Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-10 / 263. szám
1993. november 10., szerda HÁTTÉR Nehéz élet a Holt-Számos partján Egészen biztos, ha piac lenne, egy talpalatnyi föld sem maradna megműveletlen Géberjénben Varga József almája már megjárta Kazincbarcikát is Galambos Béla felvétele Géberjén (KM - G. B.) — A kocsordi Kraszna-hídon áthajtva mintha egy más világba lépne az ember. A november eleji kora délelőtt Nyíregyházától idáig kísérő verőfényét hirtelen nyúlós, sűrű köd váltja fel. A kilátást rontó körülmények miatt ajánlatos a tempót a jövevénynek is csökkenteni, s az itteniek lehetőségéhez alkalmazkodva lépésben hajtani tovább kelet felé. A Holt-Számos körülölelte Géberjén utcáin mindenfelé tornyosuló léalmászsák-kupa- cok kísérnek a falu tán legnagyobb mezőgazdasági vállalkozójának a portájáig. Minden feltétel megvan Varga Józsefet teli almásládákkal körberakott udvarán, mintegy a legnagyobb gondja közepette találom. — Ez a gyönyörű alma néhány napja bérelt teherautóval megjárta Kazincbarcikát — mutat körbe elkeseredetten —. 285-ből 64 ládával tudtam csak eladni, pedig előre le volt szervezve minden. 350 forintot kértem egy 22 kilogrammos láda almáért, de így sem ment el. Ott sincs az embereknek pénze. Az almával évtizedek óta foglalkozó ötvenéves férfit 13 évi munka után tavaly augusztusban küldték el munkanélkülire a mátészalkai költség- vetési üzemből. Idén tavasszal indította a mezőgazdasági vállalkozását mezőgazdasági gépész üzemmérnök fiával. Húsz éve meglévő traktorához egy újabb gumikerekest és egy lánctalpast, a hozzájuk szükséges munkagépeket, sőt harmad magával egy kombájnt is vásárolt megtakarított pénzéből. Vett 3,5 hektár földet, a sajátjához bérelt még gyümölcsöst és 7 hektár szántót, s belevágott. — Úgy képzeltem, minden feltétele megvan egy sikeres családi vállalkozásnak — meséli, már a Lada kombijának volánjánál ülve, amivel merészen nekivágunk a vendégmarasztaló határnak —, az összegyűjtött tapasztalattól, a szakmai tudáson, a szükséges eszközökön át a földig. Bíztam benne, hogy így, most már a rendszerváltás után, kimászhatok a sárból, ha éjt nappallá téve megyek s teszem amit kell. De nem gondoltam volna, hogy a végén így belefúlok a gazdálkodásba. A felszálló ködön át előbukkanó napfényben nedvesen csillognak a lerázott almakupacok a géberjéni almáskertekben. Sok helyen, így Vargáék kertjének egy részén is, még ott piroslik a fán a zamatos gyümölcs. Nincs mibe szedni, tele vannak a ládák. A léalmának végképp nincs már helye, csak a fa alatt. Elszállt remények — Az idén megtermett 5-600 mázsa kiváló minőségű almánkból novemberig csak 120-at sikerült eladni — néz végig szomorúan a szedetlen almafa-soron Varga József —. Nincs már üres ládám, kevés a göngyöleg. Az áfész, amelyik tavaly még a legfőbb felvásárló volt, mára tönkrement a 30 százalékos kamatra fölvett hitelekbe, s eladta a ládáit. A szezon kezdetén még jelentkezett egy kereskedő, aki göngyöleget is biztosított a 11-12 forintért megvett almához. Később már 6,50-ért is csak turkált a gyümölcsben, újabban meg nem is jön. Először október végén sikerült Nyírmeggyesen nagy nehezen eladnom 100 mázsa szép almát — amiért hálás is vagyok —, de pénzt csak decemberre ígértek érte. A faluban is működnek kereskedők, akiken keresztül elcsorog valamennyi léalma. Ám olyan az egész, mintha a tű fokán kellene átpréselni az itt megtermett hatalmas mennyiséget. Én csak tisztességes árért vagyok hajlandó eladni a termékeimet. Nevetséges a 4 forintos léalma ár vagy a puding almáért épp most kínált 7,50, hisz hét évvel ezelőtt is ennyit adtak érte. Mindezt már házának konyhájában ülve mondja géberjéni vendéglátóm — akihez míg beszélgetünk öt percenként jönnek ismerősök segítséget kérve —, majd befejezésképpen még hozzáteszi: — A legnagyobb baj, hogy kimerültek a pénztartalékaim. Mindent befektettem az idei termelésbe — paradicsomba, almába, árpába, kukoricába —, s eddig alig jött belőle vissza valami. Decemberben már mit kezdjek vele, amikor most van itt az ideje a jövő évet megalapozó munkáknak. Pedig van akkora földkínálat a községben, hogy a gépparkom felől akár 50 hektárt is művelhetnék. De miből és mi végett tegyem? Nem csak hitelhez nem lehet jutni, de ilyen körülmények között — amikor a gázolaj literje 60 forint, a vetőmag is drága, s ilyen rosszak az értékesítési lehetőségek — nem is érdemes pénzt fölvenni gazdálkodásra. E pillanatban itt senki nem lát kiutat ebből a helyzetből. A falu hangulata a mélyponton van, de azt hiszem ez elmondható az egész Krasznán túli, elhanyagolt vidékről. A géberjéni iskolában éppen nics tanítás. A közeli szolgálati lakásától Balogh Miklós polgármester kézségesen vezet iskolaigazgatói irodájába, hogy a községről, a gazdálkodásról beszélgessünk. — Sokat fejlődött Géberjén az utóbbi négy évben. Új iskola épült tornateremmel, ravatalozó a hozzá vezető úttal, megvalósult a gáz-, és a telefonprogram és most nyújtottunk be egy pályázatot Tunyogma- tolccsal közösen a két települést összekötő, ezáltal az innen Fehérgyarmatig tartó utat lényegesen lerövidítő műút megépítésére. A község fejlődését jelzi, hogy némileg növekedett, jelenleg majdnem hatszáz, a lakosainak száma. A kapcsolat jól indult — A gazdálkodást illetően ugyanakkor egyáltalán nem biztató a kép. Míg korábban a határ eltartotta a község lakosságát, jelenleg a földjeink fele, mintegy 5-600 hektár műveletlen. Ezt nem más okozza, mint az agrárpiacon kialakult káosz, ami negatívan hat a termelési kedvre. A géberjéni emberek tízezreket költöttek az alma növényvédelmére, de a nekik kínált jelenlegi árak, még a költségeiket sem téríti meg. Pedig jól indult a lakossági igényre kialakított kereskedelmi kapcsolatunk egy kft.-vel, amelyik karfiolt is termeltet a környéken. 1,2 millió forint árú meggyet vitt el a faluból, amikor az értékesítés másutt már bedugult. Az almánál is erre számítottunk, de nem jött létre egy 300 va- gonos osztrák léalmaüzlet, mert mint hallom, árban nem lehetett megegyezni a vevővel. Azokból a hetek óta ígért kamionokból is csak most jött meg az jelső, amelyek Ausztriába szállítanának innen léalmát. Reméljük, követi majd a többi is. Egészen biztos vagyok abban, hogy ha piac lenne, egy talpalatnyi föld sem maradna megműveletlen Géberjénben. Ha piac lenne és nem csak piacgazdaság. Miklós Elemér A beszélő játék-------------Tárca— ry istike (nem a meséből, 1 nem viccekből, hanem a lakótelepről) türelmetlenül toporog az előszobában. Oviba indulna, de anyu még a két szoba között rohangál. — Anya! — kiált ingázó szülőjének. — Viszek játékot. — Nem lehet! — fordul a válasz. — Oviba nem szabad játékot vinni. — Ovónéni mondta... —Nem értem... — Kevés játék van, óvónéninek nincs pénze... —Akkor vigyél! — Elviszem a beszélő Tini- Nindzsát, a fiúk azt nagyon szeretik. — Jaj, kisfiam! Nehezen tudtuk megvenni és te is nagyon szereted... — De a többieknek nincs olyan... ___i------------------------------------------ve tipeg, nem kell őt húzni- vonni. Boldog mosollyal tette óvónéni elé a féltett kincsét. —Beszél is... Ovónéni megdicsérte, s elindult kézről-kézre az új játék, miközben fülekbe mondta harci jelszavát. Délutánra, mire a kicsik aludni mentek, ő is elfáradt, felkapaszkodott a játékpolc menet azért még végigsimította tekintetével. Másnap anyukája segítségével korán indult, hogy társai érkezése előtt játsszon a kedvencével. Elsőnek érkezett, csak a dadus néni volt ott, aki a nyitott ajtóval, tiszta teremmel várta a gyerekeket. Pistike a polcra nézett, s megrémült: a Tini-Nindzsa hűlt helyét látta. Nem szólt. Nem is tudott, a szája sírásra görbült, asztalkájára borulva zokogott. Okát senkinek nem mondta. Ovónéninek sem. O bánatosan hallgatott. A fiúk meg a játékot keresték. Nem volt sem az asztalon, sem a könyvek között. Hűtlenül elhagyta őket. Ovónéni pedig mosollyal nyugtatta csemetéit: — Majd telefonálunk neki, biztosan visszajön... Azóta Pistike, ha • teheti, odaül a telefonhoz. Tárcsáz- gat. A számokat húzogatja találomra. A beszélő Tini-Nind- zsáját keresi. Ha valahol kicseng a készülék, ne mérgelődjenek, nem telefonbetyár játszadozik. Csak... Csak Pistike keresi hűtlen barátját... Kelet-Magyarország 3 ■ m w rr ■ ■ ■ ■ r • r Késői privatizáció Máthé Csaba M ost melyik információ alapján értékeljem a privatizációt? Az egyik szerint az elmúlt három évben nagyot lendült előre a privatizáció, jelentős lépések történtek a magánosításban. A másik szerint az állami vagyon mindössze 10 százaléka talált gazdára és 200 vállalat még el sem kezdte az átalakulást. Mi lesz az utóbbiak sorsa? A kárpótlás mellett á legtöbb figyelmet az ország közvéleménye a privatizációnak szenteli, hiszen nagyon sok ember fejében megfordul: most lehetne saját vállalkozást alapítana, valamilyen tulajdonhoz jutni. Gyűjtögetik a pénzüket, rohangálnak hitelek után, készítik az üzleti tervet, a leendő vállalkozásukat tervezgetik. Most érzik úgy, hogy azokat az elképzeléseket, fejlesztéseket, ötleteket meg tudják valósítani, amiről eddig csak esténként ábrándoztak. Velük szemben áll a 200 vállalat, amely bele sem fogott az átalakulásba. Érdektelenség, nemtörődömség? Sokkal inkább a kényelmesség, a biztonság vezérli ezeket a cégeket, hiszen laza a felügyelet az állami vállalatok felett, csak igazán nagy csőd esetén küldenek a nyakukra vállalati biztost, vagy privatizációs menedzsert. A vállalatok többségénél ez a halasztás többnyire a vagyon felélését, a langyos vízben való lubickolást jelenti. Feleslegesen feszítenék meg magukat ezeknek a cégeknek a vezetői, hiszen a fizetésüket úgyis megkapják, a juttatásokat is fel tudják venni. Év végéig még lehetőségük lenne ezeknek a cégeknek átalakulni, a privatizáció alapvető technikai feltételének megfelelni, de erre már vajmi kevés esély van. Kommentár Lányok Belgiumból Balogh Géza r~i gy belga kislány volt ÍZ/ hat napig a vendégünk. Az Arany János Gimnázium vendégeként negyvenedma- gával érkezett Nyíregyházára egy flamand városkából, viszonozva a mi gyermekeink májusi látogatását. Els tizenhárom éves, és beszél vagy öt nyelvet. Ha véletlenül nem jut eszébe franciául az, hogy szúnyogcsípés, akkor gond nélkül fordít át angolra, s ha netán a kutyaharapás angol megfelelőjével van pillanatnyi gondja, akkor fennakadás nélkül folytatja németül. Lenyűgöző e kedves, intelligens kislány nyelvismerete. Bennünket, ha beleszámítjuk a főiskolai éveket is, több mint tíz évig nyúztak az orosszal, de ha Munkácson mondjuk egy pohár vizet kell kérnünk, akkor csak nyögünk, hebegünk ma is. Igaz, ha Uljanov gyermekkoráról, vagy az Ermitázs kincseiről kérdeznek bennünket, talán még most is meg tudunk szólalni, s talán még a birtokos névmásokról is felsejlik valami, de ha a víznél maradunk, a legtöbbünknek bizony legfeljebb arra futja, hogy pazsalujszta kupity voda. Évek, évtizedek óta mondják, hogy tökéletesen rossz úton jár a magyar nyelvoktatás. Teljesen fölösleges tudnivalókkal tömik a gyermekek, a felnőttek fejét, akik aztán az éles, életszagú helyzetekben meg sem igen tudnak mukkani, nyomban a bonyolult nyelvi szabályokat kell magolniuk a tanulóknak. Sokak szerint az állami nyelvvizsgára készülőknek ma sincs sokkal jobb dolguk. A minap egy fordításra váró szöveg került a kezünkbe. Az illetőnek azt kellett lefordítania, hogyan működik az orr, milyen funkciót töltenek be a szőrszálak, a csillámok. Az illető korántsem valami tudományos, Frankfurtban megtartandó előadásra készült, csupán egy szimpla, középfokú nyelvvizsgára. Visszatérve Elsére... A tündéri belga kislány lehet hogy nem tudna talán még az anyanyelvén sem beszélni azokról a csillámokról. De, hogy el tudja mondani angolul, németül, franciául, fla- mandul azt, hogy köszöni szépen, már nem kér több csirkepörköltet, mert dugig tele a hasa, szívesebben inna egy kis almalevet, vagy egy kis ásványvizet, aztán pedig mutassuk meg neki az ágyát, hisz nagyon fáradt, ráadásul reggel korán kell kelnie, ugyanis nyolckor viszi őket a busz a szatmári történelmi nevezetességeket megtekinteni... — nos, ez biztos. Érdemes lenne elgondolkodniuk ezen a magyar nyelvoktatóknak. Talán nem ártana, ha nekik is lenne néha-néha egy Elsük, egy kis belga vendégük. v tetejére, hogy mindenki lássa. Az álomhiánnyal küzdő Pistike oda-odalesett, s mintha visszakacsintott volna. Haza—Jó. Elviheted. Pistike a keblére szorított mindenségével tüsténkedik anyuka mellett a járdán. Siet
