Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-08 / 287. szám
\ 1993. december 8., szerda KOZELET Kelet-Magyarorszag 5 Kállay Kristóf törvényjavaslata / Az AV Rt.-ben kifizetett 60 millió forintos végkielégítés etikátlan Az ügyvéd válaszol Nyíregyháza — A szovjet hadifoglyok nyugdíjkiegészítést 1944. október 1. utáni hadifogságért kapnak. Kárpótlást viszont az 1945. augusztus 1. utáni időtartamra jár. Mind a kettő kü- lön-kiilön igényelni kell, automatizmus nincs. Akit viszont polgári személyként hurcoltak el az ún. 3 napos munkára (málenkij robot), azoknak a teljes elhurcolás időtartamára jár a kárpótlás. Ők nem hadifoglyok, hanem polgári személyek. A szökött katona nem polgári személy. Katona nem kap kárpótlást. A hősi halott felesége „hadiözvegyi járadékot” kap. A 6/1992-es Korm. r. alapján a helyi önkormányzathoz kell fordulnunk. 1993. október 1-étől havi 3000 Ft a járadék. Van olyan károsult, aki jelentős belterületért 3-4 aranykorona kártérítést kap. A belterületi föld nem azonos az építési telekkel. Belterületen még most is vannak termőföldek. Az elvételkori állapot az irányadó. Akitől 6 kát. hold területet vettek el, az az elvételkor nem volt építési telek, azt az elvétel után parcellázták föl. Hiába volt egy helyrajzi szám alatt 12 kh terület, arra nem lehet 200 Ft/négyzetméter kárpótlást adni. Amikor elvették a területet, mezőgazdasági művelésre használták. 1500-2000 négyzetméterig lehet igazolni, hogy a terület az elvétel előtt is építési területnek minősült. Dr. Budai Gábor ügyvéd Nyíregyháza (KM - CSK) — Interpellációt nyújtott be Szabó Tamáshoz, a privatizációs ügyekért felelős tárcanélküli miniszterhez a parlament november 30-i ülésnapján Kállay Kristóf független országgyűlési képviselő, aki lapunknak elmondta: — Az ÁV Rt.-ben kifizetett 60 millió forintos végkielégítés véleményem szerint nemcsak etikátlan, hanem a jogszerűsége is megkérdőjelezhető. A kifizetésért felelőst mindmáig nem lehetett találni, pontosabban senki nem vállalta magára a felelősséget. Mivel erre a területre léteznek törvények, amelyek rendelkeznek a tulajdonosi és a kezelői jogokról, néhány kérdést tettem fel a tulajdonosi jogokat gyakorló tárcanélküli miniszternek, dr. Szabó Tamásnak. A törvény szerint a Vagyonkezelő Részvénytársaságban a részvényesi jogokat az állam képviseletében a kormány által kijelölt miniszter személyesen gyakorolja. így ő a felelős azért, kiket nevezett ki oda. A képviselő interpellációja Tulajdonosi jogok felelősség nélkül? — címmel hangzott el. Ebben arról szólt: szívesen meghallgatná a miniszter véleményét arról a levélről, amelyet Szekeres Szabolcstól, az AV. Rt. elnök-vezérigazgatójától kapott. Ebben a következő mondat olvasható: „Végül fontos leszögezni, hogy az AV Rt. gazdasági társaságként működik, és bár tulajdonosa kizárólag az állam, nem államigazgatási szerv, nem része a kormánynak sem. Következésképpen dr. Szabó Tamás úrnak — ha a szabályokat betartjuk, és ez mindenképpen cél marad — nincs módjában az AV Rt. javadalmazási politikáját közvetlenül befolyásolni, mert ez az AV Rt. Igazgatóságának elvonhatatlan jogkörébe tartozik.” Az ide vonatkozó jogszabályok ismeretében azonban megjegyzi a képviselő: az AV. Rt. kizárólagos tulajdonosa az állam, a részvényesi jogokat — legalábbis a törvény szerint—a kormány által kijelölt miniszter személyesen gyakorolja. Az ÁV Rt. elnök-vezérigazgatója ugyanakkor írásba adja, hogy a minisztert közvetlen felelősség nem terheli, vagyis megkérdőjelezi tulajdonosi mivoltát. Megkérdezte a tárcanélküli minisztert: álláspontja szerint mi az oka, hogy az AV Rt. elnök-vezérigazgatója nem ismeri el őt mint a tulajdonosi jogosítványok teljes jogkörű gyakorlóját. Jogszabálysze- rű-e ez az álláspont? Ha igen, nem tartja-e mielőbb szükségesnek a vonatkozó rendelkezések módosításának kezdeményezését; ha nem, akkor mi biztosítja egy olyan szervezet törvényes működését, ahol még az elnök-vezérigazgató hivatalos leveleiben is jogszabálysértő kijelentések vannak. — Szabó Tamás néhány megjegyzést tett az elhangzottakhoz — folytatta a képviselő -, furcsának tartom, hogy — mint a mesében — válaszolt is meg nem is, majd harminc napos halasztást kért. Dacára annak, hogy az apparátus elkészítette a választ, ami a miniszter kezében is volt. Ez azt jelentené, hogy a miniszter nem fogadta volna el az apparátus válaszát? — Ez az egyik lehetőség, de miután a parlament már kilencszer leszavazta a különböző témákban elhangzott válaszait, esetleg attól tartott, hogy ismét leszavazásra kerül. A halasztás kedvezőbb lehetett számára. A válasz — viszontválasz azonban (a parlament eddigi gyakorlatából kiindulva, vagyis hogy januárban nem lesz ülés) csak február elején történhet meg. A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi Lili. törvényt módosító javaslat lényege pedig a következő: Á Vagyonkezelő Rt.-ben a részvényesi jogokat az ország- gyűlés által választott igazgatóság elnöke személyesen gyakorolja. Az igazgatóság tizenegy tagból áll, elnökét és tagjait az Országgyűlés választja négy évre, menti fel, valamint megállapítja a díjazásukat. A módosítás szükségességét azzal indokolja a képviselő, hogy alapvető érdek: az ÁV Rt. működése társadalmi ellenőrzés alatt álljon. A jelenlegi formáció — legalábbis láthatóan — nem vált be így mindenképpen indokoltnak tartja a változtatást, s ennek egyik lehetősége az általa beadott indítvány, amit természetesen még lehet bővíteni, kiegészíteni. * Az Országgyűlés december 6-i ülésnapján sürgősséggel napirendre tűzte Kállay Kristóf független képviselő önálló indítványát a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvény módosítására. ^Értelmes életet adni a cigányságnak Nyílt levél Farkas Kálmán úrnak, az MCKSZ megyei elnökének A Kelet-Magyarországban 1993. november 24-én megjelent, „Jog az önazonossághoz” című cikkéhez az évszázadok viharában megmaradt cigányság nevében egy nem cigány, de a nemzetiséghez tartozó gyermekeket 11 éve tanító pedagógus néhány gondolatát szeretném leírni. Mélységesen gyűlölök minden faji előítéletet, minden olyan törvényt, vagy rendelkezést, amely bármely népet, nemzetiséget, népcsoportot jogaitól, emberi méltóságától megfoszt.'Nem vitatom, hogy az elkövetett bűnök, megkülönböztető intézkedések gyógyíthatatlan sebeket okoztak, súlyosan sértették, fejlődésében mesterségesen visszaszorították a cigányságot. Önnel együtt örülök, hogy alkotmányos szinten is kimondták:„A Magyar Köztársaságban élő kisebbségek részesei a nép hatalmának.” Természetes emberi jognak tartom, hogy minden kisebbség jogosult arra, hogy nemzeti vagy etnikai közösségként létezzen és fennmaradjon, elítélem a többségi nemzetbe való erőszakos beolvasztást, a hovatartozásuk miatti üldözéseket, erőszakos ki- és áttelepítéseket. Csodálatos szavak, csodálatos gondolatok! Csakhogy jogokba felöltözni, jogokkal jóllakni nem lehet. Akinek jogokat adunk, annak meg kell teremteni a lehetőséget is, hogy jogait gyakorolhassa. Egyetlen édesanya sem mondhatja gyermekének: holnap megkapom a jogaimat és veszek belőle egy szép kerékpárt. Az élelmet, szép ruhát, értelmes játékot a boltokban pénzért vásárolják. Pénzt pedig csak kemény munkával lehet szerezni. Mi változott az utóbbi években? A tanulatlan, iskolázatlan, csak fizikai munkára alkalmas, családfenntartó cigány férfiak és nők százait bocsátották el a munkahelyekről. A családok döntő többsége ideig-óráig tartó munka- nélküli és más segélyekből tengeti rózsásnak egyáltalán nem mondható életét. Ezek a jogok Önnek biztosan sokat jelentenek, de mit fog érezni ebből a Huszár telepi cigányság? Kap-e munkát a szülő, továbbtanulhatnak-e majd a gyerekek? (Joguk ehhez eddig is volt.) S ha továbbtanulhatnak, kapnak-e utána munkát? Vajon mit értenek a többségi nemzetbe való beolvasztás tilalmán? Remélem nem arra gondolnak, hogy a Huszár telepi gyerek nőjön fel, élje le az életét ebben a közösségben! Ezen a helyen! Ugye járt már néhányszor ezen az egyáltalán nem szívderítő helyen? Látta a tönkretett, ajtó, ablak nélküli lakásokat. Látta a hiányos öltözetű, átázott, szakadt cipőjű gyerekeket. Látta az italmérő helyek körül álldogáló, kártyázó, dologtalan felnőtteket. Nem gondolja, hogy ez bizony álhumanizmus? Jogokról beszélni olyan embereknek, akiknek még csak reményük sem lehet arra, hogy kitörjenek ebből az elkeserítően, két- ségbeejtően lepusztult környezetből? Itt élnek egyik napról a másikra. Sokuk már feladta, beletörődött, sőt már-már jónak érzi azt, ami van: a nyomort, a sötétséget. Már a fantázia is szár- nyaszegett, mert látja a reménytelen, kiuttalan valóságot. Mi marad? Az ital, ami néhány órára feledteti a megoldhatatlan gondokat. A gyerekek százai itt nőnek fel. Nekik természetesen az amitől még szüleik szabadulni szeremének. Csoda, hogy eljönnek az iskolába. Képzelje csak el! Munkanélküli-segélyre kényszerített szülei, kisebb testvérei még alszanak, ő meg felkel, felöltözik a hideg, nyirkos lakásban és jön az iskolába. Itt vannak, de tanulni nem akarnak, mert nem látják értelmét. Pedig képesek lennének szakmát tanulni, sokan még egyetemre, főiskolára is eljuthatnának. Mit lámák azonban a környezetükben? A dologtalanságra kárhoztatott szülők valahogy mégiscsak megvannak. Gondolják ezen a szinten ők is megélnek majd, minek strapálják magukat. Az iskolában kapnak reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát, könyvet, füzetet, ceruzát, tollat, radírt. A hátrányok leküzdésére, a felzárkóztatásra a legkülönfélébb módszerek sokaságát találták ki az itt dolgozó nevelők. Tudja, hiszen nagyon sokszor járt nálunk ilyen alkalmakkor, hogy azért is mindent megteszünk, hogy saját kultúrájukat megtarthassák, ápolhassák. Munkánk mégse hozza meg a kívánt eredményt. Az okok gyökere oly mélyen rejtőzik, hogy gyógyítására pedagógusok képtelenek. „A kisebbségek mindennemű hátrányos megkülönböztetése tilos.” Sokra megy ezen jogával az a tanulatlan cigányember, aki munkát nem kap, hivatalos ügyeit is nehezen intézi, mert sem jogait, sem kötelességeit nem ismeri. Nyugaton még azt is tanfolyamokon oktatják, hogyan viselkedjen a munkát kereső ember. Talán nem ártana a Huszár telepen sem egy ilyen tanfolyam. Lehet, hogy nem ért velem egyet, de én az értelmiség és elsősorban a cigányértelmiség első és legfontosabb feladatának, kötelességének érezném, hogy kiharcolja az önkormányzattól, az államtól, vagy mit tudom én kitől a munkahelyeket, a munkalehetőségeket, hogy itt is értelme és értéke legyen a munkának, hogy legalább reményük legyen az emberibb élet megteremtésére. Értelmes életet, értelmes munkát és nem segélyeket kell adni a cigányságnak. S akkor talán a gyerekek is elkezdhetnek tanulni, melynek eredményeként emberibb jövő várna rájuk. Elkötelezett politikusoknak, jogászoknak, vállalkozóknak, pedagógusoknak az összefogott, összehangolt munkájára lenne szükség. Ezekből én csak a pedagógusokat látom, akik nap mint nap egyedül vívják meg harcaikat. Ha már emberibb módon él és dolgozik a cigányság, tartsa meg, ápolja kultúráját, szép dalait, meséit, táncait, népszokásait — ezzel is színesítve a Magyarországon élő népek, népcsoportok kultúráját. Kedeiné Légrádi Erika, a 13. sz. általános iskola tanára Protokoll — ma E sorok írója büszke arra, hogy ahol édesanyja született, s ahol nagyon sok jó barátja is él, várossá lett. Örömébe azonban üröm is vegyült, amikor az előkészületekkel, s a várossá avatással kapcsolatos helyi gondokról a helybeliektől értesült. Többek között, hogy kiket hívjanak meg. Meghívják-e a község, a leendő város volt prominens szülöttjét vagy sem. Érvek és ellenérvek ütköztek, mert ugyan hogyan nézne ki, ha a régi rend képviselője — legyen az a település szülöttje is — az új rend képviselőivel együtt énekelné a Himnuszt, vagy venne részt az ünnepséget záró állófogadáson — hangzott el végül. Feszélyezetten éreznék magukat a meghívott képviselők és az ünnepi szónok is. Arról ezek után már nem esett szó, hogy az ünnepségen találkozhatnának a múlt és jelen képviselői, s talán szót válthatnának arról, mi volt eddig, s hogyan legyen ezután, a város érdekében. Már az sem számított, mit tett az az ember a községért, s talán része is van abban, hogy eljutott a falu a városi rangig. S az sem számított, hogy akiknek a fentiek gondot jelentettek, pár éve még versenyeztek a most kirekesztett kegyeiért. A helybeliek ezt mind nagyon jól tudják és számon is tartják. Megkezdődött hát a kiút keresése. Hivatalosan nem ildomos, nem ajánlatos, hívják meg hát magánemberként. Ez meg is történt, elment a levél. Aztán mégsem szerencsés ez a megoldás sem döntöttek később, most olyan a szituáció, ne jöjjön, ottléte mindenféle kombinációkra okot adhatna. Megkeresték személyesen, s kérték mégse jöjjön. Ebben a most várossá lett nagyközségben 10 évvel ezelőtt ezért vonták felelősségre a gimnázium akkori igazgatóját, mert a ballagási ünnepségre meghívta, — s milyen nagy bűn, még az elnökségbe is beültette — a helyi plébánost. Minden erőfeszítésünkre szükség volt, hogy ezért a „vétségért” az igazgatót ne menesszék. Tíz évvel ezelőtt és ma sem elsősorban valakiért emelünk szót, hanem az ellen a kirekesztő gyakorlat ellen, amelyik úgy látszik tovább kísért. Mi lesz velünk, ha rendszerváltásokhoz, politikai áramlatokhoz kapcsoljuk egymáshoz való viszonyunkat? Ha mindig ellenséget keresünk? Hogyan akarunk a világban, az országban békességet, ha egy faluban sem találjuk ezt meg? Nyugaton azt mondják rólunk az ott élő magyarok, ha van egy magyar barátod, már nincs szükséged ellenségre. Ahhoz, hogy ez a kép megváltozzon rólunk, az első lépéseket itthon kellene megtennünk. Például akkor is, mikor együtt ünnepel egy újonnan várossá lett község, minden volt és jelenlegi lakosa politikai hovatartozástól függetlenül. Oláh Gábor Az SZDP megyei elnöke Középpontban a beteg Nyíregyháza (KM) — Dr. Szabó Péter, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja és Laborczi Géza, a Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón ismertette a szövetség egészségügyi programtervezetét, amelynek — mint hangsúlyozták — középpontjában a beteg áll. Az egészségügy összes érdekelt szereplőinek egyeztetett lépései vezetnek a szociális biztonsághoz, amely minden magyar állampolgárnak azt jelenti, hogy saját maga, vagy munkáltatója révén járulékfizetéssel egészségügyi biztosításhoz jut. A szabaddemokraták egészségügyi programtervezetében a közfinanszírozás párosul a piaci viszonyokat feltételező változatos tulajdonformájú szolgáltatásokkal. A beteg meggyógyítását nem elfeledve a hangsúlyt az egészségmegőrzésre teszik, a prevenciónak politikai prioritást adnak. Ennek megfelelően az egészségmegőrzést nem az egészségügyi tárca belügyének tekintik. — A jelenlegi centralizált, kézivezérlésű irányítás helyett, az egészségügy szereplőinek feladatát meghatározva kialakítjuk az egészségügyi politikacsinálás intézményi rendszerét — hangsúlyozták, majd arról szóltak, hogy a minőségbiztosítás feltételrendszerének kialakítása után nagy hangsúlyt helyezünk a minőségellenőrzésre, ezen belül is a szakmai minőség megtartására és ellenőrzésére. — A kötelező biztosítás mellett létre kívánjuk hozni a magasabb színvonalú és jobb körülményeket ígérő önkéntes biztosítások rendszerét. A gyógyításban a ho- me-care, az otthoni ápolás rendszerének kiépítését tervezzük, amelyben a beteg minimális és kívánatos időt tölt a kórházban, s ápolásának további szakasza családi környezetében, otthonában zajlik. A szabaddemokraták a szabad orvosválasztás elkötelezett hívei, amelyet nemcsak az alapellátás egy részének szabad orvosválasztására szűkítenek le. — Az egészségügy piaci viszonyainak megteremtésére olyan társadalmi, gazdasági vállalkozásbarát viszonyokat kívánunk teremteni, amelyben a privatizáció nem jelent kényszert, hanem örömmel vállalt lehetősége az orvosnak és az egészségügyi dolgozónak. A szektorsemleges finanszírozás alapvető feltétel az amortizáció megjelenése a működési költségek között. Az egészségügyi intézmények fejlesztésének és felújításának igazságosabb, s területi különbségeket kiegyenlítő rendszerét kívánjuk bevezetni. — Az egészségügyi intézmények autonómiájának biztosítása a non-profit alapítványi, vagy non-profit közhasznú társasági formában képzeljük el a kórházak to-! vábbi működését. Az egészségügynek a betegek és a leendő betegek nem passzív tárgyai, hanem együttműködő partnereiként kell szerepelniük. A szabaddemokraták az egészségügyi intézmények segítésére és ellenőrzésére felügyelő tanácsok létrehozását javasolják a program tervezetben.
