Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-23 / 248. szám
1993. október 23. Ä KgCet-íMagyarország hétvégi meííékUte 1 5 D. Bojté Gizella Balkány (KM) — Kevés olyan település van ma a megyénkben, — de talán az egész országban se sok — ahol beruháznak, hitel nélkül fejlesztenek, az építkezések, vállalkozások során nem adósodnak el, nem mennek tönkre... Jó példa erre Balkány, amely a megye délnyugati szélén található. Természetesen a több mint 6500 lelkes település sem volt mentes a rendszerváltást követően felmerült problémáktól, vitáktól, személyes sértődésektől. Az emberek azonban megbékélnek helyzetükkel és a legtöbben — saját erejükhöz, lehetőségeikhez képest — igyekeznek mindent megtenni családjuk boldogulásáért és környezetük szebbé tételéért. A lakosság élete lényegesen nehezebb, mint hazánk más részén, itt többszörösen meg kell dolgozni a mindennapi kenyérért. Az aktív dolgozókra óriási teher hárul, a 18-54 év közöttiek száma 3410, körülbelül a felének nincs munkahelye. Jó néhányan semmilyen ellátásban nem részesülnek, 305 embernek a polgár- mesteri hivatal fizet jövedelempótlékot. Sajnos a nyugdíjasok is hiába várták és küzdöttek a békés, nyugodt évekért: bizonytalanság jut osztályrészül. Az idős embereknek a postás havonta átlagban csak nyolcezer forintot hord szét. Az 1500 nyugdíjaskorú ember ezért kénytelen tovább dőlIgény és vágy a kényelmes otthonra gozni saját kis portáján. Ha nem ültetnének egy kis zöldséget, krumplit, valószínűleg nem tudnák fenntartani magukat. A lakosság kétharmada így is a létminimum alatt él. Mitől van hát még is ez a kitartás? A sors igazán sohasem volt kegyes e néphez, de adott nekik bölcsességet és erőt, hogy tudjanak gondoskodni önmagukról, és saját maguk oldják meg problémáikat. A képviselők — a polgár- mesteri hivatal képzett munkatársaival együtt — éltek a lehetőségekkel. Számtalan országos pályázatot megnyertek, ahonnan csak tudtak, pénzt szereztek. A településen már 1992 júliusában átadták a gázt, több mint háromszáz családnak van saját telefonja, és a hálózatot hamarosan bővíteni fogják. Minden út járható, ebben az évben 25 ezer négyzetméter aszfaltot építettek. A lakosság a gázbekötéshez 40, a telefonszereléséhez 45 ezer forinttal járult hozzá. A beruházások előtt a szakemberek felméréseket készítettek, lesz e igény az új szolgáltatásokra. Kevés volt az érdeklődő, az építkezések elkezdésekor azonban a jelentkezők száma meghaladta a meglevő kapacitást. Ez is azt bizonyítja - magyarázta Dr. Szilágyi Zsolt, a falu jegyzője —, hogy a nehézségek ellenére az emberekben megvan az igény és a vágy egy kényelmes, nyugodt otthonra. Balkány megyénk egyik legnagyobb faluja, mindmáig is a község lakosságnak körülbelül a fele külterületeken, pusztákon él. Legnagyobb lé- lekszámban Abapusztán élnek, ahol eddig nem volt vezetékes ivóvíz, az építkezések — Perkedpusztához hasonlóan — most folynak. Mindkét pusztán építenek vízmüvet és tisztítót is, amihez a lakosságtól nem kémek fejlesztési hozzájárulást. Tanyagondnokok rendezik az emberek ügyesbajos dolgait, tápot hoznak a faluból, beviszik az idős embereket, a gyerekeket a központba, kiváltják a gyógyszert... Pályázattal két mikrobuszt nyertek, így a közlekedés egyszerűbb lett. A község valamennyi külterületén javítani akarják a közművesítést, a lakosság ellátásának színvonalát. A pusztai gyerekek nagyrésze bent tanul a faluban, és a Balkányban is építkeznek A SZERZŐ FELVÉTELE diákotthonból csak hétvégén mennek haza. Jó néhány tanuló meglehetősen rossz családi körülmények között él. A polgár- mesteri hivatal valamennyi diáknak a tanévkezdéskor támogatást adott, a tankönyvek jelentős része pedig kölcsönzés formájában szinte teljesen ingyenes volt. A szociális problémák megoldásánál nem a segélyezésre törekszenek, hanem az önkormányzat konkrétan a mindennapi életben segít az embereknek. Nemrég nyílt meg például a szociális diszkont, ahol lényegesen olcsóbban vásárolhat mindenki, mint más üzletekben. A helyiséget a polgármesteri hivatal adta, gondoskodik a működtetéséről. Egy-két kereskedő kifogásolja is ezt, de manapság szinte kivétel nélkül mindenki valamilyen szempontból szociálisan rászorul az olcsóbb vásárlási lehetőségre. A felvásárlási problémákat szeretnék még szigorú feltételek bevezetésével megoldani. Embertelen dolog, hogy a gazdálkodó parasztok erejét mennyire kihasználják, munkájukért csak néhány fillért adnak. Az almáért például a termelőnek négy forint fizetnek, míg a boltban a vásárlótól 40-50 forintot kémek kilogrammonként. Munkalehetőség a faluban sajnos nem sok akad, a mezőgazdasági szövetkezet, valamint az állami gazdaság foglalkoztat néhány embert. A Ferrocoop Gmk. tulajdonában levő sütőüzemben is dolgoznak egy páran, itt készül a sokak által kedvelt hókenyérke. A cég 15-20 ezer liter kapacitású tejüzemet akar építeni, ahol elsősorban palackozott tejet állítanak majd elő. A munka mellett alig jut idő a pihenésre, szórakozásra, de ha jutna is, nagyon kevés kulturális programot kínál a művelődési ház, ugyanis a kultúrára nem sok támogatás jut. A mozi hetente két alkalommal működik, videokölcsönzésre is van lehetőség. A honvédelmi kör tagjai szintén a házban tartják foglalkozásaikat, az épület más részét kiadták bérbe. Tóth István, a kultúrház igazgatója elmondta, a község egyik nagy büszkesége az 1965-ben alakult balkányi Nyírség tánc- együttes. Rendszeresen fellépnek külföldön, talán többet is, mint hazánkban. Az együttes tagjai hétvégén épp almát szedtek, hogy fedezni tudják egy spanyol meghívás utazási költségét. A környék fiataljai szívesen járnak a közkedvelt Coco Bello diszkóbárba. A fémmunkás egykori telepén egyedülálló fénytechnikával, különleges műsorokkal, lézer- showval szórakoztatják a vendégeket A gyilkosok köztünk vannak Ésik Sándor S zerencsés ember vagyok, mert akkor jártam Zágrábban, Horvátország fővárosában, amikor még béke volt. Jóval a polgár- háború előtt történt a dolog, lehet annak már tíz esztendeje is. Friss még az emlék, csak kétévente volt szabad felkeresni déli szomszédunkat, igaz nyugatra meg háromévente utazhattunk. Nagyokat sétáltam a századeleji Pest szebb utcáit idéző városban, és törtem a fejem, mit keressen a tekintetem, hogy felfedezzem a titói másságot. Fél óra sem telt el, és úgy belebotlottam, hogy tényleg majd elestem benne. A belvárosban, az előbbi hasonlat logikájával élve a Váci utca közelében, egy kis galéria állta utamat. Mindössze egy lépcső kötötte össze az utcát a bejárattal. Ezen az egy lépcsőn szétloccsantott koponyával, eltorzult arccal, kificamodott végtagokkal feküdt egy csecsemő. Valahogy úgy, mintha odacsapták volna. A látványtól egy berber oroszlán is meghátrált volna. A gyanútlan járókelők közül a gyengébb idegzetűek egyszerűen felsi- koltottak, amint megpillantották. Különösen a nők. Említettem már, most mégis megismétlem: béke volt. Nyugalom és napsütés. A város élte mindennapos életét. Ebben az idillben volt — mint kés a hátban — hisztérikus ellenpont a látvány. A csecsemő műanyagból készült, mégis ijesztően valóságos. Nem véletlenül. Művész kezéből került ki, akinek a tárlata a kis galériában várta látogatókat. A sokkoló invitálás mindenesetre inkább elriasztott, én mégis bementem. Ami ott fogadott, az a kinti alkotást is túlszárnyalta. A szobrász egyéb műveinek egyenkénti bemutatásától most eltekintek, mert még a visszaidézéséhez sincs gyomrom. Legyen elég annyi, hogy az illető törekvése műveiben egy leendő háború borzalmainak minél naturáli- sabb szoborba álmodása volt. Mondhatom, erőfeszítéseit teljes siker koronázta. Maga a művész a lépcső sarkán ült. Korpás, zsíros haja és gyászkeretes körmei, no meg az áporodott szag, ami körüllengte, tulajdonképpen illett az őrültség tüneteit magán hordozó arckifejezéséhez. Volt aki kérdezett tőle, ám arcizma sem rezdült. Csak ült és nézett. Talán látta lelki szemeivel mi készül itt évtized múltán... Lefényképeztem a borzalmakat, és sietve tovább- álltam. Az először látott város varázsa, és a sodró események hamar feledtették velem a nem mindennapi benyomásokat. Manapság Zágrábról és Jugoszláviáról mégis mindinkább ez jut eszembe. Lehet, hogy aznap és ott, találkoztam olyan emberrel, aki a polgár- háborúban véghez vitte azokat a borzalmakat. Biztos, hogy találkoztam. A nagy számok törvénye szerint látnom kellett leendő gyilkosokat. Talán annak a fiatal párnak a férfitagja, amelyik a buszmegállóban csókolózott. Talán más. Talán azok közül is valaki, akikkel beszélgettem. Nem tudom, azóta sem jártam arra. Annyi bizonyos, hogy ama békés város békés társadalma már akkor számos olyan emberből állt, akikből a történelem kihozta a gyilkost. Azzal az erővel, amivel Zágrábba elmentem, felkereshettem volna Szarajevót, Belgrádot, vagy a többi nagyvárost is. Mondjuk a fővárosban a villamoson rálépek egy lábra... Gyilkos tekintetet kapok egy sűrű szemöldökű férfitól. Ma azzal a tekintettel a kéz is mozdul. Vagy az ujj a ravaszon. Ha nincs háború, marad a vasvillanézés. Aztán itt van Moszkva. Egyenes adásban láthattuk tombolni az indulatokat. Emlékszem, a Kreml falain belül lencsevégre akartam kapni a hatalmas harangot, ám nem fért bele a képbe. Leléptem a járdáról, és már sípolt is az oficér. Csattogó csizmával sietett felém, és olyan haragosan nézett, mintha a felmenőit szidtam volna. Lehet, hogy őt dobta a tank elé a feldühödött tömeg? És a tömegből ki? Egy ember, valaki. Aki a legdühösebb volt. Ő a gyilkos. Nem hiszek a lincsben, a feldühödött tömegben. Százötvenen haltak meg a hétvégi háborúban. Ez a szám gyilkosban kevesebbet takar, többet semmiképpen. A matematikai szabályszerűség, idegen szóval extrapoláció kellő számú eseményből jól következtet a következőre. Azaz, mi volna, ha... Kimondani is félek. Mi volna, ha egyszer nálunk is elszakadna a cérna. Bizony, emberek halnának meg, mert az már csak úgy szokott lenni. Emlékszünk még, milyen ijedten szorította össze a fogát az ország a taxisblokád idején? Most gyanúsít- gatják az akkori belügyminisztert, hogy fontolgatta: lövessen, vagy ne. A pokol elszabadulása nem rajta múlott. Az indulati tölteten. A lehetséges gyilkosok ott voltak a tömegben. Szerencséjükre nem történt baj. Méginkább azok szerencséjére, akik áldozatokká váltak volna. Csak az itt és most felett lehet ítélkezni, az ott és akkor elemzése nagyon nehéz. Az ember élete semmivel nem mérhető érték. Ha más okért nem, saját szempontjából biztosan. Ha én zeneszerző volnék, ezért írnék rekviemet minden egyes halottért. Esett volt el bármelyik oldalon ötvenhatban Budapesten, ki- lencvenháromban Moszkvában, kilencvenegyben Los Angelesben, napjainkban akármelyik aktuális háborúban a földkerekségen. Pacifista gondolkodás — legyinthetnek egyenruhás elmék. Akkor is... Sétálok a nyíregyházi utcán. Gondolkodom, miként öntsem szavakba, mondatokba, amire gondolok. Belenézek az arcokba. Sietős, ráérős, gondterhelt, vagy éppen kifejezéstelen vonások. Ki emelne kire kezet, ha egyszer beörvénylene az őrület forgószele? A délelőtti forgatag sokszáz embere között itt van egy, aki talán a kövezeten maradna. Amott meg éppen a kirakatot bámulja, akinek a kezétől. Most megfordul, és elindul... Talán éppen elsietnek egymás mellett. A gyilkosok köztünk vannak. Visszafogott, öntudatos, felelősségteljes emberek lelkében lapul az ösztön. Elfedi a nyugalom, a béke, az elégedettség, féken tartja a jog, az erkölcs, a jóérzés. Betakarja, mégpedig, úgy, hogy senki sem hinné el magáról, hogy akár ő is... Pedig ha szűnik a nyugalom, a béke, csorbul az elégedettség, háttérbe kerül a jog, az erkölcs, és hirtelen kivész a jóérzés, akkor ottmarad a puszta, meztelen ösztön. És akkor nincs irgalom. Akiben leghamarabb fogy, el a türelem, annak a kezében sül el legelőbb a puska. A lélek hivatásos ismerői tudják, hogy tudatalatti agresz- szív hajlamokkal különbözőképpen vagyunk mindannyian eleresztve. Nagyon nagy szerencse, hogy nem látszik ki az emberek lelke valamilyen módon a testükből, mert akkor így békeidőben is tudni lehetne: ki az, akiből leghamarabb fogy el az önuralom. Attól tartok, hogy az ember mint biológiai lény bizonyos mértékig örökké kiskorú marad. Igazán fenyegetve csak halál által érzi magát, és igazán fenyegetni csak a halállal tud. A legendás Bem apó megtizedelte magyar katonáit, hogy fegyelmet tartson. Iszonyú... A cári Oroszország sereget küldött hajón Franciaországnak. Az utolsó szentpétervári francia nagykövet emlékirataiból tudjuk, miként fenyítet- ték a frissen rekrutált muzsikokat — ugyancsak tizedeléssel. Ölni, ölni... Már nem is indulattal, hanem hidegvérrel. Módszeresen. Borzasztóbb, mint a forradalmak indulatában patakzó vér. Ölni iparsze- rűen, mint a németek Auswitz- ban. Szériában, mint a szovjetek Katynban. Kidekorálni az országutat keresztre feszített rabszolgákkal Rómától Capu- aig. Lefényképezni négymillió nem vörös khmert, akkurátusán nyilvántartásba venni őket, és... Az emberiség története az emberölések története. Mindig áldottam a sorsom, hogy életem folyamán sohase került közel hozzám az erőszakos halál. Mivel a békeviselt nemzedék tagja vagyok. Mégis, egyre inkább nyomaszt a Földet körülfolyó vér. Nem tudom, hogy mi uraljuk-e a természetet, vagy az az átok rossz természetünk minket. Hemingway-vel szólva, amikor egy ember meghal, egy világ hal meg. Mégis ölünk, ölünk... A nnak a látomásos zágrábi szobrásznak akkor nem értettem a szótlanságát. Most arra gondolok: lehet, hogy ő már a szobrai által kiélte gyilkos ösztöneit. És talán attól volt meghasonlott, hogy szerette volna éppen ellenkezőleg nagy leleplezőnek tudni magát. VjF 4**« I «a m m 1\jp I IIa ant % ni m 35» ™ •»« • V
