában je­lentkező dömping idején, ami­kor mindenki almát akar elad­ni, sok. — Kevés viszont, ha meg­nézzük például a fővárosban az árakat, a mind gyengébb minőségű, szegényesebb vá­lasztékot. Itt tavaszra nem lesz megfelelő színvonalú kínálat, csak az árak lesznek óriásiak. Ez abból következik, hogy nem tárolható az időben le nem szedett alma. Lényeg, hogy nem vagyunk felkészül­ve göngyöleggel a termés idő­beni széthúzására, sem fajta- szerkezeti-érési oldalról, sem pedig a tárolók, s az azokat üzemeltető, megfelelő pénz­ügyi háttérrel rendelkező in­tegrátorok oldaláról, miköz­ben az exportpiacok felvevő- képessége rendkívüli módon beszűkült. Ez az almasűrít- mény-piacra is vonatkozik, mert a sűrítményt nem ősszel a kampányban kéne eladni, ha­nem tavasszal. Csakhogy en­nek pénzügyi gátja van. A gyártást, készletezést rövid lejáratú drága hitelekből meg­finanszírozni az öngyilkosság­gal egyenlő, arról nem beszél­ve, hogy egy ilyen volumenű almafeldolgozáshoz egyszerű­en nincs elegendő sűrítmény tárolására alkalmas edényzet sem. — Tulajdonképpen ezt a fentebb vázolt, nehéz helyze­tünket használták ki a nyugati importőrök és használhatják ki mindaddig, amíg gyökeres változások nem történnek, elsősorban az almaágazat résztvevőinek saját elhatáro­zásából. Mert az állam segít­het — segíteni is akar — ugyan egy-egy piaci zavar le­küzdésében, vagy megelőzé­sében, de az áruértékesítés jo­ga és felelőssége a tulajdono­sáé. Aforizmák Milyen legyen a modem nagymama? „A lábán gör­korcsolyára, a kezében betét­könyvre és a száján lakatra van szüksége.” (Egy gyakorló nagymama) A baj az, hogy mire az em­ber a húsosfazékhoz jut, már kénytelen diétán élni. (Vető József) Sohasem gondoltam volna, hogy jót lehet nevetni, ha az ember önmagát nézi a tükör­ben. (Heine) A legokosabb, ha az ember öt perc alatt elmondja, ami­hez rendes körülmények között harminc percre volna szüksége. (Norman Mailer) ...ha sokan utálnak is, akkor már csináltál valamit. (Rózsahegyi Kálmán) Szikrázó gondolatok Ló alig van már, de lókötő annál több. (Bogdánfi) Az élővilágban egyedüli az ember, aki a hátán aluszik. (Arisztotelész) Az udvariasság a legjobb portéka, nem kerül semmibe, és nagy eredményt lehet vele elérni. (Heltai J.) Az iskolában a gyerek előbb tanulja meg, hogy mi a má­sodfokú egyenlet, mint az el­sőrendű teendő. (Juhász Gyula) U jobban azok élnek többne- jüségben, akiknek egy felesé­gük van. (Bogdánfi Sándor) Hallgatni mikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, mikor inkább hall­gatni kellett volna. (Széchenyi István) Az egyetlen férfi, aki való­ban nem élhet nők nélkül, a nőgyógyász. (Shopenhauer) Az öregség: „Befellegzett, jóember: többé nem lehet talpra állítani, legfeljebb tataroznak és alátámasztanak egy kicsit”. (Montaigne) A nőnek az illatszere a má­sodik bőre. (Marilyn Monroe) Dr. Borsy Zoltán gyűjtéséből Újabb Nábrádi Lajos A hétvégén tartotta ala­kuló közgyűlését Nyír­egyházán a Magyar Mun­kanélküliek Pártjának helyi, illetve megyei szervezete. Ennek a pártnak lehet a leg­több tagja, vagy legalább is szimpatizánsa. A kezdet azonban nem mondható si­keresnek, vagy ígéretesnek. Megyénkben több mint 52 ezer munkanélküli szerepel a hivatalos nyilvántartás­ban. A plakátok, a megyei sajtóban megjelent (és el­hangzott) felhívás ellenére igen gyér volt az érdeklődés a közgyűlés iránt. Mind­össze nyolc munkanélküli je­lent meg a kijelölt tanács­kozóteremben. A hivatalos meghívottak és az újságírók nagyobb létszámot tettek ki... A közömbösség oka rész­ben érthető. Az emberek je­lentős része elfordult a po­litikától, nehezen tud eliga­zodni a pártok létező és nem létező programján. A széthúzást, az egymásra mutogatást különösen un­ják az emberek. A munka­nélküliek pláne hogy érzé­kenyek és bizalmatlanok. Nem bíznak abban, hogy a róluk elnevezett új párt iga­zán eredmény \ ködni. Aligha ■_ \ ban, hogy egyha \ ges nemzeti szeli, \ ki hazánkban, felv. \ gazdaság, és töt,\ hoznak létre új műi lyeket. Bizalmatlanság részben igazolta a országos elnökének n, egyházi beszéde is. Az ein, sajnos sokat foglalkozott, történelemmel és keveset a jelennel, még kevesebbet a jövővel. Szinte valamennyi pártot bírálta, még a szak- szervezeteket is. Nem derült ki beszédéből, hogy pártja a tapasztalt pártok közül me­lyikre akar támaszkodni. Azt viszont talán helye­selni lehet, hogy az új párt be akar jutni az Érdek­egyeztető Tanácsba és a megyei munkaügyi taná­csokba is. A párt hivatalos programjában is fellelhetők ígéretes, megvalósítható részek. / lyen például, hogy a munkavállalók és a munkaadók érdekeit köze­lebb akarja hozni egymás­hoz, a rendelkezésre álló pénzeszközök jobb felhasz­nálását is sürgeti. Remél­jük, ez a párt is bizonyítja majd társadalmi hasznos­ságát. Az idő megenged egy kis fagyizást Harasztosi Pál felvétele Vélemény és beosztás Cseíényi György A z utóbbi időben a nyi­latkozók stílusáról is el tudnám dönteni, állami vagy privát cégnél járok-e? Ta­pasztalataim szerint az álla­mi vállalatoknál a vezetőkés a dolgozók sokkal félénkeb- bek. A véleménnyilvánításu- kon a legtöbbször érzik amit fog szólni a főnök, vagy a fe­lettes szerv(?) — óvatossá­ga. Ebben nincs semmi kü­lönös. Aki nem önmaga gaz­dája, annak a kenyere, s a jól felfogott érdeke miatt, meggondolandó, mit, s ho­gyan mondjon. A magánvállalkozások vezetői gondolataik kifej­tésénél egyre kevésbé kön- törfalaznak. Megfogalma­zásaikban mind ritkább a „Csak magának mondom, de ne írja meg...”—kitétel, avagy a „Nem lesz ebből valami bajom...?” —kétke­dés. A privát cégek irányí­tói tudatában vannak: a be­osztásukból egy fölöttes szerv magát kiskirálynak érző vezetői nem válthatják le. Persze így, vagy úgy be­tarthatnak neki, de az ko­rántsem olyan egyszerű, mint a kézivezérlés idősza­kában volt. Remélem, a magántulajdon dominan­ciája mellett az emberek többségének valódi érdekei jobban felszínre kerülhet­nek. Abban is bízom, a dol­gozói felett teljhatalommal bíró főnök nemcsak az ön­maga hatósugarán kívül ál­ló dolgokban fogja követel­ni és élvezni az érdekér­vényesítés demokratikus kereteit, hanem ahhoz a munkatársait is hozzásegíti. A zt hiszem, mindannyian örülnénk neki, ha a magánvállalatok élén és vezetésében a tőkéje, a munkája és a normális piaci viszonyok eredményezte — akár az átlagot jóval megha­ladó — jövedelmét zsebre tevő, de a beosztottaikkal nem diktátorként, hanem minden tekintetben tisztes­ségesen bánó emberek ke­rülnének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom