Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-18 / 296. szám
Tüskés sarok______________ Kincs, ami nincs Balogh József A forintban kifejezhető értéke 8 milliárdra tehető, de mivel pótolhatatlan, így nyilván sokkal többet ér. A budapesti Zsidó Múzeumból ennyit loptak el. Egyházi értékek, műkincsek, muzeális tárgyak vándoroltak ki a körbeállványozott múzeumból, s tűntek el gazdáik és múzeumbarátok szeme elől. Nem első eset kicsiny hazánkban, hogy a felállványozott épületbe behatolnak, lásd a Szépművészeti Múzeum esetét, vagy a Külügyminisztériumban történteket, amikor az épület felújítását kihasználva vittek el négy értékes festményt az államtitkár szobájából. Mindez épp akkor történt, amikor a biztonsági berendezés csődöt mondott, de abban is eltér a korábbi esetektől, hogy itt rendőrök is posztóitok az épület előtt, ünnepség is volt az épület másik szárnyában, mégis sikerült a nagy lopás, s lehet, hogy ez lesz az évszázad legnagyobb műkincslopása. Gondolom, mindenkinek megfordul a fejében, hogy a tetteseket a körülmények legjobb ismerői, a bennfentesek között célszerű keresgetni. Akik tudták, hogy épp akkor rossz a biztonsági berendezés, illetve akik megrongálták azt, hogy ne zavarja őket nagy munkájukban. Mert nagy munka lehetett a 13 bőröndöt megtöltő mennyiségű kincset elvinni fényes nappal őrzők szeme láttára. Ha csak bőrönd helyett mondjuk malterosládát nem használtak, mert az mégsem olyan feltűnő egy építkezésen. Meg kell hagyni: a kincstolvajok alapos munkát végeztek. Mindent összeszedtek, de közben rendesek is voltak, mert a 8 milliár- don felül egyéb kárt nem okoztak. Egyetlen vitrinüveget sem törtek el, szépen lecsavarozva, sértetlenül ott maradt mind a helyszínen. Még mondja valaki, hogy kultúrálatlan ember a magyar. Mindenfélemm i KELET-MAGYAROR- SZÁG NAPTÁR. Lapunk szokásos évi falinaptára a Kelet-Magyarország december 21-i, száma mellékleteként jelenik meg, természetesen ezúttal is ingyenesen. ISTENTISZTELET. A mátészalkai református egyház szokásos vasárnapi istentiszteletén az elhunyt miniszterelnökről is megemlékezik. GÁZLÁNG. A mindenki karácsonyfája ünnepséggel együtt rendezték meg tegnap délelőtt Kemecsén a gázlánggyújtási ünnepséget. A szeretet ünnepéről az általános iskola diákjai kis műsorral emlékeztek meg, majd Szentpéteri József polgármester szólt a gázberuházás előzményeiről és megvalósításáról. VIZSGASZÜNET. December 31-én a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Közlekedési Felügyelet Nyíregyháza, Lujza utcai bázisán nem lesz műszaki vizsgáztatás. ZEPTER-KIÁLLÍ TÁS. December 18-19-én a sóstófürdői Paradise Centerben 9 és 17 óra között Zepter-kiál- lítás lesz, melynek keretében értékes, több tízezer forintos nyeremények is gazdára találnak. Gratulálunk Szilvássi Zsuzsa második osztályos tanulónak (Nyíregyháza, Kossuth Gimnázium), aki a szeghalmi Péter András Rendezvényekre Mozi KRÚDY MOZI: 18-án 16 órától a vetítés elmarad. 18 és 20 órától : Aladdin. 19- én: A nagy durranás 2. Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI: 18-án 16 órától a vetítés elmarad. 18 és 20 órától: Jurassic park. 19-én: Aladdin. Előadások kezdete: 16 és 18 óra. Jurassic Park. Előadás kezdete: 20 óra. MONTÁZS (ART) MOZI: 18-án a vetítés elmarad. 19-i műsor: Vük. 16 óra. Apáca-show. 18 és 20 óra. Kiállítások Forró László nagykállói festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a nyíregyházi tiszti klubban. A táj-, csendélet- és zsánerképekből álló tárlat december végéig tekinthető meg naponta 10-től 22 óráig. A nyíregyházi Jósa AndGimnázium által kiírt országos pályázaton második díjat, s ezzel tízezer forintot nyert. Pályamunkájának címe: Találkozásom a tanárral. rás Múzeumban az állandó kiállítások mellett az 1956 tiszteletére rendezett képző- művészeti, és „Biedermeier szobabelsők” című képző- és iparművészeti kiállítások láthatók. A Nyíregyházi Városi Galériában Balogh Géza festőművész legújabb festményeiből nyílt kiállítás. Petkes József festőművész tárlata Nyíregyházán, a református egyház Bessenyei tér 7. szám alatti gyülekezeti helyiségében látható december 25-ig. Mátészalkán, a Szatmári Múzeumban Csongrády Márta fotóművész kiállítása tekinthető meg január 31-ig naponta 8-tól 16 óráig. Színház A Pippin 18-i előadása elmarad. 19-én 19 órától kezdődik a Kamaraszínházban az Itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult című darab nyilvános főpróbája. Ügyeljünk a részletekre is! Jó tanácsok mindenkinek a karácsonyi bevásárlás előtt • Minden esetben kérjünk számlát Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Akkor szép a karácsony, ha békében, nyugalomban telik el. Ha nem a fa alatt derül ki, hogy a szépen becsomagolt ajándék csak a dobozban szerzett örömet szeretteinknek, mert kibontva már bosszankodhat: a távirányításos autó közelről sem irányítható, a Barbie babából kettő is van, a ruha kicsi, a videó nem működik. Lassan elkezdik tömi a fejüket a háziasszonyok azon is, mi kerüljön az asztalra az ünnepen, éppen ezért érdemes megszívlelnünk a Fogyasztó- védelmi Főfelügyelőség tanácsait. Kérjünk számlát Élelmiszernél saját érdekében mindenki győződjön meg a fogyaszthatósági, minőségmegőrzési és felhasználhatósági idejéről. A határidőket a csomagoláson kell feltüntetni. Legtöbben halat, baromfit vásárolnak az ünnepekre. A friss halhús — ha nem élőhalat veszünk — világos, a hal ko- poltyúja élénkpiros. A vágott baromfin keressük az állatorvosi pecsétet! A fenyőfa szabadáras, az áras a piaci viszonyoknak megfelelő árért adja el. Ha mérik, akkor a vágáslap és a vezérhajtás csúcsa közötti távolságot kell mérni. Textilterméknél, ruhaneműnél figyeljünk oda a méretre, alapanyagra, használati-kezelési utasításaira. Fehérneműt csak akkor érdemes vásárolni, ha biztosan tudjuk a méretet. Ha mégsem vagyunk biztosak benne, akkor hagyjuk az eredeti csomagolásban, mert az üzletekben csak akkor cserélik be a megfelelő méretre, ha a csomagolás sértetlen volt. Minden esetben kérjünk a vásárlásról számlát vagy Karácsony előtti bevásárlás nyugtát, ezt őrizzük meg, hiszen ha gond van, csak ezzel tudjuk bizonyítani, hogy a terméket hol, mikor, mennyiért vásároltuk. A boltok- az árat a vásárlástól számított nyolc napon belül kicserélhetik, a vásárló azonban nem kérheti vissza a vételárat, mert a jogszabály csak a cserét teszi lehetővé. Magyarán: a számlán szereplő összeget le kell vásárolni. A nyolc napot úgy kell számítani, hogyha pénteken vették az árat, a nyolc napba a szombat és vasárnap is beleszámít. Karácsonyi ajándékok cseréjekor kivételesen — az eddigi gyakorlat azt bizonyította — el szoktak tekinteni a nyolcnapos határidőtől, az ajándékozás napjától számított nyolc napon belül becserélik az árat. Próbáljuk ki! Úgy kell becsomagolni a vásárolt árat, hogy az szállításra alkalmas legyen. A csomagolásért a kereskedő különdíjat nem számíthat fel, csak abban az esetben, ha a vevő díszcsomagolást kért. Ilyenkor a felhasznált papír és díszítőelem árát is ki kell fizetni. Akinek nincsenek extra igényei, annak inkább a hazai gyártmányú, vagy itt összeszerelt készülékeket ajánlják. A luxus igényeket kielégítő készülékeket a világcégek képviseleteinél, vagy kereskedőinél érdemes megvásárolni. A jótállási jegyet a számlával együtt gondosan őrizzük meg. Á jótállásra kötelezett termékeket érdemes még az ajándékozás előtt kipróbálni, ugyanis a vásárlástól számított három napon belül meghibásodnak, azokat a kereskedők kötelesek visszavenni, s újat adni helyettük. Ha valaki hibát észlel, ne piszkáljon a készülékhez, ne javíttassa szerelővel, mert elveszíti a csere és a garanciális javítás lehetőségét egyaránt. Harasztosi Pál felvétele Sokan nem tartják lényegesnek, pedig minden termékhez kötelező a minőségtanúsítás és a magyar nyelvű útmutató. Ez azért fontos, mert hiányában törheti a fejét a vásárló, hogyan kell használni a terméket. A kísérletezés pedig nem tesz jót egyetlen szerkezetnek sem. Éppen ezért még a vásárlás alkalmával kérjük az eladótól a magyar nyelvű használati utasítást. Hová forduljunk a panasszal? Ha a vásárlás helyén a vevő reklamációját nem fogadják el, joga van panaszával a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megyei szervezetéhez (Nyíregyháza, Hősök tere 5., Megyeháza, B. épület, telefon: 310-705), vagy a Főfelügyelőség Információs és Panaszirodájához (Budapest, Dorottya utca 2., telefon: 118- 0648) fordulni. Ivóvíz « Nyírbátori koncert A helyszín a római katolikus templom Nyíregyháza (KM) — A hét közepén Nyíregyházán országos víziközmű szakági értekezletet tartottak. Ezen megvitatták a szakma időszerű problémáit, s egybehangzó vélemény alakult ki arról, hogy az ivóvízszolgáltatás kiteljesítése mellett a szennyvízcsatornázást a jelenlegi lendülettel tovább kell folytatni annak érdekében, hogy a nemzeti kincset jelentő ivóvízbázisainkat a szennyződésektől megóvjuk saját magunk és az utókor számára. Nyírbátor (KM) — Az ünnepek előtt szerte a megyében koncerteket rendeznek. Nem marad ki a sorból Nyírbátor sem. A karácsonyi hangversenyt december 19-én este 6 órától tartják a nyírségi városban, a kiváló akusztikájú római katolikus templomban. A helyi polgármesteri hivatal és a városi művelődési központ által szervezett rendezvényen a Tinódi Sebestyén Zeneiskola, a 4-es számú általános iskola ifjú énekesei és zenészei, a gimnázium Bárdos Lajos Leánykara, valamint a Nyírbátor és Vidéke Áfész Vegyeskara működik közre, de számos hangszeres művész is gyönyörködteti majd játékával, az ünnephez illő zenével a résztvevőket. A karácsonyi hangverseny műsorvezetője Buzogány Béla színművész lesz. A szervezők valamennyi városlakót, Nyírbátor apraját-nagyját várják. Lego játékokat ajándékozott a dán adoptációs centrum és a Zepter Internacinal Hungária Kft. a sóstói csecsemőotthonban élő gyermekeknek. A karácsonyi ajándékot december 16-án nyújtották át az intézetben a kicsiknek Szekeres Tibor felvétele Iparos ügyeletek Autószerelés: Nánási Gábor Nyíregyháza, ív u. 43. Tel.: 342-374. Háztartási gépszerelés: Butenkov János Nyíregyháza, Zimony u. 14. Tel.: 343-711. Lakatos: Batta György Nyíregyháza, Garibaldi u. 61. Tel.: 341-845. Asztalos: Vitái János Nyíregyháza-Oros, Virágfürt u. 6. Villanyszerelés: Hudák András Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15. Tel.: 310-309. Üvegezés: Vígh István Nyíregyháza- Borbánya, Szőlő u. 5. Ügyetetek Sürgős esetekben Nyíregyházán a Szent István út 16. szám alatt este 7-től reggel 7-ig látják el a betegeket. Az ügyeletes gyógyszer- tár a megyeszékhelyen este fél 9-től reggel 8 óráig a Rákóczi út 16. szám alatt kereshető fel. í Állatorvosi ügyelet: december 18-19-én ügyeletes állatorvosok: dr. Gonda Gedeon Nyíregyháza. Leff- ler S. u. 33. Tel: 341-727. Dr. Nagy István Kálmán- háza, Arany J. u. 6. Tel.: Kálmánháza 7. ú.--------------___________2 MM—aromág gMIPVAHAZAI HOL-MI BWi^