Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-31 / 306. szám

1993. december 31., péntek HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 A jó menedzser titkai „Futtatja” a szövetkezetét, összetartja a kollektívát a cég vezetője Nábrádi Lajos Nyíregyháza (KM) — Eredményekben gazdag évet hagy maga mögött Berencsi Gyula, a Nyíregyházi Házipari és Népi Iparművészeti Szö­vetkezet elnöke. Karácsony előtt beválasztották egy hét­tagú országos bizottságba, így javaslataival emberek tízezre­inek életét, sorsát befolyásol­hatja. Az év során jól mened­zselte cégét, a figyelemre mél­tó nyereségből decemberben tisztes osztalékot kaptak mun­katársai, a szövetkezet dolgo­zói Nyíregyházán, Paszabon és Nyírtéten. Virágzik a né­metországi üzletük, idén járt Ázsiában, pár nappal ezelőtt egy japán cégtől ígéretes aján­latot kapott... Figyelni a piac rezdüléseit Berencsi Gyula a szó teljes értelmében menedzser típusú vezető. Szaktudása, megjele­nése, határozott fellépése, kapcsolatteremtő készsége, a másokért tenniakarása teszi azzá. (Nem kisebbítjük érde­meit, ha megjegyezzük: nem mezőgazdasági, vagy vasipari, hanem a nyugatiak érdeklődé­sére folyton számot tartó ruha­ipari szövetkezetét vezet.) Közgazdász. Korábban a Vo­lán Vállalatnál szerzett gya­korlati tapasztalatokat. Az egyetem után elvégezte a me­nedzser tanfolyamot és a kül­kereskedelmi szaktanfolya­mot. Magas, tiszteletet kiváltó férfi, az üzleti tárgyalásokon elegáns öltönyben, mindig fe­hér ingben, diplomatatáskával a kezében jelenik meg. A jó családi háttere is hozzásegí­tette munkasikereihez. □ Mi kell ahhoz, hogy vala­ki jó menedzser legyen? — Elengedhetetlen a széles szakmai ismeret, ismerni kell a tágabb gazdasági környe­zetet. Az európai gazdasági in­formációkat illetően napra­késznek kell lenni. Jó, ha az ember előre lát néhány évre. Talán ez a legnehezebb. Szö­vetkezetünk legjobban kötő­dik a német piachoz, így ért­hető, hogy figyelek a német piac minden rezdülésére. A jó ötletek megvalósításához jó kollektíva is kell. Ami a tanulást illeti. 1990- ben csak azok a magyar cégek kaphatták meg a közvetlen ex­portjogot, amelyeknél lega­lább egy dolgozónak megvolt a „külkervizsgája”. Nekem ekkor már éppen megvolt, használtam vele a kollektívá­nak. Mellesleg azóta négy kol­légám is elvégezte ezt a tan­folyamot. A német társalgási nyelvet felnőtt fejjel sajátítot­tam el. Tovább kívánom fej­leszteni nyelvtudásomat. Fe­leségem pedagógus, egyik lá­nyom angolul beszél és a----------------1 Aforizmáid— Egyetlen asszony sem érti meg, miért tetszik egy másik asszony a férfiaknak. A nők szerint a titok vagy túlságosan nagy ahhoz, hogy egyedül hordozzák, vagy túl­ságosan kicsi ahhoz, hogy érdemes lenne megőrizni. Többet téve többet tévedsz, keveset téve keveset tévedsz, semmit sem téve sohasem té­vedsz. Mindenki fölött ott ragyog a saját csillaga, és amit szü­Berencsi Gyula Harasztosi Pál felvétele külkereskedelmi főiskolán tanul, a másik lányom a Zrínyi gimnáziumban negyedikes és középfokú német nyelvvizs­gára készül. Lányaimtól is ta­nulom az idegen nyelvet. Nincsenek igazi családi gond­jaim, így minden energiámat a cégre tudom fordítani. Adni a cég jó hírére □ Munkahelyén a mened­zseri tevékenysége konkrétan mikben nyilvánul meg? — Eredménycentrikus va­gyok. Környezetem is megér­tette, hogy csak a nyereség megléte után lehet bért emelni, a műszaki fejlesztésre, a piac bővítésére is csak ekkor van lehetőség. Persze fontosnak tartom a sorrendiséget, a he­lyes arányok kialakítását. Az utóbbi témánál kompromisz- szumkészségre is szükség van. A műszakiak például főleg a fejlesztést helyeznék előtérbe, a szalagvezetők, a dolgozók a béremelést tartják legfonto­sabbnak. Csak korszerű tech­nikával lehet korszerű termé­keket előállítani, de fontos az ösztönzés is. Végül, de nem utolsósorban a piacszerzésben és a piacok megtartásában igyekszem használni a kollek­tívának. letésünk előtt határoztak ró­lunk, mi már nem változtat­hatjuk meg. Nincsen olyan férfi, aki hosszú házasélet után is észreveszi a felesége szép­ségét. A gyerek olyan egyesülést jelent fél fi és nő között, ami­Az egyéb menedzselésre is igyekszem gondot fordítani. A jó kollektív szellem, a cég jó­híre is fontos. Szövetkezetünk minden dolgozója idén átlago­san 40 ezer forint béren kívüli juttatást kapott. Évente nálunk csaknem egymillió forint a munkahelyi lakásalap. Egy bi­zottság ítéli oda az építkező­nek, aki kamat nélkül 5-6 év alatt törleszt. A gyorssegély­alapunkból rendkívüli esetben minimális kamat mellett kap támogatást néhány dolgozónk. Helyi szakmunkásképző tan­folyamokat indítottunk. A nappali szakmunkásképzés te­rén a ruhás szakmában a leg­nagyobb bázis vagyunk me­gyénkben, átlagosan 140 diák gyakorol nálunk. Jött egy hölgy Ausztriából Karácsonyra valamennyi szalagunk kollektívája mag­nós rádiót kapott ajándékba. A technikusminősítő vizsgán jól szereplő munkatársunknak ju­talmat adtam. Külföldi útjaim­ról néha apró ajándékkal jövök haza. □ A külföldi kapcsolatai bi­zonyára meghatározhatják a szövetkezet helyzetét. — Bő egy éve kezdtünk el terjeszkedni az osztrák piacon. Egy salzburgi osztrák divatter­vező hölgy a nyáron három hónapig szövetkezetünk dol­gozója volt. Több országban elismert szakember ő, s arra kértük, hogy ruhacsaládokat tervezzen nekünk. Tervezett is, az európai divatnak és igé­nyeknek megfelelőket. Üzleti úton jártam ősszel Japánban és Dél-Koreában. Ennek is kö­szönhetem, hogy karácsony előtt megkeresett annak a ja­pán kereskedőháznak a kép­viselője, amely Budán nyitott üzletet novemberben. A japá­nok cégismertetőt kémek és kapnak is januárban. Ettől is üzletet, megrendelést remélek. lyenhez fogható semmiféle más módon nem jöhet létre közöttük. Az igazságot senki nem is­meri, az igazság örökké vál­tozik. Vannak ismeretlen erők, amelyek mindnyájunk életét irányítják. Egy angol és egy német gaz­dasági lap pár éve hirdetésként pénzért rendszeresen ismer­tette szövetkezetünk tevé­kenységét, újabban félévente ingyen ismertető jelenik meg rólunk e két külföldi lapban. □ A sokoldalú menedzser gondol-e a reklámra, a kül­sőségekre? — Feltétlenül. Szövetkeze­tünk központjában modem tárgyalótermet alakítottunk ki a közelmúltban. Hallottam, hogy a legtöbb nyugati partner nem szívesen jön le Szabolcs­ba. Néhányan kedvezőtlen ta­pasztalatokat szereztek az egyik szállodában. Azóta ma­gam szerzek szállást, magam intézem az üzletfeleim étkez­tetését, természetesen az ő költségükre. Ennek köszönhe­tően szívesen jönnek le tár­gyalni, sőt a két szomszédos megyébe is a nyíregyházi szál­lásról indulnak el tárgyalni. A prospektusokra, a reklámra folyamatosan gondolnom kell, mivel igaz a mondás, mi sze­rint a jó bornak is kell cégér. Egy értékes gratuláció □ Az idei élményei közül mire emlékszik legszíveseb­ben, s miket tervez 1994-re? — Karácsony előtt alakult egy héttagú országos bizott­ság, amely januártól kidolgoz­za a magyar könnyűipar kon­cepcióját. Két szakember van a bizottságban a „tűzvonal- ból”, s én vagyok az egyik. Van a mi szakmánknak egy országos hírű, szigorú asszo­nya, aki ritkán dicsér meg va­lakit. Nekem gratulált a kö­zelmúltban, és ez felér egy ki­tüntetéssel. Sofőr nélkül ve­zetem a szövetkezet öreg La­dáját, amelyben már 150 ezer km van. Jövőre vennünk kell egy korszerű szolgálati autót. S olyan szép eredményt sze­retnék elérni 1994-ben, mint amilyet elértünk 1993-ban. A szerelem gyereke rend­szerint szép. Esz dolgában az ember a kutya fölött áll, de hűség dol­gában a kutya áll az ember fölött. Nincs a féifiszívnél meg­bízhatatlanabb portéka. Férj és feleség között az egyetlen helyes kapocs a megbecsülés. A rokonok komiszabbak, mint az idegenek. Japán gépeken dolgoznak a nyíregyházi lányok és asszonyok Balázs Attila felvétele Lin Yu tang A tévedés módszertana Fényesített szavak helyett Angyal Sándor Ma éjfélkor ismét fordul a naptár, holnaptól kilencvennégyet írunk. A szokványos évbúcsúztatók szerint az ember ilyenkor számvetést tesz: mi az, amit jól tett, s mi, amit másképp cselekedne, ha az idő megis­mételhető volna. Megvallom — talán nem vagyok egye­dül ebben —, szilveszter napján-estéjén én még egy­szer sem végeztem ilyen összesítést. A mind távolab­binak tűnő ifjúság éveiben legfőbb gondunk az volt, hol, kikkel szilveszterezünk, lesz-e zenekar, vagy csak az én gombos harmonikám szolgáltatja a talpalávalót. Később, a férfikor derekán ez úgy változott, hogy asz­talokat foglaltunk az újon­nan nyitott, elegáns szál­lodában, ahol státusszin- bólum volt, ki, milyen fő he­lyen ül a teremben, s ki bont drágább — esetleg francia —pezsgőt az éjféli köszönt- getésekhez... Majd ez is el­múlt s inkább magunkhoz hívtuk a baráti társaságot, vagy éppen mi mentünk ven­dégségbe, s a középpont a televízió lett, aminek vidám műsorán sokat nevettünk, de másnap elkezdtük csepülni, hogy így, meg úgy csapni­való volt az egész, hát ezért a semmiért fizetjük mi a havidíjat... Mindebből talán kiderül, hogy az év végi Nagy Szám­vetés helyett mi mindig a ké­szülődés hétköznapi gond­jaival voltunk elfoglalva. Nincs ez másképp most sem: rohanunk kocsonyahúsért, malacért, sort állunk a „meinben" jóféle hidegké­szítményekért, akciós sö­rért; hatszor visszaküldenek a boltba, mert ezt is elfelej­tettem, meg azt is. Bár sokan csak magukban szilveszte­reznek, de elsején azért megindul a népvándorlás, újévet köszöntve nyitunk be rokonhoz, szomszédhoz, is­merőshöz. Azért el ne felejt­sem: az idén már több hely­ről várható telefoncsörgés éjfél után, sok falubeli roko­nunk került be a telefon­könyvbe. (Városon ezrek várnak még többéves igé­nyük kielégítésére!) Mindez magánügy — hal­lom az ellenvetést, mire jut eszembe, hogy igen, sok kis magánügyből adódik össze az ország, a nemzet kisebb- nagyobb ügye. Például a magánpénztárcák teherbíró képessége meggyőzőbb min­denféle, fényesített szavak­ból összerakott ünnepi ve­zércikknél, köszöntőnél. S a családi kasszák az utóbbi pi­acgazdaságos években na­gyon nagy eltéréseket mu­tatnak. Vannak sikeres emberek, s olyanok, akik képtelenek megállni, ha az állam nem nyúl a hónuk alá. Sajnos, nagyon sokan vannak olya­nok is, akik új év első mun­kanapján nem kelnek haj­nalban, pedig szívesen zö- työgnének a füstölő buszon üzemükbe, hivatalukba — ha volna. Hozz rá víg esztendőt — szól az ének, amikor ma este tizenkettőt üt az óra. Hozz! Kommentár ___________________ A legtöbb, mi adható Sipos Béla M i jelent a legtöbbet a világon? Nekem a szeretet, s erre egy héttel ezelőtt jöttem rá végérvé­nyesen. Könnyű lenne azt mondanom, hogy kará­csonykor, a szeretet napján, de tényleg karácsonykor vi­lágosodott meg bennem. S ha hiszi, ha nem a Kedves Olvasó, egy kilencéves fi­úcska jóvoltából. Történt, hogy 24-én kettős keresztelőre voltam hivata­los. Nem vagyok templomba járó, még csak hívő sem, ta­lán éppen ezért készülődtem a szokottnál is nagyobb lel­kesedéssel erre az ünnepé­lyes pillanatra. Lányaimmal együtt meghatottan álltunk a templom félhomályában, hallgattuk az isteni üzenetet és néztük áhítattal az egész ceremóniát. Tanúja voltunk az Atya, a Fiú és a Szent­lélek nevében történt ke- resztelkedésnek. A két kisfiú közül természetesen a nagy, a kilencesztendős élte bele magát, a pici nem sokat ér­tett meg a körülötte zajló eseményekből. Leginkább a gyertya lángja keltette fel az érdeklődését, s a legna­gyobb veszedelemnek, sőt a leginkább fájó pontnak ép­pen a keresztvíz locsolását tartotta. Akkor tört el a mé­cses. Persze mit sem változta­tott ez az események mene­tén, valószínű a legtöbb ke­resztelés így végződik a ki­csik esetében. De a nagy, az valóban odaadóan figyelt, itta minden szavát a papnak, le nem vette a szemét a fiatal plébánosról. Az pedig rög­tön meglátta az értelmet sugárzó, nemcsak a kíván­csiságtól égő szemekben az érdeklődést, a figyelmet. Mert látszott, a kissrác már most tudatosan készül vala­mire. Ministrálni szeretne, mondta később a papa, ezért kellett megkeresztelni. Ez az. Kilencévesen, saját elhatározásból, minden szü­lői ráhatás, netán kényszer nélkül egyszeresük azzal állt elő a fiúcska: ő ministráns szeretne lenni. Otthon csak örültek a döntésnek, sőt a szülők nem kis büszkeséggel egyengették csemetéjük út­ját. Nagy szó az, ha már ilyen korban önállóan dönt a gyerek, felelősséggel gon­dol a jövőjére. S én hiszek abban, hogy kilencévesen igenis hozhat érett döntést az ember. Mert úgy nevel­ték, mert tudja, róla van szó, mert egyenrangúnak tartják a családban. A keresztelő végén, ami­kor elbúcsúztak, a plébános még megkérdezte az újdon­sült keresztedet: na mit kapsz a Jézuskától? A kisfiú gondolkodás nélkül a maga természetességében vála­szolt: szeretetet. Azt hiszem a legjobban a pap lepődött meg ezen a válaszon, de bennem azóta kristálytisztán megvilágosodott: a világon a legtöbb, mi adható, az a szeretet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom