Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-11 / 290. szám

19$5. december 11. A Xgkt-üdaflitarorszáfi hétvégi meßeRCete 15 nyára akasztja az éllemmel megrakott szatyrot, s elindul hazafelé. Közben beszélge­tünk. O Pozsonyi Jánosné, a Nyíregyházi Konzervgyár nyugdíjasa. Azt mondja, ré­gen cselédek, napszámosok laktak itt és néhány iparos is. Földet túró emberek. Ám dolgozni szerettek és tudtak. Az egykori iskola elé érve furcsa, de igaz történetet mond el a néni. Amely sze­rint 1958-ban még szaporább volt a gyermekáldás,s a nagy tanya lakói elhatározták, hogy iskolát építenek ma­guknak. Társadalmi munká­ban. A magyar emberek vá­lyogot vetettek. Itt említi a néni, hogy gyakori és ősi név itt a Sinka, a Kiss, a Révész. Szóval vályogot vetettek, messziről alapnak terméskö­vet hoztak. Az ő férje, mint lovasgazda egy hétig szinte éjjel-nappal fuvarozott és a szó szoros értelmében agyonhajszolta a lovát. Ám a szép kis iskola felépült és bő 30 esztendeig itt tanulták a betűvetést a nebulók. Ahogy hazaérünk, a ház előtt láthatjuk, hogy szekér áll az udvaron. Most is van egy lova a családnak — közli Pozsonyi néni. Még hozzá teszi: két hold földet, pontosabban homokot művelnek vele, a szom­szédoknak, a jóembereknek is besegítenek, ha szántani, ekekapázni kell. Azt is meg­tudjuk a nénitől, hogy a háború utáni évtizedekben sokáig nem volt szabad itt építkezni, aki épített, vagy házát felújította, megbün- teték. A furcsa szemlélet, a központosítás ma itt Kabalást nem fejlesztésre, hanem sor­vadásra ítélték. „Legalább most törődnének többet ve­lünk” — mondja a néni. A nyírpazonyi önkormány­zatban a nagy tanyát Horváth Ferenc képviseli. Éppen most jött haza szép nagy por­tájára. Egy kicsit cáfolja a zat, amelyben lakik. E háznál kezdődik Nyírpazony. Mondja — mások nevében is —, hogy a pazonyiak egy kicsit féltik Kabalást. Me­gyünk egymás mellett a park­ban, s két helyen vandálok nyomaira hívja fel a figyel­met. Kidöntött játszóeszkö­zök, letört bokrok háborítják fel az embert. A fiatalember panaszolja, hogy néha puska­ropogás veri fel a csendet, itt rendezik meg az agyagga­lamb lövészetet, ez riogatja a gyerekeket. Feltúrt, gidres- gödrös terepre érünk, itt szenvedélyes hangon szól kí­sérőnk arról, hogy a nyáron megrendezett motoros ver­seny kárt tett a szép környe­zetben. Az egyik domb aljában hatalmas gödörhöz érke­zünk. Két-három teherautó nyugodtan forgolódhatna itt. A gödör szélén egy nyomós kutat láthatunk, nyilván a kirándulók szomját oltja nyá­ron. „Most viszont nyomni kellene a kút szivattyújának karját két-három órán át, hagy lepné el a víz a katlant. Reggelre jégtükör lenne itt, a pazonyi, a kabalási és a nyír­egyházi gyerekek leg­nagyobb örömére” — java­solja Mihály. S hogy valami szépet is mondjon, az egyik öreg olajfa elé invitál ben­nünket és panaszát, bosz- szúságát feledve megenyhül- ten mondja, hogy a fák teszik igazán széppé e tájat. Mond­ja, hogy az olajfa és az akác ha virágzik, oly kellemes il­latot áraszt, hogy azt csak költő tudná leírni. Az egyszerű tollforgató azt írhatja le a tanya előtt jobbra, hogy itt-ott szép kis hétvégi házakat cipel a hátán egy hosszú homokdomb. A nyír­egyháziak ide járnak ki hétvégeken friss levegőt szívni, napozni, gyommal, növények kártevőivel bajlód­ni. Néhol gyönyörű szőlőso­rok ívelnek fel, majd le, kö­vetik a domb vonulatát. Fa­gyott káposztalevél rs akad,a vadnyulak ropogtathatnak. A víkendházakkal szemben most, télidőben is látszik egy hatalmas fehér vászon, vil­lanypózna nagyságú beton­oszlopokra van kifeszítve. Ez itt a kabalási autósmozi. Állí­tólag kora őszig estenként a puszta területen sorjáznak a gépkocsik és a vásznon élet­nagyságban elevenedik meg az élet. Filmvetítés akácer­dők gyűrűjében, a csillagos ég alatt, ehhez hasonló nincs is széles e megyében. A tanya forgalmas helyén található a kulturált szép kis szórakozóhely, a Kanyar Presszó, amely nem csak szórakozó, de politizáló em­bereknek is kényelmes helyet ad. Iskola, kultúrház nem lé­vén ez az egyik központja a helységnek. Városiasán öltö­zött fiatalember, ifjú Mrenkó László azt mondja, ha kell ta­nyasinak, ha kell falusinak, ha kell, városinak érzi magát az ember. Valóban keveredik itt több minden. S nagynak mondható a kontraszt, ami a házakat, az otthonokat illeti. A kígyózó kövesút mentén a házak többsége régimódi, szegé­nyes. Néhány náddal fedett házikó múltat, sőt régmúltat idéz. Az egyik apró vályog­ház fele már leomlott, téli köd permetezi a falakat, ame­lyek között valaha szegény emberek laktak. S látunk né­hány pompás, emeletes házat is. Most is épül egy nagy ház, már éppen tető alá került, szemmel látható, hogy tető­tér, vagyis az emelet is lakha­tó lesz. A fiatal Mrenkó messzire mutat és azt mond­ja, amit egyébként is sejt az ember: hogy a régi, szegé­nyes házakban öregek lak­nak, a szép nagy házakban fi­atalok. A tanya közepén lévő bolt­ból idős néni jön ki, lassú léptekkel. Kerékpárja kormá­nénit, vagy legalábbis tom­pítja a néni panaszának élét. Szóval 1 az önkormányzati képviselő azt mondja, hogy épült ide kövesút, vezetékes ivóvíz. S 1994-ben idágig ér majd a gázvezeték, jövő ka­rácsonykor már gázzal fűt- hetnek az itteniek, a Dózsa utca kikövezésére is számít­hatnak az itteniek. Van némi fejlődés, állapít­juk meg. Ám a tanya kellős közepén lévő bolt előtt egy olyan telefonfülkét pillan­tunk meg, amelyben régimó­di, kurblis telefonkészülék van. Ha egy ide vetődő nyu­gati turista mondjuk a fővá­rosba akar telefonálni, akkor kurblizás után jelentkezik a nyírpazonyi posta, az kap­csolja a nyíregyházi postát, a nyíregyházi a pesti közpon­tot. A telefonáló talán hama­rább Pestre ér gyors kocsiján, mint a dróton továbbított hang... Az egykori iskdla udvarán sudár jegenyék alatt méhkap- tárok sorakoznak. Vita tár­gyát képezte az „iskolátlaní- tás”, a méhek ide telepítése. Az iskolában szemben lévő öreg házban hiába keressük a Bodnár lányokat, akik az öt­venes, hatvanas években népdalénekesként szerepel­tek a környéken... N yírpazonyban Lukács László- né jegyzőnő ar­ról szól, hogy a kabalási dom­bokat az egykori tanács az er­dőgazdaságnak adta haszná­latra, de nem végleg. Most a község kéri, követeli vissza a területet és az egyik erdő pri­vatizálására is sor kerülhet. Most nincs polgármestere a községnek és a tanyának, le­mondott. Lukácsné újságolja, hogy négy jelölt közül kará­csony előtt választanak új polgármestert. Kívánjuk: vá­lasszanak okosat, ügyeset, jót. Nábrádi Lajos N ézzünk csak a kabalási ho- mokdombok mögé: kik és ho­gyan élnek itt? Egy hosszas séta, barango­lás és egy rövid informálódás után kész a válasz: egyszerű emberek, de viszonylag so­kan, háromszázhatvanan. Annyi itt a lélek, mint egy ki­sebb szatmári falucskában. Még több is. Kabalás közi­gazgatásilag Nyírpazonyhoz tartozik, de mi nyíregyháziak szintén a magunkénak vall­juk e térség valamennyi dombját, erdejét, minden zegzugát. Mi több, megyénk sok-sok településének lakója egyik-másik dombot egy ki­csit a sajátjának vallja. Jog­gal, hiszen jeles ünnepeken majálisra, össznépi banzájra csalogatnak a kabalási dom­bok. Ha a négyes főúton veze­ted autódat, s félre nézel, egy villanásnyi időre eléd tárul a kopár domboldal, a gyerekek kedvenc helye, suhannak melletted a szebbnél szebb fák. A temérdek fától nem lá­tod a települést. Sok nyíregy­házi, aki ide hozza szánkózni a gyerekét, vagy május 1-jén itt szívja tele tüdejét friss le­vegővel, talán nem is tudja, hogy a legmagasabb domb mögött hosszú házsor kezdő­dik. Érdemes itt is szétnéz­ni, fényképezőgéppel, vagy anélkül. Felülnézetből is megállapítható, hogy ez a nagy tanya az építészetét, az elrendezését illetően eltér a tirpák tanyabokroktól. Szinte egyetlen hosszú-hosszú utca az egész tanya, A hosszúsá­got megtöri három éles ka­nyar. Mielőtt azonban bekanya­rodnánk a tanyára, nézzünk szét az „előszobában”. Járjuk át a szabadidő parkot, kap­tassunk fel a legmagasabb dombra is. Jellegzetes, szép kis helye ez szűkebb hazánk­nak. Megállapítható, hogy a park kedvenc helye a gyere­keknek télen és nyáron egya­ránt. Tavasztól télig kerékpá­rozhatnak, a sok telepített ját­szó eszközön kipróbálhatják ügyességüket, izmosodhat­nak, tágulhat tüdejük. Ám a tél öröme lehet az igazibb, ha jótékony hó fedi a tájat. A szánkó fentről magától siklik le, szélsebesen. A félkaréj­ban lévő vendéglátóhelyeken nyáron hűsítő fagyi, ilyenkor télen forró citromos tea várja a kirándulókat, a gondokat feledőket. Az idősebb korosztálynak is érdemes ide döcögni, a pi­henő padokon szusszanni lehet egy kicsit. Az esőház menedéket ad a hirtelen jött zuhé elől menekülőknek (talán a szerelmes pároknak is). A fagy beálltáig buja aljnövényzet, néhány virág­fajta is marasztalja a tekin­tetet. Az öreg akácok tövé­ben gyakran ehető őzláb­gomba kínálja magát. Most persze téli álmukat alusszák a növények. Ám itt-ott felröp­pen egy fácán, s vadnyúl ci- kázását is tapasztalhatjuk. A természet közelébe kerülhet az, aki ide jön. A legmagasabb domb tete­je olyan, mint egy kucsmáé. Köralakban kopár itt a föld. Messze szárnyalhat innen az ember tekintete. A horizont aljáig ezernyi kémény, piros háztető látható, a főúton szá­guldó gépkocsik aprónak lát­szanak. Á kopár kör közepén egy betonoszlopot ásott le valaki. Ez a magaslati pont, turisták és a katonák is jelzik térképeiken. Fotózgatás közben magas fiatalember szegődik mel­lénk. Szabó Mihály ő — mu­tatkozik be illően. S mindjárt felcsap idegenvezetőnek, pa­naszát, javaslatát is noteszba diktálja. Mindenek előtt mu­tatja a főút melletti szélső há­Barangolás mm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom