Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-25 / 276. szám

1993. november 25., csütörtök HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Egy forint hármat mozgasson meg A kistérségi fejlesztési társulásokra épül majd a regionális és az országos tanács Györke László Nyíregyháza (KM) — Va­jon ami szétszakadt, össze iehet-e, össze kell-e újra „boronálni”? És mennyire? Fogas kérdés. Ám ha az ér­dek, a közös (nem éppen rózsás) sors néhány, nagyjá­ból azonos helyzetben lévő önálló települést összehoz, akkor fontos és érdemes (le­het). Többször írtunk már a kis­térségi fejlesztési társulások­ról, amelyek ezekben a hetek- ben-napokban alakultak-ala- kulnak. Vajon miért van ezek­re szükség? Kényszeríteni senkit nem lehet A szerveződés eme szaka­szában igen fontos szerepe le­het annak a háromnapos ta­nácskozásnak, amely novem­ber 22-én kezdődött a sóstói oktatási központban. Hiszen a résztvevők — a skót Ronald Young, a PHARE észak-kelet- magyarországi programfele­lőse, Andrea Schwecherl és Tilman Brandt, az osztrák ÖAR területfejlesztési tanács­adó szakemberei, Répássy Helga, a ROM magyar terület- fejlesztési tanácsadó intézet vezetője, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­rium szakemberei, osztályve­zetői, különböző megyék tele­pülésszövetségeinek képvise­lői mellett a nálunk már meg­alakult, vagy éppen alakuló­ban lévő kistérségi társulások képviselői — számos olyan kérdést-problémát beszéltek meg, amelyek tisztázása éppen időszerű. A nyugati szakemberek a már működő, s az elmaradott térségekben jól működő regi­onális fejlesztési szervezetek munkáját mutatták be. Maga Young úr Skóciának korábban egy, a mienkhez hasonló gon­dokkal küszködő térségében kezdte ez irányú tevékenysé­gét. Sokszor hallottuk: a társu­lásra egyetlen települési ön- kormányzatot sem lehet kény­szeríteni. A kistérségi fejlesz­tési társulások (TFT) maguk határozzák meg a feladatokat, hiszen az itt élők tudják a legjobban, minek a fejlesztése legfontosabb számukra. A kü­lönböző célú (gázprogram, te­lefon) fejlesztési programokra eddig is társultak a szomszé­dos települések. A TFT azon­ban más, hiszen itt nem egyet­len konkrét fejlesztési célra társulnak az önkormányzatok (és vállalkozások), hanem komplex programra. A TFT-programok képezik az alapját a regionális fejlesz­tési tervnek. Ezek alapján a re­gionális fejlesztési tanács (RFT) operatív szerve, az ügy­nökség (RFÜ) készíti elő a programtervezetet, amelyet a tanács elé terjeszt. A tanács aztán — amelyet a kistérségi társulások képviselői alkotják — dönt. Tehát igen fontos megtanulni, miként kell, lehet egy-egy fontos kérdésben konszenzusra jutni. Ideiglenes ügynökség Hogy a kezdeményezés miért jött mégis felülről, holott a fejlesztési társulások alulról építkeznek, s a cél a decentra­lizáció? Egyszerűen azért, mert a magyar kormány elkö­telezte magát a PHARE-prog- ram megvalósítása mellett (ezek Ronald Young szavai). Hiszen ami jól működik Nyu­gaton, miért ne hozhatna ered­ményt nálunk is. És persze az sem mellékes, hogy az ügy­nökségek felállítását a PHARE nemcsak szavakban, tanácsadással, a tapasztalatok átadásával, hanem pénzzel is támogatja. Egyharmad rész­ben. Vajon hogyan működik majd a RFT, pontosabban az ügynökség, amelyet 1994 jú­niusáig fel kell állítani. Az ezt megelőző néhány hónapban ideiglenes ügynökség dolgo­zik, melynek feladata a szer­vezés, a beindítás. Tagjai (va­lószínűleg 6-7 szakember) részmunkaidőben tevékeny­kednek, tehát nem főállású al­kalmazottak. Arra próbálják majd „rávenni” a fejlesztésben közvetlenül vagy közvetve érintett intézményeket, hogy mellőzzenek minden, beideg- ződött, bürokratikus módszert (Young). Magyarán: hatéko­nyabb, eredményesebb mun­kára van szükség. Egyébként az ügynökség a társasági törvény alapján mű­ködik majd. Sem a regionális tanács, sem az ügynökség nem tudja dol­gát végezni a TFT-k aktív közreműködése nélkül. Ugyanakkor — s ezt hangsú­lyozták a nyugati szakem­berek is — az RFT nem főnöke, nem felsőbb szerve a kistérségi társulásoknak még akkor sem, ha benne helyet kapnak megyei vezetők is, hanem konzultatív testület, amely lényegében koordinálja a feladatokat. Tehát az RFT, az RFÜ nem működhet bürokratikus mód­szerekkel. Vajon ezekre az intézmé­nyekre miért van szükség? Hiszen eddig is volt területfej­lesztés. Csakhogy Magyar- országon a területfejlesztésre kiadott pénzek egy része egyszerűen elfolyt, eltűnt. Igen alacsony hatásfokkal, vagy anélkül. Talán éppen azért, mert egy- egy térség fejlesztési feladatait nem a helyszínen határozták meg, hanem a központban. Most tehát az a cél, hogy egy forint hármat „mozgasson” meg. Késik a törvény Megfogalmazódott az is, hogy égetően szükség lenne már a területfejlesztési tör­vényre, amely végül is jogi keretet biztosítana a társulások működéséhez. Volt, aki java­solta: várják meg a törvény­hozók, míg felállnak a TFT-k, a regionális tanácsok, ügynök­ségek, hogy az addig szerzett tapasztalatokat is fel tudják használni. Az ellenérv a KTM-től elfo­gadható, hiszen a készülő tör­vény csak az állam feladatait szabja meg ebben a kérdésben, a regionális fejlesztési tanács munkájába nem kíván jogilag beleszólni. Persze, mindez ma még csak elmélet nálunk. Hogy hogyan fog működni a gyakorlatban, arról majd egy bő fél év múlva tudunk csak beszámolni. —----------Tárca— T j jabban szombat este kJ húzzák az ötös és t a hatos lottó nyerőszámait. Év­tizedeken át a munkaidő kel­lős közepén közvetítette a rá­dió a nyerőszámok kihúzását. Több szabolcsi hivatalban, irodában sokszor tapasztal­tam, hogy félórára megállt a munka, az irodisták körülül­ték, vagy állták a rádiókészü­léket. Mi több: a szabolcsi építők egyik kőművesbrigád­ja pénteken háromnegyed tíz és negyed tizenegy között éve­ken át nem dolgozott. Az épülő falak között visszhan­gozta a rádió az öt. számot. Ilyesmi többé nem fordulhat elő. A szerencsejáték terüle­tén megtörtént a rendszervál­tás. A magunk mögött hagyott héten kétszer is a nyíregyházi totó-lottó iroda felé egyen­gettem lépteimet, hogy előbb bedobjam az ötöst, majd a hatost. Mind a kétszer zsúfolt volt a helyiség. Az ok egysze­rű. könnyen érthető: a múlt héten egyik lottófajtán sem volt telitalálat, s ezen a héten -------------------------te--------­már több tucat millió, több­ször leértékelt forintot nyer­het valamelyik szerencsés já­tékos. Ennyi forint így leérté­kelve is figyelmet érdemel. Ennyiért már érdemes sorban állni, párszor negyven forin­tot kockáztatni. Figyeltem a szelvényekre keresztet vető szerencsevadászokat. Néhány ismerősömmel szót is váltot­tam. Ecce homo. íme az em­ber. Az iroda emeletén kényel­mes asztalsor, több öblös szék várja a szerencsevadászokat. Itt csendben, áhítattal tippel­hetnek. Olyan ez a hely, mint egy templom. Fortuna Isten- asszony temploma. Itt ült egyik jómódú közgazdász is­mersöm, s ingujjra vetkőzve töltögette a szelvényeket. Szá­zat. Egy kulcs, egy variáció szerint. Mosolyogva mondta: Ha nyerek, mind befektetem. A mellette ülő, bajuszos, hun­cut fiatalember így folytatta: Ha én nyerek, valakit befek­tetek... Idősebb paraszt bácsi az előbbi két megnyilatkozás hallatán a fejét csóválta, gö- csörtös ujjai közül az asztalra koppant a golyóstoll és ezt mondta: Én meg végre rend­be tenném a házamat, vennék egy japán kistraktort és egye­nesbe hoznám a munkanélkü­li fiamat. Középkorú, szem­üveges úr ült szótlanul az asz­tal sarkánál. Úgy tett, mintha semmiről nem venne tudo­mást, nem kapcsolódott be a beszélgetésbe. Erre egy „ha­rapófogóval" a következő mondatot húztam ki belőle: Használt, nyolcéves nyugati kocsim van, kicserélném Mer­őire és családommal a kará­csonyt egy meleg, egzotikus helyen tölteném. Ezt az em­bert legszívesebben elküldtem volna egy meleg helyre. Bor­zasztóan ellenszenvesnek bi­zonyult. Nem is gurítottuk tovább a szót, ki-ki a szel­vényei fölé hajolt és „dolgo­zott". Lent a földszinten a ládá­hoz érkezett az utcáról egy rosszul öltözött idős néni. A már kitöltött, egyetlen szel­vényét remegő kézzel tuszkol­ta be a láda nyílásán. Nem nehéz kitalálni, hogy neki mire kellene a pénz. Két csitri lány is bejött hangos cseve­géssel. Diákoknak látszottak. Jól öltözöttek voltak, vidám­ság, mondhatni elégedettség ült a szép arcukon. Vajon nekik mire kellene a nagy tás- kányi ötezres? Talán stafí- rungra? D öntse el Fortuna, hogy kinek adja a temérdek forintot. A gond talán csak az lehet, hogy az istenasszony­nak egy sötét kendővel be van kötve a szeme, és nem látja, hogy mi van idelent... Nábrádi Lajos Szerencsevadászok Vitakultúra vitatva Kovács Éva rz ezdem már érteni, mi- J\ ért juthatott eszébe egyeseknek, hogy „tévétle- nítsék” a parlamenti ülése­ket, magyarán, a tanácsko­zásokat ne közvetítse a te­levízió. A javaslattevők úgy gondolták, s indoklásul azt állították, a képviselők né­melyike kizárólag szereplési lehetőségnek tekinti a kép­ernyőt, a magyar televíziót, s első szempontnak azt tart­ja, amit a régi színészvilág prominensei tartottak: mindegy hogy mit, csak be­széljen róluk valaki... Van némi alapja a dolog­nak. Az utóbbi idők történé­seiből két olyan kirívó pél­dát is hozhatunk, amelyek a fenti állítást látszanak iga­zolni. Egyik ' kormánypárti képviselőnk például nemrég odáig ment felszólalásában, hogy a legsúlyosabb vádak­kal illette — majdcsak név szerint—egyházának egyes magas rangú vezetőit, olyan cselekedeteket tulajdonítva nekik, melyeknek cáfolatára távollétükben nem lehetett lehetőségük, bizonyításához pedig körültekintő vizsgála­tok kellenének. Azóta persze már megindult a szóbeszéd is, melynek lényege: kilóg a lóláb, hiszen az etikátlanul kritizáló lelkész közel sem a köz, az egyház, nagyon is önös érdekek miatt „aggó­dik". A másik parlamenti képvi­selő, kormánypártiból ellen­zékivé válva, az ügynöktör­vény vitája során vélt alkal­mas pillanatot találni arra, hogy magát majdnem ál­dozatként, a miniszterelnö­köt minimum gyanúsított­ként szerepeltesse a nyilvá­nosság előtt, s azt talán már mondani is felesleges, éppen akkor, amikor az illető nem tartózkodhatott az üléste­remben... A példák még sorolhatók, de talán már az eddigiekből is nyilvánvalóan kiderül: ke­mény edik a hang, erősödik a kampány. A tét nem kevés, akkor sem, ha a pártok, s akkor sem, ha az egyének szempontjait vesszük alapul, mert miért is tagadnánk, mára már mindkét tábornak van féltenivalója. C soda hát, ha a nagy tülekedésben, az ádáz presztízsharcban, a hatalom utáni görcsös vágyakozás­ban egyesek elvetik a súly­kot, felejtik a jónevelést, s elveszítik a mértéket? Cso­dának nem csoda, csak kissé gusztustalan... A 41-es főút mentén Balázs Attila felvétele Kommentár ____________________ Legényeket a gátra! Balogh Géza rt zegény az eklézsia, nem íj jut elég pénz a közkia­dásokra. A már korábbról jól ismert „Húzzunk egyet a nadrágszíjon!” kezdőmon- datú politizálás napjainkra a vízügyi berkekben is érez­teti a hatását. A hírhedt számos-, s körösvölgyi árvi­zek után dőlt a pénz az ága­zatba, megyénkben is nagy­szabású gáterősítési munká­latok indultak, aztán pár év után kifulladt a program. Jelenleg a gátjainknak mintegy fele nem üti meg a szükséges szintet, s mind több gondot okoz a védeke­zéshez szükséges létszám ki­állítása is. Igaz, a nagy ára­dások kivédése sohasem a vízügyesek feladata volt csupán, seregnyi más szer­vezet segített a baj elhárítá­sában, a munka dandárja azonban természetesen a hi­vatásos szakemberekre várt. Most sincs ez másképp: ám minden korábbinál na­gyobb szükség van a külső erők bevonására is. Az egyik lehetőség a munkanélküli­segélyen lévők, vagy a jöve­delempótló támogatásból élők közreműködése. Ma ugyan arra még nemigen van mód, hogy munkára kötelezzék őket, ha azonban tovább csökken az ágazat­ban foglalkoztattak létszá­ma, kikerülhetetlen lesz. Az érintettek egy része va­lószínűleg zokon veszi majd ezt, s arra hivatkozik: fizet­tek ők eddigi életük során elég adót, védje meg az ál­lam őket abból a pénzből. A másik, remélhetőleg na­gyobb részük azonban min­den bizonnyal belátja, ha biztonságban akarják tudni a családjukat, akkor nekik is fel kell állniuk a gátra. Úgy hiszem, velük nem is lesz gond, hiszen ők, ha jött a víz amúgy is, minden külön felszólítás nélkül lapátot fogtak kézbe, hogy minél hamarabb megteljenek a homokzsákok. Tudták ugyanis, a sajátjukat védik. D e mit lehet a megfelelő rendeletek híján e helyzetben tenni azokkal, akik eddig sem törődtek az árral, és most is legfeljebb csak a vállukat rántják meg a hír hallatán? Mindenkép­pen feleletet kell találnia az országnak erre. Megyénk településeire ugyancsak ráfér a fejlesztés... A szerző felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom