Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-04 / 284. szám
1993. dece-mSer 4. Politikai csaták nélkül D. Bojté Gizella Kevés olyan településről hallani, ahol a családoknak a polgár- mesteri hivatal karácsonyfát ajándékozna. Pap községben azonban lassan már hagyománnyá válik az ünnep előtti barátságos összejövetel. Minden gyermekes család szaloncukrot kap, és választhat egy karácsonyfát. Ez a kedves gondoskodás, apró figyelmesség — amely egy önkormányzatnak nem kerül sokba — óriási szolgálatot tesz: az emberekben felkelti az együvé tartozás kellemes érzését, a közös élmény lelket formáló erejét, mely segít abban, hogy minden nehézség ellenére megőrizzük méltóságunkat, és szembe tudjunk nézni önmagunkkal bárhogyan is alakul körülöttünk az élet. Igazi közösséget teremteni, ahol mindenki otthon érezheti magát. Ez lenne — többek között — a legfontosabb célja a község vezetőinek. A jövőben szeretnének egy szép faluházat is építeni, amely méltó helye lenne ünnepi rendezvényeiknek. A településnek azonban most is igyekeznek barátságos, jó hangulatú küllemet varázsolni. A főutcán a zúzmarába öltözött meggyfák mögött takaros porták, fehérre meszelt középületek sorakoznak. A központ sajátos arculatát a dombosabb területre épült református templom adja, melynek kertjében a háborúban elesettek tiszteletére nemrég állítottak emlékművet. Titles Béla szobrász- művész krómacélból készült molnunk — kapcsolódott a beszélgetéshez Horváth Sándor jegyző. Az iskolában kiváló énekkar, majorettcsoport működik a 21 pedagógusból álló lelkes gárdának köszönhetően. A községben negyven személy támogatásával év elején létrehozták a polgárőrséget is. A tűzoltó-egyesület munkája szintén eredményesnek mondható, hiszen a területi versenyeken sikert értek el, de a gárdának már az általános iskolában megvan a tűzoltó ificsapata. Szeretnék, ha minél több fiatal maradna a faluban, ezért olcsó telkekkel, hitelekkel segítik őket. Az idén 18 ház épült, 12 fiatal házaspárnak tudtak támogatást adni. Az ifjúságnak a tűzoltószertár mellett alakítottak ki egy helységet, ahol discózhatnak, és a saját zenekaruk gyakorolhat. A kilenc főből álló képviselő-testület a pártpolitikai csatározás helyett elsősorban a fejlesztésre, a különböző pályázatok elnyerésére törekedett. Ahogyan azt a jegyző mondta: így sikerült egy forintból kettőt csinálni. A családok többségének ma már gázfűtése van. A lakossági hozzájárulás 35 ezer forint volt, de ezen belül az önkormányzat vállalta a mérőóra kifizetését is, amely további könnyebbséget jelentett az embereknek. Rendbe tették az utakat, csatornákat építettek, a jövőben pedig a szemétszállítást is szeretnék megoldani. Az igyekezet, a jó szándék megvan mindenkiben, de ez még kevés egy sikeres vállalkozáshoz. A legnagyobb gond, mint általában mindenhol, a tőkeszegénység. Kisvárda szomszédságában Pap község lakóinak egyre nehezebb az élete. Az 1831 lelkes községben összesen 450-en állnak munkaviszonyban, a dolgozók háromnegyede azonban nap mint nap kénytelen más településekre eljárni. Az itt élők a mezőgazdaságban se nagyon találják meg számításukat. A tíz aranykorona értékű földeken csak a gabonaféle, kukorica, esetleg a burgonya terem meg. Jó néhány gazdának van még egy kevés gyümölcsöse, de az értékesítési gondok itt is elveszik az emberek kedvét. Talán ezért is igényeltek olyan kevés földet vissza, a kijelölt 319 hektárnak eddig csak az egynegyede kelt el. A kedvezőtlen természeti adottságok és más körülmények ellenére a községben nincsenek megoldatlan szociális feszültségek, asztalt veregető segélykérések, sértődések... Mértékletesség, nyugalom veszi körül az embereket. Sorsukat el- fogadva, megbékülve azzal, ki-ki teszi a dolgát. Valami azonban elindult ebben a kis faluban, melyet korábban nem éltek így át az emberek: a tenniakarás egymásért, hogy jól érezzék magukat! Hogy akik messze elkerültek egykori falujukból, visz- szavágyjanak. Az év végéhez közeledve ilyenkor a legtöbben végig gondoljuk, mit sikerült megvalósítanunk a szilveszteri fogadalmakból, a szép tervekből. A papi emberek nyugtával dicsérhetik és búcsúztathatják az 1993 évet. Nyírlövő és Lö- vőpetri társközségektől önállósodva eredményesen alakították a falu sorsát s úgy, hogy a szomszéd települések barátságát is megőrizték. A polgár- mester és a jegyző beszélgetésünk Végén a jövőbeni terveiket sorolják, mely pillanatnyilag csak kívánság marad: új óvoda, az általános iskolához tartozó négy tanterem felújítása, a szennyvízelvezetés megoldása... Mindezek még távoli dolgok, de amely elérhető és remélhetőleg nem csak vágy marad Szónok Sándor szavaival élve: hozzon a karácsony kiegyensúlyozottságot és békét Pap község lakóinak. lobogó lángot örökített meg, mely spirál alakban felfelé elmozdul, az élet alapformáját és folytonosságát jelezve. Az ünnepélyes avatáson az elhaltak hozzátartozóin kívül is nagyon sokan voltak. A falu életében emlékezetes napként említi Szónok Ferenc polgármester a majálist. Május elsején az új iskola mögött húzódó Báró-kertben szinte az egész falu ott volt. A öreg tölgyfák alatt jó volt megpihenni, beszélgetni, ebben a rohanó világban egy kevés időt a szórakozásra is fordítani. Az emberek jelentős eseményként tartják számon a futballmérkőzéseket, melyek szintén a Báró-kertben zajlanak. A község egyik büszkesége a focicsapat, amely a bajnokságokon általában jól szokott szerepelni. Van azonban miről beszáPapi képeslap Sajnos munkalehetőség a faluban nem nagyon akad. A környék üzemeiből is sok embert elbocsátottak. A munkanélküliek száma 120, közülük 20- nak már megszűnt a járadéka, ezért a polgármesteri hivatal fizet pótlékot. A szociális kiadások igen jelentősek: közgyógyellátásban 14-en részesülnek, körülbelül 50 család kap rendkívüli nevelési segélyt, az időseknek élelmiszercsomagot készítenek. Az önkormányzat fedezi az iskolások napi étkeztetésének az egyharmadát, ezenkívül mindenkinek, még a középiskolás és főiskolás hallgatóknak is adtak iskolakezdési támogatást. A költségvetésből a szociális ellátásokra fordítható teljes összeget erre a célra használják, és nem vonnak el egy fillért sem, hanem inkább hozzátesznek. Szekeres Tibor felvétele Vesztegzár a gat mögött Balogh József ^ jsághír: 1993 okU tóber 28-án a kormány feloldotta az 1970-es árvíz után Kom- lódtótfalura, Nagygécre, Kis- és Nagyhódosra, valamint Garbóiéra elrendelt építési tilalmat. A környéken az a hír terjedt el, hogy talán nem is volt ilyen tiltó rendelkezés, mert okmányait nem sikerült megtalálni a Belügyminisztériumban. *** Emlékeim között kutatga- tok. Egy mondat jut eszembe, amit az árvíz láttán írtunk le, majd ki tudja hányszor ismételtük, ha valamilyen évforduló alkalmával felidéztük az évszázad árvizének drámai pillanatait. Szinte egyszerre támadott a Tisza, Szamos és a Túr május 14-én. Előbb a Túr kerítette be Garbolcot, délre pedig már a Szamos is kilépett medréből. Ember magasságú hullámok söpörtek végig a falvakon, s a házak kártyavárként omlottak össze. Annak idején, az árvízkor, majd az egész újjáépítés során szinte naponta indult a szerkesztőség kocsija arra a tájra, hogy informáljuk előbb a bajról, majd a helyreállításról, az anyagellátásról, az élelmiszerellátásról, az összefogásról a megye lakóit. Ki tudja hányszor látott napvilágot a leltárszerű végeredmény a kárról: 48 községben pusztított a víz, 50 ezer embernek okozott károkat, 5500 ház dőlt össze, 4000 szorult felújításra, a 115 ezer hold föld termése, s több ezer jószág pusztult el. És persze gyakorta írtunk az öt község sorsáról. Ha jól lapozgattam végig megsárgult újságunk akkori oldalait, először 1970. június 28-án találtam a hírre: az országos helyreállítási albizottság ülésen jelentette be Szilágyi Lajos építési és városfejlesztési miniszterhelyettes, hogy a kormány legutóbbi ülésén megszületett a döntés: 5 község lakóit árvédelmi biztonságból át kell telepíteni, ugyanis kívül esnek a szamosközi terület védelmére tervezett lokalizációs töltésen. Mivel a kormány csütörtöki napokon ülésezett, június 25-én születhetett a határozat. Aztán 1971 következett, amikor megjelent az építés- rendészeti bírságról szóló rendelet. Nem Nagygéc és Garbóié, Kis- és Nagyhódos, vagy Komlódtótfalu elpusztult kerítéseinek, ólainak rendbetételét akarta ez megakadályozni, sőt nem is lakóházainak helyre- állítására tett kísérletek megakadályozása miatt született a kemény büntetéseket kilátásba helyező, olykor kíméletlen következményekkel járó rendelet. A Balaton környékén, a fővárosban és a nagyobb városokban szerettek volna vele gátat emelni az engedély nélküli építkezéseknek, a tájat, a környezetet csúfító ízléstelenségnek. A bomba azonban itt robbant, a robbanás hatása itt volt legpusztítóbb. Az ország e csücskében lakók addig ritkán találkoztak az aktatáskásokkal — ahogy a hivatalos ügyek intézőit hívták —, ám az árvíz, az újjáépítés, a diákmunka, az ellátás szervezése, az építkezések ellenőrzése sok-sok hivatalnokot rendelt oda, s mindjárt felfedezték azt a hátsó udvarban végzett helyreállítást is, amit addig a kutya sem vett volna észre, még ha a ház homlokzatát építik is át. Közben a gát nagy iramban épülhetett. A Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóságnak ez volt a legsürgősebb teendője, pedig 570 kilométer árvíz- védelmi fővonal — gát és magaspart — volt kezelésükre bízva. Már 1970-ben 260 milliót kaptak a lokalizációs gátra. Szakemberek, a környékről származó kubikosok mondták, akik megélték az 1933-as, a ’48-as árvizet is, hogy egyik sem volt mérhető a ’70-eshez, csak ez mentheti meg a környéket hasonló esetben a tragédiától. Csak a gáttal bezárt családokat ítélték halálra. És az öt falu sorvadni kezdett. A fiatalabbak Méhtelekre, Nyíregyházára, ki tudja hová költöztek, serkentették is ezt ingyentelekkel, s megmaradhatott zárt kertnek a régi is, így csak azok maradtak, akik merték vállalni szülőfalujukban a mostohagyereksorsot, vagy akik remélték, hogy egyszer újból szabályosan is építkezhetnek, hogy eltörlik azt a sorsukat megkeserítő rendeletet, amelyik először csak azokra az évekre, később, 1973-ban pedig véglegesen elrendelte az építési tilalmat. Mert volt ilyen kormányrendelet, csak a titkos rendeletek között volt fellelhető. *** Talán 1973 februárját írtunk. Hatalmas hó lepte el a szatmári síkságot. Az árvíz után újjépített út letaposott haván csúszkáltunk sűrű ködben a nagyhódosi falugyűlésre. Nem sokan éltek akkor ott, de aki mozgott, mindenki ott volt. Jót szerettek volna hallani a megyei párttól, a megyei tanácstól, a népfronttól és a járástól érkezett vendégektől. Azt a jót, hogy nem büntetik aki összedőlt kis háza helyett egy nagyobbat épít, aki nem hajlandó Méhtelket, vagy az isten tudja melyik települést választani, hanem hódosi marad, s ehhez teremti meg a feltételeket. A beszámoló fájdalmas volt. Csak fogyásról, csak panaszról, csak keserűségről szólt, a kérdésekre pedig csak számukra rossz választ hallhattak. Nem a hangnem miatt mondom ezt, hanem a tartalma miatt emlékszem így, mert a válaszolók egymás után mondták ki amit a rendelet diktált: nem lehet, kormány- határozat tiltja, büntetni kell érte, nincs mérlegelési lehetőség és így tovább. Pedig a kérdezők csak élni, ott élni szerettek volna. A falugyűléseken az újságírók nem szoktak kérdéseket kapni, jószerint azt sem tudják az emberek, hogy ott ül valahol a hátsó sorokban. Ezért volt számomra nagy meglepetés, amikor én is kaptam egy kérdést. Kádár Feri bácsi tette fel. Apró termetű, hatalmas bajuszú ember volt, ő volt sokáig Nagyhódoson a párttikár. — Meg lehet írni a mi bajunkat a Kelet-Magyarország- ban? — hangzottak nekem szánt szavai, amin akkor és ott őszintén szólva mosolyogtam is magamban. Miért ne lehetne? Kinek is ártana, ha mi, itt Nyíregyházán megírjuk? Nem itt készültek a tiltó törvények. Aztán kiderült: mégsem írhattuk meg. Egy képviselő interpellációra készült ebben az ügyben és nem szerette volna, ha ilyen, újságban megírt előzménye van. Később kiderült, hogy az interpelláció sem hangozhatott el. Kínos lett volna nemleges választ adni rá ott, ahol minden az emberért történik. Több órás panaszáradat után, valamikor tíz óra tájban ért véget a falugyűlés. Illetve, mielőtt véget ért volna, történt valami egészen szokatlan. Felállt Kádár Feri bácsi, az öreg párttikár és zárszóként annyit mondott: énekeljük el a Szózatot. Meglepő volt, mert ki tudja hányszor jártam előtte — és utána — falugyűlésen, de sehol nem énekkel kezdődött, s a vége sem éneklés volt. Csak akkor vált érthetővé Feri bácsi kívánsága, amikor azt énekeltük: ITT élned, halnod kell. És a hangsúly — Feri bácsi mutatta is kezével — az ITT-en volt. F eri bácsi nem érhette meg a veszteg- zámak nevezett építési tilalom feloldását. Igaz, szigorúak az építkezés feltételei, de aki teljesíti, legalább a szülői házban öregedhet meg. De vajon megszámolható-e: hányán maradtak volna, s ma nem lennének kénytelenek idegen földben nyugodni az 1970- ben, majd 1973-ban íróasztal mellett született kegyetlen rendelet könyörtelen végrehajtása miatt? *’ FiiKgkt-Magyarorszá# hétvégi metuKÍete lo
