Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-24 / 301. szám
1993. deccm6er24. A 'Kekt-Magyarország ünnepi mettéffcu 1 1 Játszani csak hittel lehet Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Jövőre lesz tíz éve, hogy Gados Béla színművész a Móricz Zsigmond Színházba került. Az elmúlt évadokban szinte mindent végigpróbált: volt epizodista, de jó néhány főszerepben is megmutathatta tehetségét. Itt él közöttünk, mégis kevéssé isrtierjük. Arra kértem, mondjon néhány szót Önmagáról. — Budapesten születtem, de Monoron nevelkedtünk a nagyanyámnál. Apám Pesten dolgozott, anyám a járásbíróságon, így lényegében a nagymama nevelt bennünket. Nagyön fontos volt számomra az itt töltött tíz egynéhány esztendő, mert azt a természeti közelséget élhettem át, amelyről Rousseau is sokat írt. Hatvannyolcban költöztünk Pestre, sikerült az egyik legjobb gimnáziumba kerülnöm. Igaz, éri voltam az egyetlen fizikai dolgozó gyereke, mert a József Attila Gimnáziumba válogatott gyerekek jártak, s a Ivó Krobot rendezői utasításokat ad tanárok is nagyon felkészültek voltak. Az érettségi után tele volt kacskaringóval az életem. Beadtam ugyan a jelentkezési lapomat a közgázra, de semmi esélyem nem volt. így elektrotechnikai műszerész tanuló lettem. Közben érlelődött bennem a gondolat, hogy tanítani szeretnék. Próbálkoztam az ELTE-n, Szegeden. Végül a tanítóképzőbe vettek fel,, amit sikerült el is végezni. Éppen utolsó éves voltam, amikor megpróbáltam a Színművészeti Főiskolát, s huszonhét évesen bejutottam. □ üe sohasem akartál színész lenni... — Egy színjátszó csoportban évekig dolgoztam. Zenéltem, majd a barátom unszolására először egy mondat, aztán kettő, végül a legfontosabb szerepeket én játszottam. □ Más már régóta a pályán volt, amikor elvégezted a főiskolát. — Volt ennek előnye is. Emberileg érettebben viszonyultam a dolgokhoz. Utolsó évesek voltunk, amikor Léner Péter végzősöket keresett. Igazából Schlanger András kellett neki, de valahogy összeverődtünk, és heten lettünk. így jött Nyíregyházára egy osztályból Schlanger András, Varjú Olga, Juhász György ', Vajda János, Mátrai Tamás, Vajda János és én. □ A Móricz Zsigmond Színház az első társulatod. Mások már régen új színház után néztek. Te miért maradtál? — Alapvetően hűséges vagyok. Mindenben. Kitartok az utolsó pillanatig. Két évig naGados Béla gyón nehéz volt Nyíregyházán, mert kis szerepeket kaptam, s Léner Péter nem tudott velem mit kezdeni. Fokozatosan jutottam előre, amit most egyáltalán nem bánok, mert közben rengeteget tanultam. Aztán sokkal jobb lett. Jó volt a közösség, de jelentősebb szerepeket is kaptam. Eljött a színházba Ivó Krobot, aki olyan hatással volt rám, hogy érte, miatta akár egyetlen szerepért is maradtam volna. □ Az idén nősültél. Az igazit kerested eddig, vagy olyat, akihez^ hűséges tudsz lenni? — Éveken át nagy nőgyűlölő hírében álltam. Lehet, hogy azért, mert féltem tőlük. Nem mondom, hogy nem voltak kapcsolataim. Éltem a magam életét, és vártam az igazit, de egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy megtalálom. Végül is tavaly sikerült, s az idén augusztusban Gábos Katalinnal házasságot kötöttünk. □ Mit kerestél bennük, amit nem találtál meg? — Az volt a rögeszmém, hogy a nő, aki mellettem él, méltó társ, szövetséges legyen. Sokáig úgy gondoltam, hogy erre a nők méltatlanok. Ezért maradtam inkább egyedül. Olyan embert kerestem, akit nyugodtam beengedhetek a hátam mögé, mert nem kell attól tartanom, hogy leszúr. Minden kapcsolatomban megszólalt bennem egy hang, hogy: nem ő. □ Valaki azt mondta rólad, hogy nem vagy igazán sármos alkat, de a színpadon ezt el tudod magadról hitetni. Mi erről a véleményed? — Ki az? Lehet, hogy van/volt bennem ilyen, de ezt szándékosan elutasítottam. Nem engedtem, hogy ez a felszínre jöjjön. Éppen azért, mert a magányt kerestem. □ Furcsa ezt hallani, mert a színpad éppen a kitárulkozást igényli. Nem szeretem, ha felismernek az utcán. A színpadon kinyílok, exhibicionista vagyok. De az előadás után szeretek magam lenni. A baráti korben jókedvű vagyok, szeretek mindenkit megnevettetni, de idegen társaságban szótlan vagyok. □ A Tangó volt az ötvenedik bemutatód. Úgy gondolom, hogy ez nem csekély teljesítmény. Mi volt eddig a legnagyobb siker és bukás? — A Nyaralókban buktam a legnagyobbat. Salamon Suba rám bízta a főszerepet, de nem volt az én esetem. Nem tudtam vele igazán mit kezdeni. Ettől függetlenül nem bántam, mert a bukásokból lehet a legtöbbet tanulni. Siker? Én nem látom magamat a színpadon, nem tudom magam elemezni, bár ebben van jó is, mert így jobban el tudom kerülni a manírok kialakulását. A próbákat is azért szeretem, mert ott a színész lehet rossz is, azért, hogy az előadáson jó legyen. Nagyon szerettem az összes Ivó Kro- bot-rendezést. Az Őfensége pincére voltam című darab próbáin és az előadásokon éltem át azt az érzést, hogy a színház templom. Szent áhítattal vártuk az előadás kezdetét, készültünk rá, igyekeztünk minél jobban ráhangolódni. □ Mit szeretsz jobban: a „csapatmunkás” előadásokat, vagy azokat, amelyekben vannak fő- és mellékszereplők? Nagyon érdekel a csapatmunka, mert ez hozzátartozik a természetemhez. De szeretem a nagy megmérettetéseket is. Egyébként pedig minden előadás csapatmunka eredménye. □ Mennyire azonosulsz a játszott figurával? Magadra húzod, vagy távol tartod magadtól? — A lényeg a kettő között van. Én úgy vagyok, hogy minden szerep megformálásakor mást keresek ki magamból. A színész minden szerepben önmagából építkezik. De játszani csak teljes hittel lehet! Balázs Attila felvétele □ Melyik szerep állt eddig a legközelebb hozzád? — Nagyon közel éreztem magamhoz Siposhegyi Péter A trianoni emberek című munkájában Teleki Pál alakját, mert békességre törekvő, meleg szívű ember volt. De közel állt hozzám Sancho is a La Mancha lovagjában. □ Van szerepálmod? — Csaknem mindegy, miben játszom. Egy kicsit ódzkodom a zenés műfajtól, de alapvetően a feladat a fontos. Ha választani kellene, mégis egy Hrabal-darabot választanék Ivó Krobot rendezésében. Szeretem Hrabalt végtelen emberszeretetéért, megbocsátani tudásáért, a jóságáért. Irigylem, hogy akkor, amikor tele van a világ gyűlölettel, kegyetlenséggel, ő képes szeretni. □ Azt mondtad, hogy a zenés darabokban nem bízol eléggé önmagadban. A színészzenekarnak viszont oszlopos tagja vagy... — Volt egy Rolling Stones korszakom. Nyíregyházán a színházban találtam egy szólógitárt. Lassan kialakult a csapat: Schlanger András, Földi László, Juhász György, Kazár Pál, Jávor Tamás, Kollonay Zoltán, Megyeri Zoltán. □ Közeledünk az év végéhez. Negyvenéves leszel. Gondolsz a jövőre? —Nem izgat különösebben, mert Isten kezében vagyunk mindannyian. Szeretem a színházat, amíg igénylik, addig maradok Nyíregyházán. Akár életem végéig. A színház nagyon fontos, de az ember élete a legfontosabb. Katával szeretnénk gyerekeket, minél előbb. □ Hol ünneplitek a karácsonyt? — Családi körben leszünk. Az első felét a szüleimnél töltjük, a másodikat Kata szüleinél. Számomra a karácsony Jézus születését is jelenti, az én személyes megváltóm ünnepét, akivel minden gondolatomat megosztom. Jelenet a Rokonokból. Zubor Ágnes és Gados Béla Harasztosi Pál felvételei Sebész a pódiumon Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — Van valami jelképes értelme annak, ha egy orvos, aki főállásában a test szenvedésein igyekszik segíteni — például a sebészeti szike rendszeres használatával —, szabad idejében a lélek rejtelmeivel foglalkozik, költemények, irodalmi művek, zenék között kutat, válogat, műsort állít össze, majd kiáll a pódiumra, verset mond, vagy opera- áriákat énekel, ráadásul mind a két szakterületen, melyek az egyszerű ember számára egymástól viszonylag távolinak tűnnek, egyformán sikeresnek mondhatja magát. Sokan ismerik a nyíregyháziak közül dr. Szabó Gyula sebészt, a megyei kórház II. sebészeti osztályánák adjunktusát, akinél adottak a fentebb leírt jellemzők: a biztos sebészi kéz, és a szép bariton, a meleg orgánum. Orvos és előadó. Vajon honnan ered ez a kettős indíttatás? Talán a tiszarádi kötődésű családból, a génekből: édesanyja, édesapja a helyi színjátszócsoportban tevékenykedett, a kőműves édesapa szívesen hegedülge- tett is a maga készítette hangszeren, s természetes volt a családban a könyvek, az olvasás igénye és szerete- te. — Mindig szerettem a színpadot, ami egy olyan templom számomra, ahonnan kisugároztatható az emberek számára valamiféle üzenet — foglalja össze a vonzalom eredetét a pódium iránt. — Aki volt már színpadon, és megismerte a taps ízét, többé nem tudja elfelejteni, hogy az milyen boldogságot ad. Egyformán jó tanuló volt minden tantárgyból, kitűnően érettségizett a Vasvári gimnáziumban, ahol több kedves tanára közül a legnagyobb hatással Margócsy Józsefné volt rá, nem véletlen, hogy az irodalommal eljegyezte magát. Amikor eljött a döntés ideje, nem tudta, merre menjen. A legutolsóként adta be a jelentkezési lapját. Talán, ha több lett volna az elszántság, és meri megpróbálni a színművészetit... Talán, ha elsőre nem veszik fel az orvosi egyetemre... Talán... Az orvosi egyetemen is folyamatosan a művészet közelében volt — tíz évig tanult hegedülni — társaival koncerteket, színielőadásokat szerveztek, például Seregi Zoltánnal, olyan produkciót állítottak elő, amelyben a Dandin György címszerepét játszotta. És akkor elérkezett a Ki mit tud?, s ugyanabban az időben az egyetemisták és főiskolások országos művészeti szemléje. Sokak számára maradt felejthetetlen az a szereplése, amikor a tévében Rossini: A sevillai borbély című operájából a Rágalomáriát énekelte. — Akkoriban azt gondoltam, valamiféle folytatásának kell lennie annak, ha valaki elismeréseket kap azért, mert repertoárján van Verdi: Simone Boccanegrájából Fi- esco áriája, ugyanakkor Petur bordala Erkel: Bánk bánjából. Olykor még elképzeltem, hogy főállású előadó- művész legyek... Dr. Szabó Gyula Elek Emil felvétele Maradhatott volna a klinikán dolgozni, amikor befejezte az egyetemet, de úgy döntött, hazajön. Azóta itt működik a nyíregyházi kórházban immár 17 éve. Időközben szakvizsgákat tett. — A laikusok szemében ez egy agresszív, drasztikus mesterség, holott ezt sem lehet lélektelenül csinálni — avat be egy kevéssé a szakma titkaiba. — Az emberek félnek a kórháztól, különösen félnek a műtéttől, és nem hiszem, hogy a sebész ne tudna segíteni ennek a félelemnek az oldásában, olykor éppen az előadóművészek által is használt eszközökkel, egy gesztussal. Úgy gondolom, a betegeknek jó, de az orvosnak baja, ha „hazaviszi” magával a betegeit. Márpedig én is ilyen vagyok, hazamegyek, de viszszahívom az ügyeletet: hogy vannak a frissen operált betegek, vagy vissza is megyek megnézni őket. Majd a másik oldalról is kiegészíti a gondolatot arról, hogyan látja gyakorló orvosként és amatőr előadóként a hivatásos művészek tevékenységét. — Sokan azt gondolják, a művészek afféle bohém, kicsapongó emberek. Nekem az a meggyőződésem; tökéletes produkcióra csak az a művész képes, aki szereti és tiszteli is azt, amit csinál, és nagy maximalizmus van benne amiatt, hogy amit tesz, azt tökéletesen tegye. Ezt a tökéletességre törekvést tűztem célul sebészként is, ahhoz pedig, hogy a művész ezt elérje, rendet kell tudnia tenni önmagában. így találkozik tehát a sebész és a művész, s ha már társulatban nem szerepelhet, önálló esten lép fel. így készült el a Különbéke című műsor, amelyet a színházban is előadott, s amelyet felkérés esetén fel tud újítani. Izgalmas kérdés, hogyan fogadja a környezete ezért a szokatlan kettős hivatástudatért? A családja, felesége és tízéves ikerlányai — akikben máris jelentkezik a művészetek iránti érdeklődés — örülnek a szerepléseinek, a tágabb környezetben nem mindenki érti, miért kell ezt csinálnia egy sikeres orvosnak. Dr. Szabó Gyula számára így teljes az élet, s a bizalmas kérdésre elárulja; igen, néha előfordul, hogy a műtőben is énekel. — Egy nehéz operáció után, ha hajnali három-négy órakor a stáb figyelme egy kicsit már lankadóban van, a fáradság ellen segít egy szép operarészlet eldúdolása. De csak akkor, amikor a munka nehezén már túl vagyunk...
