Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
MA: / \ zßmw ml v _______________J 8 oldalon Bölcsiben: már megint nem tudok aiudni! Szekeres Tibor felvétele New York ? ; A volt Jugoszlávia területén állomásozó ENSZ-erők mandátumának újabb hat hónappal való meghosszabbítását javasolta jelentésében Butrosz Gáli, a világszervezet főtitkára. A dokumentum kitér arra, hogy a jelenleg a boszniai légtérben érvényes repülési tilalom kiterjeszthető Horvátországra is, ameny- nyiben az ott állomásozó kéksisakosok kereszttűz alá kerülnek. Bangkok Thaiföldön börtönbe zárták a 27 éves, angol nemzetiségű Sandra Gregoryt, mivel százötven gramm heroint találtak nála a bangkoki nemzetközi repülőtéren. Kijev Az ukrán parlament gyakorlatilag elvetette az Oroszország által erőltetett szláv gazdasági szövetség aláírását. A honatyák fele-fele arányban támogatták vagy ellenezték Ukrajna csatlakozását, így nem volt meg a szükséges többség. Megbízták azonban Leonyid Krav- csuk elnököt, hogy az általa kijelölt küldöttség a FÁK alapító okmányában szereplő és gazdasági együttműködésre vonatkozó elveket igyekezzen érvényesíteni. Tbiliszi mmmmmm Az abház szakadárok egy újabb TU-134 típusú polgári repülőgépet lőttek le helyi idő szerint csütörtök reggel Szuhumi repülőterén — közölte a grúz televízióban Se- vardnadze elnök szóvivője. Kerekasztal A tizenhárom magyarod szági nemzeti és etnikai kisebbség érdekeit képviselő kerekasztal üdvözli a nemzetiségi törvény megalkotását. Ez a törvény nemzetközi mércével mérve is előremutató. Általános rendelkezései megfelelnek az európai normáknak, elismeri a kisebbségek identitásához való jogát, a kulturális autonómia elvét. Sajnálatos azonban, hogy a kisebbségi ön- kormányzat csak a következő helyhatósági választások idején alakulhat meg, addig a kisebbségek nem gyakorolhatják az alkotmányban biztosított jogaikat — hangzott el a kerekasztal sajtótájékoztatóján. Tagság Magyarországnak és a Romániában élő kisebbségeknek egyaránt érdeke, hogy Bukarest mielőbb integrálódjék Európába, és ennek állomásaként az Európa Tanács teljes jogú tagja legyen, de úgy, hogy számon kérhető garanciákat vállalva teljesíti az ehhez szükséges feltételeket. Ebből az elvi álláspontból kiindulva fogalmazott meg ajánlásokat a román felvételt illetően az Országgyűlés Külügyi Bizottsága a strasbourgi magyar delegáció és a kormány számára. Törvény 'wmm A készülő honvédelmi törvény parlamenti vitájában az MSZP felvállalja és képviseli a Katonák Érdekvédelmi Szövetségének két javaslatát: e törvényben rögzítsék a sorkatonák alkotmányos jogait, illetve pontosabban szabályozzák az érdekvédelemmel kapcsolatos kérdéseket. Valuta Augusztus végéig 280 millió dollárt vásárolt a lakosság az éves 350 dolláros valutakerete terhére, és ez éppen kétszerese az elmúlt év hasonló időszakában igénybe vett dollárösszegnek — közölte a Magyar Nemzeti Bank. 2000-ben Sydney-ben Jubileum szoboravatással Nyíregyháza (KM - B. E.) — Diákok vetélkedőivel folytatódott szeptember 23- án a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szak- középiskolában az intézmény fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi esemény- sorozat, illetve tudományos előadások hangzottak el felkért vendégtanároktól. A díszünnepséget a városi művelődési központban tartották meg, ahol Hargitai István, az iskola igazgatója visszatekintett az elmúlt háromnegyed évszázad kiemelkedő eseményeire. Egyebek között az 1938-as névadó körülményeire, az 1952-től bekövetkezett változásokra, amikor a pénzügyi technikumi képzés megNyíregyháza (KM - B. E.) — Kimozdulhat a holtpontról a nyíregyházi zeneiskola ügye. Ugyanis kormánybizottsági döntés született arról, hogy a nyíregyházi önkor-’ mányzat a Bethlen Gábor utcai egyházi ingatlan visszaadása címén 120 millió forintot kap az államtól, s ahhoz hiteleket felvéve folytathatják a Kürt utcai iskola építését. Budapesten, a napokban megtartott egyeztető tárgyalások után erről tájékoztatta csütörtökön. Babka József, a zeneiskola igazgatója és Bartha László Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Ä foglalkoztatás és a területfejlesztés helyzetét és lehetőségeit vitatták meg tegnap a sóstói megyei oktatási központban szervezett szakmai tanácskozáson. Pető Sándor, a Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási programirodájának titkára a munkaerőpiacról és az eszközrendszerről tartott előadást. Ebből megtudtuk, sajnos a munkanélküliség terén még mindig igen előkelő helyen, Nógrád megye után a másodikak vagyunk. Nemada István, Szobrot avattak a névadó tiszteletére Szekeres Tibor felvétele kezdődött, illetve az intézmény országosan ismertté városi tanácsnok a sajtó képviselőit. Többek között elhangzott: az önkormányzat öt történelmi egyházzal állapodott meg ingatlanok visszaszolgáltatásáról, s eddig sikerült megegyezni az egyházak és a település érdekeit is figyelembe véve. A Bethlen utcai épületet, amelyben jelenleg a zeneiskola működik, 1995. december végén kell átadni a görög katolikus egyháznak. A jövő tavasszal folytathatják a zeneiskola építését, amelynek eddig egyötöd része készült el. Jelenleg a váaz Országos Foglalkoztatási Alap (OFA) kuratóriuma irodájának főmunkatársa az alapítványról és a pályázati lehetőségekről tartott tájékoztatót. Kovács István, a PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány igazgatója rövid tájékoztatását így sommázhatnánk: területfejlesztés = gazdaság- fejlesztés = vállalkozásfejlesztés. Ennek pedig szerves része a térségi fejlesztési társulások, irodák létrehozása. Érthetetlen egyes önkormányzatok elzárkózása, hiszen nem a PRIvált, majd szólt annak jelentőségéről, hogy az iskola részt vesz az Emberi erőforrások fejlesztése elnevezésű világbanki programban, melytől azt remélik: egy kissé sikerül elébe menniük a napirenden lévő változásoknak. Összegyűltek a jubileumra az alma mater egykori növendékei, akik kedves gesztusként ajánlották fel az iskolának az öregdiákok adományozta zászlót. A díszünnepség részeként az iskola jelenlégi és régi diákjai adtak jó hangulatú gálaműsort. Este az iskola előtt adták át Balogh Géza szobrászművész Széchenyi-mell- szobrát, melyet Szentkuthy Károly, a Széchenyi kör elnöke, a Győr-Sopron megyei közgyűlés alelnöke leplezett le. ros tíz pontjára kénytelenek szétosztani a zeneiskolai oktatásban részesülő ezer gyereket. Az új zeneiskola további építése attól függ, a képviselő- testület felvállalja-e a hitel felvételét. Amint arra a tanácsnok célzott, az volna a kívánatos, hogy igent mondjon a testület a zeneiskolára, részben azért, mert a megállapodás kötelez. Továbbá a központi támogatás felvétele után nem mondhatja ki azt a közgyűlés, hogy nem támogatja a kultúrát. MOM-ot támogatják, hanem fordítva. Ha a tavaly októberi körlevélre mozdultak volna, ma már meglenne a 15 kistérségi társulás, illetve iroda. Medgyesi József, a megyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, ha idejében, azaz az év végéig nem jönnek létre a társulások, a regionális fejlesztési tanács, nem áll fel az ügynökség, nem dolgozzák ki a fejlesztési projecteket, köny- nyen előfordulhat, hogy az erre a célra a Phare-prógram keretében rendelkezésre álló 5 millió ECU elúszik. A legfrissebb Időseknek Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Az idősek világnapja alkalmából október elsején nagyszabású rendezvénysorozatot tartanak Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A reggel 9 órai megnyitó után látványos kulturális műsor lesz, majd a résztvevők egészségügyi, szociális és nyugdíjbiztosítási ügyekben kérhetnek felvilágosítást. Természetesen az egész napos program ingyenes, csakúgy, mint a szervezők által felkínált szerény ebéd. Délután cigányzenekar. tánc és tombola nyújt szórakozást. Közlekedési akció Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Rendőrök részvételével újszerű közlekedési akciót tart a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szeptember 24-én. Fülöp János, a szervezet titkára elmondta: a szokásos feladatok — a gyorsan hajtók, az ittas járművezetők, a szabálytalanul előzők, a nem megfelelő úti okmányokkal, rossz műszaki állapotú járművel közlekedők kiszűrése — mellett valamennyi igazoltatott járművezetőnek fontos közlekedési tudnivalókat tartalmazó prospektust adnak ingyen. Újdonság az is, hogy a magyar gépkocsitulajdonosokat megkérik, az autójukról a külföldi felségjelzést távolítsák el, s helyette a forgalomellenőrzést végzők által szintén díjmentesen átnyújtott öntapadós „H”-be- tűt legyenek szívesek felragasztani. Benzinváros Igent mondani a zeneiskolára A tét nem kevesebb, mint ötmillió ECU E hét elején megkezdődött a mezőgazdasági gépek és traktorok vásárlási akciója. Már az első napon mintegy kétszáz érdeklődő jelent meg a nyíregyházi Velé- na Kft. üzletházában, ahol a pályázati anyagot, a banki hiteligénylést díjmentesen készítik el az igénylőknek. Naponta 15 pályázó anyagát állítják össze. A tervek szerint két bankkal kötött megállapodás értelmében 400 igénylőnek nyújtanak hitelt Elek Emil felvétele L. évfolyam, 223. szám Ara: 15,40 forint 1993. szeptember 24., péntek gazdájának. A szavazás eredményét Juan Antonio Samaranch olvasta fel, miután közép-európai idő szerint 20.27 órakor felnyitotta a döntést tartalmazó borítékot. Monte-Carlo (MTI) — A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Monte-Carlóban zajló 101. ülésén a tagok csütörtökön Sydney városát választották meg a 2000. évi nyári olimpiai játékok házi-