Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-11 / 237. szám
12 Kelet-Magyarorszäg 'Wttí' WKM KULTÚRA IflNHHHHHHHHB ' 1993. október 11., hétfő Remény és félelem Máriás József r) omániában október 1- 1\ jén kezdődik az egyetemi, főiskolai oktatás. Tízezrek indulnak reménnyel és félelemmel telten az egyetemi városok felé. Reménnyel, mondom, hisz ez az ifjúság alapérzése, új s új célok meghódítása, tehetségük, tudásuk kiteljesítésének hajtóereje. Elmondhatjuk: soha ennyi főiskolája, egyeteme nem volt az országnak. Bukarest, Kolozsvár, Iasi, Temesvár, Craiova, Brassó, Marosvásárhely, Galpc... ki tudná sorolni a százados vagy több évtizedes hagyománnyal rendelkező egyetemi városok sorát, s azon egyetemeket, amelyek az utóbbi 3-4 évben alakultak, közéjük sorolva a még törvényes alappal nem rendelkező, amolyan kft.-alapon működő magánegyetemeket. Ez utóbbiakra csupán egy példát említsünk: a 11 állami orvosi egyetem mellett nem kevesebb, mint 24 magánegyetem vállalkozott orvosképzésre, nem egy közülük magánlakásokban okítja, minden szükséges feltételt nélkülözve a jövő „orvosait”. Aki oda iratkozik, borsos tandíjért, az is reménnyel telten vág neki az életnek. Miért említek e kezdetkor félelmet is? Azért, mert a mértani haladvány módján megnőtt helyek számával nem járt együtt a feltételek javítása. S ezek sorában leginkább égető kérdés a diákság elszállásolása. Míg egyfelől a műszaki egyetemeken —az érdeklődés már- már katasztrofális zuhanása miatt — majdnem minden diák szálláshoz juthat, addig a tudományegyetemeken ez az arány Bukarestben például 52, Kolozsváron pedig ennél jóval alacsonyabb. A legégetőbb gond a ma sikerpályának minősülő közgazdasági egyetemeken mutatkozik, ahol — ugyancsak e két városnál maradva — ez a százalék 33, illetve 20 százalék körül mozog, minek következtében a diákok ezrei róják az utcákat lakásért. Kolozsváron a magyar egyházak, felekezeti nőszövetségek is besegítenek a keresésbe. Ez persze nem csupán szándék kérdése, hanem az igen borsos lakbéreké is, amelyek különösen a Caritas csodavárosában, Kolozsváron jelentenek csillagászati árakat. Félelem kérdése továbbá az is, hogy a Tanügymi- nisztérium korlátozni kívánja az ösztöndíjak számát, kimondva; csak a diákság 4 százaléka részesülhet ösztöndíjban, ismét bevezette a tanulmányi eredmények egybekapcsolását a szülők fizetésével. Lehangoló intézkedés azután, hogy az elmúlt két évben csakis az első kritérium volt a döntő, ami a diákságot jobb tanulásra serkentette. A rendelkezés 30 000 lejes bruttó jövedelemhatárt jelölt meg (a szülők fizetését elosztva a maguk és az eltartott családtagok számával), ami nevetségesen alacsony volt. Az utóbbi napokban ezt 50 000 lejre módosították, így az említett 4 százalék számottevően emelkedni fog, a diákság és a szülők örömére. Végezetül szóljunk a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Líceum idei eredményeiről az 1992193-as tanév végzettjei közül—nem végleges adatok szerint — 72-en jutottak be az ország különböző egyetemeire, 30-an pedig „posztliceális" iskolákba, ami 40 százalékos továbbtanulási arányt jelent, s ez igen jónak számít. Szatmárnémeti, 1993. október. Barokk tűkör a nyírbátori múzeumban látható kiállításon Balázs Attila FELVÉTELE Kína és a jazz Peking (MTI - Panoráma) — Néhány éve még elképzelhetetlen volt, de ma már nem ritkaság, hogy Kínában járva Duke Ellington vagy Charlie „Bird” Parker dallamai üssék meg az ember fülét. A maói korszakban lenézett, sőt tiltott műfaj idővel szalonképessé vált a kelet-ázsiai országban, amit mi sem bizonyít ékesebben, mint az a tény, hogy október 13-án kezdődik az első Pekingi Jazzfesztivál. Egyelőre alig tucatnyi együttes létezik a fővárosban, ám Peking máris a kínai jazz központjának számít, s tíz év leforgása alatt az ázsiai jazz fővárosa lehet — jósolja komoly arccal Liu Jüan szaxofonos, a műfaj 33 éves kínai úttörője. Ő maga nyolc évvel ezelőtt bolondult bele a „szinkópa-zenébe” (Kínában ez a jazz hivatalos elnevezése), ami kétségkívül kockázatos dolog volt. „A hivatalos körök akkoriban még dekadens, sőt pornográf művészetnek tekintették a jazzt, így egyetlen zenekar működését sem engedélyezték” — emlékezik vissza a „hőskorra” Liu. Párbeszéd a közművelődésről Baraksó Erzsébet Nyíregyháza (KM) — Ausztriában jártak nemrég az egyik nyíregyházi moderntánc együttes tagjai, ami után svéd meghívást kaptak. Feladataiknak szeretnének maximálisan eleget tenni, de a meghívó cégek általában kikötik, hogy a magyar csoport produkciója minden tekintetben profi legyen. Ami a táncok előadásának színvonalát illeti, azzal nincs gondjuk, dehát kellene egy kis pénz ruhára is, valahogy mégiscsak illene kinézniük. A közelmúltban hallhattuk a példát a művészeti együttesekre ma általánosságban jellemző problémáról azon a közművelődési fórumon, melyet a nyíregyházi városi művelődési központ vezetősége rendezett meg. Együtt gondolkodni Az önkormányzat képviselőit, a város kulturális életének intézményes irányítóit, valamint a népművelőket, a lakóterületi közösségi házak, s az azokban működő művészeti együttesek vezetőit hívták meg első alkalommal azért, hogy közösen, együtt gondolkodjanak és szóljanak arról, hogyan alakul a város kulturális élete a megváltozott társadalmi és politikai közegben. A szervezők eredeti szándéka — amint azt előzetesen elmondta Bradács Mária, a művelődési ház igazgatóhelyettese és Dede Zoltán, mozgásművészeti szakreferens — a párbeszéd kezdeményezése volt városunk kulturális életének hivatalos tisztségviselői, valamint azok között, akik a művelődés területére jószántukból, saját kedvtelésükre és szabad idejükben kerültek, s szükségét érzik annak, hogy velük „fentről” törődjenek. Többen mentünk el a fórumra azért, mert kíváncsian vártuk, vajon milyen kérdésköröket ölel majd fel az érdemi értekezés, sajnos azonban azt kellett tapasztalnunk, eljutott a kulturális szféra abba a korszakába, amikor — annak ellenére, hogy számos kiváló Pályaválasztás Budapest (MTI - KM) — Megjelent és Budapest, valamint a vidék nagyobb könyvesboltjaiban már kapható a Fővárosi Pályaválasztási Tanácsadó 1994 című kiadvány. A könyv kötetbe foglalja azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyek az általános iskola után továbbtanulásra készülők, valamint a gimnáziumban vagy más típusú középiskolában érettségiző és felsőoktatásra nem jelentkező, vagy oda kétes sikerrel pályázók számára szükségesek. Az 500 oldalas tájékoztató közli a nappali tagozatos, valamint a közép- és felsőfokú esti- és levelező képzési lehetőségeket, továbbá információt ad a tanfolyami oktatóhelyekről is. Ismerteti a könyv a felvételi vizsgakövetelményt, csakúgy mint a bejutáshoz támasztott egyéb követelményeket is. A kiadvány, amely a Fővárosi Pálya- választási Tanácsadó gondozásában jelent meg, 298 forintba kerül. Az első találkozó vitát hozott a művészegyüttesek megítéléséről és finanszírozásáról A Pro Archi koncertje koponya volt megtalálható abban a tárgyalóteremben, s szóba kerülhettek volna igen komoly tartalmi kérdések is — az est nagy részében a felszólalások zöme a pénz körül forgott. Pénz, pénz, pénz kellene azoknak az együtteseknek, amelyeknek tagjai elérve egy bizonyos nívót a kultúra valamelyik ágának művelésében, jogosan érzik úgy, hogy már nem magánügy tovább, milyen feltételek között működnek tovább, hanem — éppen az idézett példára hivatkozva — szerepléseik alkalmával a várost, sőt, olykor az országot is képviselik, sorsuk tehát közügy. A város kasszája Az előző rendszerben megszokott támogatási struktúra azonban nem működik, vagy csak nagyon kevés az együttesek között szétosztható ösz- szeg. Losonczy László, a humán (oktatási, kulturális terület is) iroda vezetője szerint az 1994-es év a város gazdálkodása szempontjából rosz- szabb lesz, mint amilyen az 1993-as volt. Már a legalapvetőbb ágazatban, az oktatási szférában is komoly nehézségeket jelent a központi támogatás mellé a ténylegesen szükséges összegeket előteremteni. Ezért döntöttek úgy az illetékesek, hogy a város kasz- szájából nem sok együttesnek adnak kis összegeket, hanem inkább csak néhány csoportnak juttatnak, de jelentősebb tételeket. így kapott a Nyírség táncegyüttes másfél milliót, a Cantemus kórus, valamint a Mandala Dalszínház fél- félmilliót, a Pro Archi zenekar negyedmilliót. Nagy vita alakult ki a néptáncmozgalom támogatásáról, nevezetesen arról, milyen alapon ítélik oda bármelyik együttesnek a városi polgárok pénzét, ha például a nagynevű, több évtizede eredményesen működő Szabolcs táncegyüttes táncosait a hivatalos szervek részéről senki meg nem látogatta. Feltették a kérdést, hogyan döntenek arról, hogy egy csoportot támogatnak-e, vagy sem, ha működésük körülményeiről, produkciójuk színvonaláról az illetékesek nem tájékozódtak, azt nem is ismerik? A hivatal képviselőinek el kellett ismerniük, hogy van egyfajta szubjektív értékítéletet, de amint ott elmondták, azt még a sportban sem lehet kiiktatni, holott az mérhető, valaki 2 métert ugrott-e, vagy 2,50-et. Csizma saját zsebből Elhangzott a vitában az is: meg kell barátkozniuk a művészeti csoportok tagjainak azzal a gondolattal, hogy aki például táncol, az maga veszi a ruháját, cipőjét, csizmáját. Nyugaton is ez a gyakorlat, illetve az egyesületbe tömörülés és finanszírozás. Normális álSzekeres Tibor felvétele lamban, rendes anyagi körülmények között élő polgárok részéről természetes az, hogy saját zsebükből is áldozzanak azért, ami szabad idejükben őket szórakoztatja. De hol vagyunk mi még ettől a kondíciótól? Mindenesetre két tanulságot vont le a krónikás az esten elhangzottakból. Az egyik: valóban elkerülhető, hogy a döntést hozókat szubjektivitással gyanúsítsák, ha valamennyi számításba jöhető együttesre tartósan figyelmet fordítanak, nem csak azokra, amelyek valamilyen oknál fogva éppen a fókuszban vannak. (Azt persze senki nem vitatja, hogy a Nyírség, a Cantemus, a Mandala és a Pro Achci megérdemelte a pénzt.) A másik: habár Dede Zoltán javaslatát szinte lesöpörték az asztalról, vele értek egyet abban, hogy érdemes tovább gondolkodni azon: lehetne Nyíregyháza kultúrájáért elnevezéssel alapítványt létesíteni, amire megszabott rendszerességgel lehessen pályázatot benyújtani, hogy a hivatalos helyeken folyamatosan tájékozódhassanak azoknak az együtteseknek a munkájáról, melynek tagjai úgy érzik, munkájukkal megszolgálták a közösség pénzét, a város támogatását. Megnyugtatásul szolgál viszont az, hogy ha volt is vita az első találkozón, a párbeszéd a város közművelődési életéről elkezdődött. Tapintható tárlat Óbudán Budapest (MTI - KM) — A vizuális felfedezés csodáját és örömét próbálja a tapintás által átélhetővé tenni az a tárlat, amely Budapesten a Kiscelli Múzeumban látható. A tapintható tárlat alcíme: politikus és poétikus portrék. A magyarországi viszonylatban még úttörőnek számító kezdeményezés immáron a második, kézzel is érinthető kiállítása az óbudai gyűjteménynek. A válogatásban helyet kaptak a magyar történelem híres személyiségeit, XIX. századi írókat és politikusokat, a XX. század jeles literátorait, illetőleg a Habsburg-ház legismertebb tagjait megörökítő szobrok és portrék. A megmintázottak között van Mátyás király, Zrínyi Miklós, Erzsébet királyné, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Ily- lyés Gyula. A művek készítői pedig Fadrusz János, Strobl Alajos, Izsó Miklós, Pátzay Pál, Mikus Sándor, Vilt Tibor, Csorba Géza. Soltész Albert: Gyümölcsszedők Zsák Zoltán REPRODUKCIÓJA
