Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-28 / 252. szám

1993. október 28., csütörtök Kelet-Magyarország 7 Jó lapot kívánunk! VZm Bezárt hűtőtárolók Javaslat rózsás sarokra A világ teremtése óta is­mert dolog, hogy az akció ellenakciót szül, a jó mellé hamar odakuporodik a rossz. Mert ugyebár megterem­tette az Isten a rózsát, az ör­dög nyomban telitűzdelte tüskével a szárát. Létrehoz­ta a jó illatot, már ott volt mellette a büdös. Aztán jött az erdő, benne a kígyó, ehe­tő gomba mellett a mérges galóca és sorolhatnám vég­kimerülésig. Úgy gondoltam, nem ár­tana a Kelet-Magyarország „Tüskés rovata” mellé (vagy helyette?) a Rózsás sarok rovatot létrehozni, hisz ha nem is mindig ró­zsásak a mindennapjaink, vannak még nemes emberi gesztusok is. íme néhány. Szombaton október 9-én déltájban akadt dolgom Örökösföldön. Az egyik autóparkolóban vártam, nem messze tőlem megállt egy metálzöld színű Opel, egy fiatalember kiszállt, majd kocsiját be­csukta, úgy a harmadik parkolóhelyen látott egy széttört kólásüveget, felvet­te, a szétszórt üvegdarabo­kat is markába szedte, az egészet a 100 méternyire le­vő kukába dobta... Más. Ugyancsak a napok­ban mesélte egy nyíregy­házi fiatalasszony, hogy vannak még rendes embe­rek a világon, nem is olyan fekete az ördög, mint ami­lyenre festik. — A Búfelejtő kisven­déglő környékén bóklászott elemista kisfiam és egy ülő­alkalmatosságon felejtette csomagját egy reklámsza­tyorban. Benne ruhanemű, sport­cipő, tízórai és egyéb lim­lom. Mire észbe kapott és visszament a helyszínre, a batyu eltűnt. De talált egy cédulát, kaviccsal biztosít­va a sfcél ellen, melyen az állt: a csomag ügyében X telefonszámon Karácsonyi B.-t kell keresni. így is volt — mesélte az asszonyka. Mindent hiány­talanul visszakaptam. Még egy apróság: a meg­találó és családja nemrég települt át Szatmárnémeti­ből Nyíregyházára. És még egy eset. Késő este volt, amikor a Toldi utcán egy fiatal leány mellé szegődött valaki és ismeret­lenül megfogta a kezét, erőszakkal magával akarta vinni. Látszott, hogy a leány szabadulna, de a kiabálást megtiltotta a hórihorgas is­meretlen. Az utcán egy lé­lek sem. De mégis. Futóed­zését végezte egy 21 éves fiatalember, és hirtelen elő­bukkant a fák alól, látta az erőszakos mozdulatokat. Megkérdezte a lányt, hogy segíthet? Az igenre a hórihorgas kereket oldott. A fiú el­kísérte a lányt a jól megvi­lágított Arany János utcáig, bemutatkozott és rótta ki­lométereit tovább. Hát ennyi. Cs. M. Nyíregyháza Az alma megjelenése az em­beriség történetében mindig a szépséget, a gazdagságot szimbolizálta. A magyar állam koronázási ékszerei között is megtaláljuk. Évszázadokon keresztül tiszta és őszinte érze­lemmel viseltettek iránta. Az utóbbi 15-20 esztendőben azonban az a bizonyos éden- kerti átok kezdett reá nehezed­ni, és végül bekövetkezett a bűnbeesés ideje is. Ugyanis az ország legjobb búzatermő te­rületeire is almafákat telepítet­tek, mivel a tsz-ek, állami gaz­daságok és a nagy telepítők ál­lami dotációt és több eszten­deig adókedvezményt kaptak a telepítvényekre. Pedig kü­lönböző tanulmányokból és gyakorlatból is köztudott, hogy a szabolcsi talajba gyö­kerezett almafák termik az ország legízletesebb gyümöl­csét. Még az ötvenes években úgy beszélt róla minden króni­kás, hogy ez a Szabolcs ara­nya. Erről jut eszembe, hogy hol van már a tavalyi hó is? Mára az is kiderült, hogy a te­lepítéskor nem korszerű, nem Manapság, ha Kolozsvárról esik szó, a romániai emberben rögtön hozzá társul a Caritas. No nem a világszerte ismert katolikus segélyszervezet — mely tiltakozott is a névbitor­lás, — elorzás ellen —, ha­nem loan Stoica vállalkozása, amely nem kevesebbet tesz mint 90-100 nap alatt meg- nyolcszorozza a nála elhelye­zett pénzt. Immár esztendőnél is több ideje, hogy beindult, ugyan­ennyi ideje osztja meg a köz­véleményt a vállalkozást meny- nyei jótéteménynek, illetve közeli bukását hirdető szélhá­mosságnak nevezők táborára. És miközben a sajtó sem szű­nik hozsannázni vagy ócsárol­ni, a tömeg özönlik, újabb s újabb épületeket kell bérelni a hatalmas forgalom lebonyolí­tására. Anélkül, hogy valamiféle jelenségfejtegetésbe bocsát­koznánk — a polémiákból —, magunk is kiszűrhetjük: — áldatlan hatása, hogy az emberekben olyan illúziót, képzetet ültet el, miszerint pénzt, jövedelmet munka nél­kül is lehet realizálni, követke­zésképp rontja a társadalom erkölcsét (ilyenkor nem egy­szer hangzik el az ellenvetés: a világ felső tízezre talán a mun­kapad mellett vagy a földet túrva szerezte millióit, milli- árdjait), másrészt — s ez min­denképp bizonyos — olyan inflációfelhajtó erővel bír, ami Kolozsváron, s már nemcsak ott, csillagászati árakat produ­kál mind az ingatlanforgalom­ban — csupán egy példa: Kolozsváron háromszobás tömbházlakás ára 30-40 millió lej, míg az átlag fizetés valahol az 50 000 lej körül van —, mind a napi kereskedelemben, eléggé tárolható egyedek ke­rültek telepítésre. Csak azt lehetett telepíteni, amelyet a nemesítők kibocsátottak és a kereskedelem forgalomba ho­zott. A fentieken kívül a ter­melők helyzetét súlyosbítja az a tény is, hogy megyei szinten — országosan sem — a felvá­sárlás nincs megszervezve. Ma már nincs olyan komoly kereskedelmi egység, amely levezényelné ezt az áldatlan állapotot. Mint mindennek, ennek sincs gazdája. A szabol­csi alma kérdése nem kft, vagy bt. kérdése, hanem megyei és országos szintű kérdés. A ter­melők szeretnék, ha a megye vezetői is nyilatkoznának eb­ben a pattanásig feszült hely­zetben. Nézzük csak meg a megye több ezer tonna alma befoga­dására alkalmas hűtőtárolóit. Ma egyik részük zárva, másik részükben kicsinyes, butik­rendszerhez hasonló kereske­delmi tevékenységet folytat­nak. Szerintem ezeket tovább­ra is rendeltetésüknek megfe­lelően kellene üzemeltetni. ahol most a bóvlinak is nagy keletje van, a piac kétszer drá­gább mint másutt, — csakhogy a közgazdá­szokkal, társadalomkutatókkal szemben áll azon milliók (a szám nem tévedés!) serege, akik egyszer vagy többször „megforgatták” a pénzüket, gazdagok lettek, Stoica papát — ahogyan bizalmaskodóan nevezik — valahová a féliste­nek sorába emelték, hálálko- dásaikkal tele a Caritas-párti sajtó. A „játék”-ból olyan összné­pi mozgalom lett, amelyből talán azok sem maradnak ki, akik a legvehemensebben el­lenzik, bukását jósolják, hirde­tik. Mit mond erre Stoica úr? Minek a végén kezdeni, miért nem arra gondolunk, hogy ő hány emberen „segít”. A pilla­nat, a jelen őt igazolja. A for­galom méreteiről sokat mond az, hogy ez évben adó és ÁFA címén 34 milliárd lejt fizetett be az államkasszába. Hogy ez mekkora összeg, arról sokat mond az, ha megemlítjük, hogy a 120 ezer lakosú Szat­márnémeti évi költségvetése mintegy 2,5 milliárd lej. Talán jól is jött ez nekünk. Kis reménysugár, csodavásár a reménytelenségben, amely minket körülölel, melynek szorításából Európa felénk nyújtott keze sem látszik ki­menteni. Ott, ahol a bankok immár 150-160 százalékos ka­mattal helyeznek ki pénzt, valóban csak a csodákban re­ménykedhetünk. S ezt a csodát nálunk ma Caritasnak nevezik. És mi lesz, ha egyszer összeomlik? Szatmárnémeti, 1993. októ­ber. Máriás József Élükre pedig olyan személye­ket állítani, akiknek a forgal­mazás létkérdés lenne. A már sokat emlegetett alma áráról ezúttal nem kívánok bő­vebben foglalkozni, mert az nevetséges és legfőképpen ön­érzetsértő a termelőkre nézve. Sajnos azok a remények, amelyeket e táj mezőgazda­sággal foglalkozó emberei az almához fűzték, alapjaiban rendültek meg. Ezért a továb­biakban a megye vezetésének kül- és belkereskedőknek, fel­dolgozóknak, termelésszerve­zőknek, szállítóknak és a for­galmazáshoz eszközt gyártók­nak célirányosabban kellene együttműködniük. Az is baj, amikor nincs, de az is baj, amikor több van va­lami a kelleténél. Jutalmazták azokat, akik a szarvasmarhát kivágták. Állították, hogy sok a sertés, nem tudnák a hússal mit csinálni. Erre igencsak megemelték a tej és a sertés­hús árát. Vajon az almafák ki­vágása után az alma árát is megemelik? Skolnyik A. Megkaptam a pénzemet Kedves Szerkesztő Úr! Örömmel értesítem Önt, hogy a gávavencsellői bankból a tőkét ígéretéhez híven az elsők között meg­kaptam. Meggyőződésem, hogy az Ön közreműködése nélkül az ügy nem mozdult volna ki a helyéből. Talán a terv, hogy a pénzügymi­nisztériumhoz forduljanak kéréssel, meg se születik. Hálásan megköszönöm hát, nemcsak az én, hanem sok kisember ügye mellé állt és sikerre vitte. Manapság rit­ka erény, ha valaki nem­csak ígérget, hanem szív­ügyének tekinti annak be­tartását. Mégegyszer meg­köszönöm tehát együttérzé­sét és önzetlen fáradozását. Kívánok Önnek sok min­den jót, jó egészséget és az Úristen áldását, hogy so­káig tudja a jó ügyet szol­gálni. Elnézést a ronda írá­sért, de erősen remeg a ke­zem. Szeretettel üdvözli: Takács Károlyné Nyíregyháza (Ui. Most jut eszembe, szeretnék Öntől valamit kérdezni, biztosan tud taná­csot adni. A lakásvásárlás­sal kapcsolatban, ugyanis lakóházunk ki van jelölve eladásra. Most a pesti uno­kám, akinek nagyszülei te­hetős emberek voltak azzal állt elő, én megveszem ne­ked kárpótlási jeggyel a la­kásodat. Megteheti? A Fu­tár szerint, ha december 31- ig valaki a vételárat egyben kifizeti a milliós lakást 300 ezerért megkapja, jövőre csak 400 ezerért lehet ezt, az unokám kárpótlási je­gyével. Kérem, értesítsen erről. Előre is köszönöm, ha megtisztel látogatásával.) (A kérdésre levélben vá­laszolunk. A szerk.)----------------------------------------------------------------------------j---------------------------------————* A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Mégegyszer a Caritas-jelenségről Százezer ide vagy oda A lakásfelértékelés furcsaságai Tisztelt Főszerkesztő Úr! Az oly sokat vitatott, több­ször átdolgozott bérlakás­értékesítés kapcsán írom le észrevételeimet, mint első számú illetékes, lakó, aki meg szeretné vásárolni ön- kormányzati lakását. Nem vitatom, hogy va­lóban előnyös helyzetbe kerültek azok a lakók, akik az új lakásértékesítési ren­delet feltételei szerint vehe­tik meg bérlakásukat, ugyan­akkor itt is történnek visz- szásságok. Ezer lakásbérlőre — tud­hattuk meg a Futár-ból ok­tóber 15-én — már az idén vonatkozik az a rendelkezés, amely max. 50 százalékos árat ír elő, amihez adódik egy összegű kifizetés ese­tén 40 százalékos kedvez­mény, mint az előző rendelet egy pozitív része. Természe­tesen ez csak erre az évre vonatkozik. így lehet pl. egymillió forintos lakást 300 ezer forintért megvásárolni. Azaz csak lehetne, ha az értékesítéssel megbízott szervek december 31-ig le­bonyolítanák a felértékelést és a szerződéskötést... Ez pedig a fent említett nyi­latkozók szerint lehetséges... Ezzel szemben az 1993. ok­tóber 20-i Kelet-Magyaror- szágban megjelent egy cikk, amelyben a hatósági ügy­osztály vezetője ismertette a lakásértékesítés feltételeit. Ami közös, az az, hogy a lakások vételára a forgalmi érték 50 százaléka, viszont egy összegű kifizetésnél a kedvezmény 20 százalék, a fent említett 40 százalékkal szemben. Ez egy egymillió forintos lakásnál 100 ezer forint különbséget jelent, mivel így 300 ezer forint helyett 400 ezer forintért lehet megvá­sárolni a lakást. Hangsúlyo­zom, egy összegű kifizetés esetéről van szó. Nem vitatom, hogy ez a 400 ezer forint is méltányos ár, de nem hiszem, hogy az önkormányzati lakásban élők azok a gazdagok, akik­nek mindegy 100 ezer forint ide vagy oda. Tehát, ha két hónappal később (jan. 1. után) kerül csak sor a szerződéskötésre, márpedig Köteles úr szerint csak akkor kerülhet rá sor, már 100 ezer forintot ve­szítek, azaz ennyivel többért vásárolhatom meg a lakást, ha egymilliót ér a lakás. így felmerül bennem a kérdés, mint ahogy a Futár cikkében is felmerült: nem érdeke-e az önkormányzatnak, illetve az értékesítéssel megbízott szerveknek, hogy a szerző­déskötésre csak jan. elseje után kerüljön sor? Félreértés ne essék, én nem vádaskodni akarok, csak egyszerűen több dolgot nem értek: hogy jelentheti ki egy felelős pozícióban lévő városi képviselő, hogy ez az ezer lakás ebben az eszten­dőben megvehető, ha erre pár nappal később cáfolat ér­kezik. A másik furcsasága a dolognak: a forgalmi értéket a hasonló adottságú szabad­piaci lakások árát alapul vé­ve határozzák meg az ingat­lanértékesítéssel megbízott szervezetek a lakás műszaki állapota, felszereltsége sze­rint. (Idézet a hatósági osz­tályvezető nyilatkozatából.) Ezek szerint előfordul az, hogy két ugyanabban a ház­ban élő ugyanolyan alapterü­letű lakást különbözőképpen értékelnek fel? Azt hiszem, ez a rendelet még a fent említett prob­lémánál is furcsább helyzetet teremthet: az a lakó, aki sok pénz ráfordításával rendben tartja vagy felújította lakását, most e rendelet szerint a megvásárlásnál fizessen töb­bet, mivel a lakás jó műszaki állapotban van, mint az, aki elhanyagolja, nem tartja kar­ban a lakását? Bár nem illetékes forrás­ból úgy értesültem, hogy ha a lakásban elvégzett mun­kákról, illetve anyagokról van számlám, akkor azt fel- értékelésnél figyelembe ve­szik. És ha nincs számlám, mert esetleg korábban vé­geztük el a felújítást, és ak­kor nem gondoltuk, hogy erre most szükség lehet? Tisztelettel Szabó Istvánná Nyíregyháza Merre van, tanár úr? Kereső sorok Érdről Piricsére Tisztelt Főszerkesztő Úr! Tisztelettel és őszinte szív­vel köszöntőm Önöket. Az­zal a kéréssel fordulok önök­höz, hogy kérésemet szíves­kedjenek a lap útján továbbí­tani, mivel szeretettel gon­dolok arra a tanítómra, aki 1956-ban növénytant tanított a piricsei általános iskolá­ban. A tanítóm neve Birtók István. Nyírbátorból kerék­párral járt ki a szülőfalumba tanítani, tizenegy éves gye­rekeket. Gyerekfejjel emlék­szem vissza tanítómra, aki a községben elmondta az ün­nepi beszédet, megfogta a nemzeti zászlót és együttér­zést nyilvánított az 56-os szabadságharccal. Mi gyere­kek fázósan mentünk a me­netoszlop után, és énekeltük tanítónk mögött „Kossuth Lajos azt üzente...”. Égettük az orosz könyvet és minden­ki magyar címert viselt. Egy­szer csak azt vettük észre, hogy a mi tanítónk nincs töb­bé, azóta sem láttuk. Merre van, tanár úr? Hazaszeretetét tanultunk tőle, emberséget, megbecsü­lést, mások iránt tisztele­tadást. Szeretném tudni, mi lett vele és egyáltalán él-e még? Kérem tegyék lehető­vé számomra, hogy ameny- nyiben él, találkozhassak ve­le. Lassan én is az ötven év felé tartok. Rendőr hadnagy vagyok a martonvásári rend­őrőrsön. Magam is megittam azt a keserű vizet, amit az elmúlt rendszer biztosított számomra. Édesanyám 81 éves, Pilácsén, a Táncsics u. 36. szám alatt lakik, akit évente tudok csak látogatni, anyagi helyzetem igen ne­héz. Jelenleg betegállo­mányban fekszem. Tisztelettel Levenda István Érd, Fehérvári u. 68.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom