Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-21 / 298. szám
1993. december 21., kedd HHHHH HAZAI HOL-MI HBBHBHHBHHHHBHHHHBHHi S A sült galamb nem repül a szánkba „Rajtunk senki nem segít...” O Támogatás — feltétellel O Filozófia, mely a semmibe vezet Az ablakon papír, ajtó nincsen... A szerző felvétele Györke László Gávavencsellő (KM) — Azért fordultam magukhoz, hogy intézkedjenek — vág a dolgok közepébe Balogh Ferenc 29 éves gávavencsellői lakos. — Ne azt nézzék, hogy milyen a bőröm színe, mert itt csak azt nézik. Hiába mondom: a szerkesztőség legfeljebb annyit tehet, hogy megírjuk a helyzetét — ez nem elégíti ki. Fenyegetőzik: ha nem intézkedünk, tudja, hová forduljon... A helyszín Gáva és Vencsellő határán húzódik a Fertő utca egy mélyebben fekvő, vizenyős földrészlet partján. Ebből nyílik a Kossuth utca. Itt „lakik” a panaszos, aki szerint az önkormányzat (a tanács — ahogy ő mondja) nem törődik azzal, hogy ő és családja — felesége, öt kisgyermeke és anyja, idős Balogh Ferencné, valamint Ernő öccse — milyen körülmények között él. A körülmények? Megkísérlem leírni. A valamikor lakóháznak készült rozzant épület három helyiségből áll. A bejárati ajtónak csak a kerete (tokja) van meg. A pitvarból két helyiség nyílik: az elsőből egy pillepalackkal — benne meghatározhatatlan színű zavaros folyadék — előbotorkál az öcs. Ferencék a hátsó helyiségben (szobának aligha nevezhető) laknak, amelynek ajtaján bizonytalan színű pléd. Összeeszkábált fekvőhelyeken kívül egy nagy képernyős fekete-fehér tévékészülék. Talán ez az egyetlen darab, aminek pénzben kifejezhető értéke van. Az egyik dikón a mama, mellette ugyanaz, mint az öcsnél. Arra nem vállalkozom, hogy a higiéniáról beszámoljak. Két — olyan 3-6 éves — gyerek szaladgál ki-be. A panaszos nincs itthon. — A tanácsra ment — mondja a nagyobbik gyerek. Mikor közlöm vele, hogy jártam ott, onnan már eljött, kiböki: — Akkor tessék megnézni itt a presszóban. „Lopjak, raboljak, öljek?” Még mielőtt a presszóban kötnék ki, találkozom vele, feleségével, akinek karján ül (talán) az ötödik gyermek. Balogh Ferenc elmondja, hogy kapott ugyan 50 ezer forintot az önkormányzattól. Pontosabban csak a papírt, mert a pénzt csak akkor adják, ha valóban lakást vásárol, azaz okmányokkal igazolni tudja. — De miből egészítsem ki, tessék mondani, mikor a pu- lyának ennivalóra nem telik. A, nem törődnek itt az emberrel! Annak adják a segélyt, aki nincs is rászorulva... Én ebből a két kezemből élek. De most mit csináljak, lopjak, raboljak, törjek be valahova, öljek, hogy pénzem legyen? Kértem a tanácsot, hogy van itt elég üres lakás, adjanak egyet. Az ötvenezer forint kevés, toldják meg, majd törlesztem. Mit csináljak a gyerekekkel, láthatta, hol élünk. Maga szerint lehet ott élni? Ha esik, nyakunkba csorog, ha fuj, huzat van. Tegnap már beszóltam a „köjáT-nak is, jöjjenek, nézzék meg, élhetnek-e ilyen körülmények között a gyerekek. — Nincs tisztálkodási lehetőség — teszi hozzá az asz- szony. — Van-e munkahelye? — kérdezem Balogh Ferencet. — Most jelenleg nincs, de volt. Van itt egy olasz cég, annál. De nem tartották a szerződés szerinti fizetésnapot, a nyolcadikét, hanem csak hu- szonharmadikán fizettek. Hát otthagytam őket. Nem félek én a munkától, bármilyen segédmunkát elvállalok, mert ugye nem tanultam... Mennyit vállal(hat) az önkormányzat? A polgármesteri hivatalban Balogh Mihályné titkársági főelőadó tájékoztat, akitől megtudom, hogy a Petőfi utcán egy hónapja elhunyt egy idős ember, akinek nincsenek örökösei. Azóta naponta keresi fel a hivatalt Balogh Ferenc, hogy ezt a lakást szeretné megkapni. Csakhogy az nem önkormányzati tulajdon, előbb le kell folytatni a hagyatéki eljárást, s ha ennek során nem jelentkezik örökös, akkor a magyar államra száll a tulajdonjog, amely aztán dönt a ház további sorsa felől. Ez eltarthat akár egy évig is. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy volt a településen olyan eladó lakóház, amelyet a panaszos 50 ezerből — amennyit az önkormányzattól kap vásárlás esetén — meg tudott volna venni, de — ahogy ő mondta — az is csak egy putri volt. Ami a segélyeket illeti, az azért nem teljesen helytálló, hogy az önkormányzattól semmilyen támogatást nem kapnak. Hiszen havonta 1450 forint gyámügyi segélyt folyósítanak az iskoláskorú gyerek után, ezenkívül napi 20 forint étkezési térítést, amely a két óvodáskorú esetében 16 forint — persze, csak ha el is viszik őket az óvodába. Ezenkívül az idén márciusban és júliusban 2100, illetve 2177 forint értékű élelmiszercsomagot, novemberben pedig 1500 forintot átmeneti segélyt kaptak Baloghék. Idősb Balogh Ferencné, aki velük egy háztartásban él, rendszeres (havi 5400 forint) szociális segélyt kap, ezenkívül átmenetiben (1650 forint értékű élelmiszercsomag esetenként) az idén kétszer részesült. Segíts magadon, az Isten is megsegít — szól a közmondás. Erre Balogh Ferenc válasza: — De mibül, uram? A válaszon azért egy kicsit neki is el kellene töprengenie... Jó tanulók — jó sportolók a Krúdyban A tanulók többsége nemcsak az értesítőben gyűjti a jó jegyeket, hanem aktívan sportol is Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Elszomorító azt hallani, ha egy szülő azzal bünteti a gyermekét: ha nem tanulsz, nem engedlek sportolni! Mintha összefüggésben lenne a tanulásra fordított idő és a sportteljesítmény. Szerencsére, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium diákjai közül bizonyára nagyon keveseknek van része hasonló szülői dörgedelemben. Nem is csoda: a tanulók többsége nemcsak az értesítőben és a bizonyítványban gyűjti a jó jegyeket, hanem a sportpályákon is otthonosan mozognak. Náluk a jó tanuló — jó sportoló fogalma nem összeegyeztethetetlen. Gondolkozni tudjon a diák Ehhez persze, kell egy olyan pedagógus kollektíva, amely nemcsak lexikális tudással akarja elhalmozni a diákokat. — Gondolkozni kell megtanítani a fiatalokat — vallja Fábián János biológia-testnevelés szakos tanár. — A második legfontosabb dolog az, hogy szoktassuk rendszeres életmódra őket, s ebben a sportnak felbecsülhetetlen szerep jut. Sokan ellentmondást lámák abban, hogy valaki a nap 24 órájából néhányat edzésre fordít, ugyanakkor az iskolai teljesítményét Elek Gergő is képes maximálisan hozni. Szerintem, s ezt igazolhatják diákjaink, csak az mondja ezt, aki még nem tapasztalta a sport rendszerességre nevelő hatását. Nagyobb erőkifejtés Mandula Viktória harmadikos a matematika tagozaton, és megerősíti tanára szavait: — Igaz, hogy nagyon sokat kell készülnünk az órákra, mégsem okoz gondot, hogy a Kölcsey sportegyesületében kézilabdázzak. Nagyon szeretem és élvezem a testmozgást, a sportolást, beleértve a versenysporttal járó sokkal nagyobb erőkifejtést. Addig küszködtem nehézségekkel, amíg a Zrínyi zsúfolt kollégiumában laktam. Tizenketten egy szobában az emeletes ágyakon... Ha edzésről jöttem haza, este már a többiektől alig tudtam a leckémre figyelni. Ősztől a sportkollégiumban lakhatok: kényelmes, kétágyas szobában ideális feltételek közepette készülhetünk az iskolai órákra és a sportversenyekre. Angolból nyelvvizsgázik Elek Gergő érettségire és felvételire készül, emellett a Tanárképző Főiskola NB I-es férficsapatában kosárlabdázik. — Mivel édesapám is kosáredző, természetes volt, hogy négyéves koromtól a palánk Fábián János Harasztosi Pál felvételei alatt élek. Előbb a 2-es gyakorló mini kosárlabda-csapatával nyertünk aranyat és ezüstöt a diákolimpián, majd a Krúdyban folytattam a sportot. Noha nagyon sokat köszönhetek ennek a tevékenységnek, számomra is elsődleges a tanulás. Közgazdasági érdeklődésem révén pénzügyi, számviteli főiskolára pályázom. Jó lenne addig az angol nyelvvizsgát letenni, az már megkönnyítené a felvételit. Számomra, azért is jelent sokat a rendszeres sportolás, mert ha az agyam nagyon fáradt, egy kiadós edzés szellemileg felfrissít. A felgyülemlett feszültség levezetésére is igen alkalmasnak tartom a mozgást. Jegyzet A kívülálló szemével Györke László n edig megfogadtam még í a legelején, még akkor, amikor Pálfy G. István körül robbant ki a botrány az MTV-ben, hogy a médiavitába (-háborúba) nem szállók be. Mi közöm hozzá? Csak hadd vitatkozzanak, egyszer csak kialakul valami rendféle. Csakhogy nem nagyon alakul. Na, apropóval nem is ez a koránt sem példaértékű tülekedés a húsosfazék körül szolgált, hanem egy rádióin- terjú Molnár úrral, egy Svájcban élő „polihisztorral", melyet nemrég hallottam. Kemény volt az öreg úr, tehette, hiszen ő.kívülről nézi a magyar eseményeket. Szóba került—miért is ne került volna szóba — a médiaügy. Mivel az újságok egy része jut el hozzá, az írott magyar sajtóról alkotott véleményt. Sok egyéb dologban nem értettem egyet vele, hiszen nyilvánvaló, hogy az, aki kívülről szemléli az eseményeket, hogy úgy mondjam, nem érzi a saját bőrén, másképp is lát(hat)ja. Amit viszont a magyar újságírókról — országos lapokról van szó — mondott, azzal nagyjából- egészéből kénytelen vagyok egyetérteni. Ha nem is éppen hízelgő ez a vélemény. Persze, itt is hozzá kell tenni, hogy tisztelet a nem éppen kisebbségben lévő kivételnek. Csakhogy akiket ő olvas, azoknak a hangja a harsányabb, a sokszor veszélyesen hangulatkeltő. És tegyük hozzá: nem is mindig egészen korrekt... Mit is mondott Molnár úr? Azt, hogy az elmúlt rendszer „lebontásában” jelentős részt vállaltak. Ez eddig még inkább dicséretnek hangzik. Hanem ami azután következett, az már egyáltalán nem az, hiszen a személyeskedés, egyes politikusok (Torgyánt nevezte meg név szerint) ízléstelen, durva, sértő, otromba lejáratása még akkor sem szükségszerű, ha az a politikus egy-egy meggondolatlan kijelentésével „rászolgált" a kifigurázásra. Ez az amerikai stílus. Mi viszont Európában élünk — legalábbis földrajzilag. A francia sajtóban —folytatta Molnár úr —, ilyen cikkek sose lát(hat)nának napvilágot. Lapneveket — nagyon diplomatikusan — nem emlegetett. Aki rendszeres újságolvasó, az bizonyára tudja mely „szenzá- cióhajhász” sajtótermékekről van szó. Sajnos, nem anyu érkezett, hanem a fotóriporter bácsi Balázs Attila felvétele Jelent a szakács Nyírbátor (KM - T. K.) — Ritkán fordul elő, hogy a határőr sorkatona a legmagasabb szintű elöljárójával találkozik. Mégpedig főmunkahelyén a konyhában, ahol eddig fehér köpenyben sürgölődött az ebédkészítésnél. Nováky Balázs vezérőrnagy, a BM Határőrség országos parancsnoka hallgatja a finom ebéd elkészültéről szóló jelentést. Nem kevésbé díszes az étterem sem, ahol a határőrök kulturált körülmények közt fogyasztják el az ebédet, vacsorát. A közelmúltban fejezték be a Nyírbátori Határőr Igazgatóságon azt a nagyszabású modernizációt, amelyre 100 millió forintot kaptak a Határőrség felújítási keretéből. Soha ennyit még nem használhattak fel és feltehetően nem is utal nekik a központ a rendelkezésre álló keretből. Nemcsak ezer adagos konyhát, éttermet avattak a napokban, hanem lecserélték a tetőszerkezeteket a legénységi épületeken, az egyiken beépítették a tetőteret. Már csak a teniszpálya kialakítása van hátra, azt saját anyagi forrásaikból oldják meg hamarosan. Vezérőrnagy úrnak jelentem... A szerző felvétele Mandula Viktória
