Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-10 / 289. szám
1993. december 10., péntek HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Télidőben a Mandala nyárról Arra kell törekedni, hogy az emberek jó előre tudják: lehet számítani a szabadtéri előadásokra Kállai János Nyíregyháza (KM) — így, mínusz hat-tíz fokban az ember hajlamos megfeledkezni arról: milyen is volt a nyár. Hogyan köszöntek ránk a napsugaras, vízpartra, árnyas lombok alá csalogató hónapok, mivel töltöttük a szabadságunkat, s hogy egyáltalán maradt-e valami „örök élmény”, amire jó emlékezni. A Mandala Dalszínháznak — ahogyan magukat legutóbb megnevezték — biztosan históriai értékűvé nemesülnek 1993 meleg hónapjai, mivelhogy eltökélt szándékuk szerint akkor próbálkoztak meg feltámasztani egy sokakban élő legendát: a nyíregyházi Szabadtéri Színpad egykor volt fényeit, sikeres napjait. Bódis Gábort, az amatőrtársulat ügyvezetőjét kértük meg: adjon valami összegzésfélét a nagyszabású rendezvénysorozatról. Arról, hogy sikerült-e bizonyítaniuk ország-világ előtt, igenis szüksége van Nyíregyházának és a megyének a kánikulai időkben is a kultúrára, a színpadi élményekre. — A szabadtéri, mint köztudott, valaha színház volt, s ezen a nyáron ismét teátrummá nőhetett. Nyári bemutatók magas színvonalon Megkaptuk üzemeltetésre a színpadot, és az „évadunk” szerintem jól sikerült. Ami nehéz volt: rá kellett ébreszteni a közönséget, hogy lehetnek ilyen események a városban, méghozzá nyaranta és magas művészi színvonalon. □ A vállalkozás, amibe belevágtak, nem volt kockázat- mentes, hiszen a nagy kasszahiányt elkerülendő jobbára csak a közönség érdeklődésére számíthattak. Mennyire riogatta a mandalásokat a bele- bukás réme? — Mint fogadó színháznak a különböző produkciókért hét-nyolc millió forintot kellett kifizetnünk, ehhez nekünk kb. egymilliós fedezetünk volt, vagyis tényleg csak a Jelent A padlás című zenés darabból a Mandala Színház előadásában Harasztosi Pál felvétele teltházas előadásokban bízhattunk. A propaganda? Hát, erről inkább a jövőt illetően mondom el: arra kell törekednünk, hogy az emberek jó előre tudják: lehet számítani a nyári előadásokra. Belebukni? Nos, a vártnak megfelelően jöttek a nézők, minden előadás eltartotta önmagát, kivételt ez alól csak a Macskák jelentett. □ A Macskák? A Madách Színház vendégjátékával? Pedig, ha jól emlékszem, zsúfolásig megtelt a nézőtér mindegyik előadáson. — Ez így volt! Hatalmas sikerrrel lépett fel a sztárcsapat, de a négy teltházas előadás sem tudta „lefedni” a hat és félmillió forintot, amennyiért ide tudtuk hozni a világhírű produkciót. Nehezen nyíló szponzori pénztárcák És nemcsak a megye áldozni kész közönsége állta a sarat: Debrecenből és Miskolcról is bejött egy „háznyi” nép. Csak, hát a szponzorálás! Az nem egészen úgy alakult, mint aho- ’gyan megálmodtuk. A városi önkormányzat és három bank nyúlt mélyebben a pénztárcájába, a százötven, kisebb fizetőerejű felkért közül kevesen adakoztak. A végelszámolás szerint kb. „nullára” zártunk, persze közben mentek ki pénzek a színpad folyamatos rekonstrukciójára is. □ És akkor mit profitáltak az egészből? Mit könyvelhetnek el a saját számlájukra hozamként? Egyáltalán: érdemes volt? — A közönség profitált elsősorban, hiszen olyan produkciókat élvezhetett — nemcsak a Macskákra gondolok, hanem pl. a Mária főhadnagy című operettre a már ritkán fellépő Németh Marikával —, melyekre legfeljebb a fővárosban lett volna lehetősége. A mi szempontunkból pedig a nyári sorozat igazi „nagy ugrás” volt. Erkölcsi szempontból sem lebecsülendő, hogy emelt fővel tudtuk végigcsinálni. Az olyan „húzó” darabok pedig, mint a Macskák rendkívüli módon növelték a hírünket színházi berkekben. Reklámnak sem volt rossz. Ránkirányította a figyelmet, hogy létezünk, szervezünk, működünk, s nem csak a saját karrierünkkel törődünk. □ A nyár folyamán rukkoltak elő negyedik önálló bemutatójukkal. Hírlett, hogy nem igazán sikerült a premier. Mondogatták: a Mandalát „elvitte” a szabadtéri programok szervezése, nem tudtak elkészülni az új darabbal. — A padlás-t kétszer játszottuk a szabadtérin. Mindkét alkalmat előbemutatónak szántuk, mintegy beharangozni a novemberi fellépést. Az igaz: rendkívül rövid idő alatt raktuk össze a produkciót, és a debütálás tényleg kidolgozatlan volt. Főként a szövegtudásban akadtak zavaró bizonytalanságok. Siker volt a Kőműves Kelemen De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Kőműves Kelemen című rockballada, amivel szintén nyáron mutatkoztunk be, már a nyitóelőadáson is siker volt. □ Végül is: a szabadtéri előadássorozat rövidebb lett a tervezettnél. Több beharangozott program elmaradt. Leszűrték-e az „elcsúszásokból” a tanulságokat? — Az általunk legfontosabbnak tartott darabokat láthatta a közönség. Egy-kettő iránt viszont csekély volt az érdeklődés, jobbnak láttuk őket elhagyni. A tanulság pedig? Nem a koraőszi hónapok felé kell kitolnunk a nyár „határait”, hanem korábban, már májusban el kell kezdeni a bemutatókat. Olyantájt, amikor a nyíregyházi — hatalmas létszámú — diákság még számításba jöhet nézőként.-------------Tárca— G yermekkoromat és az ifjúságom egy részét Miskolc-Tapolcán éltem meg, a Bükk hegység lábainál. Hatalmasfelfedező kirándulásokat csináltunk a környező hegyekben, hiszen az erdő akkor még titokzatos világ volt nekünk. Már maga az, hogy a szüléink azzal akartak az erdőtől elriasztani, hogy eltévedünk vagy rossz emberekkel találkozhatunk, beleeshetünk valami sziklahasadékba, volt olyan ingerlő, hogy kiváltotta belőlünk a dacos csakazértis megyünket. Ezeknek az erdei kirándulásoknak, csavargásoknak megvolt a mára is érvényes haszna. Megismertem a fákat, füveket, virágokat, tudtam már, hogy melyik erdei állat hol szeret leginkább megbújni, élni és szaporodni. A legtöbb mégis az volt, hogy remek emberekkel ismerkedtem meg, erdészekkel, gombázók- kal, erdei favágókkal, akiktől megismertem, hogy az erdőkben nem lehet sem eltévedni, sem éhen, sem szomjan halni. A sóska, a vadcseresznye és a vaskörte pedig mindenütt megtalálható nyáron és őszszel. Az egyik tanítóm apósa, amikor megtudta, hogy erdőt járó vagyok megkért, hogy fogjak neki egy mókuskölyköt. Ma már nem tudom magamnak megbocsátani, hogy teljesítettem a kérését és a Nagykőmázsa melletti fenyvesben, az egyik mókusfészekből két kis nyivákoló fiókát loptunk. Igaz, nagyon megdolgoztam érte, mert a tapolcai villanyszerelőtől kölcsönkért mászóvassal legalább nyolc sudár törzsű, fekete fenyőt kellett megmásznom értük, vállalva a nyaktörést. Délután a két kis vörös mó- kusfiókávaljelentkeztem Pali bácsinál. O ekkorra már elkészítette a dróthálós, komplett kalitkát, amelyre a mókuskereket is felszerelte. Ez a kerék úgy készül, hogy két azonos méretű fakereket ujjnyi vastagságú csapokkal azonos távolságra összekötnek. A kalitka egyik oldalán a dróthálón a fakerékkel azonos méretű, résmentes kört képeznek ki, hogy a kerék tengelyre tétele után a mókus ne tudjon kiszabadulni. A kalitka belseje felé néző deszkalapba 3-5 darab, ökölnyi lyukat vágnak, amelyen a mókus bejut a kerékdobba, és itt az egyik rúdról a másikra ugorva az egész dobot forgatni kezdi. Az állat először megrémül, menekülni akar, így aztán még sebesebben forgatja a kereket. El kell telni egy kis időnek ahhoz, hogy az állat rájöjjön, a kerék forgása akkor csillapodik, ha ő nem ugrál, és így nyugodtan kiu- gorhat a kalitka szilárd aljára, ahol ételt, italt és pihe- nőodut talál magának. Az első riadt időszak után már ő keresi, hogy jusson be a kerékbe, hiszen óriási szükségét érzi a mozgásnak, habár ő nem ismeri Herész Triszmegisztosz maximáját, hogy a mozgás azjlet, a nyugalom a halál. O, a mókuskerékben csak azt bizonyítja, hogy annak, aki élve született, annak a végéig kell vállalnia az életet, még ha nem is produkál semmit. Csak egy öreg, városba szakadt néptanítónak okozott napi örömöt. És ezért van a mai napig feloldhatatlan lelki ismeret-furdalásom. Hiszen a szerencsétlen kis jószág naponta talán hosszú kilométereket fut anélkül, hogy életterét egy tapodtat is kitágítaná és a mókuskerék adta tér erre nem is ad semmi lehetőséget. A befektetett sok munkáról kiderül, hogy az csak elpazarolt energia volt és nem fogja így soha betölteni a mókusokra kiszabott életet. n usztulásáig futotta a ha- I szontalan köröket, ami csak Pali bácsi kedélyét javította meg. Aki mókusa pusztulását fél évvel sem élte túl. Cserbakőy Levente Mókuskerék-effektus Mit érdemel az a... Balogh József AT agyon nem szeretnék 1V mostanában bíró lenni. Olyan bíró, akinek döntenie, ítélkeznie kell háborús bűnnek nevezhető ügyekben. Mert nem értek egyet az igazságtételi törvénnyel? Dehogynem, sőt, elkésett törvénynek tartom, rég túl lehettünk volna rajta, ha nem akadályozzák meg sokan, gondolom többen közülük önös érdekek miatt. A héten jelent meg a Magyar Nemzetben egy nagy interjú Egy „háborús bűnös” hétköznapja címmel, amely Hegedűs András volt miniszterelnökkel készült. Ennek olvastán jutott eszembe: vajon milyen béleltet hozhat egy bíróság egy ilyen ember ügyében? Egyszerűnek látszik a tűzpa- rancsot kiadók esete, bár nyilván ott is elhangzik majd az „én csak parancsra tettem”, de mi járhat majd a bíró fejében, amikor mérlegelnie kell: mit érdemel az a bűnös, aki 1956. október 28-án aláírta az oroszok behívását igazoló dokumentumot. És mielőtt kimondaná a választ, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy életfogytig tartó börtönre ítélték a Kádár-rendszerben, hogy 1968-ban ő tiltakozott leghangosabban a prágai tavasz elfojtása ellen, hogy a 80-as években ő volt a legismertebb magyar ellenzéki politikus, akit emiatt letiltottak a katedráról, elvették a Valóság folyóiratot, amit szerkesztett, nem utazhatott külföldre és írásai sem jelenhettek meg sehol. Visszaemlékszem, amikor ritkán az ellenzék mozgolódásáról kaptunk megszűrt információt, mindig Hegedűs András, Heller Agnes, Rajk László neve állt az első helyen, őket tartották az ideológia legfőbb ellenségének. A vádlottak padjára — ha egyáltalán odakerül — melyik Hegedűs András ül? Azt gondolom—noha úgy kezdtem a jegyzetet, hogy nem szeretnék bíró lenni —, az ilyen esetekre is ad a jogrendszer olyan választ, ami megfelel majd az ember igazságérzetének is. Például kimondani a felelősséget az oroszok behívásáért, bár nem kellett őket hívni, itt voltak anélkül is. A mérleg másik serpenyőjébe pedig amit azóta vezeklésképpen tett. Es akkor nagyot tévedni nemigen lehet. Új helyen a tiszavasvári múzeum a műemlék református templom szomszédságában lévő patinás épületben Elek Emil felvétele Kommentár ______________ Pénzmenekítés D. Bojté Gizella j T gy tűnik jócskán meg- nyirbálják az alapítványok és a közérdekű kötelezettségvállalások 1994- re szóló adókedvezményeit, legalábbis a honatyák ezt tervezték. A parlamenti döntés szerint a társaságok és a magánszemélyek a belföldi székhelyű alapítványoknak jutatott összeggel 1994-es adóalapjukat legfeljebb előző évi adójuk 50 százalékáig mérsékelhetik. Ez még mindig óriási szám ahhoz képest, hogy a kormány eredeti javaslata 5 százalék volt. A kedvező adózási lehetőség miatt az elmúlt években gombamód elszaporodtak az alapítványok. 1992 végén 20 798 társadalmi szervezetet és 8864 alapítványt tartottak számon. Szakértői becslések szerint azonban Magyarországon 12 ezer alapítványt jegyezhettek be. Létrehozásukat és működésüket elég sok tisztázatlan kérdés veszi körül. A leginkább vitatott dolog a közérdekűség. Olyan alapítványok születtek ugyanis, melyek csak egy szűk kör érdekeit képviselték, ráadásul úgy, hogy ezáltal vagyoni előnyhöz juthattak. A legnagyobb problémát és felháborodást a politikai körökben azonban az okozta, hogy közpénzből milliárdos magánalapítványokat nyitottak. Január 1-jétől módosítják a polgári törvénykönyvet, miszerint létezni fog a köz- alapítványi kategória. Az országgyűlés, a kormány s az önkormányzatok feladataik ellátására nemcsak költségvetési intézményt hozhatnak létre, hanem köz- alapítványt is. Talán így elkerülhető lesz az a gyakorlat — melyet épp a jogi szabályozatlanság tett lehetővé —, hogy az alapítványok nem magánérdekek szolgálatában állnak majd és nem a pénzmosás és menekítés lesz a legfontosabb célja.
