Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-30 / 305. szám

1993. december 30., csütörtök MHHH HAZAI HOL-MI Kelet-Magyarország 5

Megérinteni a természetet

A pihenés az aprófalvakban a falusi turizmus keretében pihentet, kikapcsol, felfrissít

Sok érdeklődőt vonz a vámosatyai harangláb is

Kovács Bertalan felvétele

Nyíregyháza (KM) — A régi mondások sok bölcsességet őriznek, de napjainkban nem minden vendégfogadásra igaz, hogy három napig untig elég. Francia- országban, Ausztriában már hosszú évtizedek óta a családi pihenésnek, kikapcsolódásnak az a fő formája, hogy visszamennek a természetbe, aprófalvakban töltik el a vakációt.

Nekünk, a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében élőknek pedig olyan kincsünk van, amihez fogható Európában is csak kevés helyen őrződött meg. A Tisza vizét itt még szinte inni lehet, és a mellé épült falvak levegője, ligetes határa hihetővé teszi a költők elragadtatását.

Csakhogy ez a szépség nemcsak értéket, hanem hátrányt is jelent. Alig történt itt az elmúlt évszázadban iparosítás, viszont a gazdasági élet szabályai szerint a régi megélhetési források fogyóban vannak. A vendég itt mégsem teher, ha azzal kínáljuk, amink van. Tiszta üres szoba, virágos udvar, állatainkat meg lehet érinteni, nemcsak könyvek, filmek alapján ismeri meg egy felnövekvő nemzedék. Itt a levegő szennyeződésének fokát sem kell lesni a tv- híradóból, mert nagyokat szippanthat a légutait frissítő nagyvárosi lakos. Sajnos ennek is ára van. Nem arról van szó, hogy nem kínálhatják ingyen, mert hisz a költségeket így is jóval alacsonyabban állapíthatják meg, mint a divatos, túlzsúfolt üdülőkörzetekben, külföldi utakon, de értékmegőrző turizmusra és megélhetésre még biztatni kell az embereket.

Vissza a szülőföldre

A kis településeken sokan azért nem mernek belevágni vendégszobák kialakításába, mert attól félnek, senki sem látogat el oda. Pedig ha jobban körülnézünk, ha visszafuttatjuk a történelem kerekét is, láthatjuk, milyen sokan is kiváncsiak erre a tájra, valamint az ide kötődő irodalmi-történelmi nevezetességekre.

Először adódnak azok, akiknek a szíve visszahúz. Sajnos,

a mi vidékünkről vándoroltak ki eddig a legtöbben. A múlt század fordulóján Amerikában, a világháborúk és 1956 után szerte a világba, a szocializmus építésére Dunaújvárosba, Dorogra, Tatabányára a fővárosba, a tsz-esítés után Baranyába és a városokba, vagyis az iparba. Ám a gyermekeknek jó megmutatni a nagyszülők földjét, a családi anekdoták színhelyét. Csakhogy gyakran már nincs kihez levelet írni, de akad még vendégfogadásra vállalkozó falubeli, aki még meg is tudja mutatni a múlt emlékeit.

Aztán jönnek a Tisza vonzására a túrázók, kerékpáron, vizen járják végig a vizet és a partját. Megpihenni, beszélgetni akarnak egy-egy tájon. Furcsa, hogy meggazdagodott, vagy már a nyelvet is felejtők is vissza-visszatémek, hogy szétnézzenek. Mi pedig szégyelljük, hogy nincsenek luxus szállodáink. Mintha ezt kémék tőlünk, pedig csak a legtermészetesebb és legszükségesebb komfortra van szükség.

Felszámolni az előítéletet

A szakemberek sokat vitáztak már arról, hogyan kell a vendéget várni. Vannak, akik azt mondják, a megye nincs felkészülve. Nincs út, telefon, vásárlási, étkezési kínálat a településeken. Van benne igazság.

A falusi turizmusnak is vannak — ha nem is csillagai, de — fokozatai. Egyelőre még ezt építgetik a megyében. A fürdőszoba és az út, a telefon már-már mindenütt elérhető kívánság. A tiszta udvar, az igényes kényelmes szoba is sok helyen adott. A programot is kínálhatnak a különböző szervezetek, ha sikerül feloldani azt a szégyenkezést kiváltó okot, melyet az az előítélet váltott ki, hogy itt minden elmaradott, sötét. Meg kell tanulni, hogy vannak e tájnak értékei, amelyekre büszkének kell lenni, és ezeket be is kell mutatni.

A régi templomok, a megye híres fái, épületei, dűlői mesélnek, ha sikerül felerősíteni szolid hangjukat. Vannak azért még hiányosságok, amire fel kell hívni a figyelmet, meg kell tanulni a vendégfogadás szabályait és meg kell találni a partnereket, illetve az érdekek védelmét. Ehhez kíván segítséget adni immár második éve a Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete.

Ismerni a szabályokat

Ez a megyei szervezet minden segítséget megad azoknak a vállalkozóknak, akik a falusi turizmus területén szeretnének dolgozni. Ám nemcsak a vendégfogadóknak segítenek, hanem a megye értékeinek népszerűsítéséből is kiveszik részüket a szakemberek. A vendégfogadónak tisztában kell lenni azokkal az alapvető szabályokkal, szakismeretekkel, pénzügyi és gazdálkodási ismeretekkel, melyek nélkül tevékenysége nem lehet sikeres.

Tájékozottnak kell lennie az adott település, a térség természeti, építészeti, kulturális stb. értékeivel, hogy a vendéget kellő információval láthassa el. A vendégfogadók érdekeit gyakran sérelem éri. Ezért érdekeik védelmét, képviseletét a különböző helyi és országos fórumokon képviselni kell. Erre a nehéz, de nélkülözhetetlen feladatra vállalkozott a Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete.

A jogszabályokat, a pályázati lehetőségeket figyelve, azokról a tagságot értesítik, számukra felvilágosító és konzultációs előadásokat tartanak. Az egyénileg igen megterhelő reklámszervezésben is segítséget nyújtanak. Ám még mindig adódhatnak olyan feladatok, amelyeket jobb, hatásosabb együtt megoldani. Ez évben már számos vendéget fogadtak a szervezet tagjai. Cél, hogy a közeljövőben a vendégek és vendégfogadók száma növekedjen.

Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezeténél kaphatnak (Cím: Nyíregyháza, Hősök tere 5.)

Folytatják az adásvételt

Nyíregyháza (MTI) — A lakástörvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági állásfoglalás, illetve a közalkalmazotti törvény parlamenti módosítása ellenére Nyíregyháza ön- kormányzata nem változtatja meg korábbi határozatát: kivárás helyett folytatja a bérlakások privatizációjának előkészítését, a közalkalmazottaknak pedig kifizeti a februárban esedékes új béreket — jelentette be Módi Zoltán polgár- mester. Az állásfoglalás szerint a nyíregyházi önkormányzat a tulajdonában lévő 5500 bérlakás több, mint 80 százalékát eladja a benne lakóknak. Az otthonok ára a piaci érték 50 százaléka alatt lesz. A fizetés módját pedig majd a törvény végleges elfogadása után, az akkori pénzpiaci feltételekkel egyezően határozzák meg. A lakások megkezdett felértékelését az időközben bekövetkezett jogbizonytalanság ellenére sem állítják le. A képviselő-testületnek ugyanis az a szándéka, hogy a lehető leghamarabb meginduljon a bérlakások privatizálása.

A város önkormányzata döntött arról is, hogy a kialakult helyzetre tekintettel elhalasztja a január elsejével tervezett 60-100 százalék közötti lakbéremelést, továbbra is kiegyenlíti a bérleti díjak és a fenntartási költségek közötti, évi 170 millió forint különbö- zetet.

A nem lakás céljára szolgáló helyiségek eladását is folytatják Nyíregyházán, az eddig felajánlott 16 üzletet és több száz garázst megvehetik a vásárlók. A többi ingatlan adásvétele pedig 1994-ben kezdődhet meg.

A nyíregyházi önkormányzat a város közalkalmazottai- nak februárra mindenképpen kifizeti az emelt béreket, annál is inkább, mivel a pedagógusok 18 500, és az egészség- ügyi szakalkalmazottak 13 ezer forintos bruttó átlagfizetését „tragikusan alacsonynak” tartja. Ennek érdekében már januárban megtárgyalják a település költségvetését. Ennek célja az, hogy időben felvehessék a bérrendezésre szükséges hitelt.

Szilveszter a bunkerben

Szítba Mária

Keresztanyám budai házának alagsori mosókonyháját éppen karácsony viliáján rendeztük be bunkernek. 1944-et írtunk. A leköltözés- ben tevékenyen részt vettek mindazok, akiket már hetek óta tápláltunk. Tanyánkról két feldolgozott, csupán füstölésre váró disznón kívül egész baromfiólat szállított fel részben anyánk húga, aki nálunk később érkezett fel egy katonai teherautóval, részben öccsei. Sándor bátyánk kocsiján tette meg az utat Pestre, Jóska bá’ szekérrel. Mindannyian hoztak fel zsákokban lisztet, rizst, mákot, bödönökben zsírt, mézet stb. Nemcsak mi, de sokan közvetlen szomszédaink közül is ebből éltek.

Keresztmama örökre megmaradt kemecseinek. A villa hatalmas kertjében gyümölcsfák álltak, hogy mindig legyen friss gyümölcs. Volt a kert végében baromfiól és füstölő is: a tanyáról felkerült levágott disznó füstölését maga akarta személyesen ellenőrizni. Ez volt mindannyiunk nagy-nagy szerencséje az ostrom idején.

„Bunkerünk” állandóan tele volt vendéggel. Nagy- néném veje, dr. Boán Jenő, aki a fővárosban rekedt, s fivérénél az Istenhegyi úton lakott, napi hűséges látogatónk lett, se akna, se bombazápor, se ágyúgolyók röpködése nem akadályozhatta meg jövetelét. Az Orbán- hegyi úti házunk közel is esett hozzá. Nap mint nap megjelent nálunk két nyíregyházi tartalékos tüzértiszt: dr. Nádassy András és dr. Ozory, akinek édesapja valamikor városunk rendőrkapitányaként működött. Hozzánk — a házba — akarták beszállásolni magukat, ütegestül. Mikor kiderült, hogy földiek vagyunk, azonnal letettek a tervről, de hűséges napi látogatóink lettek. Ugyanilyen okokból járt hozzánk vendégségbe két csendőr — közkatona —, majd csatlakozott hozzájuk egy Wehrmacht százados is. Egyszer a budaörsi sváb tisztiszolgája jelent meg nálunk azzal, hogy menjünk, ahová látunk, de ők itt gépfegyverállást rendeznek be. Keresztanyám sváb szobalányától elsajátítottam a nyelvjárást, s most — magyarul — értésére adtam a puccernek, vele nem állok szóba, küldje a tisztjét. Pillanatokon belül meg is jelent, s tanácsomra a villasor egy lakatlan épületébe költöztek ők is, akár az előttük járó magyarok. De napi látogatónk maradt a százados, s a kosztot azzal hálálta meg, hogy hozta a hadiparancsokat, amelyekből kiderült, milyen „rózsás” a helyzet, egy-két nap, s jön a csodafegyver. Amin nagyon jól mulattam, s anyá- mék nem győztek rángatni, ne beszéljek, falhoz fog állítani, az lesz a vége.

Olykor megjelent az ikervilla tulajdonosának házmestere, akiről kiderült, hogy nagy nyilas. A. testvér volt az egyetlen, akit soha meg nem kínáltunk. Volt ennivalója bőven. Annál inkább etettük a villatulajdonos — özvegy csendőr ez- redesné — novemberben házába költözött bérlőjét. Rendkívül tájékozott, művelt ember volt, Horváth Istvánnak mutatkozott be, foglalkozása: ügynök. Velem irodalmi kérdéseket vitatott meg, a húgommal közgazdasági problémákról csevegtek. Egyet bizonyosan tudtunk: zsidó férfi, s a neve bizonnyal egészen másképpen hangzik, a foglalkozása — átlagon felüli műveltségét tekintve — nyilván értelmiségi.

Olykor zokogó tizenéves osztrák kiskatonáknak főztük a tyúkhúslevest, miután baromfiállományunk egykét példányának kitekerték a nyakát. Vigasztaltuk őket, kétségbeesetten hajtogatták, nem akarnak harcolni, de tudják, le fogják őket mészárolni, ha elesik a főváros.

Nem ritkán e roppant vegyes társaság összefutott a „bunkerben”. Megvallom, hála fejlett humorérzékemnek, irtó jókat derültem, milyen békességben megférnek együtt a terített asztal mellett. Ahogy ez szilveszter estéjén is történt. Csupán A. testvér nem volt jelen. Bokros teendői vagy a nagy közös újévvárás miatt a Márvány utcai pártházban kellett vajon lennie? Nem voltunk rá kíváncsiak, de tiszta szívvel örvendtünk távolmaradásának. Főképpen anyám, akit egy ízben halálra rémített meséjével. Eszerint a Kékgolyó utcai szanatóriumban több ^zovjet kémnőt fogott le. Közös ismertetőjegyük a piros-fehér babos kendő volt. Közben — ő egyetlenként — meg sem látta, hogy a fejem pontosan ilyen strandkendővel van bekötve. Szóval vártuk együtt az új esztendőt, s búcsúztattuk az óévet. S akkor az állítólagos Horváth István mindannyiunkat megrázó közléssel állt elő: biztos forrásból tudja, hogy ma a szovjet parlamenterek békét ajánlanak a városvédőknek, németeknek, nyilasoknak. Helyesebben fegyverszünetet. Á „biztos forrást” azonban kérésünkre nem volt hajlandó megnevezni. De azt még elárulta, amennyiben a szovjet fegyvemyugvási ajánlat meghallgatásra talál, úgy éjfélkor elnémulnak a csatazajok, s megkondulnak a templomok harangjai. Hittünk neki, tudtuk, a politikai életben komoly szerepet kell hogy játsszon. Hozzátette még: jaj nekünk, hogyha az újév első percében megdördülnek a fegyverek, kíméletlen, hosszú harc következik.

Eljött az éjfél, pezsgőspoharunkat magasra emeltük: „Éljen a béke!” S ekkor iszonyú pillanatok következtek: bombák robbantak, aknák csapódtak a kertünkbe is, az égen vörös golyóbisként repültek fejünk felett az ágyúgolyók. Aratott a halál. Ha- lálsápadtan meredtünk egymásra: a békéről szőtt boldog álomnak röpke percei után az elrettentő valóságra ébredtünk.

Január második felében, amikor Pest már teljes egészében szovjet kézen volt, utoljára jött át hozzánk Horváth István alias dr. Sarlós István. Munkaszolgálatos ruhát öltött, bemutatkozott, s megmondta, a Magyar Kommunista Pártnak — amely illegalitásba vonult — a főtitkára. Ezt még csak nem is gyanítottuk. Buda még a németek illetve nyilasok kezén volt, de neki sikerült átjutnia Pestre. A háború után mint a népbíróság véres kezű elnöke írta be magát a történelem dicstelenjei közé...