Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-27 / 251. szám
1993. október 27., szerda GAZDASÁG Kelet-Magyarország 13 A gyártókapacitás maradt, a név változott A Nyírségtől az EKO Kft. vette át az almasűrítmény-gyártást, és plusz feldolgozást tervez Almadömping mindenütt, a tárolók csordultig telve a léalmával Galambos Béla felvétele Nyíregyháza (KM - MCS) — „A nyíregyházi konzervipari vállalat, a megye legnagyobb kapacitással rendelkező üzeme kilencvenezer tonna almát tudna feldolgozni évente, s úgy tudjuk, kapacitása nincs lekötve, ezért nem pályázta meg a háromforintos állami támogatást, s nem tud fizetni kilónként nyolc forintot.” Ezt nyilatkozta nemrég lapunknak Jakab Ferenc, megyénk MDF-s képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke. — A nyíregyházi konzervipari vállalatnál valóban nem készítenek almasűrítményt, ugyanis minden gyártás már az EKO Kft. nevében történik, amely idén megvásárolta a nyíregyházi gyárat — válaszolta a megjelent újságcikkre Partizer László, az EKO Kft. ügyvezető igazgatója. — Október elsejétől 600 dolgozót vettünk át a konzervgyártól, akiknek 25 százalékkal emeltük az alapbérüket. A Nyírség valóban a legnagyobb alma- sűrítmény-gyártó volt, korábban a kapacitása évente a 8,5 ezer tonna almasűrítményt is elérte. Idén az EKO Kft. várhatóan ennél több, 9-10 ezer tonna almasűrítményt fog eladni, ami 90-100 ezer tonna nyersalma feldolgozását jelenti. Ennek felével október végére elkészülünk. Az ügyvezető igazgató elmondta: Nyírmadán 200 millió forintos beruházással al- malé-előállító üzemet adtak át, a gépek nagy részét a konzervipari vállalat vajai üzemegységéből telepítették át, amelyet eladtak és amelyben lapkagyártás folyik. Az EKO Kft.-nek a léalma-felvásárlást a baktalórántházi Nyírség Kft. szervezi ütemezés alapján. A nyíregyházi sűrítőüzemhez az alapanyag felét Nyírmadáról szállítják, a másik felét léállomásoktól, többek között Rakamazról, Vásárosnamény- ról, Apagyról, Napkorról, Csegöldről vásárolják meg. — Nyírmadán 8 forintért veszik át a léalmát, a termelők 5 forintot kapnak, a maradék 3 forintot később, amikor az állami támogatást megkapjuk — folytatta Partizer László. — A léalma-beszállítók ugyanebben a konstrukcióban 7,50 forintot kapnak, 4 forintot később. Folyamatosan küldjük be pályázatunkat az Agrár- rendtartási Hivatalhoz a sűrítmény támogatásáért, amely 30 ezer tonnára szól. Amikor erre a mennyiségre pályázatok beérkeznek az FM kiadja a határozatot és a támogatási összeget az APEH-nél fel lehet venni. Addig semmilyen pénzt nem fizetnek ki. Jelenleg 7 ezer tonna almasűrítményre kötöttük meg a szerződést, reméljük a maradék 2- 3 ezer tonnára is aláírhatjuk a megegyezést. Az almatermesztők megsegítésére és a felgyülemlett alma feldolgozására az EKO Kft. 400-500 vagon nyersalmát dolgozna fel almapürének illetve pudingalmának. Előbbinél kitétel, hogy szedett és egészséges legyen a gyümölcs, az utóbbinál tisztítani, szeletelni kell az almát. Ehhez a jelenleg érvényben lévő támogatások mellett újabbat kíván kiharcolni a nyíregyházi társaság, amely a tervek szerint az alapanyagot az almapü- réhez 8, a pudingalmához 16 forintért venné át. Ugyancsak újabb támogatási keretet célozna meg az EKO Kft. a jövő év első három hónapjában. A már említett 30 ezer tonna almasűrítményen felül újabb 3 ezer tonna almasűrítmény gyártásához kéri a támogatást. Az alapanyagot olyan kistermelőktől vennék át, akik kukoricatárolókban, vermekben tárolnák az almát és januárban szállítanák a társaságnak. A két tétel összesen kb. 35 ezer tonna alma lenne, ez is csökkenthetné az almafronton kialakult feszültségeket. Kubai maszekok bicikliket őriznek Saját program Nyíregyháza (KM) — A fekete Continental írógép Szőts Andrásáé ereklyéje. A masina életkorát csak saccolni lehet, úgy 50 éves, de azért díszhelyet kapott a Megoldjuk Kft. irodájában. A kft. nyolc alapítója közül többen hasonló gépeken pötyögték le a számlákat vagy a hivatalos leveleket, hiszen ezek hozzátartoztak munkájukhoz. Ha a tagok foglalkozását nézzük — programozó, műszaki ügyintéző, számítástechnikus, szaküzemgazdász, tanárnő — széles a skála, ők majdnem egy családot alkotnak. Két éve alapították a társaságot, amely elsősorban egyéni és társas vállalkozások könyvelését vállalja. Szőts Andrásné ügyvezető igazgató szerint egyre nagyobb az igény a kis- és közepes vállalkozásoknál a bérkönyvelésre, olyanoknál is, amelyek évi árbevétele eléri a 100 millió forintot. A könyvelő cég szervezett kapcsolatot tart fennt a partnerrel, legalább hetente kapja a számlákat, amelyeket lekönyvel. — Két éve még munka mellett alapítottuk a kft.-t, főleg olyan céllal, hogy később még ez lehet a főállású munkahelyünk. Most ezt a lehetőséget használjuk ki. — mondta az ügyvezető igazgató. Budapest (MTI-Panoráma) — Mostantól újabb 18 szakmában válthatnak ki iparengedélyt a kubaiak, s ezzel már 135-re emelkedett a magánmunka keretében is gyakorolható foglalkozások száma. A szeptember 9-i államtanácsi rendelettel lehetővé tett magánvállalkozások főként a hagyományos javító-szolgáltató kisipari és házaiipari szakmákat ölelik fel, s most ezeket bővítették néhány speciális, ezután saját számlára is űzhető foglalkozással. Ezek között van például a bortermelés, és -értékesítés, a művészeti és emléktárgyak árusítása, a nyelv- és a zenetanári munka. Az új szakmák némelyike jól tükrözi azt a törekvést, hogy a kisiparosok tevékenységével próbálják enyhíteni az ellátás és az alapvető szolgáltatások súlyos hiányosságait: a kibővített listán szerepel a motoros vagy kerékpáros teherBudapest (MTI) — Mindössze három objektumot vettek meg a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet hétfői árverésén, amelyen több mint tíz volt szovjet katonai objektum megvásárlására lehetett licitálni — tájékoztatta a KVSZ ille- tése az MTI-t. Az árverésen csupán egyetlen olyan objektum akadt, amelyikért valóban licitáltak a szállító, a szappankészítő és a kerékpárőrző foglalkozás is. Ez utóbbi már amúgy is megjelent az utóbbi egy-két hónapban Havannában: a szinte teljesen megbénult havannai tömegközlekedés miatt egyre elterjedtebb — és a lopások egyik fő célpontjává vált — biciklik őrzésére élelmes kisvállalkozók szakosodtak. Főként a devizás boltok környékén tűntek fel, hiszen mióta a helyiek is szabadon elkölthetik dollárjaikat, nagyon sokan érkeznek két keréken ezekbe az üzletekbe. A magánkisipar engedélyezésével más területeken is az eddig feketén végzett munka legalizálását szeretnék elérni, emellett törvényes kereseti lehetőséget teremteni a — különböző becslések szerint — 300-500 ezres munkanélküli rétegnek. A vállalkozók havi fix adót fizetnek, 20-80 peso közötti összeget (az átlag- fizetés 200 peso). vásárlók. A vámosszabadi telephely és gátőrház váltotta ki ezt az érdeklődést, amelynek eredménye a licitárban is megmutatkozott. Az 1,15 millió forint kikiáltási árú ingatlant végül is 1,7 millió forintért vitte el a licit nyertese. Kikiáltási áron talált gazdára — egy- egy jelentkező révén — a nagymarosi műszaki egyetem mérőtelep üdülője, valamint Az eddigi tapasztalatok szerint azonban a vártnál jóval kevesebben élnek a lehetőséggel. Az engedély kiváltásával ugyanis még nem jutnak alapanyagokhoz, alkatrészekhez, szerszámokhoz, márpedig ezek nélkül a legtöbb szakma bajosan űzhető. S mindezek a kellékek — éppúgy, mint minden más árucikk — egyre inkább hiányoznak a kubai gazdaságból, hiszen éppen az energia- vagy anyaghiány miatt leállt üzemek teremtették a több százezres munkanélküli réteget. Akik pedig engedély nélkül belekezdtek az autószereléstől a saját lakásában nyitott étkezdéig terjedő, igen változatos skálájú vállalkozások valamelyikébe, azok a feketepiacon szerezték és szerzik be a hozzávalókat. Ha legálissá, ezzel ellenőrizhetővé válik a műhelyük, hogyan számolnak el kétes beszerzési forrásaikkal? az esztergomi Duna-part vízi gyakorlótér. Mindkettőért több mint 10 millió forintot kellett fizetnie a vásárlónak. A hétfői árverést továbbiak követik majd Veszprémben, Szekszárdon és Debrecenben. A mostani árverések után az el nem kelt objektumokat megpróbálják majd külön-külön ingatlanokra bontva értékesíteni. Elkelt volt szovjet ingatlanok A hétfői árverést továbbiak követik három helyszínen Meteor-privatizáció Debrecen (KM) — A lapban 1993. augusztus 05-én megjelent, a Meteor Rt.-re és annak vezetőire negatív megállapításokat tartalmazó „Privatizáció Meteor-módon” című cikk megállapításai nem helytállóak, az abban Holp András által közölt állításokat a Meteor Rt. munkatársunknak bemutatott dokumentumokkal megcáfolta. A törvénytelenségekre vonatkozóan — közelebbről meg nem határozott — állításokat, az információkat szolgáltató Holp András nem bizonyította, konkrétan nem jelölte meg, így azok valótlansága nem bizonyítható. A cikk megjelenése előtt annak szerzője nem kellő körültekintéssel járt el a Meteor Rt. felé.” (A fenti helyreigazítási kérelemnek annak ellenére teszünk eleget, hogy a Meteor Rt. vezetőinek válaszát korábban már bő terjedelemmel közöltük. A szerk.) Magyar kábítósok Szófia (MTI) — A bolgár hatóságok kedden délelőtt hivatalos tájékoztatást adtak a szófiai magyar nagykövetség konzuli osztályának arról a három magyar állampolgárról, akiket még október 21-én vettek őrizetbe kábítószercsempészés gyanújával a Vidin-Kalafat kompátkelő bolgár oldalán. A hatóságok közölték, hogy 3,55 kilogramm heroint találtak abban a Lada típusú személygépkocsiban, amelyet az 1967-es születésű P. Ferenc vezetett. A gépkocsiban utazott még édesanyja, az 1949-es születésű P. Ferencné, valamint barátnője, az 1965-os születésű N-né, N. Ildikó. Az őrizetbe vetteket már Szófiába szállították. A három magyar Törökországból tranzitutasként érkezett Bulgáriába, és Románia felé jelentkezett határátlépésre. A szófiai magyar nagy- követség arról tájékoztatta az MTI tudósítói irodáját, hogy diplomáciai úton szóvá teszi a hivatalos tájékoztatás késlekedését. HIRDETÉS Államkötvény árfolyamok MAGYAR NEMZETI BANK SZABOLCSSZATMAR-BEREG MEGYEI IGAZGATÓSÁG RV|VnnB|raSfV9HnM Nettó árfolyam Felhalmozott ■■■■HrfiiaüáflBBM vételi eladási kamat 1994/A 98.00 98,60 17,16 1994/B 97,31 97,91 14.96 1995/A 93,53 94.13 0,93 1995/B 93,65 94,25 20,02 1995/C 97,02 97.62 12,08 1995/F 95,76 96,36 5,04 1995/G 99.12 99,72 4,11 1995/H 99,21 99,81 2,46 1996/A 94,37 94,97 13,65 1996/B 96,08 96,68 13,28 1996/C 96,02 96,62 12,37 1996/F 95,95 96,55 7,77 1997/C 94.09 94,69 11,79 1998/A 99,50 100,10 10,95 A diszkont kincstárjegyek elmúlt heti aukcióin az alábbiak szerint alakultak a hozamok: Október 19-én a 90 napos lejáratú papírok átlagos hozama 24,29 százalék, maximális hozama 24,61 százalék volt. Október 20-án a 30 napos lejáratú papírok esetében 23,19 százalékos átlagos és 23,56 százalékos maximális hozam alakult ki. Részletes információ: MNB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. Árfolyamok Tőzsdei Index október 25.: 1140,99 (+6,34) Hivatalos árfolyamoki Érvényben: 1993. október 26. Valuta Deviza Kanadai dollár 75,13 76.53 75,07 75,41 Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Kuvaiti dinár 328,84 33434 330,37 331,75 Német márka 58,40 59,36 58,80 59,04 Angol font 145,60 148,40 146,10 146,80 Norvég korona 13,41 13,65 13,51 1357 Ausztrál dollár • 65,76 67,00 6623 66,53 Olasz líra(lOOO) 60,72 62,00 60,98 61,30 Belga frank(lOO) 269,28 273,94 270,94 272,10 Osztrák se.(100) 830,11 843,71 835,77 839,17 Dán korona 1453 14,79 1459 14,65 Port. esc.( 100) 56,80 57,90 56,83 57,11 Finn márka 16,89 17,29 17,08 17,18 Spanyol pes.(lOO) 72,80 74,32 7353 73,91 Francia frank 16,75 17,03 16.84 16,92 Svájci frank 66,38 67,46 66,77 67,05 Holland forint 51,99 52,85 52,34 52,56 Svédkorona 12,11 12,37 12,20 1226 ír font 137,30 139,90 138.80 139.44 USA dollár 98,40 99,96 98,92 99,32 Japánjen(lOO) 90,91 92,11 9133 91,63 ECU 111,74 113,70 112,60 113,10