Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-20 / 272. szám

1993. november 20.

Fl KgCet-Magyarország Hétvégi mctféktete 1 5

Két megye osztozkodott rajta

lyázatunkat az általános iskola építésére, s hétmilliós ígéretet kaptunk. A megyei tanács is adott tizennégyet, meg a vajai tanács is hetet, de még így is fel kellett vennünk hárommillió forint kölcsönt.

Közben bejött a rendszerváltás, azóta is pereskedünk a vajaiakkal.

De a lényeg; elkészült az öttantermes, tornateremmel kiegészített iskola, s ezzel megoldódott az egyik legsúlyosabb gondunk.

Aztán mintha csak egy zsilipet húztak volna fel, nem múlt el év, hogy Őrben ne épült volna meg valami. SemA SZERZŐ FELVÉTELE

mi túlzás nincs abban, ha azt állítjuk, az elmúlt négy-öt évben itt annyi minden történt, mint korábban évtizedekig sem. Hódi Miklós persze akkurátusán, fillére pontosan mondja mi mennyibe került, mi

azonban, talán nem követünk el

megbocsát- hatatlan bűnt, ha most csak a megvalósított álmokat soroljuk fel. Elkészült a távhívásos telefonrendszer, felújították a kultúrházat, leköveztek fél tucatnyi utat, itt a gáz, s pótolják az egyik legnagyobb hiányosságot, mély nem csak a helyiek, de az átutazók életét is megkeserítette, végre valahára hozzá kezdtek a járdaépítéshez. Tulajdonképpen kerékpárút az, de járdának is tökéletesen megteszi. Igaz, saját erőből soha nem tudták volna megvalósítani a falut teljes egészében átszelő aszfaltcsíkot, hiszen hihetetlenül sokba kerül. Majdnem tizenhétmillióba, s nekik csupán négy és fél milliójuk volt erre a célra.

Ráadásul a kerékpárút csak egy az idei építkezések közül. Nemrég adták át a gyönyörűszép, helyi kőművesmesterek keze munkáját dicsérő községházát, mellette pedig a világháború áldozatainak emlékművét. Az országgyűlés alel- nöke, Szűrös Mátyás mondta az avató beszédet^ majd a sokszáz helybéli végigballagott a parkot átszelő sétányon. Negyvenegy frissen ültetett tujafa között vezetett az útjuk..., a negyvenegy őri áldozat emlékfái között.

_ —' Hódi Miklóssal, a község

Balogh Géza polgármesterével járjuk az őri utcákat. Már nem is lelkende- Van néhány rö- zünk a gyarapodás láttán, ami vid nevű telepü- tulajdonképpen nekünk nem is lés ebben az or- mai újság, hiszen, mint me- szágban, de gyét járó emberek, folyamatá- olyan, amely ban láthattuk a fejlődést. Arról csak két betűből áll, nem sok. kérdezzük inkább, minek kö- Őr azonban nem csak erről ne- szönhető mindez, vezetes, hanem arról is, hogy — A nyolcvanas évek dere- valamikor két megye osztoz- kán kezdődtek a nagy változá- kodott rajta. Szabolcs és Szat- sok — meséli a polgármester, már. Az egykori gyepűőrök te- — A község a jármi téeszhez lepülése jól kivehetően ma is tartozott, a gazdaság új vezetői két részre tagolódik, s akkora rájöttek, a szövetkezet már területen fekszik, hogy sok vá- nem képes a megújulásra, más rost meghazudtol. utat kell keresni, ha azt akarAz ezer, ezerötszáz öles por- ják, hogy a tagság boldogulták itt szokványosak, de akad jón. Kérték hát a mezőgazdaolyan kert is, mely egy tisztes, sági minisztériumot, kísérleti katasztrális holdra rúg, Böl- jelleggel engedélyezze, hogy csen intézték ezt egykor a falu az egy hold háztájit felemel- elöljárói. Minek szorongjanak hessék egy hektárra. Ez még a házak, gondolhatták, van itt elég szabad tér, hagyjunk nekik teret. Mert nincs annál bosszantóbb, mint amikor kilép a gazda az udvarra, s még nyújtózkodni se tud nyugodtan, hisz a szomszéd ház faláig ér a keze.

Néhány éve Őrt még a környék egyik legelesettebb falujaként tartották számon. A sáros utcákban tucatszámra sorakoztak a vén, vert falas, szalma-, meg nádtetős házak, valóságos kín volt végigautózni rajta. Betonjárda ugyanis egy szál se, gyalogos viszont mint égen a csillag, s persze mind az országúton.

Pár éve azonban valami megváltozott a faluban. Lázas építkezés kezdődött majd’ mindegyik utcában, egyrei- másra nőttek ki a nagy, emeletes lakások a földből. Mára úgy kipendült Őr, hogy rá sem lehet szinte ismerni a hétnyolc évvel ezelőtti településre.

csak az első lépés volt, hiszen ezen felül mindenki annyi földet bérelhetett, amennyivel csak megbírt.

Valóságos paradicsom-, s uborkaláz tört ki azt követően Őrben. Szédületes összegeket lehetett abban az időben e növényekből előteremteni. Egy hektárnyi paradicsom három- százezer forintot is hozott, s talán emlékszünk még, három- százezer forint tíz évvel ezelőtt nem egy ócska Zsigulit ért. Két év paradicsomozással vígan fel lehetett húzni egy tisztességes házat.

Rengetegen éltek az új lehetőséggel. Közben át-áttértek a dohányra, a paprikára is, de azoknak a nagy házaknak az árát zömmel a paradicsom-, s uborkatáblákon teremtették elő. Igaz, nem adták ingyen;

mert aki szedett már paradicsomot a tűző napon, az tudja, hogy nehezebb az talán a répa- égyelésnél is. De mint a falu mai képe mutatja, megérte a sok kínlódás, a fájó derék.

Ám a lakók, ha gazdagodtak iS, maga a falu bizony jó ideig még igencsak szendergett. A közigazgatási székhely egészen a rendszerváltásig Vaján volt, s ott, mikor a fejlesztésekről volt szó, érvényesült a mondás, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Az őriek még ma is fel-felhánytorgat- ják, hogy míg Vajához tartoztak, náluk mindössze ötszáz méternyi útszakasz leburkolá- sára futotta. A nagy áttörést az általános iskola építése hozta.

— Nyolcvannyolcban Király Attila iskolaigazgató vezetésével nyújtottuk be a páVolóságunk közelképben

Friss hajtások, mély

gyökerek

Bodnár István

T

avaly ősszel futórózsát ültettem a hálószobánk ablaka alá. Pirosat, nemeset, gondolván szépen színesíti majd a ház déli oldalát. Burjánzó virág- özönöket képzeltem, hajtásíveket, rendezetlenségükben is nemes csokrokat. Tavasszal aztán a szépen megmetszett rózsa annak rendje-módja szerint ki is hajtott, de néhány hét múlva a fejlődés megállt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, gondoltam, afféle botcsinálta kertészként valamit elrontottam, a rózsa nem fogant meg, kipusztult. Szomorúan ugyan, de néhány hete nekiálltam, hogy kiássam az elpusztult tövet, mással kicserélve, A meglepetés ekkor következett. A gyökér egészségesnek, életerősnek bizonyult, rajta néhány élő hajtás, erőtől duzzadva. Látszólagos tetszhalálából felébredve tavasszal remélhetőleg szárba szökken majd a tő, az élethez ragaszkodó növény. A helyén hagytam, meglátjuk, mi lesz belőle jövőre.

O

Amikor messziről jött vendégekkel Tokaj felé járok, ha tehetem, mindig elviszem őket

Szabolcs községbe is, ebbe a hajdani központba, amelyik évszázadokkal ezelőtt nagyobb volt, mint Nyíregyháza. Történelmi vidék, a táj időtlen, völgyek, dombok, vadvizek. A várgyűrű előtt mocsaras rész, távolban a Zempléni-hegyek félköríve. Ideális, védett hely egy vándorló, letelepedni vágyó népnek, a messziről jött magyaroknak. Jobbat nehezebb találni.

Élni és elrejtőzni lehetett itt már évezredekkel ezelőtt, szövetségbe lépve a természettel, amely otthont, védelmet adott őseinknek. A történelem aztán fordulatot vett, az élettér nyugatabbra tevődött, a régió lassan elvesztette jelentőségét, Szabolcs község is falucskává zsugorodott.

A múlt nyomai azonban letörölhetetlenek, az Árpádkori település földvára és az egyszerűségében is gyönyörű templom a hajdani, nagy időkre emlékezteti az idegent és az ott élőket. A gyökerek erősek, elpusztíthatatlanok.

Mint ismeretes, tavaly ünnepi események színhelye volt Szabolcs. Több évfordulót is ünnepeltek, többek között ki- lencszáz évvel ezelőtt itt tartották a zsinatot, a mai ország- gyűlés elődjét. A történelmi falu néhány napig, hétig az országos érdeklődés figyelmébe

került, és több millió forint támogatás is érkezett Szabolcsba. Az ünnepségek véget értek, ám a hozzájárulással jól sáfárkodott a község: felújított épületek, új, tágas tér, szobrok, emlékművek, hajókikötő maradt a szép ünnepnapok emlékeként. A gyökerek újból kihajtottak.

De talán ennél is fontosabb volt, hogy néhány éve önálló7 lett Szabolcs, elvált Timártól, maga keresi a boldogulását. Ennek egyik látványos jele az önálló iskola, amely távolról nézve ugyan parányi, de az itt lévő csöppségek számára a tudományok bölcsőhelye. Tavaly még csak egy osztály volt, most kettő. Jó tucatnyi gyereknek nem kell idegenbe, Tímárba átjárni esőben, hóban.

Az iskola mindenképpen új színt hoz a falu életébe, a különböző ünnepségeken ott vannak a gyerekek, a tanító néni pedig hamarosan néptáncot is tanít majd nekik. De a nagyobb gyerekek is, akik Tímárra járnak át, gyakran ellátogatnak az iskola udvarára, ha másért nem, hát játszani, futballozni.

Az iskolában két agilis fiatal pedagógus tanít: Topor Krisztina és Fazekas Gábor. Jól* érzik itt magukat, mint mondják családias a hangulat, és sokat lehet foglalkozni a

gyerekekkel. Az iskola felszereltsége ugyan érthetően nem vetekedhet egy nagyobb intézményével, de bővül, mert jövőre új terem kell, és talán majd tornaszoba is épül. A két fiatal pedagógus az új nemzedéknek a példaképe is lehet. Fiatal a község református lelkésze is, Deli Róbertné, aki most fejezi majd be teológiai tanulmányait, ötödéves. Neki is öröme — akárcsak a falu lakóinak — a gazdagodás: minden apróbb-nagyobb ajándék, most például az új, a történelmi templom hangu- látához, stílusához igazodó új szószéknek örül.

Bizonyára talán ezeknek a dolgoknak is köszönhető, hogy Szabolcsban megállt a lakosság létszámának a csökkenése, s talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy az utóbbi évek eseményeinek köszönhetően egy öntudatosabb, magabiztosabb lakosság él itt, mint korábban.

©

Manapság ritkán találni olyan polgármestert, aki nem panaszkodik, nem a gondokat sorolja. Éppen ezért is csodálkoztam rá Leskovics Bélára, az ajaki polgármesterre. A 4400 lakost számláló község él, és virágzik. Ennek a településnek a gyökerei is régiek.

mint ismeretes, néhány hónappal ezelőtt ünnepelték itt a te-- lepülés 700. évfordulóját. Ajakról azonban — talán nem sértődnek meg az ajakiak ezért — egy kicsit a fagyöngy jut eszembe, mivel javarészt a Kisvárda nyújtotta lehetőségekből élnek.

„Segíts magadon, az Isten is megsegít” — vallja a polgár- mester. Ez akár az ajakiak jelmondata is lehetne. Az ajaki ember a jég hátán is megél, mondják errefelé. Sosem érezték magukat Kisvárda árnyékában, inkább éltek az ott levő lehetőségekkel. Úgy vélik, a község fontos közlekedési csomópont közelébe került, ami utasokat, forgalmat jelent. A keleti forgalom csak növekedni fog, benzinkút épül, fogadók, üzletek nyitását tervezik, ami munkalehetőséget teremt.

A környékbeli területek ára máris felértékelődött, ami terveket sugall. A munkanélküliek száma itt jóval a megyei átlag alatt van, és egy figyelemreméltó adat: a községben 900 autó van, ez azt jelenti, hogy szinte minden családnak van kocsija. A régi sáros utakra utaló „lekvárgyár’’ gúnynév a községre már egyáltalán nem illik, minden úton aszfaltborítás, alatta gáz-, szennyvíz-, telefon- és kábeltévé-vezeték. Az ajakiak bíznak a jövőben, és itt minden bizonnyal hétszáz év múlva is település lesz.

Utaltunk a gyökerekre, a híres ajaki néphagyományokat itt ma is büszkén őrzik, a népviselet, néptánc, pingáló művészet ma is él. A fiatalok körében is újraéledt a hagyományőrzés, az iskolákban gyűjtik a népi emlékeket. Jó híre van a Csillagocska bábcsoportnak is.

©

Minden egészséges nép fejlődik. Nő, mint a fa, azzal a különbséggel, hogy a nép valóban az égig akar nőni. Az igazi nemzet nem ismeri a halált, magát örökéletűnek érzi. Ez a szép benne, ez a vigasztaló a halandó ember számára, ezért érdemes nemzetbe tartozni. Illyés Gyula írta ezeket a szavakat vagy hatvan évvel ezelőtt.

A nemzet gyökerei pedig nem lehetnek mások, mint a települések és azok lakói. Irányuljon hát a figyelem a legkisebbekre, a lélekszámát tekintve kis falvacskákra, az elmaradott településekre, amelyek közül félő, hogy nem egy az utolsó éveit éli.

De bízzunk abban, hogy ahol a gyökerek erősek, egészségesek, a jövő sem reménytelen.

Az emlékpark a község közepén