Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-06 / 285. szám
1993. december 6., hétfő HAZAI HOL-MI Az óvodákat békén hagyják, ugye Nem az a kérdés, mennyi pénz kell a kultúrára, hanem az: mennyi kultúra kell a pénzhez Nyíregyháza (KM) — Sokunknak kedves emléke az óvoda. Bár én például — elnézést a személyes hangvételért —, nem voltam hajlandó egy percet sem eme intézménytípusban ott maradni, még az óvó nénit is megharaptam és rúgdostam az ajtót, úgyhogy több hónapba került, mire betörtem, ám aztán imádtam ovis lenni. S mai napig is az a véleményem, nélkülözhetetlen a közoktatás rendszerében, s bár óvatosan fogalmazom meg: talán legrugalmasabb, leggyorsabban fejlődő része annak. Megyénkben több mint 300 óvoda van, melynek mintegy fele önálló. A szakma legaktuálisabb gondjairól, örömeiről beszélgettünk Skarbit József- nével, a megyei pedagógiai intézet óvodai szaktanácsadójával. □ Mitől függ ma egy óvoda életének alakulása? — Anyagi helyzetük tekintetében egyértelműen az ön- kormányzattól. Nemrégen szerveztünk több szakmai fórumot azzal a céllal, hogy tájékozódjunk a problémákról. A részt vevő vezető óvónők szinte egyöntetűen panaszkodtak. A települési önkormányzatok zöménél is a maradványelv működik, azaz pénz nincs. Amikor az elosztás alkalmával a fontossági sorrendet felállítják, akkor mi mindig az utolsó helyen vagyunk, vagy el is feledkeznek a tervezéskor rólunk. Egyre terjednek a csoportösszevonások, nyilván takarékossági okok miatt, holott a rendelkezések szerint a maximális létszám 20 gyerek lenne. Főleg a kisebb településeken vannak bajok a személyi feltételekkel. A bérkeret szorítása miatt szakképzetleneket, jó esetben szakközépiskolai végzettséggel rendelkezőket alkalmaznak. Ám vannak még települések, ahol a tanulási feltételeket nem biztosítják, a diplomaszerzést nem támogatják. Bár mi szervezünk képzéseket, átképzéseket, de akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, nem tudnak részt Ügyeskedő ujjacskák venni, mert helyettesítés, útiköltség.... — Ha ilyen témáról ejtünk szót, nekem valahogy mindig beugrik egy Virányi-gondolat: Nem az a kérdés, mennyi pénz kell a kultúrára, hanem az: mennyi kultúra kell a pénzhez... □ Nem lehet itt arról is szó, hogy maga az óvoda mint intézmény van társadalmilag alulértékelve? Nem érzékeli azt, hogy nincs igazán jelentőségének megfelelő helyén, s most vonatkoztassunk el a természetes szakmai elfogultságtól. — A hétköznapi szóhasználat beszédes e tekintetben, hiszen azt halljuk, hogy pedagógusok és óvónők. Pedig az, hogy a 3-6 évesek milyen kézben vannak, milyen érzelmiértelmi indíttatást kapnak, sorsdöntő jelentőségű. Nálunk az óvodapedagógiának komoly történelmi hagyományai vannak, s a ritka, kivételesen szerencsés politikamentes területek közé tartozik. Az óvodahálózat, ha békén hagyják, igen jól működik, kitűnő szakmai műhelyek vannak. Mi mint szaktanácsadók csak szakmai szolgáltatók vagyunk. Ami nagyon jó menedzselő szerepet jelent. Csakhogy sokszor az óvodákban nem a szakmaiság az elsődleges, hanem a pénzügyi bizonytalanság — nincs pénz rajzlapra... Itt van a bajok gyökere. / □ Én valahogy az óvónőket mindig megszállottaknak tartottam, akik állandóan barkácsolnak, bábot készítenek, ha kell, otthon, szabad időben. — Sőt, én tudok olyanokról, akik saját zsebbe nyúlnak inkább, minthogy könyörögni, magyarázkodni kelljen. Szinte azt lehet mondani, hogy az óvodák saját anyagi helyzetükbe nem igazán szólhatnak bele. Ahol az önkormányzat oktatás- és kultúrapárti, ott az befolyásolja a gazdasági ügyeket, s ez jótékony hatással van a konkrét gazdálkodásra. Az óvónők — mivel az az egyetlen pénzszerzési lehetőség — állandóan pályázatokat írnak, ami már a minőség rovására megy. — Támogató partner volt egy darabig a közoktatásfejlesztési és a szerencsejáték alap is, de ami pénzük volt, azt átcsoportosították. És azért hadd tegyek ehhez hozzá még egy fájó gondolatot. Az a tapasztalatom, hogy a fővárosközpontúság nálunk sokszoro- zottan igaz, ugyanis nincs olyan „fénye” egyetlen szabolcsi pályamunkának sem, mint egy pestinek... □ Hogyan érzékelik a gyerekeknél a családok anyagi helyzetének romlását? — A közel hétezer óvodás olyan egyharmada hátrányos helyzetű, nagyobb részük szociális értelemben az. Annyit tudunk tenni, hogy legtöbb esetben az óvónők maguk megveszik a színházjegyüket, kifizetik a mozi árát. A nagyszámú elvált gyerekeknél pedig, ahol szükséges, az óvónő a szülőpótló. Ellenben nincsenek meg a tárgyi-technikai feltételek a tehetséggondozáshoz, sőt még a hátrányok kompenzálásához sem. □ Klasszikus nehézség az óvoda-iskola átmenet. Mit tudnak tenni az óvodák ennek enyhítéséért? — Az az igazság — anélkül, hogy hazabeszélnék —, hogy az óvoda minden tekintetben mobilabb, jól működő modelleket kínál. Néhány kivételtől eltekintve az iskolák nem igazán partnerek, bár kétségkívül történtek lépések. Különbözőképpen fogjuk fel például az iskolaérettséget. Mi környezetvédelemmel is foglalkozunk, míg az iskolákban ez még ritkaságszámba megy, az idegen nyelvek megszerettetése régóta része az óvodai tevékenységeknek. Szerencsére, egyre több a nyelvet jól beszélő óvónő. Nagyon hiányoznak viszont az óvodapszichológusok, ugyanis sok a lelki fogyatékos, sérült kisgyerek. □ Ezek a hetek az óvodában az ünnepekre készülés jegyében telnek. Mi az, ami a sok nevelési lehetőség közül ilyentájt kínálkozik? — A karácsonyra készülődés alkalom a hagyományápolásra, az értékmegőrzés előtérbe helyezésére. Az a tapasztalatom, hogy a mai gyerekek kapni akarnak, annál kevésbé ismerik az ajándékozás örömét. — Arra tanítjuk őket, hogy lássák azt a szerettüket, aki az ajándék, a tárgy mögött van. S megpróbáljuk ezekben a napokban az összetartozás élményét a szokottnál még jobban elmélyíteni. Azt hiszem, vitathatatlan, hogy érzelmi nevelésben az óvoda specialista. Dehát végtére is ez a legfőbb dolgunk. A várakozás pillanataiban Régmúlt idők emlékét idézve kukoricacsuhéból készítettek díszeket Szekeres Tibor felvételei Nyíregyháza (KM) — A fotón látható karácsonyfán olyan díszek vannak, melyeket a nyíregyházi 7. számú óvoda Kassa úti tagóvodájának gyermekei készítettek. Hagyományőrző kiállításukat a gyerekek, a szülők és az óvónők gyűjtötte tárgyi emlékekből állították össze. Ennek aktualitását az ünnepekre készülés adta. Berendeztek egy szobát régi használati tárgyakkal. így megismerkedhettek többek között a tüzes vasalóval, a mángorlóval, a mozsárral, a tekenővel, a háziszőttesekkel. Ebben a*kömyezetben készülődnek az ünnepekre. Itt helyezték el a közös munkával készített adventi koszorút, melyen az ősi szokások szerint a gyertyákat is együtt gyújtják meg. A szülők is szívesen vették a kiállításra a meghívást, ebből az is kiderült: igen fontos a napi rohanó tempó mellett néha egy kis megállás, egy pár perc gyönyörködés, beszélgetés, az apró, felemelő pillanatok. Az ünnepek előtti várakozást, a készülődés hangulatát minden gyerek másképp éli meg. Vannak családok, amelyek azt hiszik, szép karácsony csak drága ajándékokkal képzelhető el. De tévednek, mert nagyobb a varázsa a titokban kiügyeskedett „tőlem neked” apró holmiknak. Az ovis gyerekek a régmúlt idők emlékét idézve természetes anyagokból, jelen esetben kukoricacsuhéból alkottak különböző karácsonyi figurákat. Bármelyikünk talál a háztartásban; vagy a nagymama háza táján hozzájuk hasonlóan olyan anyagokat, melyekből sok jó ötlettel, némi fantáziával kedves egyedi meglepetés készíthető. Igen alkalmas a fa ünnepivé tételére például a dióból készült kis Jézus bölcsője, a filc-háromkirályok, angyalkák, szalmából font sarkcsillag, a háncskosárka, és baba. Ezeknek a fabrikálása maga kellemes családi beszélgetésre is alkalmas időtöltés lehet. Máris elkezdhetjük! Jegyzet Nem is vagyok éhes D. Bojté Gizella r j ol egy könyvbe, egy íl csészébe vagy a kabátzsebbe, esetleg az iratok közé, a dobozok alá szokta elrejteni dugipénzét az apa. Férje furcsa szokására hamar rájött a feleség, de a gyerekek is sejtik a titkot, különösen, ha hónap vége közeledik. A lakást felfordítva, mindenki keresi a pénzt. S óriási boldogság veszi körül a kis csapatot, ha véletlenül egy százasra rátalálnak. Az ötéves Péterke nem nagyon érti, ennek a darab kis papírnak, fémdarabnak miért örülnek ennyire anyuék. Egyszer a fiók mélyén ő bukkant rá a nagy kincsre. Kezében az ezressel rohant ujjongva, hogy örömet szerezzen. Tudta, ha meglátják nála, nem folytatódik a veszekedés, a kiabálás, nem zárják be a szobába. Nyugalom, béke lesz. Az is lehet, hogy a mama mesét mond. Irigykedve nézi óvodás pajtásának színes sapkáját és azt a csodás autót, amely- lyel az óvodába érkezik. A kirakatokban és a tévében is ott az a sok-sok játék... Az otthoni vitákat hallva, szüleinek szomorú tekintetét látva, tisztában van vele, hogy számára mindez csak vágy marad. Ha rajta múlna, felkutatná az egész világot, mezőt, erdőt... hogy legyen az anyuéknak is pénze. Ha ez kell a boldogsághoz! Egy ismerős anyukától hallottam mindezt, hogy akarva-akaratlanul, sajnos, gyermekükre is ráragad a pénztelenség nyomasztó érzése. Valószínűleg sok gyerek gyötrődik emiatt. Emlékszem, kislánykoromban az öcsémmel elindultunk a boltba, és útközben több darabra szakítottuk a százast, hogy sok pénzünk legyen és anyukámé knak minden jót vegyünk. A pénztárnál azonban, amikor fizetni kellett, ötletünkkel nem arattunk valami nagy sikert, de otthon sem jutalomban volt részünk. Péterke történetére visszatérve, az édesanyja nemrég egy boltban döbbent rá a pénz családjukat megnyomorító hatalmára. A gyerek látta anyja gondterhelt arcát, ahogyan a polcok között jár- tak-keltek. Már megint nincs pénzünk — rezzent össze. — Nem is vagyok éhes...—súgta oda anyunak, ahogy a Túró Rudihoz értek. Emberszámba venni Nyíregyháza (KM) — A szabad játék a gyerekeknek az a tevékenysége, amelynek nincs előre meghatározott célja. A játék jellegét meghatározza a gyerek és az óvónő személyisége. Az óvónőnek a gyerekhez fűződő viszonya, személyes érdeklődése, játékban való részvétele, türelme hatással van magára a játék folyamatára. Ezért az óvónőnek többek között ismernie kell a gyerek személyiségét, családi háttérét. A gyerek játékbeli aktivitását is meghatározza a családi környezet: ha szomorúan, sírva érkezik az óvodába, depressziós az otthoni konfliktusok és egyebek miatt, játék közben könnyen agresszívvá válhat Az óvónőnek igyekeznie kell ezt a viselkedésformát valamilyen módon feloldani, lehetőleg kiegyensúlyozottá tenni a gyereket. A szakember alkalmasságától függ tehát a nevelés minősége. A gyerekhez fűződő kapcsolatát az érdeklődés, az elismerés, a másság tolerálása, a megértés és az elfogadás határozzák meg. Nagyon fontos az óvoda és a család együttműködése, bár ez már közhelyszámba megy, de a családok nem igazán veszik komolyan az óvodai figyelmeztető jeleket. Pedig az óvodás is ember, ezért nem leereszkedni kell hozzá, csupán emberszámba venni. ' _ _ 4 _ _ / r" HHRHi’ Kelet-Magyarorszag q Ugye, én már nagy kisfiú vagyok? .
