Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-20 / 219. szám

színes oldal 1993. szeptember 20., hétfő mm Kérdőjel Adómentes A mezőgazdasági termelői állami tá­mogatások szemé­lyi jövedelemadó mentesek-e és csak a me­gyeszékhelyen intézhetők? — kérdeztük dr. Szikora Jánost az APEH megyei igazgatóhelyettesét. — A vissza nem térítendő mezőgazdasági termelői tá­mogatások — mint például a juhtenyésztésre, aszály­kárra, vetésre, földhaszno­sításra igényelhetők — a mezőgazdasági termelés bevételének minősülnek és mint ilyenek, a kistermelők számára megállapított 750 ezer forint összárbevételig adómentesek. A támogatá­sokat a megyei igazgató­ságunkon lehet intézni, el­vileg személyesen. Ám két tanúval hitelesített megha­talmazással mást is meg lehet bízni az ügyintézéssel. Célszerű azonban, ha a helyi polgármesteri hivatal, vagy a szövetkezet gyűjti össze e megbízásokat és egyben hoz­zák be azokat adóigazgatási osztályunkra. Mik vannak...*■ Siratófalnál A jeruzsálemi Si­ratófalat látogatta meg szombaton a világkörüli turné­ján izraeli koncertre készü­lő Michael Jackson. A fal köveit azonban nem érint­hette meg, mert ebben meg­akadályozták az ott imád­kozó hívők — széksort tol­tak az útjába. A popsztár­nak nem ez az első meghiú­sult terve az országban: ere­detileg csütörtökön tartotta volna első koncertjét, de a vallási hatóságok ettől — tekintettel a zsidó újévre — eltanácsolták a szervezőket. Jackson vasárnap és kedden ad koncertet Tel-Avivban, az eladott jegyek alapján mindkét alkalommal ötven- ezres tömeg előtt. Svindli J—-T-1 Csalás, csaló trükk, szélhámos- l—LJ ság. Ma főleg kár­--------- tyacsalásra értjük; van is olyan játékfajta, a svindli, ahol a szabályok megengedik a hamis be­mondást. Krúdy ezt írta: Manapság már kiment a di­vatból a svindler szó, in­kább életművésznek mond­ják azokat, akik ésszel és kedéllyel... élik át életüket. Német szó (Schwindel), voltaképp szédülést jelent; magyar értelmi rokona a szédelgő. Meleg, őszi napra szá­míthatunk. Kezdetben bo­rús lesz az ég, de csapadék nem valószínű. A keleti, délkeleti szél megélénkül. A reggeli órákban 4-8, dél­után 17-28 fok között ala­kul a hőmérséklet. — Mire megindul a választás a hátad mögött lévő múltadat tisztára mossuk Ferter János rajza HÉTFŐ: — Földárverés Márokpapiban, Mezőladány- ban, Szamosangyaloson és Ti- szabezdéden. KEDD: — Tudományos konferencia a Nyírség mező- gazdasági fejlesztési lehető­ségeiről Nyíregyházán. Föld­árverés Anarcson, Nyírgelsén és Tunyogmatolcson. SZERDA: — Széchenyi Ist­ván szavalóverseny és iskola­történeti kiállítás a 75 éves nyíregyházi közgazdasági szakközépiskolában. — föld­árverés Kántorjánosiban, Nyírgelsén, Tunyogmatolcson és Vámosatyán. CSÜTÖRTÖK: — Széche- nyi-vetélkedő, tudományos előadások, díszünnepség és Széchenyi-szoboravatás a 75 éves nyíregyházi közgazdasá­gi szakközépiskolában — Földárverés Kántotjánosiban, Szabolcsbákán és Vasmegye- ren. PÉNTEK: Színházi nap, év­adnyitó gálaest Nyíregyházán. — Ülést tart a Megyei Munka­ügyi Tanács Mátészalkán. — Háromnapos országos dísz­madár-kiállítás kezdődik Nyíregyházán. — Földárverés Nábrádon, Nyírbogáton, Pusz­tadoboson és Szabolcsbákán. — Konferencia az agrárpiaci lehetőségekről Nyíregyházán. — A világbanki oktatási prog­ramban részt vevő közgazda- sági szakközépiskolák orszá­gos találkozója Nyíregyházán. — Átadják a tarpai közösségi földgázhálózatot. SZOMBAT: — A független kisgazdapárt politikai nagy­gyűlése Torgyán József, elnök részvételével Tunyogmatol­cson. — Premier a nyíregyházi színházban, műsoron Shakes­peare: Othelló című tragédiája. — Alapítványi bál, 50 éves érettségi találkozó a 75 éves nyíregyházi Széchenyi István Közgazdaságig Szakközépis­kolában. — Átadják a domb- rádi községi gázhálózatot. Dali filmje Madrid (MTI) — A 85 éves korában 1989-ben elhunyt Salvador Dali eddig ismeret­len rövidfilmjére bukkantak a világhírű spanyol festő hagya­tékában. Á húszperces film­ben, amely 1960-ban Cada- quesban készült Philippe Hals- man amerikai fotográfus köz­reműködésével, a szürrealista festő egyszerre rendező és fő­szereplő is. A most restaurált film amolyan „happening”, amelyben Dali festőkollégáin mulat. Többek közt alaposan kifigurázza a holland Piet Modriant, akit egész életén át nem szívlelt. A film egyes je­leneteihez a katalán kompo­nista, Leonard Balada szolgál zenei aláfestéssel. Balada New Yorkban élt. A filmet első íz­ben október 7-én mutatják be. Hoppá — Az üzenetrögzítő javítás alatt. Itt egy ember beszél. (Eric Bürgin) Arckép Sonkád (KM - NyZs) — Bár saját bevallása szerint for­dulatoktól mentes életében nagy tetteket nem vitt véghez, mégis minden tiszteletet meg­érdemel a hetvenhét éves Oláh József. 1916-ban született Kölesén, de két év elteltével a családdal elköltözött Sonkád­ra, s hűséges polgárként a mai napig is itt él. A hat elemi elvégzését kö­vetően szeretett volna tovább tanulni, de az akkori jegyző hazaküldte, mondván, kapás kézre nagyobb szükség van a földeken. így maradt meg napszámosnak, tavasztól őszig harmadában vállalt földműve­lést, a téli holtidőben pedig fa­vágással egészítette ki jöve­delmét. A háború idején két bátyja után ő is megkapta a behívót, Alagút Marseille alatt Párizs (MTI) — Kétszintes, kétszer két pályás közúti alagút köti össze szombattól a nagy földközi-tengeri kikötő, Marseille központja alatt a vá­rosba északról bevezető part­menti autópályát és a keletről, Toulon felől érkező pályát, de abba becsatlakozik egy har­madik gyorsforgalmi út is. Az átmenő forgalom eddig nagy torlódást okozott a centrum­ban, a járművek általában fél óra alatt jutottak el az egyik pályától a másikig. Most eh­hez mindössze három percre lesz szükségük, ennyi idő alatt tehetik meg a két és fél kilo­méteres utat, — feltéve, ha megfizetik az útivámot, amely személyautóknak tíz frank. Az alagút ugyanis koncesszióban, magánerőből épült, 1,2 milli­árd frankos beruházással, mindössze 33 hónap alatt. A beruházóknak megéri a nagy­szabású vállalkozás, mert har­minc évre kaptak koncessziót, s napi 35 ezer jármű áthaladá­sával számolnak. Keverékkutya-kiállítás Következő számunkban: Társuló települések tehetsége Kiadják a kokainkereskedőket Miami (MTI) —r A havan­nai hatóságok első ízben adtak ki az Egyesült Államoknak Kubába menekült kábítószer­kereskedőket, s ez új szakaszt nyithat a két ország közötti együttműködésben. Az ameri­kai hatóságoknak átadott, és már Miamiba szállított két ko­kainkereskedő egy hónappal ezelőtt menekült hajón a szi­getországba, s azóta letartózta­tásban voltak. Kuba a hajót már néhány héttel ezelőtt átad­ta az Egyesült Államoknak. A havannai hatóságok már ko­rábban is felajánlották több, Kubába menekült kábítószer­kereskedő kiadását, azonban George Bush akkori elnök el­utasította az ajánlatot, mivel még a látszatát is kerülte an­nak, hogy együttműködik a Castro-féle vezetéssel — em­lékeztetett az AP amerikai hírügynökség. ^ Ügyfélszolgálati ^ telefonszámunk: (42) 311-277 © Föld és folyó eltartottja Oláh József A szerző felvétele de szembetegsége miatt lesze­relték, elkerülte a világégés poklát. Szerencsés hazaérkezés után apja háromholdas birtokán dolgozott, majd a közösködés időszakában folytatta ugyan­ezt a termelőszövetkezetben. Volt béres, fogatos, termény­hordó, amolyan mindenes. A család fenntartásában sokat segített a hivatalos engedéllyel végzett halászás, a konyhára mindig jutott hús. A zsák­mányt soha nem adta el, a megmaradó felesleget isme­rősök között osztotta szét. Szép emlékei közé tartozik a téli lékhalászás, ami a hajtó­vadászathoz hasonlított leg­inkább. Keserű véleménye szerint a folyónak ma nincs igazi gaz­dája, nem ellenőrzik az orvha­lászokat, s a hal is összehason­líthatatlanul kevesebb a víz­ben. Talán ennek is köszönhe­tően már négy éve annak, hogy utoljára a parton volt. . . IX. 24.-X. 23. Lásson "A * A" hozzá, számolja fel ha- ■ttr w rágósait. Nem irtani kell őket, hanem megbékíteni. Ez nem is olyan nehéz, mint gondolja. Egy­két pohár közösen elfogyasztott ital meg fogja tenni a magáét. X. 24.-XI. 22. Szomorú világban, közegben a ""C jókedv sértő is lehet. Gondoljon erre, illetve másokra, amikor féktelen jókedvének nem tud határt szabni. XI. 23.-XÜ. 21. A rend- A, nek, nyugalomnak az a legnagyobb baja, hogy nem tartós. Az Öné most borul. Meghosszabbítani nem tudja, tegye minél fájdalommentesebbé. _ XD. 22.-I. 20. Ma, sok tmmf mindennel megkísértik, rui még alantas, Önhöz nem méltó feladatokkal, ajánlatokkal is. Ne vállaljon olyat, ami nincs ked­vére. Az anyagiak mellett figyeljen az erkölcsiekre is. Horoszkóp mmamm m. 21.-IV. 20. A nélkü- lözhetetlenség érzése CT v nem jó ajánlólevél. Ve­gye tekintetbe, hogy csaknem min­denki ezt gondolja magáról. Nél­külözhetetlen emberből tehát tizen­kettő egy tucat. IV. 21.-V. 20. Az elmú- QjMp lás hangulata most na- gyón sok embert meg­érint. A bikák ezt könnyebben át­vészelhetik, ha egy kis kockázatot is vállalnak. I. 21.-II. 20. A Szeren- csejáték Rt. most szelvé- OryR nyékét vetetne önnel. Mindegy milyet, csak nyerni lehes­sen velük. Önt most a vakszerencse kerülgeti, nem tehet róla. V. 21.-VI. 21. Ma ne vár- Jk/jk ja tétlenül a dolgok A A bekövetkezését. Nem tudja ugyan pontosan mi fenyegeti, de fenyegeti, s minden elhárító tö­rekvés jól jön. Ha ezt teszi, előnyére is változtathatja a hátrányt. Vm. 24.-IX. 23. Ön egy kis képmutatásért nem jC megy a szomszédba. De szabadságra se menjen, mert erején felül kell képet mutogatnia, s ezt hamar meg fogja unni. Kedélyrom­boló időszak vár önre. II. 21 ,-m. 20. Siker utáni fáradtság, vesz erőt han- gulatán, pedig nincs oka így érezni. Legfeljebb annak örül­het, hogy nem sodorták el az ese­mények. A TISZA Tiszabecsnél -78 cm, apad, 20%, 12,2 fok. Vásárosnaménynál 44 cm, árad, 24%, 13,4 fok. Záhonynál -42 cm, árad, 26%, 14,8 fok. Dombrádnál 140 cm. apad, 32%, nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 12 cm, apad, 11%, 14,4 fok. A TÚR Garbóknál -15 cm, árad. 16%, 14,5 fok. A KRASZNA Áger­dőnél 118 cm, árad, 21%, 13,4 fok. Megér egy mosolyt — Permetezett ez az alma? A beteg férjem­nek lesz. — Még mi nem kéne harminc forintért! Mérget vegyen a pati­kába! Hírügyeletes: BODNÁR ISTVÁN 0(42)311-277 8 ' Kelet-Magyarország MA A német Fridrich (magyarul: Frigyes) férfinév újlatin Fridrri- ---------------- cus válto­FRIDERIKA zatának---------------- nőiesítése. Becézése: Derri, Frici, Frida, Fridácska, Fridi, Friduci, Fridus. További névnapok: Csendike, Euszták, Fausztina, Filippa, Fri­da, Zsuzsanna. A görög katolikus naptárban ma Euszták vértanú és társainak a napja áll. Az ortodox naptár Szt. Evsztáthi- osz nagyvértanú napjá­ról emlékeszik meg. Szent Eusztátot, fele­ségét és két fiát Hadri­anus császár parancsára vetették vadállatok elé keresztény hitük miatt. Miután azonban azok bántatlanul hagyták a családot, egy ércbika belsejébe zárták, s azt izzítva kínozták halálra őket. 130 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg az egyik Grimm fivér,--------- Jakob Grimm, 1863 német író, iro- dalomtörténész és nyelvész. Wilhelm testvérével együtt a modem német filoló­giai kutatások megte­remtője. Közösen ki­adott világirodalmi je­lentőségű népmese­gyűjteményükkel isko­lát teremtettek. Érde­kes, hogy 1954 óta az UNICEF kezdeménye­zésére ez a nap a „Gye- tnekek Világnapja” is. Nem véletlen a dátum sem, hiszen másnap, október 4-én lesz az állatok világnapja, s ezt méltóképpen meg kell ünne­pelni. Nyíregyháza (KM) — Is­mét lesz keverékkutya-kiállí­tás és -szépségverseny Nyír­egyházán: október 3-án, vasár­nap a sóstói vadasparkban. VI. 22.-VQ. 22. A harsányság nem az őszin- wc teség jele. Aki kiabál, az valamit takargat, vagy el akar tus­solni. Ezt sokan tudják, mégis ehhez a megoldáshoz folyamodnak. Ön most ne tegye. VB. 23.-Vm. 23. Az (Ggűf utóbbi időben valahogy íT*TV megoldotta gondjait, fel­adatait. Most nem fog sikerülni, csak segítséggel. A segítség viszont ott van Ön mellett egy karnyújtás­nyira. Forduljon hozzá bizalommal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom