Kelet-Magyarország, 1993. október (53. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-01 / 229. szám

" MA: / \ __________________) 8 oldalon L__-------:-----------------------:---------:— Az 1993/94-es hangversenyévad nyitókoncertje a Bujtosi Szabadidő Csarnokban Szekeres Tibor felvétele Beváltja a beváltó Most kell elkezdeni a munkát, ha jó minőségű dohányt szeretnénk Újdelhi Az indiai állami televízó legfrisebb híradásra hivat­kozó nyugati hírügynökségi jelentések szerint mintegy 10 ezer halottja és hasonló számú sebesültje van az In­dia nyugati részén csütör­tökre virradó éjszaka történt földrengésnek. Mahárástra szövetségi állam kormányá­nak egyik képviselője az AFP-nek úgy nyilatkozott, hogy eddig 3500 holttestet emeltek ki a romok alól, és feltehetően ugyanennyien vannak még az összedőlt épületek alatt. Moszkva AP-felvétel A Borisz Jelcin, orosz el­nök által menesztett orosz alelnök, Alexander Ruckoj, hátán Kalásnyikov géppisz­tollyal nyilatkozik újságí­róknak. Hírek szerint az orosz parlament épületében lévő képviselők készek tár­gyalni az épület elhagyásá­ról, melyet már több ezer fő­nyi katonaság vesz körül. Szarajevó Rasim Delic, a muzulmán többségű bosnyák hadsereg parancsnoka csütörtökön egyoldalú tűzszünetet hirde­tett a boszniai horvátokkal a köztársaság középső és déli részén. A fegyvemyugvás- nak helyi idő szerint déli 12 órakor kellett életbe lépnie a közép-boszniai harctereken és 18.00 órakor a déli része­ken. Delic csütörtöki sajtóér­tekezletén reményét fejezte ki, hogy a horvátok hason­lóképpen cselekszenek. Kijev Nem kizárt, hogy Borisz Jelcin példájára Leonyid Kravcsuk ukrán elnök is fel­oszlatja saját országa parla­mentjét, amennyiben a hon­atyák két hónapon belül nem képesek elfogadni az új vá­lasztójogi törvényt — jelen­tette csütörtökön jól tájéko­zott kijevi forrásokra hivat­kozva az UNIAN hírszol­gálat. Fogadós Göncz Árpád köztársasági elnök nagyra értékelte a máltai lovagrend tevékeny­ségét, amikor hivatalában fogadta Fra Andrew Ber- tie-t, a Szuverén Máltai Lo­vagrend 78. nagymesterét. MDF-lista Egyértelmű, hogy Antall József vezeti majd az MDF országos listáját, bár azt a párt valószínűleg csak janu­árban állítja össze. Ezt Le- zsák Sándor, az MDF ügy­vezető elnöke közölte sajtó- tájékoztatón, ahol ismertet­ték a pártelnök-miniszterel­nök politikai helyzetelem­zését, amelyet a szerdai párt­elnökségi ülésen tartott. Bértáblázat Az MSZP szerint fi jövő évi központi költségvetés­ben kell biztosítani a közal­kalmazotti bértáblázat be­vezetésének fedezetét. A szocialista párt a költségve­tési törvényjavaslatban mintegy 20-30 milliárd fo­rint átcsoportosítására lát lehetőséget, s ennek jelentős része erre a célra fordítható — hangsúlyozta Jánosi György alelnök. Energia mmm A parlament által már el­fogadott energiapolitika fi­gyelembevételével készült a villamos energiáról szóló törvényjavaslat. Célul tűzi ki a takarékoskodást a villa­mos energiával, de ugyan­akkor az egy főre jutó vil- lamosenergia-felhasználás növelését is. Vállalkozók Európát a kis- és közép- vállalkozók fogják társadal­milag és gazdaságilag eggyé kovácsolni — mondta Rét Giorgio, az EK 12 tagorszá­gának kis- és középvállal­kozóit tömörítő szövetség, az UEAPME elnöke Buda­pesten, az üzleti kapcsolatok építése Közép- és Kelet-Eu- rópában című konferencia megnyitásakor. Verseny mmm* Október 1-jétől megszű­nik a magyar exportőrök versenyhátránya az EFTA- országok piacain, miután életbe lép Magyarország és az Európai Szabadkereske­delmi Társulás öt tagországa között a szabadkereskedelmi megállapodás — mondta Major István a külgazdasági minisztérium helyettes ál­lamtitkára a sajtótájékoz­tatón. Nyíregyháza (KM) — Be­váltja fejlesztési ígéreteit a Nyidofer Rt. Ennek első jele­ként dohánytermesztői kö­rében elindította a jövő évet megalapozó és a termesztőit segítő támogatások sorát. — A jó minőségű dohány termelésének érdekében most kell elkezdeni amunkát — mondta Bittner Imre kereske­delmi igazgató lapunk kérdé­sére — mivel egy kiváló ter­mésnek az időben történő ve­Nyíregyháza (KM) — Az egyházak fontos feladatuknak tartják, hogy segítsenek az ele­sett, bajbajutott embereken. A hétvégén a Kék Kereszt elne­vezésű nemzetközi mozgalom tagjai szerveznek találkozót Nyíregyházán, a Metodista Imaházban. Az ös^-ejövetel fő témája az alkoholellenesség lesz. A résztvevők előadásokat Záhony (KM-Sz. J.) —Az év még hátralévő hónapjait a Szocialista Párt a társadalmi programalkotásnak szenteli — ezen elhatározás szellemében MSZP-napok kezdődtek teg­nap megyénkben. A két nap alatt harminc fórum kerül sor­ra — nagy részét a Baloldali Önkormányzati Közösséggel együtt szervezték. Kiemelkedett közülük mindjárt az első. Csütörtökön Záhonyban Horn Gyula párt­elnök a környező települések polgármestereivel, a vállalko­zók képviselőivel tanácsko­zott a különleges határmenti gazdasági övezet kialakításá­nak tennivalóiról, esélyeiről. A vitában részt vett Monori István ungvári főkonzul. Saj­nos, a meghívott orosz part­nerek az ismert események miatt nem tudtak eljönni, s az előzetes ígéretek szerint várt ukránok sem érkeztek meg. így a szakemberek a „másik Nyíregyháza (KM - NyZs) — A megépítésre váró M3-as autópálya Nyíregyháza-Pol­gár közötti nyomvonalának 10 kilométeres szakaszán kez­dődhetnek meg a jövő héttel az előzetes régészeti feltárás munkálatai. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet az Autópálya Igazga­tóság és a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága tartott szeptem­ber 30-án Nyíregyházán. A hazai útépítés történe­tének legnagyobb beruházását tés a záloga. A palántaágyak fertőtlenítésének ősszel van az ideje, ezért a Virginia típusú dohányra szerződő termelők­nek megelőlegezzük a talajfer­tőtlenítő szert, valamint a sá­torhoz szükséges fóliát. Mi­után nagy tételben szerezzük be, ezekhez az anyagokhoz ol­csóbban juthatnak a termelők, másrészt a cégünk magára vál­lalja a költségek háromnegyed részét. Ráadásul a maradék 25 százalékot sem kell most ki­hallhatnak az ital káros hatá­sáról, személyiségromboló voltáról. A rendezvény ven­dége lesz többek között Ba­logh Zoltán * 6 Református Isszákosfchentő Misszió orszá­gos vezetője. Várnak minden érdeklődőt, alkoholbeteget, hozzátartozót Nyíregyházán, a Színház u. 6. szám alatt. A kétnapos ta­lálkozó október 2-án, délelőtt A tanácskozás résztvevői oldal” nélkül voltak kényte­lenek szót váltani a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok ja­vításának lehetőségeiről. Este a pártelnök Kisvárdán lakossági fórumon válaszolt a belpolitikát, gazdaságpolitikát érintő kérdésekre. Vele párhu­zamosan az országos elnökség tagjai, ügyvivői, parlamenti frakciótagok megyénk külön­böző településein váltottak szót javarészt önkormányzati konkrét adatokkal jellemez­ték: mintegy 27 milliárd köb­méter föld megmozgatását kö­vetően 2400 hektáron 6 millió négyzetméter burkolat, továb­bá 200 műtárgy (közte két új Tisza-híd) készül el. A felme­rülő költségek elérik a 125 milliárd forintot. Az eseménynek otthont adó Jósa András Múzeumban a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium főtaná­csosa, Markotai Sándor el­mondta: a kivitelezés megkez­dése előtt a helyi szakemberek fizetniük, azt majd a jövő évi termés árából vonjuk le. A Nyidofer szakemberei az igények felmérését megkezd­ték, bízva abban, hogy a ter­melők élnek a lehetőséggel. Ugyanis azoknak, akik csak tavasszal végzik el a palánta­ágy fertőtlenítését, már csak 25 százalékot térít meg a vál­lalat. A támogatási rendszer többi elemét a novemberre elkészülő jövő évi szerződés­ben hozzák nyilvánosságra. 10 órakor kezdődik és a szom­bati program 18 órakor feje­ződik be. Vasárnap 9.15 óra­kor folytatják az alkoholiz­musról szóló vitát. A Kék Kereszt-találkozó október 3-án, 15 órakor feje­ződik be. A rendezvényről bővebb felvilágosítást Cser- nák István metodista lelkész ad a 318-935-ös telefonszá­mon. A legfrissebb Koncert­szezon Nyíregyháza (KM) — A Nemzeti Filharmónia bér­leti sorozatának nyitókon­certjével szeptember 30-án megkezdődött a hangver­senyévad Nyíregyházán. A Bujtosi Szabadidő Csar­nokban Händel nagyerejű művét, a Messiás című ora­tóriumot adta elő a Debre­ceni Szimfonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kó­rus neves szólisták közre­működésével. Ebben a so­rozatban további négy hangversenyt rendeznek. Folytatja a Nemzeti Fil­harmónia az ifjúsági bérleti sorozatokat is: a középis­kolások hangversenyévadja október 5-én kezdődik, az általános iskolásoké pedig október 18-án. Mindkét szériában a zeneirodalom alapműveivel találkozhat­nak a fiatalok népszerű is­meretterjesztő előadások keretében. Zárva volt a határ Nyírbátor (KM - K. É.) — Szeptember 28-án közel két óráig zárva volt a bereg- surányi magyar-ukrán ha­tár, s e tény különféle talál­gatásokra teremtett alapot. Az okokról a Nyírbátori Határőr Igazgatóságtól kap­tunk tájékoztatást, ahol kérdésünkre elmondták: az ukrán átkelőhely parancs­nokának a határzár okáról adott magyarázata szerint az Ungvári Áramszolgál­tató Vállalat lekapcsolta a villanyáramot. Márpedig az útlevélvizs­gálat egyik alapvető felté­tele a megfelelő világítás, aminek hiányában a határ­forgalom ellenőrzését az ukrán fél nem tudta meg­oldani. A kilépésre váró utasokat tájékoztatták a ki­alakult helyzetről, akik ezt megértéssel fogadták, és a közeli barabási, tiszabecsi határátkelőhelyek igény- bevételével folytatták útju­kat. 2. oldal Nincs „patent recept” msmmm 3. oldal Az igazak bűnhődése 10. oldal A szégyen szerdája Programalkotás az MSZP-ben Lakossági fórumokon találkoznak az emberekkel • Vita és párbeszéd Szekeres Tibor felvétele A régészeké a pálya és az agrárágazatot érintő témákról. Ma Horn Gyula szakszervezeti vezetőkkel tár­gyal, délután Csengerbe uta­zik, azután Vásárosnamény- ban tart lakossági fórumot. Vas tag h Pál Vásárosnamény- ban a falutörvényről tart elő­adást, majd Gál Zoltánnal együtt Nyíregyházán este 5 órakor a megyei könyvtárba várja azokat, akik egy kis MSZP-eszmecserére vágynak. által korábban felkutatott ré­gészeti lelőhelyek feltárását el kell végezni, mivel az M3-as autópálya építése során a tör­ténelmi emlékek jóvátehetet­len károkat szenvedhetnek. Az érintett négy megyében folyta­tott kutatásokra összesen 1,1 milliárd forintot különített el a kormány. Ebből a keretből megyénk területén gávai kultúra, római és Árpád-kori települések ma­radványainak feltárását kezd­hetik meg az elkövetkező na­pokban. Segít a Kék Kereszt L. évfolyam, 229. szám Ára: 15,40 forint 1993. október 1., péntek I

Next

/
Oldalképek
Tartalom