Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-15 / 267. szám
12 Kelet-Magyarország 'flMHHHBH KULTÚRA 1993. november 15., hétfő Művészpódium Nyíregyháza (D. Zs.) — Sokat sejtető gyönyörű zene, kellemes férfihang: Jó estét kívánok! Önök a Művészpódium ’93 vendégei. Érezzék jól magukat! Reflektorok, műsorvezető és néhány gondolat arról, miért is támadt fel, éledt újra a Művészpódium. A kínálat sokszínű. Költészet, zene, festészet és egy kis politika. Üzletpolitika, merthogy enélkül nem megy. (Ezzel együtt is nehéz). Vannak és voltak bemutatkozni vágyó fiatalok. Ki papírra vetett gondolataival, ki a fények mögé bújva önmagával. Ki a hegedű szavával, ki a munkájával. Spontán beszélgetések. Mondom: spontán. Csak úgy. Hopp! Megvan a poén. Júj, most meg rosszalló tekinteteket látok. Pedig gyönyörűek a festmények és szép a ruha. Most már nagyon meleg van. Szünet. Lassan tér vissza ki-ki a maga székére. Én még kérdezném a költőt, miért ír szomorú verseket? Pedig olyan szép a ruhája. És drága... És hosszan csíkos, mert ez már női praktika — súgja a színpadról Pécsi Ildikó. Igen, nagybetűvel. NAGY. A teste, a lelke, a tehetsége, a beszélőkéje, a türelme... Igen, ő megtanult játszani. JÁTSZANI. Vért izzadva a színpadon, hogy a közönség szórakozzon, és elhiggye, hogy életünk értelme a játék. A mikrofon nem fontos. Csak a nagyérdemű. Csak A Tanító néni, akinek most Ágnes asszony története kell. Az átélés, mely tanítványa nélkül nem olyan — talán fakóbb. Igen. Az odafiPécsi Ildikó Harasztosi Pál felvétele gyelés a legfontosabb a világon. Látom, mondana, beszélne még magáról meg a világról a versmondó szőke lány, de már nem fontos. A színpadon egy újabb arc. Bennem is megáll az élet egy pillanatra. „Igen, metodikaórán szó volt róla, de..” Nem az ő hibája. Az érdeklődő civil mellé kell a profi! Mint Verebes. Akin máris nevetnek a szórakozni vágyók. Oldja a feszültséget, aztán elmegy. Várja a SZÍNHÁZ. Nem akar tovább áldozatot hozni. Pedig olyan jó volt ellazulni, kiengedni. Mint a mezítlábas zongorista, aki mosolygott és azt mondta: máskor is szívesen. Én is. De lehet, hogy nem ér rá a nagymama. És különben is, meg kell csinálnom a határidős dolgokat, még az angolleckét sem pótoltam be, és a... Jó. Megígérem. Megígérte! Csak azért jövök el novemberhétfőnként. Nyíregyháza, Megyei Könyvtár, 1993. nov. 8. Értékes szakgyűjtemény Nagyecsed, szivattyútelep Archív felvétel Diczházy Istvánná Nyíregyháza (KM) — A Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság évtizedek óta foglalkozik vízgyűjtő területére vonatkozó történelmi emlékek gyűjtésével, megóvásával. Napjainkra olyan mennyiségű és összetételű színvonalas anyag áll rendelkezésünkre, hogy ennek alapján a Művelődési Minisztérium azt szakgyűjteménnyé nyilvánította és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény részére a működési engedélyt megadta. A gyűjteményünkben őrizzük az utóbbi másfélszáz év természeti elemekkel folytatott küzdelmeinek tárgyi és dokumentációs emlékeit, tervrajzok, térképek mellett levéltári anyagot fényképeket, festményeket stb. Az 1896-ban épült tisza- berceli és az 1914-től épült nagyecsedi szivattyútelepet az Örszágos Műemlék Felügyelőség ipari műemlék jellegű építménnyé nyilvánította. A Felső-Tisza-vidék vízügyi munkája fontos része a Felső-Tisza-vidék kulturális életének. A táj története, gyarapodása, szokásai nem vonatkoztathatók el az itt élő ember vizekkel való kapcsolatától. Mivel minden alkotás emberhez fűződik, gyűjtjük az elődeinkre vonatkozó életrajzi adatokat, mérnöki okleveleket, emléktárgyakat is. Felújítás a centenárium alkalmából Ajándékként restaurálta a százéves templom főoltárképét az aranyozómester Kisvárda (VP) — Kisvárda görög katolikus templomának alapkövét száz éve 1893-ban rakták le a templomépítők. Igaz, hogy a templom felszentelése 1897. június 20-án volt. Az anyagi nehézségek miatt mintegy négy évig épült. Az évforduló tiszteletére, de az épület állaga is megkívánta, hogy az elmúlt évben megkezdjék a templom tatarozását. Előbb az épület külső tatarozása készült el, s ez évben a belső felújítással folytatódtak a rekonstrukciós munkálatok. Ez év augusztusában és szeptemberében készültek el a mennyezeti díszítő festéssel és a seccók (száraz vakolatra való festés) felújításával a kivitelezők. A díszítő festéseket a budapesti Girland Bt, míg a seccók felújítását a szintén budapesti Nagy Kálmán restaurátor és aranyozómester készítette el. E munkák befejezésével tovább folytatódik a kisvárdai görög katolikus templom felújítási munkálatai. A centenáriumi évforduló tiszteletére ajándékként restaurálta a főoltárképet Nagy Kálmán restaurátor. Munkában a díszítőfestők VlNCZE PÉTER FELVÉTELE Fogódzók a lélek békéjéhez Többféle út találkozása az 1956 tiszteletére rendezett emlékkiállításon Szabó Géza Nyíregyháza — Sokfajta út találkozik ezekben a termekben és ezeken a falakon. Sokszínű szándéktömeggel, egyesek talán a hétköznapokra is átmentett ünnepi csodavárással jöttek, jöttünk ma ide, hogy tisztelegjünk 1956 történelmi jelentősége előtt és megtiszteljük azokat a művészeket, akik műveiket azzal a felszólítással küldték ide; legyenek részesei az ünnep történelmet és művészetet egyesítő mágiájának, ugyanakkor reprezentálják is alkotójuk valamilyen hitvallását, a láthatatlan művészi presztízshierarchiában az eddigi munkásságával kiharcolt rangját. A sommázott cél lehet maximalistának és patetikusnak tűnik, de igazi művész nem adhatja alább — és nem az sugárzik ezekről a falakról, tárlókból, hogy minden mű a maga konkrétságával a min- denséget is megkísérli megfejteni, meghódítani? Akár a makro-, akár a mikrovilág jelenti számára a mindenséget. Művészeink és ’56 emléke Számomra ezen a kiállításon annak a dilemmának a tettenérése volt az első tét, ami foglalkoztatott, hogy mit kezd ma, 1993-ban több mint negyedszáz rangos képzőművész, félszáz alkotásával éppen 56 emlékével, annak a forradalomnak a mai lenyomatával, amelyről sokfajta és sok, máig feldolgozatlan élménye van annak a nemzedéknek, amely felnőttként élte át, később esetleg szenvedte végig a megtorlás és az elfojtások napjait. Fiatalságunk aggasztóan keveset tud erről az időszakról is. Pedig, ha azt akarjuk; legyen igazi jövője, tegyük történelmét is a kezébe, hogy kissé akár még kívülről, kissé akár még túl tárgyilagosan is tegye mérlegre apái nemzedékének sorsvállalásait, kényszerű, vagy túl lelkes kompromisszumait, lássa egy adott időszakban a világtörténelmi meghatározottságot, az egyes helyzetekben a történelmi figurák mozgásterét, mert mindezek nélkül csak igaztalan, felemás a kép. Fölé emelkedni a didaktikus példáknak Én úgy gondolom; a mai agyonpolitizált időnkben, amikor történelmünk a jelen sokféle megosztottsága között időről időre, félénken és vakmerőén, felszabadultan és dadogva felértékelődött, együtt él velünk, készségesen kínálja a példaértékű tényeit és megdöbbenünk, amikor higgadt, vagy indulatos vitapartnereink szintén történelmi példákat sorolnak fel, hogy minket megcáfoljanak — szóval az ilyen időben a didaktikus példák, a nemzeti érdekként eladott pártpolitikai érdekek fölött a lélek mindig nyugtalanabbul keresi a maga békéjének fogódzóit. A mienk is, mindannyiunké is. És a kiállító művészeké is. Főként ez érződik számomra ennek a kiállításnak a szellemiségéből. Kinél a kollektív önismeret, s ha nem koptattuk még el eléggé: a nemzeti önismeretigény, kinél az én-tudata fel- térképezésének igénye. De mindez így megfogalmazva, már profanizál is, hiszen a kiállított képek többsége egyrészt nem is direkt formában kapcsolódik a kiállítás címe által megjelölt tematikához, ami egy ilyen kiállításon, amely valójában az emlékkiállítás jellegen túl egyfajta seregszemle is, teljességgel elfogadható, másrészt ahol érződik is a tematikus illeszkedés, ott is többnyire intellektuális, absztrakt formában jelenik meg. Ebből a nézőpontból is többféle utak találkoznak a kiállításon. Talán nem értem félre vállalt feladatomat, ha ezen a ponton a tavalyi emlékkiállítással hasonlítom össze az ideit. Tehetjük ezt azért is, mert a kiállító művészek szinte ugyanazok. Ez nem tartalmi értékítélet, nem az egyes képek művészi értékének összehasonlítása a tavalyival — és főleg nem ünneprontás, de számomra a tavalyi tematikailag egységesebbnek tűnt. Ott erősebb volt a képeken a lappangó hagyományok továbbélésének ábrázolása, az emlékek, az emlékezet, a változás, az elmúlás és az újjászületés mozzanata, az új ígérete, a hírnök és a híd motívumai. A tavalyi kiállításon gyakrabban jelent meg a táj és az épület, a táj és az ember viszonya, meghatározóbb volt a portré. Akik latint tanultak, tudják, e klasszikus holt nyelv nyelvtanában van egy sajátos igeidő, az ún. praesens historicum. Jelen idejű múlt? Múlt, de formailag jelen időben. A tavalyi nekem valószínűleg azért volt kellemes élmény, mert az alaphangulata olyan volt, mint egy jelenidőben fogalmazó múltidéző ünnep. Az idei pedig azért nagy élmény, mert bár visszaszorult a múltidéző jelleg, de felszabadultabb, dinamikusabb lett az összhatás. Lehet szakmai ártalom, hogy az én szemem erre érzékenyebb. Bátor sokszínűség De ha tényleg így van, a következtetéseimet már csak kérdésként merészelem megfogalmazni. Ennyit változott volna egy év alatt a múltunkhoz való viszonyunk? Vagy ennyivel bátrabban merünk sokszínűbbek lenni? Hiszen az 56 előtti uniformizált- ság után 1956 forradalma éppen az elemi erővel felszínre törő sokszínűséget is jelentette! Kétségtelen, az idei kiállítás a múltidézésben is jobban a mára teszi a hangsúlyt. Asszociációi tágabbak, csapongób- bak, színesebbek az emlékképek is. És talán elvontabbak is. Mindezek miatt bizonyára sokaknak jobban is fog tetszeni, mint a tavalyi. A fentebb feltett kérdésekre nyilván mindenki megadhatja saját magának a válaszát. Talán nem is az én kérdéseim ezek, hanem a képek kérdései. Lássák meg, hallják meg ezeket a kérdéseket, esetleg tegyenek fel továbbiakat is. Sokféle út találkozik a kiállító művészek indíttatása, valamint a használt technikák, egyéni kísérletezgetések szerint is. De hogy ez az emlékkiállítás, miután már a negyedik, tovább folytatódó hagyomány lesz, abban nem kételkedhetünk. Kívánom, hogy sokáig legyen megfelelő, megérdemelt szakmai rangja. (Elhangzott a november 28- áig a nyíregyházi múzeumban látható kiállítás megnyitóján.) Dániában a naményi dalosok A kapcsolatok úgy kezdődtek, mint ahogyan a mesében Vásárosnamény (M. Z. E.) — A vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar a közelmúltban 10 napot töltött a dániai Ölgud városban. Három kórustag: Koncz Zsuzsa, Szilágyi Zsuzsa és Dobos Kornélia mesélt a rövid előzményekről, élményekről. Úgy kezdődött, mint a mesében. Az énekkar kapott egy levelet, amely azt tartalmazta, szándékozik-e a kórus kapcsolatot teremteni a dánokkal. Igennel válaszoltak és a dánok június végén, július elején a vegyes karnál vendégeskedtek. Ezek után várható volt a meghívás viszonzása, és az énekkar szorgalmasan készülni kezdett Iványi Tamás karnagy vezetésével. A fiatalok a hetenkénti egy próba helyett kettőt vállaltak, de megérte a fáradságot, mert nagyon szépen szerepeltek. A kulturális hét keretében 6 koncertet adtak, megismerkedtek a város történelmével, politikusokkal, ellátogattak a megyeszékhelyre, egyben Dánia legrégibb városába: Ribebe. A húsz év alatti fiatalok családoknál laktak, az megint külön élmény volt, hiszen bepillanthattak a hétköznapi életbe is, ami néhány dologban különbözik a miénktől. Különösen tetszett nekik, hogy minden étkezés gyertyafénynél zajlott le. Furcsa volt számukra, hogy levest alig esznek, sajtot, dzsemet, salátákat annál inkább. Véleményük szerint követendő példa lehetne a/end, a tisztaság, a jó modor. És szakmai téren az iskolák alapos zenei felkészültsége, zenei nevelése. ' Remélik, ezt a szépen kezdődő kapcsolatot úgy tudják majd ápolni, hogy sokat tanuljanak egymástól. Jubileum Budapest (MTI) — A Magyar Állami Hangversenyzenekar fennállásának 70. évfordulóját ünnepli. A jubileum alkalmából az együttes november 18-án este Kobayashi Ken-lchiro vezényletével ünnepi hangversenyt ad a Zeneakadémián. Liszt: Les Preludes- jét, Kodály: Gaiántai táncok című darabját és Berlioz: Fantasztikus szimfóniáját adják elő. A zenekart zeneszerető fővárosi tisztviselők és alkalmazottak hozták létre 1923-ban. Első hangversenyüket 1923. április 5-én adták, a Vigadóban.
