Kelet-Magyarország, 1993. december (53. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-10 / 289. szám
Tokió wsmmamsm Japán és Oroszország képviselői megállapodtak abban, hogy Moszkvának szárazföldi tározókat kell kiépítenie és ehhez valószínűnek látszik, hogy egy amerikai cég adja majd a technikai támogatást, Japán pedig a pénzt. A japán külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési részlegének igazgatója, illetve az Orosz Tudományos Akadémia, valamint az Atomenergiaügyi Minisztérium vezetőinek részvételével tartott tokiói tanácskozáson egyelőre csak a tározók kiépítésének szükségességén állapodtak meg. Japán ezzel látja elkerülhetőnek azt, hogy Oroszország a jövőben is a tengerbe ürítse az atomhulladékot. Peking Megtiltották a karácsony nyilvános ünneplését a kínai egyetemistáknak és főiskolásoknak: sem a karok, sem az évfolyamok, sem pedig a csoportok nem tarthatnak karácsonyi összejöveteleket. Hivatalos indoklás szerint ez az intézkedés a kínai kulturális hagyományok védelmét hivatott szolgálni. Különben a pekingi diákok hangos, lármás forgataggal ünnepük a karácsonyt, a családias ünnepi hangulatot nem vették át az európaiaktól. Lagos - fim A nigériai Átmeneti Kormányzó Tanács a kormány javaslatára mind a harminc nigériai szövetségi állam élére katonai vezetőket nevezett ki — jelentette be szerdán Jerry Gana tájékoztatási miniszter. A politikus sajtótájékoztatón ismertette az ideiglenesen kinevezett vezetők névsorát, amelyen a hadsereg és a rendőrség magas rangú tisztjei szerepelnek. Csütörtökön az ország középső részén épülő új fővárosban, Abujában az új állami vezetők letették a hivatali esküt. Houston Csütörtök hajnalban az Endeavour két asztronautája az űrrepülőt elhagyva kézzel állította be a Hubble-telesz- kóp antennáit. Az antennákat mozgató motor ugyanis nem tudta a megfelelő pozícióba állítani a berendezést. Jeffrey Hoffman és Story Musgrave űrsétája az ötödik volt a Hubble megjavítására indított expedíció során. Az űrhajózás történetében még nem fordult elő ennyi űrséta egyetlen űrprogramban. Mrrn iihiim iiimii i m Kuncze Gábor szerint amennyiben a kormányzat egy hónapon belül nem hoz konkrét döntést a diósgyőri kohászat jövőjét illetően, olyan folyamatok indulhatnak meg, amelyek több ezer ember munkáját veszélyeztetik. Az SZDSZ frakcióvezetője megerősítette, hogy pártja nemmel fog voksolni a jövő évi költségvetés végszavazásánál. Kuncze politikai hibának tartotta, hogy az ellenzék csekély számú részvétele miatt meghiúsult az a módosító indítvány, mely szerint a személyi jövedelemadó 35 százaléka maradt volna az önkormányzatoknál. Érdemi vita . Sorsfordítónak nevezte az MDF életében a hétvégi lakitelki országos választmányi ülést a párt szóvivője. Sajtótájékoztatóján Herényi Károly elmondta: a háromnapos tanácskozáson megkezdődik az érdemi vita az MDF választási kampányáról, és nagy hangsúlyt kap a gazdasági fellendülés lehetősége is. Ágazati helyzetelemzés Körösi Imre, a Magyar Agrárkamara elnöke eredményesnek tartotta az Országgyűlés szerdai agrárvitanapját és nem értett egyet azokkal a képviselői és kormányzati kifogásokkal, melyek az érdemi megoldási javaslatokat hiányolták a felszólalásokból. Ä vitanap célja ugyanis nem az alternatívák megvitatása volt, hanem az ágazat helyzetének elemzése. Az azonban jól látszott, hogy a parlamenti pártok egyikének sincsen még kész agrárprogramja. Juttatás és hátrány Az Alkotmánybírósághoz fordul a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, a5 Pedagógusok Szakszervezete, valamint a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége a módosított közalkalmazotti törvény azon szakaszai miatt, amelyek a közalkalmazottak fizetési osztályba sorolását a munkavállalókat sújtó rendelkezésekkel újólag kötelezik elkészíteni. A módosítás ugyanis jelentős mértékben csökkenti az eddigi juttatásokat és hátrányosan érinti a közalkalmazottakat. Járdák, utak közpénzből Megyénk városai, falvai közül tízen jutnak támogatáshoz A tarpai utakra is ráférne a korszerűsítés Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - T. K., Gy. L.) — Értékelte és közzétette az önkormányzati tulajdonú közutak és járdák építésére benyújtott pályázatokat a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. Az idei második fél évben szétosztható összegekből megyénk városai, falvai közül tíz (Ibrány, Jánd, Levelek, Nyír- csaholy, Nyírvasvári, Ramo- csaháza, Szamóstatárfalva, Tarpa, Tiszakerecseny, Vásá- rosnamény) jut támogatáshoz. Vásárosnaményban Hegedűs Antal polgármester nemcsak azért örül, mert megépíthetik a Vitkához vezető bekötőutat, hanem a megyében utazók is hasznát látják a tavasz- szal elkészülő beruházásnak: ugyanis hat kilométerrel rö- videbb lesz az út Mátészalka és Nagydobos felé. Ibrányban a városközpontban építenek járdát a pályázaton nyert pénz felhasználásával az Árpád és a Lehel utcákon, közel 2 kilométeren. (A bekerülési költség áfával 3 millió 70 ezer forint.) 1994 őszére készül el az említett járdaszakasz. Ramocsaházán egy 740 méter hosszú, másfél m^ter széles járdát építenek a Fő utca egyik oldalán. Összesen 2 millió 960 ezer forintba kerül, s ennek 65 százalékára nyertek pénzt a pályázati útalapból. Tavasszal, a fagyok elmúltával látnak hozzá a kivitelezők a munkához. Leveleken az egyik belterületi (önkormányzati) utca kap szilárd burkolatot 900 méter hosszon. A pályázaton mintegy kétmillió forintot nyertek erre a célra. Az említett útszakasz 1994-ben mindenképpen elkészül. Tarpán Kovács Béla polgármester nem nyilatkozott. Leszavazták az indítványt Kállay Kristóf képviselő a Fodor-Kupa-javaslatról Nyíregyháza (KM - Cs.K.) — Az Órszággyűlés e heti ülésszakán tartották a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosítására benyújtott Fodor István-Kupa Mihály- indítvány szavazására. A módosítás lényege: a részaránytulajdonosok földkimérési költségeit az állam viselje abban az esetben, ha a tulajdonos a föld hasznosítását saját maga végzi, tehát 5 évig nem adja bérbe, nem adja el, illetve nem hagyja parlagon. A részletekről Kállay Kristóf független országgyűlési képviselőtől kértünk tájékoztatást. — Noha több módosító indítvány is megkapta az Országgyűlés támogatását — mondta a képviselő —, a szavazás előtt a koalíció időt kért, majd a teljes javaslatot leszavazta (102 igen, 15 nem, 120 tartózkodás). A leszavazás indokaként a tetemes költségeket említették annak ellenére, hogy az előterjesztők számításai szerint ez nem haladja meg az évi egymilliárd forintot. Mivel megyénkben is sokak számára jelentett volna ez a megoldás kedvezményt, érdemes megemlíteni, hogy képviselőink közül négyen szavaztunk igennel (Laborczy Géza, Mádi László, Vargáné Piros Ildikó és jómagam), míg valamennyi jelenlévő kormány- párti képviselő (MDF, KDNP: Jakab Ferenc, Mezey Károly, Seszták László, Szendrei László, Szilassy Géza, Szűcs M. Sándor, Takács Péter, Vár- konyi István) a nemmel egyenértékű tartózkodást választotta. Fodor Gábor — SZDSZ Ehetetlen szaloncukor Nyíregyháza (MTI) — Több, mint száz mázsa, emberi fogyasztásra alkalmatlan szaloncukor kereskedelmi forgalomba hozását zárolta csütörtökön a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Szervezete. A szaloncukrot a nyíregyházi és a kisvárdai boltokban, valamint a piacok elárusító- helyein kínálták a vásárlóknak előre kicsomagolva. A csokoládéval bevont konzum szaloncukorról ízleléssel is azonnal megállapítható, hogy fogyasztásra alkalmatlan: kemény, kiszáradt, eldeformálódott, sőt van közte penészes is. A gyártó és a forgalmazó kilétének megállapítására megkezdődött a vizsgálat. Az árut egy nagykereskedelemmel foglalkozó kft.-től kapták az üzletek, amely az egész országban terített. Budapest (MTI) — Az SZDSZ gyöngyösi csoportja felkérte Fodor Gábort, hogy fontolja meg: elindulna-e az SZDSZ színeiben a választáson. A Fideszből a közelmúltban kilépett politikus azonban még nem adott választ. Amennyiben igent mond, akkor a szabaddemokraták ügyvivői támogatják jelöltségét. Magyar Bálint egy Pécsett tartott sajtóbeszélgetésen már megerősítette: pártja felajánlotta Fodor Gábornak — akit a hazai politikai élet hercegének nevezett — a listavezető, Kuncze Gábor utáni második helyet a jövő évi parlamenti választások országos pártlistáján, de erről még nem történt végleges döntés. Elfogtak a bunozot Nyíregyháza (KM - K. D.) — Sikeres rendőri akció zajlott le december nyolcadikén, egy szökött bűnözőt fogtak el. Egy büntetett előéletű levelek i férfi november 21-én bilinccsel a kezén szökött el lakásáról. Mivel agresszív személy, különösen fontos volt az elfogása, ezért a helyi „kommandósokat” is bevetették kézre kerítéséhez. Nagy erővel kezdtek neki a nyomozásnak, és a kitartó munka végül is sikerrel járt. A kommandósok szerdán kora reggel elfogták Magyon, az ismerőseinél bujkáló veszélyes bűnözőt. Ezekután jól megérdemelt helyére került, s most már biztos helyen, rács mögött várhatja az ítélethozatalt. A legfrissebb Népszavazás Ugornyán Vásárosnamény (KM) — Elszakad-e Vásárosna- ménytól Gergelyiugomya és önálló településként folytatja életét, vagy marad minden a régiben? Ez itt a kérdés, amelyre maguk az érintettek adhatják meg a végső választ a december 11 -én, szombaton sorra kerülő népszavazáson. A két szavazóhelyiség a művelődési központban és az általános iskola konyhájában holnap 6 és 18 óra között tart nyitva, és várja az 1300 szavazásra jogosult gerge- lyiugomyai polgárt. Társaság a közösségért Nyíregyháza (KM - K. J.) — A már működő Nyíregyházi Népfőiskolái Egyesület után december 9-én egy új, hasonló profilú közösség alakult Nyíregyházán. A Felső-Tisza-vidéki Népfőiskolái Társaság elnevezésű szervezet célja, hogy tevékenységével szakmailag támogassa a helyi népfőiskolái kezdeményezéseket, a már tevékenykedő vagy éppen formálódó népfőiskolákat, segítse a tájegység civil szerveződéseinek fejlődését. Az elfogadott alapszabály értelmében a társaság működési területe a Felső- Tisza-vidék. Az egyesülés ebben a régióban elsősorban a közművelődési intézmények munkáját szeretné támogatni. Távlati célja, hogy idővel a táj népfőiskoláinak és civil szervezeteinek szövetségévé alakuljon át. A társaság tagja lehet bárki, aki a népfőiskolái gondolattal egyetért, de elsősorban a népfőiskolák, egyesületek, intézmények vezetőire számítanak. Azokra, akik egyetértenek az alapszabályban megfogalmazott célkitűzésekkel, és a megvalósításukban készek tevékenyen részt venni. Az alakuló ülésen megválasztották a társaság öttagú elnökségét. Az elnök Illés Balázs, a titkár Jámbor István lett. Elnökségi tagok: Czövek Lászlóné, Csorna József és Jakó Ernő. A társaság címe: Nyíregyháza, Prága út 7. 3. oldal Pénzmenekítés Jöhetne már...! Szekeres Tibor felvétele MA: 8 oldalon L. évfolyam, 289. szám Ára: 15,40 forint 1993. december 10., péntek |