Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-25 / 224. szám
14 [ A %£kt-Ma#ifarmzáfl hétvégi meUékfete 1993. szeptember 25. Jubileumát ünnepli a felsőkereskedelmi Az egykori iskola épülete ma Harasztosi Pál felvétele Bodnár István csy Emil igazgató úr következetes, jó pedagógusnak bizonyult. Nevelési módszerei ma már némileg sajátosnak tűnnek, de igen célravezető- ek voltak. Ha például valamelyik diák elkésett az iskolából, annak egy héten át reggelente egy órával korábban kellett jelentkeznie. Nemigen lehetett elbliccelni a dolgozatírást sem, és ha valaki akár betegségére hivatkozva nem ment az iskolába dolgozatírás napján, az a következő héten az igazgatói szobában írta meg elmaradt dolgozatát. A vidéki, de bentlakó gyerekeknek egyébként hetente levelet kellett írniuk haza, amelyhez — ha szükséges volt — az igazgató úr is hozzáfűzött némi észrevételt a diákról. Margócsy Emil igen vigyázott arra, hogy az iskola ne váljon provinciálissá. Ezért a jobb tanulóit rendszeresen elküldte különböző tanulmányi versenyekre, nem egy ilyen versenyt ezek közül maga a felsőkereskedelmi szervezett. 1924-ben például kilenc középiskolával szellemi olimpiát rendeztek. Az intézményben egy időben a diákok például a „Hazának élünk” jelszóval köszöntek, amelyet a tanárok „Szívvel lélekkel” válasszal fogadtak. Támogatás a külföldi utakhoz Az igazgató nemcsak a diákoktól, hanem a tanároktól is sokat követelt. A szűkös anyagiakkal viszont úgy gazdálkodtak, hogy a tanárok minden évben pénzbeli támogatást kaptak külföldi útjukhoz. Bizonyára a kiváló pedagógiai munkának köszönhetően kapta meg Margócsy Emil ötvenéves korában a főigazgatói címet. Az iskola növekedése nagyban köszönhető Éber Antal volt országgyűlési képviselőnek, aki kijárta, hogy az iskola felvehesse a Széchenyi nevet. O festette meg egyébként az a Széche- nyi-képet is, amely a mostani iskola folyosóján található. Természetesen az iskola többi igazgatója, így Tárnái Kálmán és Merényi Oszkár is sokat tett az iskoláért, amelyik végül is nagy iskolává nőtt, és 75 éves lett. Nyíregyháza (KM) — Ezekben a hetekben, hónapokban ünnepel a Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközép- iskola. Az intézményt ugyanis 75 évvel ezelőtt alapították, igaz akkor még a Felsőkereskedelmi Iskola nevet viselte. Talán kevesen tudják, hogy Nyíregyházán már több mint száz éve, 1890 óta működik alsófokú kereskedelmi iskola. A Kereskedők és a Gazdák Köre viszont már a század elején, a tizes évek kezdetétől szeretett volna egy magasabb szintű kereskedelmi iskolát is, amelyet a városi polgárság is szükségesnek tartott. A várospolgárok kezdeményezték Olyannyira, hogy kétszáz polgár, és különböző intézmények anyagiakkal is támogatni kívánták az ügyet. A világháború kicsit visszavetette az iskola létesítését, de 1918-ban új lendületet vettek a szervezők, és még abban az évben meg is alapították a Felsőkereskedelmi Iskolát, az Eötvös és a Csillag utca sarkán lévő épületben. (Itt korábban városi hivatalok működtek, ma lakások találhatók benne). Az iskola igazgatója Margócsy Emil lett, aki addig a hasonló debreceni intézmény tanára volt. Az új iskola ambiciózus igazgatójára még bizonyára sokan emlékeznek, hisz ötven évig tanított, és 1954-ben ment nyugdíjba. Iskolaigazgatóként 1940-ig tevékenykedett, majd 1944- ben ismét ő szervezte újra az iskolát. Ne váljon provinciálissá Az igazgató fiával, Margócsy József nyugalmazott főiskolai főigazgatóval idéztük fel az intézmény régi életét, amelyet nem lehet összehasonlítani a mai nagy iskoláéval. A felsőkereskedelmiben — ahol a négy évfolyamon csak négy osztály volt — családias hangulatú volt az iskolai élet. MargóA közlekedés élő múzeuma Szánok, gyaloghintók és hintók mutatják az iparosodás előtti idők szárazföldi közlekedését Baltigh Frigyes Luzern — Svájc szívében, Luzern városközpontjától 2,5 kilométerre található Nyugat- Európa legnagyobb és legsokoldalúbb közlekedési múzeuma, a „Verkehrshaus”-ként emlegetett épületkomplexum, melyet 1959-ben nyitottak meg. Évente körülbelül hatszázezer látogató jön ide, hogy megtekintse a valamennyi (földi, vízi, légi és űr-) közlekedési eszköz fejlődését bemutató kiállítást, melyet részben makettekkel, fotókkal, filmekkel, részben eredetiben szemléltetnek. Fő támogatójuk a Svájc Közlekedési Háza elnevezésű egyesület. Ma ehhez több mint húszezer tag tartozik, közöttük hivatalok, vállalatok, iskolák és tanintézetek és sok magánember az országból és külföldről. Állami támogatás nélkül A múzeum nem kap rendszeres állami támogatást. A költségek 85 százalékát a belépőkből és mellékbevételekből fedezik, a maradék 15 százalékot pedig az egyesület és különböző adományok állják. A mellékbevételek egy része a négyszáz személy befogadására képes, konferenciák és ülések megrendezésére alkalmas terem bérleti díjaiból származik. A múzeumhoz tartozó Lon- gines Planetarium 300 személyes vetítőteremben a látogatók megcsodálhatják a világegyetem elbűvölő képét. A 150 projektorból álló berendezés a 18 méter széles kupolában mutatja be a naprendszer és a csillagvilág mozgását a múltban, jelenben és jövőben, az űrhajózás térélményeit, átélhetővé téve így a világűr messzeségét. Szintén a múzeumhoz tartozik az 1979-ben megnyitott Hans Emi-ház, mely a híres svájci művész munkásságának több mint 300 művéről ad áttekintést. A közlekedési ház a közlekedéstörténet értékes tanúit akarja megőrizni és azokat mint kultúrtörténeti dokumentumokat a nyilvánosság számára elérhetővé tenni. A 12 épületre osztott inRégi mozdonyok a vasúti kiállításon tézmény vasúti közlekedést áttekintő részlegében több mint ezer méter sínpályán közel 70 valamikor használt eredeti vagont, mozdonyt mutatnak be. Nagy vonzerőt jelentenek emellett a természethű modellek, terepasztalok és szimulátorok is. Szánok, repülők, űrhajózás A közúti közlekedés csarnokában 30 autó látható, közülük 12 a svájci autóipar kezdetéből származik. Szánok, gyaloghintók és hintók mutatják az iparosodás előtti idők szárazföldi közlekedését. 50 kerékpár és motorkerékpár szemlélteti a kétkerekű útját a kezdetektől napjaink robogóikig. A légi közlekedés részlege 30-40 eredeti repülőgépet mutat az első svájci kétfedelű gépektől a Swissair DC-3-án át a leggyorsabb utasszállító repülőgépig, a CV-990 Coro- nadoig. Sok modell és dioráma közvetít kitűnő áttekintést a repülés valamennyi területéről. Az ellenőrzőtorony- másolat valósághű légiforgalom-irányító radarkonzollal, kommunikációs műszerekkel nyújt bepillantást a modem repülésbiztosításba, szinte élővé varázsolva így a múzeumnak ezt a kiállítását is. Az űrhajózásról szóló rész az ember térhódítását mutatja be a világűrben. Az eredeti kiállítási tárgyak közül a Mer- cury-öntvény, Edgar Mitchell holdruhája, valamint egy darab holdkőzet említésre méltó. A fő vonzerőt az űrhajózás mérföldköveit a legújabb fejlesztésekig bemutató Cosmo- rama az űrhajózás története c. program szolgáltatja. A vízi közlekedés részlege a hatalmas kiállítási tárgyakkal, a modellekkel és videofilmekkel sokrétű, változatos áttekintést nyújt a svájci tavakon, folyókon, valamint a világtengereken folytatott vízi közlekedés fejlődéséről és jelentőségéről. A függővasút történetét bemutató kiállításon kabinok — ezen belül a Wetterhom-fel- vonó, mint Svájc első függő- vasútja —, és modellek mutatják be ennek a Svájcra különösen jellemző közlekedési A SZERZŐ FELVÉTELE eszköznek a fejlődését és különböző rendszereit. Az idegenforgalom jelentősége A turistakiállítás éppen olyan behatóan, mint humorosan mutatja be az ország szépségeit, valamint az idegenforgalom népgazdasági jelentőségét. Svájc egyediségének megláttatását a Swissorama is segíti, mely szokatlan perspektívában ábrázolja a sokrétű vidéket. Az ember kommunikációs kapcsolatát, hogy mi minden rejlik a kommunikáció mögött, játékok és modellek magyarázzák az utolsó csarnokban. A látogatók filmvetítések segítségével pillanthatnak a svájci Posta- és Távközlőművek kulisszái mögé, sőt valódi televízióstúdióban rendezhetnek is. A kommunikáció központi jelentőségét történelmi visszapillantás tudatosítja. A múzeum udvarán minivasút, közlekedéssel kapcsolatos játékok, illetve a közelben éttermek várják a nézelődésben elfáradt látogatókat. A z ötvenes évek elején történt. Ekkor már nem illett szegénynek lenni. Mi mégis azok voltunk. Apám, mivel vasutas volt, nem kapott egy öl földet sem. Nem lehetett más választása, mint részes művelést vállalni. Azért is örült a „térközőrségnek”, mert a tizenkettő-huszonné- gyes szolgálat szabad idejében túrhatta a Gyuri bácsi földjét, arathatta búzáját. Furcsa világ volt ez. Az akkor nyiladozó értelmemmel még nem értettem a dolgokat, csak azon csodálkoztam, a mi kis alacsony, nádfedeles házunkban miért hangzik el oly sokszor a nincs. Apám és anyám félárva gyerekként ették a nélkülözés kenyerét. Hozományként jó tanácsokat és néhány párnát kaptak. Üres zsebbel indultak az életnek, de összetartotta őket a szeretet és a megértés. Nagy döntés volt az anyámé, hisz neki is menni kellett volna Szlovákiába, ő mégis maradt! Telt-múlt az idő, a nagymamától örökölt kis ház egyre takarosabb lett. a kenyér is mindig jobban sikerült anyámnak, s mikor a gólya engem is elhozott, egyre vidámabb lett a környék. Csak aztán a történelem, mint any- nyiszor, ismét közbeszólt, a mindenkit sújtó beadások a mi ládánkat is kiürítették. Ótéves lehettem, amikor a beadások miatt összeírok járták végig a tanya házait. Hozzánk is bekopogott egy férfi. Hatalmas paksamétát vett elő, és záporozni kezdtek a kérdések. Apám ott könyökölt az összeíróval szemben, az évtizedeket megélt öreg asztal talán még soha sem viselt ilyen súlyt. A jövő féltése, az aggodalom nehezedett mázsaként a lapjára. Apám arcán fájdalom és bizonytalanság látszott. Anyám egy kis széken ült a berakott spór előtt, időnként tengericsutkát tett a tűzre. En a várépítést félbehagyva figyeltem az idegent. A termények, a búza, a kukorica, a krumpli, ezeket a felsorolásokat nem is nagyon értettem, csak mikor a háziállatokról esett szó, kaptam fel a fejem. Láttam, a kérdés után apám sokáig gondolkodik. S arra, hogy hány disznónk van, alig hallhatóan préseli ki a száján: egy malacka. Meglepett a válasz. Talán elfeledkezett, hogy két süldőcske röfög az ólban. Egyet, amit vettünk, egyet meg kaptunk, mert sokat fialt a gazda kocája és mi szoptattuk, cumiztattuk. Éreztem, segíteni kell. — Édesapám, a kis tarkáról elfeledkezett? — kérdezem. majd a válaszra sem várva, az emberhez fordulva: — Kettő van nekünk/ — vágtam ki az igazságot. Újra arra gondoltam, biztosan hirtelen kiment apám fejéből a másik, az eszembe sem jutott, hogy direkt mondott egyet. Az összeíró felfigyelt a gyerekszóra. — Tényleg két disznójuk van? — nézett hol én rám, hogy az apámra, akinek zavarodottsága leírhatatlan volt. — Igen — dadogta, egy sóhaj kíséretében. — El is felejtkeztem a szopósról, de az nemcsak a miénk... — Kereste a szavakat. Érezte, bármit mond az úgyis hazugságnak tűnne. Rám nézett. Én büszkeségemben nem vettem észre tekintetében a riDankó Mihály Kecskénk is van, bácsi..
