Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-26 / 250. szám

1 ó Kelet-Magyarország 1993. október 26., kedd Lelátó_________________________ Tenisz-tanulópénz Mán László M ár voltak ilyen-olyan gálák, de az igazi pro­fi tenisz csak az elmúlt héten mutatkozott be hazánkban, pontosabban a Budapest Sportcsarnokban. A szerve­zők öt évben gondolkodnak, így a mostani világranglista pontszerző találkozó volt en­nek a sorozatnak a premier­je. A 150 ezer dollár összdí­jazású versenynek a pénzen kívül volt tétje, hiszen a női mezőnyben még harc van az év végi, a ranglista első ti­zenhat versenyzőjével sorra kerülő viadal egy helyére. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Az utolsó pilla­natban aztán elkészült a pá­lya, és a harmadik napon már a forgatókönyv is pör­gött. Végül a hivatalos minő­sítés alapján is minden meg­felelt a várakozásoknak, Bu­dapest ezzel a tornával vég­érvényesen a profi tenisz­család tagjai közé került. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy a verseny eredmé­nyeit még az amerikai sajtó­ban is naprakészen közölték. Ami a közönségsikert illeti, erről már nem lehet pozití­van szólni. A tévé talán még túl is közvetítette a sorozatot (magyar szempontból ettől fontosabb világversenyekről bezzeg még kurtán sem min­dig adnak), ám a lelátók fáj­dalmasan üresen tátongtak. Érdekes, hogy a már sok versenyt megélt, egyéniben győztes amerikai Zina Ga- risson-Jackson és társai nem lepődtek meg ezen. Szerintük hétközben az emberek dol­goznak, a versenyrendezés kockázattal jár, a tanuló­pénzt pedig mindenhol meg kell fizetni. L ehet, sőt biztosan iga­zuk van, ám azért az ilyen versenyeknek csak a közönség igényeit kellene kielégíteni. Talán a követke­ző versenyen már több ezren lesznek, ám az mindenkép­pen érthetetlen, hogy már az első próbálkozáson alig vol­tak ott az igazán érdekeltek. Mert se szeri, se száma a fő­városi teniszezőknek, és per­sze edzőknek, akik nagyon sokat tanulhattak volna az igazi profiktól. Persze akik igazán akarnak valamit, azok szakítottak erre időt. Papin igen pipás Milánóban sem hagyják békén Róma (AFP) — Az AC Milan vi­lághírű csatára, aki egyben a francia válogatott csapat- kapitánya is, Jean-Pierre Papin bejelentette, hogy az 1994-es labdarúgó világbaj­nokság után mindenképpen befejezi pályafutását. — Abbahagyom a labda­rúgást a világbajnokság után, hacsak nem kénysze­rítenek hamarabb rá. Nem azért döntöttem így, mert rossz kritikát kaptam az Izrael elleni mérkőzés után, hanem mert bosszúhadjára­tot indítottak ellenem egyes személyek. A vereség után még Mi­lánóba is utánam jöttek! — mondta a nagyon megkese­redett Papin. Megszorult a Volán Megyei II. osztály: Idegenbeli sikerek % Nyíregyháza (KM) — Három y csapat idegen­..." * ben szerezte meg a győzelmet a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnok­ság vasárnapi fordulójában. A legnagyobb meglepetés Nyírcsaholyban született, ahonnan a napkoriak távoz­tak két ponttal. A tiszaszal- kaiak is felborították a papír­formát, hiszen biztosan nyertek a Volán vendége­ként. Vaján hat, Encsencsen pedig öt gólnak örvendez­hettek a hazai szurkolók. Eredmények: Dombrád-Kállósemjén 2-1, Nyírcsaholy-Napkor 0-1, Kálmánháza-Nyírtelek 3-0, Vaja-Nagyecsed 6-0, En- csencs-Kótaj 5-0, Fényes- litke-Biri 0-1, Ajak-Tuzsér 2-1, Nyh. Volán-Tiszaszal- ka \-4. A bajnokság állása: 1. Biri 10 10 - - 28- 5 20 2. Tuzsér 11 6 3 2 17-12 15 3. Tiszaszalka 11 7 - 4 29-14 14 4. Encsencs 11 5 4 2 22-14 14 5. Nyírcsaholy 11 6 1 4 24-13 13 6. Nyh. Volán 11 5 1 5 20-18 11 7. Vaja 11 5 1 5 18-17 11 8. Ajak 11 4 3 4 15-15 11 9. Fényeslitke 11 5 - 6 15-15 10 10. Napkor 11 5 - 6 12-25 10 11. Kálmánháza 11 3 3 5 14-17 9 12. Kállósemjén 4-7 18-18 8 13. Dombrád 10 3 2 5 19-22 8 14. Nagyecsed 11 2 4 5 13-23 8 15. Kótaj 11 3 2 6 22-37 8 16. Nyírtelek 11 1 2 8 9-30 4 Újabb gödörmászási kísérlet A szintén szebb napokat látott Csepel lesz az ellenfél a kedd délutáni találkozón Nyíregyháza (KM) — Mint egy rossz álom, olyan volt a pénteki újpesti mérkőzés. Az első szettben 7-3-as nyíregyházi vezetésig minden ment, mint a karikacsapás. Ezután jött a hatalmas változás. Két rossz nyitásfogadás után a vendégek érthetetlenül meg­rogytak, és töredékét sem nyújtották annak, amit per­cekkel korábban. Ki is kap­tak 3-0-ra. Sajnos ez a végletesség jellemzi az NYVSC NB I-es Nyírtéten ünnepi emlékversenyt rendeztek a hét végén. A találko­zón hét klub sportolói álltak asztalhoz, valamennyi szám­ban nagykállói siker született. Győztesek, női egyéni: Ger­gely Aurika. Férfi egyéni: Ho- dász László. Férfi páros: Sal- lai, Gulyás. NB III, férfi: Sajókeresz- túr-Apagy SE 8-10. Bravú­ros szabolcsi siker az esélye­sebb borsodiak otthonában. Győzelmek: Király, Misák 4- 4, Csatári és a Misák, Mráz páros 1-1. NB I/B, férfi: Nyírbátori KK- Csepel 22-16 (8-7). Nyírbátor: Pereverzia — Kiss 7, Bajna, Vágó 3, Molnár 2, Veibli 2, Tábori 3. Csere: Tölgyes 5, Kása, Maródi. Edző: Nagy Béla és Gyenes József. Javuló, férfi röplabdaegyüttesét. A felkészülés során időnként szi­porkázva játszottak, ám amió­ta elkezdődött a bajnokság, valami átok ül a csapaton. A mérkőzéseken már elfelejte­nek röplabdázni a játékosok, így az eddigi négy mérkőzés­ből kettőt nyertek, kettőt pedig elveszíttek. Jan Kapera együt­tese gödörben van, ahonnan mihamarabb ki kell kapasz­kodni. Az első kísérletetet kedden délután tehetik meg a játé­kosok, ugyanis ekkor mérkőz­nek újra. Mégpedig hazai pá­lyán, a Csepel ellen. A szi­Csaba kard) és egy bronzzal (Totola Gábor, párbajtőr) zár­ták a kontinensbajnokságot. — Az eredménnyel elége­dett vagyok, mert külön nem készültünk az Eb-re. Örülök, hogy részt vettünk az Eb-n, mert versenyzőinknek minél előbb ki kellett próbálniuk az új rendszert és a szabályokat. Bebizonyosodott, hogy a jö­helyenként nagyszerű játékkal biztosan nyertek a bátoriak. Szarvas-Tiszavasvári Alka­loida 22-17 (9-9). Alkaloida: Medgyesi — Danes 2, Dobi 5, Molnár 2, Pusztai 1, Török 2, Bujdosó. Csere: Flontás (ka­pus), Pasmac 3, Fedor 1, Ádám 1. Edző: Bíró ferenc. A jó képességű szarvasi fiatalok ellen nem tudta vezető helyét megőrizni az Alkaloida, egy nagyon kemény, helyenként durva találkozón NB II, férfi: Záhony- Mátészalka 30-26 (16-12). A megyei rangadót biztosan nyerték a záhonyiak. Gól: Molnár 8, Kovács 7, Novikov 5, Kövesdi 3, Pető, Simon 2-2, Kői, Talaji, Gégény 1-1 illetve Tamás 7, Király 6, Pásztor 5, Oláh 4, Barabás 3, Magyar 1. Mátészalka-Eger 20-23 (12-11). Helyzetek tömkele­gét hibázták el a hazaiak, ezért kaptak ki. Gól: Pásztor 10, getországiaknak ugyancsak, hat pontja van, és még a játsz- maraányuk is megegyezik a nyírségiekkel. így a győztes lépéselőnybe kerülhet a rivá­lissal szemben. A hazaiaknál mindenki egészséges, játékra kész. A napokban új játékos érkezett a bosnyák Milos Popovics sze­mélyében. A mindössze hu­szonegy esztendő volt ifjúsági válogatott feladó akár már pá­lyára is léphet a Csepel ellen. Persze akkor Sztyepanok vagy Murvajov kimarad, hiszen egyszerre csak két külföldi szerepelhet. A mérkőzés sor­vőben máshogy kell felkészül­nünk, de még a bemelegítést is másként kell végrehajtani. Ez­után minél több Világ Kupa­versenyen kell résztvennünk a kiemelés miatt, mert nem mindegy, hogy valakinek se­lejtezőt kell vívnia, vagy könnyebb ellenfelet kap—vé­lekedett Kovács Tamás techni­kai igazgató. Oláh 3, Király, Tamás, Ma­gyar 2-2, Antal 1. NB II, női: Nyh. Kölcsey-Putnok 26-19 (13-3). Az első félidőben leiskolázta ellenfelét a nyír­egyházi csapat Gól: Kulcsár A. 14, Eger-Ópályi 29-17 (16-5). Már az első félidőben eldőlt a két pont sorsa. Gól: Kovács 6, Papp 4, Zelenákné 3, Szabadi 2, Fegyver, Csom- bók 1-1. Nyírbátor-Berettyó újfalu 30-20 (17-8). A haza­iaknak nem okozott problémát a győzelem megszerzése. Gól: Makrancziné, Urbánszki 6-6, Zagyiraka, Hegedűs 5-5, Huszti 3, Kovácsné, Lukács 2- 2, Pataki 1. Magyar Kupa, férfi: Mg. Főisko- la-Kazincbarci- ka 97-62 (49-28). A főiskolások nélkül játszó nyíregyháziak fegyelmezett já­tékkal jutottak tovább. Ld.: Páll 23, Szerdahelyi 20. sát az dönti el, hogy a nyír­egyháziak megfelelően tud- nak-e koncentrálni a pályán. Amennyiben csak a játékkal foglalkoznak, küzdenek és nyerni akarnak, akkor nem maradhat el a siker. Ellenkező esetben... A bajnokságban egyébként már csak a Vasas veretlen, a középmezőnyben nagy a tüle­kedés. A sorrend: 1. Vasas 8, 2. Tungsram-Újpest 7, 3. ZTE 6 (8-8), 4-5. NYVSC és Csepel (6—8), 6. Kazincbarcika (6-9) 6-6,7. Dunaújváros 5,8. Szol­nok 4 ponttal. Az élre futottak Nyíregyháza (KM - T. K.) — Titkon re­mélt szép siker­rel tértek haza a IV. Bécs-Budapest maratoni versenyről az NYVSC nyír­egyházi veterán csapatának tagjai. Az öt csapattag élet­korát összeadva, a 200-250 év közötti kategóriában ők bizonyultak a legjobbnak. Idejük: 24 óra 57 perc, eny- nyi kellett a 340 kilométer megtételéhez. Tavaly már indultak a népes mezőnyben, akkor a kategóriájukban a negyedik helyen végeztek, most vi­szont a kilenc induló csapat közül a legjobbnak bizo­nyultak. A győztesek: Bá- kány András, dr. Borbás Béla, dr. Pikó Károly, dr. Újhelyi János és Zajcz László. Jutalmuk egy 50 ezer forintos vásárlási utal­vány. Az összesítésben a 70 befutó csapat közül a 22. helyen végeztek. Az egyéni versenyzők között, a nyír­egyházi Suba Ernő kategó­riájában második, összesí­tésben a huszadik lett. így fizet Budapest (MTI) — A Totó 43. fogadási hetének nyereményei: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 8 476 666 fo­rint, 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 567 326 forint. A 12 talá­latos szelvényekre 24 106 forintot, a 11 találatos szel­vényekre 1546 forintot, a 10 találatos szelvényekre 293 forintot fizetnek. Mai műsor Röplabda. NB, férfi: NYVSC-Csepel, bujtosi csarnok, 16.30. rMinden kedden] KELETI SPORT megyei sporthetilap j kapható a hírlapárusoknál, I a kézbesítőknél. *63795/1K* A fehér mezes Szaud-Arábia világbajnoki selejtezőn csak 1-1 -et játszott Irakkal, ezért a brazil edzőt, Jose Candidót menesztették, helyére Mohammad AI Khar- rash került AP-felvétel Húsz éremből csak három Még a bemelegítéssel is készülni kell vívóinknak az új szabályokra Hét vége a sportpályákon ■ Kelet­agyarország Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Rendszergazda: Ferenczi István. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti: az áruspéldányokat a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Igazgató: dr. Kovács József; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon (06-52)313-101. Ügyvezető igazgató Czeglédy György. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egysége­sen 15,40 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. SPORT Budapest (MTI) — A hét­végén az ausztriai Linzben rendezték meg a vívó Európa- bajnokságot, s ez a viadal volt az első, amelyet már az új sza­bályok szerint bonyolítottak le. A nemzetek többsége leg­jobb versenyzőit indította, így a magyarok is. A mieink a húsz éremből végül két ezüst­tel (Jánosi Zsuzsa tőr, Köves

Next

/
Oldalképek
Tartalom