Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-15 / 267. szám
1993. november 15., hétfő HAZAI HOL-MI Kelet-Magyarország 5 Még él mag a gát alatt Föloldották az építési tilalmat • Túl a huszonnegyedik órán, a jövő előtt Györke László Komlódtótfalu (KM) — Az 1970-es árvíz után (1973- ban?) öt településen — Nagygéc, Komlódtótfalu, Nagy- és Kishódos, Garbóié — „állítólag” építési tilalmat rendeltek el. 1993. október 28-án a kormány ezt a tilalmat feloldotta. Azért állítólag, mert a Belügyminisztériumban a mai napig nem találták meg a tiltó rendelkezés okmányait. Vajon az eltelt huszonhárom esztendő mit hozott ezeknek a településeknek? Ennek jártunk utána. Nagygéc kimaradt, Nem önkényesen. A falu ugyanis gyakorlatilag már- már szinte megszűnt, a „maradékot” közigazgatásilag Csen- gerhez csatolták. Csorvási Gábor, Komlódtótfalu polgármestere nagy örömmel fogad. A 72 éves „tótumfaktum” alig néz ki hatvanévesnek, tökéletesen megszerkesztett, minden sallangot nélkülöző mondatai feledtetik velem, hogy egy szűk, hideg „lyukban” ülünk. Ez a polgár- mesteri hivatal. — Első kézből tudom a jó hírt — mondja, — ugyanis Katona Tamás államtitkártól hallottam róla először. — Ősz elején Hajdúszoboszlón — folytatja —, ahol többek között jelen volt a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter is, szóvá tettem ügyünket. Lehet, hogy ennek is köszönhető a gyors és kedvező döntés. Ezt tavaly megelőzte egy látogatásunk a Belügyminisztériumban, ahol Kara Pál közigazgatási államtitkár-helyettes fogadott bennünket. Persze, ennek egyéb előzményei is vannak. Hosszú a sor... Szélmalomharc Csorvási Gábor pályája egyúttal ennek a szerencsétlenül járt településnek, Komlódtót- falunak is a története. És ahogy a település sem szűnt meg teljesen, hiába próbálkoztak a pártállam idején erőszakkal, csábítással, fondorlattal, úgy ezt az embert sem tudták megtömi, elvinni innen. — Még 1955-öt írtunk. Minden áron be akartak szervezni a pártba. Úgy gondolták, mint párttagot könnyebben kordában tudnak tartani — meséli. — Csakhogy én azt mondtam: „Nem leszek egy mázsás kő azon a hajón, amelyen egy egész nemzet van süllyedőben.” A mondatom célba talált. Két kocsival heten jöttek értem. íme, egyetlen epizód a sokból. Ugyanis tíz év alatt 25- ször tartóztatták le. — Borzasztó volt a hetvenes árvíz. Két hullámban kapott el bennünket. Romániából jött a víz. Kakszentmártonnál az állami gazdaságban két tározó volt, ott akarták megcsapolni a Szamost. A nagy tározóba engedték zsilipen a vizet, mikor az megtelt, a második, kis tározóba akarták engedni, de annak nem nyílt ki a zsilipje. — A másik gátszakadás Szatmámémetin innen volt. Ott is egy öntözési rendszer tározójába akarták vezetni a vizet, de olyan szerencsétlen helyet választottak, hogy a megbontott gát két kilométeren szinte percek alatt leomlott. Az egész Szamos vize ránk jött. Akkor román oldalon hét halott is volt, akik a töltésen dolgoztak. Az elsőnél meg vagy kilencven... Mézesmadzag — Ahogy elvonult a második árhullám, hozzákezdtünk volna a házak rendbehozatalához. Már amelyiket még lehetett. De már akkor, 1970 júniusának elején, Csengerben nem szolgáltak ki bennünket építőanyaggal. Most is Csorvási Gáborra esett a választás, hogy szóljon a szerencsétlenül járt, síró emberekhez, hiszen a vezetők az árvíz idején „megléptek”. — Kérelmet írtunk, aláírásokat gyűjtöttünk, aztán irány Pest. Réti Pál rendőrtiszthez mentünk, aki innen származott el, de ő nem mert hozzányúlni a dologhoz. Féltette az állását. Újságírót kérestünk. A Szabad Földnél Kovács Béla volt a segítségünkre, végül is Fehér Lajos miniszterelnök-helyettesnek és Kovács Mihály államtitkárnak el tudtuk mondani a bajunkat. Fehér Lajos közölte velünk; hogy senki nem rendelt el építési tilalmat. Sőt, FockJenő segélyt utaltatott ki a falunak. Megnyugtattak: fel lesz építve a község. Csorvási Gábor — Hazajöttünk, másnap mentünk a megyéhez. Akkor Orosz Ferenc volt az első titkár, Kállai Sándor meg a másodtitkár, akik a dolgon csúnyán összevesztek. Kállai a kitelepítés mellett volt. Aláírásokat gyűjtöttek, hogy kik akarnak kitelepülni. 135 aláírás gyűlt össze, de voltak az íveken olyanok, amelyeket a temetőben a fejfákról írtak fel. Aztán jöttek a jobbnál jobb ajánlatok: nagyon kedvezményesen juthatnak lakáshoz a környéken, elsősorban Csengerben. Akkor sokan elmentek. Engem is számtalanszor próbáltak elcsábítani. Még balatoni, pesti lakást is felajánlottak, pedig azt vidékieknek nem nagyon volt szabad „osztogatni”. Gondolták, így kihúzzák a dolog méregfogát. De én itt maradtam, itt élek ma is. — Jóformán minden Tcöz- épületet leromboltak — folytatja Csorvási Gábor. — Ez, amiben most vagyunk, ez az egyetlen, amelyik megmaradt. Valószínűleg a főmuftiknak volt ez a találkahelye, azért maradt meg. A rombolás hulláma azonban nemcsak a középületeket érte el, hanem 350 hektáron(!) egy ötéves gyümölcsöst is megsemmisítettek, később, pedig a Szamos-híd is „eltűnt”. Sejtelmes események áldozata lett a Becski-kastély is, amely egyébként védett műemlék. A műemlékesek 1962- ben a kastélyt eredeti állapotában visszaállították, a tanácsnak adták át használatra állagmegőrzés végett. Aztán „szolgálati” lakás (is) lett belőle. Meg a téesz is beleköltözött. — Hát megőrizték... Avarégetés volt. Tüzet fogott fazsindelyes tető. Percek alatt leégett. A téesz még 160 ezer forint kártérítést is felvett érte a biztosítótól... Hát erről eny- nyit. Hivatalosan öngyulladás okozta a tüzet. A csírát óvni kell Ennyi a szomorú történet dióhéjban. Az most a kérdés, hogy megmarad-e Komlódtótfalu, hiszen annak idején nemcsak a házak — 285-ből mindössze 57 maradt állva — dőltek össze, hanem a magtartó erő: a munkalehetőség is megszűnt itt. Az árvíz előtt 1370 lakosa volt a falunak, ma 105- en élnek itt. Az átlagéletkor 65 év. A falunak nincs a polgár- mesteri hivatalon, az orvosi rendelőn és egy szakaszosan nyitva tartó boltján kívül semmi intézménye. — Nem lesz könnyű — mondja eltűnődve Csorvási Gábor. — De a csíra megvan. Három újszülöttünk volt ta- vály. Hat óvodás-, két iskoláskorú gyermekünk van. Megvették a volt pártházat polgármesteri hivatalnak. Nyolc kistelepülés pályázhatott a környékről a ’96-os expóra, hogy bemutatkozik a világnak. Csorvási Gábor is elküldte a magáét. Ha elnyeri, van remény az újjászületésre. Újra kell(ene) építeni a lerombolt hidat a Szamoson, hogy közelebb kerüljenek a világhoz. Komlódtótfaluban hamarosan átadják a gázfogadót. A faluban minden negyedik lakásban crossbar-telefon van... Éppen kintjártamkor voltak ott az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központtól. Bereczkiné dr. Hammer Edit mérnök szerint még megmenthető a kastély. Pénzkérdés „csupán”... Most az állagmegőrzés érdekében végeznek méréseket. Elkészült a park tervrajza. Gyönyörű. Tavaly a helyi önkormányzat már meghozta a maga döntését: ha építési engedélyért folyamodnának hozzájuk, megadják. Juhos Miklós volt az első. Bár új házuk még nincs teljesen kész, télre, remélik, beköltözhetnek. Úgy tűnik tehát, lesz élet Komlódtófaluban. Mostohagyermekként — magukra hagyatva Renoválják a kishódosi templomot Nagy- és Kishódos (KM) — Krakkó Adolf nagyhódosi polgármester még fiatal, 33 éves, maga is vállalkozó: kapuján a tábla: tv-szerelő. Nemcsak Nagyhódoson reparálja az öreg készülékeket, de a környék apró falvaiban is. Kissé elkomorodik,^ mikor a jövő kerül szóba. Ő már tudott a tilalom feloldásáról. De hát mit segít ma már ez, hiszen jószerivel csak az öregek maradtak itt. Négy óvodásuk és hét iskolásuk jelenti a jövőt. Az egykor közel 400 lelket számláló településen ma 170-en laknak. Van postájuk, öregek napközi otthona, meg egy összevont vegyes- és italbolt. Ennek ellenére beszélhetünk vállalkozókedvről, hiszen nyílt egy maszek bolt, a második is fontolgatja a nyitást. A mezőgazdaságban is akadnak szép számmal vállalkozók. — Nagy gondunk, hogy az isten háta mögött vagyunk — mondja Krakkó Adolf. — Még szerencse, hogy rádiótelefonon tudjuk tartani a külvilággal a kapcsolatot. A falu kedvelt kiránduló- és turistahellyé válhatna, hiszen 50 személyes ifjúsági tábor található itt. Csakhogy még rendezetlen a tulajdonviszony: a hajdani központ, Rozsály pénzt kér érte. Ebbe a helyi képviselő-testület nem egyezhetett bele, hiszen a „nagy osztozkodásból” csupán ennyi marad(hat- na) Nagyhódosnak. Jó gyümölcstermő vidék ez is. Ám ebben sincs örömük a nagyhódosi- aknak: tavaly a kecskeméti Puszta Bt. 608 konténerüket vitte el almástul. A gyümölcsért még csak fizetgettek valamit, persze, nem az egészet. Ám a konténerek odamaradtak. Hát ilyesmi miatt is nehezebb itt élni... Kishódoson Czövek Zoltán polgármester „civilben” mezőgazdasági vállalkozó. Itt nagyobb az apadás, hiszen 38uról nyolcvanra olvadtak 23 év alatt. Az egyutcás település legkomolyabb gondja, hogy hiába kapják meg az emberek a földet, a faluban nincs egyetlen erőgép sem. így aztán vagy bérmunkáltatnak, vagy bérbe adják a földet a nagyhódosi vállalkozóknak. De már nem is igazi kishódosi határ ez, hiszen a méh- telekieknek is mértek itt részarány-tulajdont. Bár Kishódoson is vannak gyerekek— 8 iskolás, 2 óvodás — talán itt a legkirívóbb az elöregedés, hiszen négy családot kivéve az egész falu nyugdíjas. Mindkét polgármester abban reménykedik, hogy jövőre talán megkapják a gázberuházásra a támogatást. Ha ez sikerülne, talán a fiatalok közül akadnának, akik visszajönnének gazdálkodni őseik földjére. Bár Czövek Zoltán szerint erre vajmi kevés esély van... Jegyzet Zsugorítósdi Györke László a t ehéz érzelmek nélkül ír- ÍV ni azokról a szatmári aprófalvakról, melyekről ezen az oldalon tudósít a riporter. Hiszen az elesettség, a leépülés jelei annyira szembetűnőek. Az egyik szemem sír. Mert amit nem tudott eddig felszámolni az erőszak, a fondorlat, a mézesmadzag —félek — elvégzi majd a kegyetlen idő. Hiszen nincs, ami itt tartsa a fiatalokat: nincs munkahely, nincs infrastruktúra. Csak az áldott anyaföld van. A másik viszont nevet, hiszen: „Az élet él és élni akar" —Adyval szólva. Ezeken a településeken a látható szegénység, az elöregedés mellett ott a megmaradás csírája. Hisz az emberek egy része úgy ragaszkodik e talpalatnyi szülőföldhöz, mint a kisgyermek édesanyjához. Ezt a ragaszkodást az öt közül négy kisközségben — sajnos, az már irreálisnak tűnik, hogy Nagygéc „feltámad” — nem tudták a zsugorítósdi nevű nagy „népjdiókkal" sem kiölni teljesen az itt élőkből. Viszont a falvak negyedükre, tizedükre (századukra?) olvadtak. Ha nem hadakozik olyan elszántan, nem ragaszkodik olyan makacsul falujához Csorvási Gábor, Komlódtótfalu polgármestere, és a hozzá hasonlók, vajon mi marad ezekből a községekből? Alighanem az, ami Nagygécből maradt... Csak ravatalozó épült Garbóié (KM-Gy. L.) — Méhtelek felől Garbolc előtt éles kanyarok. Betonoszlopok közé szorított úton haladunk. Most mentünk át a Túr gátján. A falut könnyűszerrel átlátni, olyan kicsi, ám szerteágazó utcái elárulják: egykor szebb napokat is látott. Varga Jenő jegyző tőlem tudja meg, hogy föloldották itt is az építési tilalmat. Hirtelen csak annyit mond: — Hát ez nagyszerű! — Én meg tőle tudom meg, hogy huszonhárom év alatt itt a ravatalozón kívül más nem épült. A házak többsége mégis takaros, nemrég tatarozhatták, hiszen a rendes an. Az önkormányzatnak helyben nincsenek intézményei: az óvodások (hárman), az iskolások (heten) Méhtelekre járnak. Van viszont — s jellemző az elöregedésre — öregek napközi otthona. De az ebédet a falugondnok Méhtelekről hordja. A méhteleki körjegyzőséghez négy falu tartozik. Köztük Garbolc is. (A helybeliek Garbóénak mondják.) Van egy áfész vegyesboltja, italboltja, de egy maszek is vállalta a kockázatot: üzletet nyitott. Hajdanában négy falué volt a téesz, amely tavaly decemberben jogutód nélkül Az egyetlen új létesítmény Garbolcon: a ravatalozó A SZERZŐ FELVÉTELEI emberek nem szeretnek rozzant akolban lakni. Márpedig a garbolciak rendes emberek... Az árvíz előtt mintegy 370-en laktak itt. Most 180megszűnt. Nagy volt a civa- kodás a vagyon körül. Tavasszal kimérték a gyümölcsöst. Szép volt a termés. Csak hát, nincs az almának piaca... A romkastély Komlódtótfalun Az első új lakóház az árvíz óta Komlódtótfalun
