Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-13 / 266. szám

14 A 'Kelet-Magyarország hétvégi melléklete 1993: novethBer 13. A KM vendége _________________ Világképek kutatója Cselényi György Nyíregyháza (KM) — Orosz Györgynek, a Besse­nyei György Tanárképző Főiskola német tanszéke ad­junktusának élete az utóbbi években igencsak pezseg. A tanításon kívül különböző fórumokon, egyetemeken, főiskolákon, kutatóintéze­tekben tudományos előadást tartott, a MTA Bizottsága pályázatán két alkalommal harmadik helyezést ért el; a tanárképző főiskola belső pályázatán két ízben első lett; tudományos cikkei, s „testes” tanulmányai jelen­nek meg. Idén tanulmánykö­tete is napvilágot látott. — Minden erőmet az ok­tatásra és a kutatásra fordí­tom — mondta. — Nem is­merem az egy tankönyvre koncentrált, jegyzetízű taní­tást. A legújabb kutatási eredményeket is közvetítem a hallgatóknak. Germán-né­met kultúrtörténetet és régi német irodalmat tanítok. Az ókortól a barokkal bezárólag végigkövetjük a germánok és a németek világfelfogá­sát, világértelmezését a vál­tozás és a különböző világ­képek egymásra hatásának folyamatában. Tapasztaljuk, hogy a vallásos tudatforma milyen csodálatos alkotáso­kat tudott kitermelni mind az anyagi, mind a szellemi kultúra szféráiban. A közép­kori német irodalomban ki­meríthetetlen nevelési lehe­tőségek rejlenek. Orosz György gondolko­dásmódját egyrészt a világi, másrészt számos, a szülőfa­lujához, Aranyosapátihoz kötődő szakrális élmények alakították. Görög katolikus vallású. A húsvéti és a kará­csonyi ünnepek a legemlé­kezetesebbek számára. Az anyai nagymamája sütötte pászka íze, az önmaga, to­vábbá csapatokba verődött barátokkal végzett kántálás, az édesapja készítette csillag forgatása közben énekelt ka­rácsonyi énekek felejthetet­lenek. — Gyermekkorom tudat- formáló világi élményei a szülői ház melege, anyám és apám odaadó gondoskodá­sa, a természet szeretete, a Tisza-part és a Holt-Tisza (Morotva) csöndje, horgá­szat, gombászat — folytatta Orosz György. — Sokat be­szélgettem öregekkel az éle­tükről, hitükről, szokásaik­ról. Láttam a földművesek önkizsákmányoló munkáját, küzdeni akarását a mostoha körülmények között. Örö­költem tőlük a föld tisztele­tét, szeretetét. Idén ősszel ta­pasztaltam, hogy szülőfa­lum dolgozni akaró lakosai­ban milyen erős a vágy a ge­nerációról generációra szállt juss-föld iránt. Érdeklődése az idegen nyelvek iránt az aranyosapá­ti általános iskolában ébredt fel, mégpedig — az adott le­hetőségek között—az orosz nyelv révén. 1974-ben Kis­várdán, a Bessenyi György Gimnáziumban érettségi­zett. Középiskolai tanári diplomát 1980-ban a Kos­suth Lajos Tudományegye­tem orosz-német szakán szerzett. 1980-1983 között a nyíregyházi Krúdy Gimná­ziumban dolgozott, majd onnan a tanárképző főisko­Orosz György Harasztosi Pál felvétele Iára ment. Saját kutatási te­rületén az első lépéseket az orosz tanszék demokratikus légkörű, a tudományos mun­kára nagy hangsúlyt helyező közösségében tette meg. A rendszerváltás őt is utolérte, amelynek következtében a német tanszékre igáZolt át. Az előző helyen szerzett ok­tatási és kutatási tapasztala­tai nem vesztek kárba. A ka­tolikus Nyugat és az ortodox Kelet együtt képezi az egy­séges keresztény Európát. Nappali tagozatos és átkép­zés hallgatóival minden év­ben újra és újra átélik a fel­fedezés örömét. A Szent At- hanász Görög Katolikus Hit- tudományi Főiskolán óra­adói tevékenységet folytat. — Tervem, hogy novem­berben benyújtom doktori disszertációmat az Eötvös Loránd Tudományegyete­men. Címe: Zarándokok, énekes vándorkoldusok, orosz vallásos népénekek. A disszertáció anyaga az orosz kultúrán és vallástörténeten kívül interetnikus anyagot is tartalmaz. Az orosz vallásos népénekek görög, román, magyar, szerb, német, bos- nyák, arab és hindu vonat­kozásait és irodalmi párhu­zamait vizsgálom. A sors kegyes volt hozzám, mert összehozott Erdélyi Zsuzsá­val, a híres néprajzkutató­val, aki védőszárnyai alá vett, tanácsaival és saját gyűjtési anyagával segíti ku­tatásaimat. Az adjunktusnak jövőre „Kis antológia — orosz val­lásos népénekek” — címmel újabb könyve jelenik meg. A kötetben új, idehaza eddig ismeretlen szövegvariánsok szerepelnek, valamint a nép­énekek alapjául szolgáló prózai apokrifekkel is meg­ismerteti a hazai olvasókö­zönséget. A szövegeket tu­dományos igényű magyará­zatok kísérik, amelyek a különböző motívumok ván­dorlása miatt a tibeti láma­ista mitológiától a bizánci kánoni és apokrif irodalmon át a középkori német farsan­gi játékokhoz is elvezetnek. A harmadik könyve is csak­nem elkészült. Ennek címe: Égi levelek — az Isten és a pápák üzenete. — Hálával tartozom szü­leimnek, Orosz Endrének és Ráti Margitnak, akik sok­sok lemondással lehetővé tették, hogy egyetemre me­hessek. Apai ágon én va­gyok az első értelmiségi a családban. Hálával tartozom a feleségemnek és gyere­keimnek, mert megértéssel viseltettek irántam. Több éves kutatómunkám során engem mint féijet és apát gyakran nélkülözni voltak kénytelenek. Világok arca — Baraka Karády Zsolt Baraka — titokzatos hang­sor. Az ismeretlenség sötét mélységéből előbukkanó. Arctalan, mint maga az idő. Varázsige? Talán az is. A baraka ősi kelet-ázsiai szűri szó, jelentése áldás, lé­legzet. De jelöli azt az élet­esszenciát is, amelyből az evo­lúciós folyamat kifejlődhetett. Ron Fricke amerikai rendező nagyigényű munkája ennek az életlendületnek eredt nyomá­ba. A filmtörténetben ritka műfajhoz folyamodott, amikor ember és világ sajátos karak­terét vallatja: az eredetileg TOOD-AD (azaz 70 millimé­teres) eljárással készült alko­tásban beszédhang nélkül, ki­zárólag kép és zene együttes hatásának segítségével mond­ta el véleményét bolygónk fáj­dalmasan szép természeti tü­neményeiről s az ezekkel élő (és visszaélő) ember olykor drámai szimbiózisáról. Előzményként Godfrey Reg­gio Kizökkent világa említhető, mely egy évtizeddel ezelőtt hasonló módszerekkel kísérle­tezett. Fricke grandiózus vál­lalkozását (amelynek során a stáb tagjai tizennégy hónapon keresztül hat kontinens hu­szonnégy országának hatvan- kilenc helyszínén forgattak, s eljutottak Egyiptomtól Thai­földig, Argentínától Tanzáni­áig, Ausztráliától Kambodzsá­ig, Jáva szigetéig és Nepálig) a magyar mozik a világpremier után szinte késlekedés nélkül műsorra tűzhették, bemutatási jogának megszerzését — témája miatt — a Környezet­védelmi Minisztérium is tá­mogatta. Miről szól végül is a Világok arca? Arról, amiről a művészek gyakran vallottak már eddig is: hogyan teszi tönkre a civili­záció a Földet. Miként Voltai­re a vademberben, Fricke a természeti törzsek, s a keleti népek életének részletező be­mutatásában leli meg azt a pontot, amelyet szembeállíthat az amerikai, illetve az ameri- kanizált világgal. Módszeré­nek hatásmechanizmusa a hi­hetetlen mennyiségű félvett anyagból a vágás segítségével létrehozott montázsszerkezet eszméltető erejében gyökere­zik. Eizenstein óta tudjuk, hogy két, egymást követő filmkép között a néző önkén­telenül is kapcsolatot keres: a vágás expresszivitása a két snitt között teremtődő asszo­ciáció tágasságától, a létrejövő szellemi energiától függ: mi­nél távolabbi elemek villannak egybe, annál megkapóbb, an­nál magával ragadóbb, annál többsíkú az élmény. Fricke (aki a film operatőre és vágója is) ezzel a módszer­rel komponál: amikor a vi­szonylag hosszú beállításokra újabb és újabb jelenetek követ­keznek, a néző csak kapkodja a fejét. Ilyen' pillanat az is, ami­kor a nyomorult (talán brazíli­ai?) bérkaszámyák képsorát egy hatalmas kolumbárium — temető döbbenetes nagytotálja váltja föl. A műben látható varázslatos tájfelvételek szép­ségén túl a legmaradandóbb (bár eléggé didaktikus) jeíe- netsor az, amelyben a metró mozgólépcsőjén eltűnő irdat­lan tömeg ábrázolását a csirke­osztályozó futószalagjának monotóniája váltja fel. (Az ön­maguk ürülékét tápként újra elfogyasztó, napfényt soha nem látó, infralámpák melegé­ben nevelt szárnyasok felkava­ró motívuma visszaköszön az Ez Amerika kockáiról...) Fricke ellenpontozó techni­kája mértékletes. Józan visz- szafogottsága erőteljesebb vi­szont, mintha direkt módon akarna sokkolni. Megmutatja élet és halál,''természet és ima, vallás és rítus szakrális dimen­zióit éppúgy, mint Kuvait in- femális lángjait vagy a gép­pisztolyok, a gránátok, a bom­bák, a vadászrepülők hideg geometriáját. Vizuális jellemzésének ele­ven eszköze az, hogy az indi­án, a bennszülött, az indiai, a japán szereplőket hosszasan mutatja, míg az amerikai (fe­hér) ember soha nem jelenik meg premier plánban. Csak gyorsított felvételek látni. Amíg New York belvárosa madártávlatból fotografálva játékos terepasztal képzetét kelti, addig a kamera méltó­sággal elidőz egy-egy távol- keleti arcon. A film egy mellig érő vízben ácsorgó majom bőszekondjá- val kezdődik: az állat mereven néz az optikába. Olykor má­sodpercekre le-lehunyja a sze­mét. Nem mozdul, vár. Gon­dolkodik. Talán el-elbóbiskol. (Mintha a film az ő álma len­ne.) Erre a képsorra rímelnek a közeliek: Michael Steame ze­néjére kitartóan, moccanás nélkül néznek szemünkbe az említett népcsoportok tagjai. Nem szólnak. Nem mozdul­nak. Csak néznek. Meddig álljuk a tekintetüket? Két jelenet a Nyomul a 8. dimenziói című amerikai scí-fi paródiából. Rendezte: W. 0. Richter, Forgalmazza a Flamex Könyvespolcunk Történelem Beke Kata szemüvegén át Marik Sándor Az emlékiratok reneszán­szát éljük. Mintegy évtizede az akkori hatalom egykori rep­rezentánsainak (Aczél György, Kállai Gyula, Marosán György stb.) köteteivel kezdő­dött, majd jött Shvoy Kálmán, Vas Zoltán, Horthy Miklós és mások önéletírása. Morzsán­ként ismerkedhettünk a részle­tekkel: mi történt a kulisszák mögött, hogyan élték meg tör­ténelmünket azok, akikre nemcsak hatással volt, hanem maguk is alakították. Sajátos persze az emlékirat, hiszen nagyon sokat számít, milyen dokumentumok alap­ján tudta felfrissíteni emléke­zetét a szerző, mi több: egyál­talán hogyan élte meg a kötet­ben tárgyalt időszakot. Elen­gedhetetlen tehát szerintem, hogy az olvasó olvasás közben egybevesse saját tapasztalata­ival (ha nem élte meg maga is, akkor történelmi ismereteivel) mindazt, amit a szerző leír. Mindezeket azért akartam előrebocsátani, mert napjaink­ban elkezdtek megjelenni az olyan emlékiratok, vagy in­kább szubjektív vallomások, „jegyzőkönyvsűrítmények”, amelyek a nagyon közeli múl­tat, mondhatnánk, jelenünket taglalják. Közülük két olyan is most került a kezembe, amely a rendszerváltozás időszakát boncolgatja. A két karcsú kötet egymástól teljesen eltér. Szekeres Tibor reprodukciója Az egyik szubjektív, sodró lendületű, kis túlzással: együl- tőhelyben írt és olvasandó, a másik higgadt elemzés és sok­sok dokumentum, cikk egybe­gyűjtése. Egymást viszont nagyon jól kiegészítik. Akár azt is megtehetjük, hogy utá­nanézünk: a szubjekív, utó­lagos visszaemlékezés törté­nései miként tükröződnek a másik szerzőnél, illetve annak korábbi cikkeiben, interjúi­ban. Mert egy dolog most vissza­menőleg értékelni a későbbi tények ismeretében, és más a történésekkel egy időben szól­ni, előre figyelmeztetni. — Fontos hozzátenni, hogy a szerzők nem akárkik. Belül­ről látták, maguk is alakították napjaink történelmének egy- egy szeletét: a Magyar De­mokrata Fórum alapító tagjai, vezetői: Bíró Zoltán az MDF első elnöke (Elhervadt forra­dalom — Püski Könyvkiadó), illetve Beke Kata egykori poli­tikai államtitkár (Jézusmária, győztünk! — Belvárosi Könyvkiadó). Beke Kata könyvében rész­ben kronológiát követ. Azt próbálja bemutatni a hatalom köreitől távolabb lévő érdek­lődő olvasónak, hogyan is vál­tozott 1989-től napjainkig az MDF. Elénk tárja az Ó utcai faház, a hajdani pártszékház hangulatát, ahol saját zsebből fizetett kávé, pogácsa, ásvány­víz mellett vitázott hétvégéken egy olyan ellenzéki csapat, amelyik változást akart. S megismerhetjük a már hata­lomban lévő, a miniszterelnö­ki, parlamenti elnöki posztot birtokló pártelitről kialakított véleményét is. Sajátos szögből láttatja a Nemzeti Kerekasztal tárgyalá­sait, Pozsgay Imre helyzetét (akivel egyébként rendkívül szimpatizál a szerző), a köz- társaságielnök-választás re­ményeit, majd a választók feje feletti végső megoldást. Bepil­lanthatunk a kormány üléster­mébe, s elgondolkodhatunk — a szerző okfejtése nyomán — azokról a lehetséges forduló­pontokról, amikor Beke sze­rint néhányszor jobb irányt ve­hetett volna jelenkori történel­münk. Érdekes fejezete a könyvnek A sikertárca címet viselő, amely Beke Kata politikai ál­lamtitkári működésének rövid időszakát, lemondásának okait mutatja be (pedagógustünte­téssel, tantervi vitákkal, pati­nás intézmények megszünteté­sével stb.). A jövőről keveset olvasha­tunk a kötetben — talán túl kockázatos is lenne. Ennek el­lenére jó szívvel ajánlom a kötetet — pártállástól füg­getlenül — mindenkinek, aki érdeklődik napjaink politikája iránt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom