Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-06 / 260. szám
14 JA y&kt-Magyarorszty hétvégi meííéffete 1993. novemßer 6. A KM vendége Nyíregyháza (KM) — Repülő üvegek? Az embert évszázadok óta foglalkoztatja a madarak világa, a földtől való elszakadás titka. Ez alkalommal az üvegmunkák is képzeletbeli szárnyat kaptak a második nemzetközi mester-diák üvegszimpóziumon a képzőművészeti szakközépiskola Csontváry Galériájában, ahol felfüggesztett üvegcsodákkal találkozhattunk. Azáltal, hogy az üveg a levegőbe került — egy számára eddig ismeretlen közegbe — újfajta jelentőséget nyertek a kiállított munkák. Találkoztunk megszokott repülő élőlények üvegbe öntött képével, de a legtöbb munkánál az üveg színe és formája ejtette rabul a nézelődőt. Az üvegbirodalmat a mester, Sig- mond Géza iparművész és tanítványai álmodták meg és váltották valóra. A budapesti születésű Sig- mond Géza már gyermekkorában is kitűnt kézügyességével, mindent megjavított és sokféle játékot barkácsolt. (Felnőttként még ma is tervez játékokat.) Édesapja mérnök volt, nagyapja költő, így a művészet és a tervezés együtt fejtette ki hatását a családban. Véletlenül került az üvegművész pályára. A képző- művészeti gimnáziumba jelentkezett, ahol három szakot kellett választani. Határozott elképzelése nem volt, bejelölte az ötvös és a keramikus szakot. A harmadik rublika azonban még üresen állt. Annyit tudott csak, hogy olyan dolgok érdeklik, amit kézzel kell megformázni. Egyik ismerőse mondta, hogy üveges szakra jár, hát ő is beírta azt, de semmiféle ismerete nem volt erről a művészeti ágról. Végül is nem bánta meg a véletlen döntést. A gimnázium befejezését követően jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, festő akart lenni, de nem vették fel. A következő évben sikeresen felvételizett az Iparművészeti Főiskolára. Végzés után szeretett volna elmenni üveggyári tervezőnek, de nem volt rá szükség. Diplomamunkájában a fényjáték kapott nagy szerepet, amit hasznosítani tudott a televízió felvételeinél és színházaknál. Nagyon érdekes munkát végzett, csak egy hibája volt: nem fizették meg kellőképpen, abból a pénzből egy családot nem lehetett fenntartani. Miután megnősült, valami jövedelmezőbb foglalkozás után nézett: lámpákat készített. Több száz művészi lámpát adott el évente a Képcsarnokban. Majd teljesen véletlenül bement a művészeti gimnáziumba, ahol éppen tanárt kerestek. Elvállalta a kínálkozó feladatot, másfél évig helyettesítette kolléganőjét, majd szintén véletlenül kiderült, hogy Nyíregyházán az újonnan alakult művészeti szakközépiskolában tanárt keresnek, így került ebbe az iskolába. Nyíregyházán a semmiből hozták létre az üvegszakot. Az önkormányzat támoSigmond Géza Elek Emil felvétele gatásával kialakítottak egy kis hutát, ahol egymást segítve dolgozhatnak. — Hiába vannak díjazott munkáim, és külföldön is elismert művésznek tartanak, ez még mind kevés számomra. A tanítás nagyon lényeges momentum az életemben, mert tapasztalataimat, tudásomat átadhatom a feltörekvő nemzedéknek — vallja a művész. Érdekesek a diák és tanár között kialakuló emberi kapcsolatok. Sokat tanulhatok a tanítványaimtól, nem csak ők tőlem. Felesége gobleintervező, góbiéin szakon tanít szintén a művészeti szakközépiskolában. A nyírségi tanítás mellett azonban továbbra is a fővárosban élnek. Kilencéves gyermekük — aki nagyon tehetséges a művészethez, —- már hozzászokott ehhez az életmódhoz. Nagyon figurálisak a munkái, amelyeket játékosabbá tett azzal, hogy bezárta az üvegbe a figurákat, így még több dimenzióban láthatók. Megrendelésnél felméri az igényeket, a helyzetet, majd a saját gondolataival ruházza fel a a megbízó elképzeléseit. Képzeletében a legapróbb részletekre is kitér, még a szállítás módja is lepereg előtte. Ha üvegszobrot vagy képet készít, az álmait váltja valóra. Szereti megíratni a gyerekekkel a munkájukhoz fűződő gondolatukat versben, novellában, mindegy hogyan, csak gondolatilag is kifejezzék magukat. O is versbe önti gondolatait. Úgy véli, a Föld legcsodálatosabb anyaga az üveg. Érdekessé teszi az a tulajdonsága, hogy miközben szilárd, egyben folyékony is. A művészek folyékony halmazállapotában dolgoznak vele. Ezenkívül átlátszó, és ha azt akarják elérni, hogy buborék legyen benne, akkor az lesz. Ha opálos vagy márványos hatást akarnak kelteni, az is megvalósítható. Az üveg különböző módon viselkedhet egy-egy eljárásnál, ami bizonyos mértékben irányítja a művész gondolatait. Az üveg többféle hatás elérésére alkalmas. Az iparművész képzeletére van bízva, hogy mit szeretne létrehozni, de elengedhetetlen hogy ismerje az anyag és megmunkálásának tulajdonságait. Jelenleg rogyasztó kemencében dolgozik síküveggel, amibe drótot és fémet is beépít, majd megfesti a művet és végül felfüggeszti a kész alkotást. így ez a mű is repül. Az üvegbirodalom varázslója Horányi Zsuzsa Tóth M. Ildikó Nyíregyháza (KM) — Különös, izgalmas időutazásra hívja megyénk érdeklődő lakóit egy kis sárga könyv, amit a megyei önkormányzat levéltára adott ki. Szerény külseje ritka kincset rejt: Szatmár vármegye kétszáz évvel ezelőtti tájképét, falvait mutatja be nekünk, kései utódoknak. A becses, sokáig a bécsi Hadi Levéltár titkos iratai közt őrzött kordokumentum publikálása Pók Judit levéltáros nagy vállalkozásának köszönhető. Tavaly jelent meg fordításában és gondozásában Szabolcs vármegye katonai leírása, most Szatmáré és egy esztendő múlva várhatóan Bereg vármegye máshol nem ismert adataival gazdagodhat hely- történetünk. Országosan is egyedülállónak nevezhetjük a Mária Terézia által 1763-ban elrendelt és negyedszázadig tartó első katonai leírás országrészünkre vonatkozó megjelentetését, hiszen ezt az értékes irateggyüt- test a maga teljességében máig nem dolgozták fel a kutatók; az országban csupán néhány levéltár publikált belőle. A hétéves háború után Mária Terézia rendelte el birodalma összes országának fel- térképezését. Magyarország belső megyéire 1782 és 1785 között került sor. A munkát elvégző, kiválóan képzett osztrák és cseh tisztek olyan adatokat is gyűjtöttek — Magyarországra vonatkozóan összesen hét kötetnyit —, amelyeket nem lehetett térképészeti jelekkel kifejezni. A földrajzi neveket sokszor hallás után, tájszólásban vagy a nemzetiségek nyelvén írták le, így ezek különleges csemegéi a nyelvészeknek. Megörökítették a falvakat, mezővárosokat éppúgy, mint a települések katonailag fontos tájékozódási pontjait (templomok, kastélyok, kúriák, csárdák, majorok), lépésekben vagy órákban mért távolságát, környezetét. Szinte fényképszerűén tárul elénk a vízi szabályozások előtti tájak képe: a kanyargó folyók, ingó lápok és mocsarak, széles rétek, sötét erdők, ligetek, környező hegyek és dombok formálta vidékek egy eltűnt világot idéznek a szemünk elé. Elpusztult, kihalt vagy a másikba beleolvadt falvakat ismerünk meg belőle, amelyeknek még nevét se hallottunk soha: Fény, Ujtó Sár, Vetés, Pete, Gyöngy, Homok... A XVIII. század végéről ezen a valóban páratlan és monumentális térképészeti művön kívül más hasonló forrás nem jeleníti meg előttünk a török hódoltság utáni Szatmári, ahol szépapáink szépapái éltek. Ezt az izgalmas leírást olvasva kicsit szégyenkezve eszmélünk rá, milyen keveset is tudunk őseinkről, szűkebb pátriánk múltjáról! A nagy érdeklődésre való tekintettel Szatmár vármegye katonai leírása kétszer annyi — 600 példányban — látott napvilágot, mint Szabolcs vármegyéé. (Sejthetően ez is kevés lesz, olyan különleges helytörténeti, geográfiai, hidrológiai és egyéb adatokat tartalmaz, amelyek sok szakember tudását gyarapíthatják.) Reprezentatívabb lett a könyv külseje is, mint a tavalyi kiadványé, bár jobb lett volna fűzni, mint ragasztani — de ez semmit sem von le a belső értékéből. (Beszerezhető: SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Levéltár, Nyíregyháza, Benczúr tér 21.) Könyvespolcunk Megelevenedik a régi Szatmár A gólyák mindig visszatérnek Rendezte: Puszt Tibor Rozika, inkább menjünk diszkóba! Ma már nem megy a moziba be, vagy ha igen, akkor nem magyar filmre Hamar Péter Tetszenek emlékezni Rozikára a nótából? Hogy aszon- gya: „Hallod-e Rozika te! Menjünk a moziba be!” De Rozika ma már nem megy a moziba, vagy ha igen, nem magyar filmre. Szabó István, legismertebb filmrendezőnk operát rendez külföldön, interjúkat ad itthon, de kamera mögé utoljára az Édes Emma, drága Böbe felvételeinél állt. Mai állapotunkat ismerve — már ami a magyar filmet illeti — ez elég nagy luxus. Mert amit egy újságírói kérdésre elmondott a közelmúltban, hogy tudniillik „Az elkészült játékfilmeket a közönség, a kritika és a nemzetközi megítélés egy-két kivételtől eltekintve nézhetet- lennek tartja.” Tökéletesen igaz. A magyar film immár évek óta mély, mondhatni egyre mélyülő válságban van. Igaz ez az alkotói folyamatokra, és igaz a terjesztésre is. A terjesztők egyébként védekezhetnek azzal, hogy nézhetetlen alkotásokat lehetetlen jól teríteni, közönség elé vinni, de ez leegyszerűsítő álláspont. Azt az „egy-két kivételt”, amelyekre Szabó István célzott, mégiscsak érdemeik szerint illene forgalmazni, tekintetbe véve a hazai mozinézői szokásokat. Hogy egészen konkrét legyek, az 1993. februári szemlén bemutatottak közül a Gyermekgyilkosságok, az Anna filmje, a Roncsfilm, a Sose halunk meg és a Video blues érdemesíthető figyelemre. Koltai filmje ment, szinte magától, a többi azonban a megfelelő felvezetés hiányában kevés nézőhöz jutott el. Érdemes lenne bizonyos jelzésekre a terjesztőknek odafigyelniük. A Cinema októberi számában egy olvasó reklamálja, hogy a folyóirat miért olyan szűkszavú a magyar filmek dolgában. Ezt a választ közük a szerkesztők: „A magyar filmekről a filmek és információ hiányában nem írunk. Ugyanis lapzártánkig általában nem derül ki, hogy milyen új magyar film forgalmazása várható az adott hónapban. Egy-két film rövid tartalmát még az utolsó utáni pillanatban be tudjuk csempészni a MOZI rovatba. Egyébként elég kevés magyar film jelenik meg, és bemutatójuk dátuma is bizonytalan.” Miféle tervszerűség, vagy ha a szóhasználat így zavar valakit, mert át- illetve vissza- hallást vél benne felfedezni, legyen helyette másik: miféle átgondoltság van abban, hogy az utóbbi egy hónapban a korábbi szinte semmi helyébe hat magyar filmet zúdít a forgalmazás a nézők nyakába? Miért van szükség megosztani az amúgy is egyre gyérülő érdeklődést? Habár magyar filmről szólván az igehasználatban is elbizonytalanodik a hírlapíró. Mert a zúdít is túlzás bizonyos értelemben. A lehetőség és a megvalósulás ugyanis különböző dolgok. Tanulmányozván a budapesti moziműsort (ez ugyanis egyfajta országos keresztmetszetet tükröz), kiderül, hogy Dér András Árnyék- százada és Bacsó Péter Live shaw-ja nem pereg egyik moziban sem. Ami azt illeti, túl sokat nem is vesztünk velük. Nyilván visszatartó erő, hogy az egyik 68 perces, a másik 53, a hazai forgalmazás viszont a 100-110 perc körüli vetítési időtartamokra van kitalálva. Az Arnyékszázad formai játszadozás szubkulturális közegben, narkósok, piások, talajukat vesztett emberek világában. A film minden bizonnyal mély óhajtott lenni, de alkotói a vertikálist összetévesztik a horizontálissal.A Live shaw nagyon mai történet, ifjú házasoknak kellene a történet szerint közönség előtt szeretkezniük. De amilyen merész a téma, annyira konzervatív, avitt a film formavilága, cselekményvezetése. Puszt Tibor filmje, A gólyák mindig visszatérnek se zúdult igazán, pillantok alatt lekerült a filmétlapról. Nehéz úgy szólni erről a kísérletről, hogy az ne legyen sértő. Mit tudhat a rendező a Rákosi-korszak- ról, ha azt akarja elhitetni a nézővel, hogy egy politikai elítélt apósa otthon több vadászfegyvert is tarthatott, s ezekből egyet még az unoka is megkaparinthat? Szirtes András Sade márki élete című,. filmnek álcázott rádiómonológja filmmazochisták kedvéért napi egy előadásban zúdul Budapesten a nagyérdeműre. Hogy a felsorolás teljes legyen, zúdulnak még: Érdélyi János-Zsigmond Dezső erőltetett ötletéből az Indián tél, és Jeles András Senki földje című alkotása. Ez utóbbira egy későbbi alkalommal visszatérünk. Habár, minek? Rozika úgysem nézi meg.
