Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-22 / 299. szám

1993. december 22., szerda Nehéz szolgálat az emberekért A családok éltető forrása az ajándékozó szeretet • Egy bökönyi tanyán húzták meg magukat M. Magyar László Nyírpilis (KM) — Ha egy családban a dédapa, a nagy­apa, az édesapa is görög ka­tolikus pap volt, akkor nem szokatlan, hogy a következő nemzedék képviselője is ezt az élethivatást választja. így történt ez Damjanovics Pál esetében is, bár anyai ágon zeneművészek, operaéneke­sek is lettek a családtagok­ból. Talán elég csak arra utalni, hogy a nagymama Ferencsik lány volt, s e családnév hal­latán valószínűleg a legtöbben az egyik leszármazottra, Fe­rencsik János karnagyra gon­dolnak. Az örök értékek — 1915-ben születtem Sá­toraljaújhelyen — eleveníti fel a múltat Damjanovics Pál. — A helyi piarista gimnázium­ban tanultam három évig, majd édesapámat áthelyezték Nyírgyulajba, ahol több mint harminc évig szolgált, s egy­ben szabolcsi főesperes is volt. így én végül a debreceni pi­arista gimnáziumban érettsé­giztem, majd a családi hagyo­mányoknak megfelelően kér­tem felvételemet a Hajdúdoro­gi Egyházmegyébe. Termé­szetesen nem törvényszerű az édesapa foglalkozását követni, s hogy mégis ezt a pályát választottam, az annak kö­szönhető: az örök értékek megvalósítását láttam a papi hivatásban. Felvették, s Budapestre, a központi szemináriumba küld­ték tanulni, ugyanakkor a Páz­mány Péter Tudományegye­tem hittudományi karán a teológiát is elvégezte Damja­novics Pál. Ezt követően Sze­gedre ment, s a tanárképző fő­iskolán magyar-történelem és „szlőjd” (kézimunka) szakon oklevelet szerzett. Mindezzel egy időben a Horthy Miklós Egyetemen filozófia-pedagó­gia szakán is hallgató volt, valamint a Szent József Neve­lőintézetben dolgozott nevelő­tanárként, hogy fenn tudja tar­tani magát. — Az 1942-es tanév végén a püspökség váratlanul az újon­nan megnyíló hajdúdorogi ta­Riasztó Kisvárda (KM - CS. GY.) — December 18-án hajnali 2 óra körül Kisvár­dán megszólalt az Afész diszkont áruházának riasz­tókészüléke. A környéken tartózkodó rendőr járőr a hangjelzést meghallván azonnal a helyszínre ment, de a betörők már nem voltak ott. A tetteseket néhány órán belül elfogták. Azon „csúsz­tak el”, hogy a diszkont áru­házból 50 forint névértékű „Borsodi Sörgyár” feliratú érméket is loptak, amelyek­kel az egyik kisvárdai üzlet­ben fizetni akartak. A bolt pénztárosa és egyik dolgo­zója a furcsa „pénzre” felfi­gyelt, s értesítette a rendőr­séget. A két fiatalkorú elkövetőt a rendőrkapitányságra előál­lították. Az otthonukban megtartott házkutatás során más bűncselekményből szár­mazó tárgyak is elkerültek. Damjanovics Pál nítóképzőbe nevezett ki azzal a feltétellel, hogy egy éven be­lül az utolsó vizsgáimat is megszerzem filozófiából és pedagógiából. Nem nagyon akartam menni, de kénytelen voltam elvállalni a tanítást, s ráadásul olyan tantárgyakkal foglalkoztam, mint természet­rajz, matematika, torna. A kö­vetkező tanév végén Szegeden letettem az utolsó vizsgáimat, s ezzel tanítóképző intézeti tanár lettem. Megélhetés magántanárként — Hamarosan házasságot kötöttem a bökönyi pap leá­nyával, Szuvák Ilonával. Együtt mentünk szeptember­ben vissza Hajdúdorogra, ahol továbbra is tanítottam, bár egyáltalán nem nagy lelkese­déssel. A gyermeklélektani doktorátust akartam megsze­rezni, de ez végül nem sike­rült, a háború is közbeszólt. Egy bökönyi tanyán húztuk Balázs Attila felvétele meg magunkat, majd ’45 ja­nuárjában a nyíregyházi taní­tóképzőre hívtak tanárnak. Egy év múlva a jászberényi tanítóképzőből kaptam felké­rést, elvállaltam ott a tanítást. Egyedül utaztam el, feleségem és a kisfiam Bökönyben ma­radt. Másfél év múlva vissza­tértem Nyíregyházára a ta­nítóképzőbe, s egyidejűleg a nyíregyházi gyermeklélektani intézet egyik alapító tagja voltam. Aztán ’48-ban megje­lent egy rendelet, amely sze­rint minden paptanár és apá­catanár köteles lemondani, s végelbánást kell kérnie maga ellen. Mivel sok választás nem volt, végelbánást kértem: sem­missé lett az eddigi munkám, nem kérhettem nyugdíjat, nem lehetett követelésem az állam­mal szemben. — Mivel az egyházi iskolák államosítását tudomásom sze­rint a görög katolikus peda­gógusok közül ketten nem ír­tuk alá, ennek nyomán népel­lenesnek nyilvánítottak. Bár a papi működésemet engedé­lyezték, azonban hittant nem taníthattam egy iskolában sem. Tanárkollégáim magán­tanárként ajánlottak szülők­nek, így tudtam eltartani négy gyermekemet. (Később még született egy, így két fiút és három leányt neveltem fel.) Mint pap, kijárhattam Apagy- ra, s más neve alatt hetenként egy hittanórát is tarthattam. Kisebb településen Pali bácsi végül 1953-ban visszakapta az engedélyt a hit­tan tanítására, s Bujra nevez­ték ki, ahol 28 évet töltött el. Ez idő alatt az egyházmegye több bizottságában is részt vett, a nyíregyházi kerület es- peresi tisztségét több mint 17 éven keresztül töltötte be. Csa­ládi okok miatt 1980 tavaszán egy másik parókiát kért, Le­velekre nevezték ki. A munka azonban sok volt, lélekkel még igen, de erővel már nem bírta, egy kisebb településen szeretett volna dolgozni, így került Nyírpilisre, ahol még a mai napig is szolgálja gyüle­kezetének tagjait. □ Pár nap múlva itt a ka­rácsony. Mit jelent ez az ün­nep az embernek, s mit jelent a papnak? — Az első emlékem a ka­rácsonyról: Laurisin nagya­pám a karjaiba vett, a család pedig körbeállta, s együtt éne­keltük a ragyogó karácsonyfa mellett a dalokat. A család központi ünnepe mindig a ka­rácsony volt, s mindennek a lelke pedig az édesanya. Sze­rény ajándékokkal, de nagy örömmel tartottunk össze. Ti­zenkilenc éve élek egyedül, de karácsony valamelyik napján mindig összejön nálam a csa­lád 21 tagja. — Mint pap pedig azt mondhatom, hogy úgy szerette Isten az embert, hogy egy­szülött fiát adta, Jézust. Őt ün­nepeljük az örökzöld kará­csonyfa, az örök élet jelképe mellett, s a csillogó díszek és gyertyák fényében, amelyek az örök világosságot jelentik. A középpontban Jézus van, a szeretet megvalósítása. Tőle árad ebben a kalmár világban is minden ajándékozó szeretet, amely a családok éltető for­rása.------------------Tárca— Á téli ünnepeknek holdud­varuk van az időben. Előttük s utánuk is ott dereng valami különös meghittség­érzés az ember lelke mélyén, elvegyülve kevéske melankó­liával, s egy igazibb emberi világ utáni nosztalgiával. Az iskolás korú gyerekek számá­ra ez az időszak egyébként is nevezetes, varázsához a téli szünetnek köszönhető felsza- badultságérzet is hozzájárul. Ismerjük ezt az élményt mi, idősebbek is mindnyájan, hisz ugyan ki feledhetné, bár­milyen régen volt is, az osz­tály szünet előtti nyüzsgését, a napokat számláló türelmet­lenséget, az utolsó óra utáni boldog sóhajt. Ma is előttem a jelenet, ahogy szaladunk az első sza­bad nap délelőttjén öcsém­mel, s húgaimmal szánkózni a közeli erdős dombok irá­nyába, majd amint vonulunk hazafelé jóval az ebédidőn túl, kipirulva, átázott, havas ruháinkban, csöppet sem tö­rődve anyánk várható szem­rehányásaival. Jómagam különösen sze­rettem az esték kinti világát. Sziporkázott az utcai lámpák alatt a kásásra fagyott hó, messzire csendült a pocso­lyák betört hártyajege a hi­deg csendben, s a roppant tér egyszerre volt fenséges és félelmetes. A borzongató érzéseket aztán feledtette a meleg szo­ba, s a család mozgalmas esti élete. Hogy lekössenek min­ket, ilyenkor a szüléink is töb­bet foglalkoztak velünk. Apám, például, diafdmeket vetített. Ültünk a háta mögött a sötétben, s ő emelt hangon betűzte a képek alatti elmosó­dott szöveget. Anyánk mesélt, vagy különböző megható tör­téneteket olvasott régi, egy­bekötött újságokból. Ezeket már csak ágyban fekve hall­gathattuk, s velük a nap, szá­munkra, véget is ért. Egykori téli szüneteim legmaradan­dóbb élményeit ezek az együtt töltött órák adták. Manapság ke­vesebb a szánkó­zásra alkalmas beépítetlen domb, s az útszéli po­csolyák betört je­ge sem csendül oly messze a sűrű autóforga­lomban. A gyerekek városon töretlen, szikrázó havat alig láthatnak, tévézhetnek, vide­ózhatnak viszont városon és falun egyaránt a szobában egyedül, hisz melyikük ne tudná kezelni ma már ezeket a masinákat. Tudják az enyé­mek is, ülnének is a képernyő előtt reggeltől estig. Csak­hogy én nem hagyom őket. M ert együtt lenni, törőd­ni egymással napja­inkban is lehet, s az e téren felgyűlt adósságok törlesz­tésére kívánhatnánk-e alkal­masabb időt, mint a téli szü­net? Antal Attila Téli szünet Lélektől lélekig Nábrádi Lajos t~i zekben a hetekben so­llt kan kipihenhetik fizikai és szellemi fáradtságukat. Talán nem árt felhívni a fi­gyelmet a szabad idő hasz­nos eltöltésére, az aktív pi­henésre. Miközben pihe­nünk, testben és lélekben ké­szülhetünk a következő év elején, vagy a tavasszal ránk nehezedő feladatokra. Mezőgazdasági jellegű me­gyénkben mostanában jóval kevesebb a tennivaló, mint az év többi évszakában. Ke­vesebb, de több a semminél. A falusi emberek (persze a városiak is) évtizedeken, sőt évszázadokon át hasznosan múlatták az időt december­től február végéig. Sza- bolcs-Szatmár-Beregben különösen éltek az elfoglalt­ságot, kikapcsolódást jelen­tő hagyományok. Több régi szokást, például a fonást, a szövést nem lehet, / nem is kell feleleveníteni. Am ezer­nyi módja van az összejöve­teleknek, az emberi kapcso­latok ápolásának, az önmű­velődésnek. Furcsa, ám üdvözlendő, hogy egyre több nyíregyházi és mátészalkai család vásá­rol élő sertést és szép disz­nótort rendeznek ezek a csa­ládok. Jó volna, ha a falvak­ban és a városi kertes há­zakban mindenütt népes kö­zönsége lenne a disznóto­roknak. A máskor befelé for­duló emberek kitárulkozhat­nának, befogadhatnának. Karácsonykor, szilveszter­kor, s pár héttel később a farsangi vidámságok je­gyében jó volna összehívni a távolra szakadt rokonokat, a régi barátokat, a rideg lép­csőházakban nem ártana rányitni az ajtót a szomszé­dokra. Közeledhetnénk lé­lektől lélekig. Sokáig leggyakoribb ka­rácsonyi ajándék volt a könyv. Most inkább az ér­tékesebb elektronikus cikk, meg a jó cucc. A jó könyv most is társunk lehet a téli estéken. Szervezhetnek gaz­datanfolyamokat, a tizen­évesek megszerezhetik az autóvezetői jogosítványt. Mozogjon az agyunk, s ússzunk, síeljünk, mozog­junk. Az élet mozgás. Csökkenő energiával dolgoznak a kazánok a kisvár­dai távhőszolgáltatónál Elek Emil felvétele Kommentár Függetlenek között Balogh József A hír a múlt hét közepén látott napvilágot: Ga­dó Györgyöt, a szabadde­mokraták parlamenti kép­viselőjét felszólította pártja, mondjon le az SZDSZ orszá­gos listáján szerzett mandá­tumáról. Az ok: egyedül sza­vazott a miniszterelnök te­metése napjának országos gyásznappá nyilvánítása ellen. A frakcióvezető azt nyilatkozta: Gadó szembe­helyezkedett a képviselőcso­portban kialakított közös akarattal, s felháborítónak tartotta, hogy a képviselő nem tudott felülemelkedem személyes sérelmein és a ke­gyeletnek megfelelően visel­kedni. Gondolom, nem először halljuk, olvassuk Gadó György nevét a különböző híradásokban, s eddig még egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy valamilyen békes­séget kívánó, hozó, eredmé­nyező esemény kapcsán találkoztunk volna vele. De ott volt a hordót a szónok­nak helyett hordót a zsidó­nak hallók táborában, a Horthy temetése körül vi­hart kavarok élén, ő nem tartotta magát egyedül a ko­rábbi megállapodáshoz, amikor a Szálasi-uralom alatt Dunába lőtt zsidókról emlékeztek, hogy ez nem pártrendezvény, s be nem tervezett szónoklatában ah­hoz a korhoz hasonlította a mát. Es ott volt mindenütt, ahol antiszemitizmust lehe­tett kiáltani, ahol békétlen­séget lehetett szítani, embe­reket egymással szembeállí­tani — legtöbbször ok nél­kül. Gadó azt nyilatkozta: azért szavazott a gyásznap­pá nyilvánítás ellen, mert szerinte ez nem egyszerűen kegyeleti aktus, hanem poli­tika is. Azok a pártok, ame­lyek igennel szavaztak, akarva-akaratlanul is, de helyeslik a néhai kormányfő politikáját, aki későn ha­tárolódott el a radikalizá- lódó jobboldaltól. Szíve joga mindent úgy értékelni Gadó Györgynak, ahogyan ő látja, ahhoz pe­dig, hogy ezt ki is mondhas­sa, az alkotmány a garan­cia. Csak akkor nem kellene képviselőként folyamatosan épp azokat az alkotmányos rend megsértésével vádolni, akik ezt a garanciát megte­remtették. Az SZDSZ valószínű emi­att nem vállalt vele közös­séget, s a fair play szabályai szerint megszabadult tőle, mert úgy találta: a soroza­tos hangoskodás, a kívülál­lás, a gyakori másként cse­lekvés többet árt a pártnak, mint egy képviselő elvesz­tése. háttér ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■mbs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom