Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-02 / 204. szám
HAZAI HOL-MI Kelet-Magyarország 5 1993. szeptember 2., csütörtök Optimista vállalkozó Baktán A bürokráciával hadakozni igen nehéz, vallja a fiatalember aki már fejleszt is Kislányával a pihenés ritka perceiben A SZERZŐ FELVÉTELE Baktalórántháza (O. K.) — Volt egyszer, hol nem volt, egy budapesti fiatalember, aki megyénkben töltötte sorkatonai szolgálatát, megismerkedett egy baktalórántházi lánynyal. Az ismeretségből szerelem, a szerelemből pedig házasság lett. A fiatal pár Baktalóránthá- zán telepedett le, s Székely Attila, azaz az ifjú férj, sok mindennel megpróbálkozott, hogy a kis családnak anyagi biztonságot teremtsen. Két évvel ezelőtt aztán nekivágott a nagyvilágnak. Azzal a határozott céllal vállalt munkát Tengiz- ben, hogy összegyűjtsön némi indulótőkét egy jövendőbeli vállalkozáshoz. Néhány hónappal ezelőtt tért haza, és azonnal munkához is látott. Vásárolt egy kisteherautót, kiváltotta a vállalkozói engedélyt, és ma már naponta feltűnik a baktalórántházi piacon, zöldséggel és gyümölccsel kereskedik. Persze, korántsem ment minden olyan egyszerűen, ahogy azt a fentiek alapján hihetnénk. — Eddig a bürokrácia okozta nekem a legtöbb gondot — vallja a fiatal vállalkozó. — Minden engedélyért, pecsétért máshová kell menni, nem értem, mért nem lehet ezeket egy helyen beszerezni. Mint elmondja, a jelenlegi árak is elég riasztóak a kezdő vállalkozó számára. Egy hitelesített belker mérleg csaknem 40 ezer forintba kerül, ami bizony, nagy pénz annak, akinek még nem is volt bevétele. Különösen, — ha, mint ő is — egyetlen fillér hitel nélkül vágnak bele. Jó lenne persze, az is, ha szerveznének a környéken egy vállalkozói tanfolyamot, mert hiába tud valaki kereskedni, az adózási tudnivalók, a jogi szabályozás ismeretének hiánya sok bosz- szúságot okoz. Ennek ellenére Székely Attila nem bánta meg, hogy belevágott, és bízik a jövőben is. Úgy tervezi, hogy mire eljön a tél, zöldségesboltot nyit Nyíregyházán. Egyre inkább beletanul a szakmába, kialakultak a kapcsolatai, az áru többségét ma már a környéken vásárolja fel. Az első tanulságokat levonva rájött arra, hogy hitelfelvétel nélkül kevesebbet kockáztat ugyan, de kisebb befektetésnél a haszon is kisebb. Mint mondja, ma már nemcsak a család megélhetését akarja biztosítani, hanem bizonyítani is szeretne a kétkedőknek. Bizonyítani, hogy, minden ellenkező híresztelés ellenére, kemény, becsületes munkával igenis lehet boldogulni. Amerikai bombázók Nyíregyháza felett (3.) Elkerülhetők lettek volna a polgári veszteségek • Lett volna még egy bombázás Jánkfalvi Zoltán Nyíregyháza — A bombázás után a város rendőrkapitánya — Rácz magyar királyi rendőrtanácsos — egyben légoltalmi parancsnok azonnal megkezdte a károk felmérését. Összesítő jelentését 1944. szeptember 9-én juttatta el a Belügyminisztériumba. Mivel ez a jelentés fennmaradt, ebből tudjuk, hogy a dohánybeváltóban 16 nagy raktár teljesen leégett, és odaveszett 25 000 kg dohány, az állomás sínhálózatában és épületeiben 80 százalékos kár keletkezett. A tűznek esett áldozatul egy tartálykocsi benzin, két vagon tűzifa, egy vagon faszén. (Érdekes, hogy a szinte teljesen elpusztult állomáson mindösz- sze négy vagon semmisült meg. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a nagy nyári légitámadások után — pl. Szolnokon 1200 vagon égett el egyetlen délelőtt — a bombázások előtt a szerelvényeket a vasútállomás előtti és utáni nyílt pályára vontatták ki. így sikerült jelentős számú szállítóeszközt megmenteniük.) A Huszár laktanyában a tűz martaléka lett 2 kazal széna és egy kazal szalma. A támadás után azonnal megkezdték a fel nem robbant bombák felderítését és összeszedését. 15 db- ot találtak: négyet az állomáson, ötöt a Huszár laktanyában, kettőt a Bethlen utca végén, kettőt a Toldi utca végén, az Érpatak hídjánál, kettőt a Lehel utca közepén. Ezeket a robbanószerkezeteket a mai Petőfi-park fái alá gyűjtötték össze. Egy tűzszerész főhadnagy hatástalanította őket, tőle tudjuk, hogy ezek GP 500 LB típusú, 210 kg-os amerikai romboló bombák voltak. Ekkor derült ki, hogy a második hullám által ledobott bombák, — amelyek elpusztították a vasútállomást és a dohánybeváltót — nem nehéz romboló bombák voltak. A nagyobb pusztítás elérése érdekében több darabot láncoltak össze, így azok kb. 2 négyzetméteres területre csapódtak be, és így háromszor-négyszer nagyobb krátert vágtak a földbe. Ezért nézték őket nehéz romboló bombáknak. A lakosság és a mentőosztagok azonnal megkezdték a romok eltakarítását, és így több óvóhelyről sikerült a bennük menedéket keresőket élve kimenteni. Két óvóhelyen azonban — amelyek az Ujfalussy féle cukorgyár és a Huszár laktanya területén voltak, a szabadban kezdetleges ún. árokóvóhelyek — harminc ember lelte halálát. A támadásnak összesen 80 halottja volt. 37 férfi, 29 nő és 14 gyermek esett áldozatul a bombázásnak. Súlyosan szenvedett 28 férfi, 19 nő, 16 gyermek. A halálesetek 90 százaléka óvóhely nélküli vagy kezdetleges, egyszerű pinceóvóhelyeket ért telitalálalatok következtében álltak elő. Ez is azt bizonyítja, ha a város vezetői több pénzt fordítottak volna vasbeton óvóhelyek építésére, elkerülhető lett volna a polgári lakosság eme nagy vesztesége. Számos jelentés a későbbiekben 126 halottról beszél. Ez a plusz negyvenhat fő lehet katonai veszteség, mivel ezeket a titoktartás miatt nem vehették be a jelentésekbe. De az is elképzelhető, hogy az akkori szegényes kórházi feltételek mellett több sebesült később elhalálozott. Megtörtént a megrongált épületek számbavétele is. Teljesen leégett 3 emeletes épület, könnyebben rongálódott 186 földszintes és 1 emeletes épület. (Ekkor pusztult el az állomás előtti téren álló Szabolcs Szálló is.) Súlyos károkat szenvedtek az állomással szemben lévő Lehel, Damjanich, Vécsey, Arany János és az ezeket keresztező Árpád, Toldi és Deák Ferenc utcák lakóházai. Hajléktalanná vált 262 család, mintegy 1022 fővel. Azonnal megindult a rászorulóknak a lakáskiutalás, este pedig már meleg étkezésben részesültek a kibombázot- tak. A Vöröskereszt női gárdája főzött kb. 2500 fő részére, ugyanis itt kaptak ellátást a mentésben résztvevők is. A hosszabb gondozásra szorulók számát 600-ra becsülték. A támadás által okozott anyagi kárt 74 és fél millió pengőre becsülték, ebből a közvagyonból mintegy 60 millió, a magánvagyont 14 millió pengő kár érte. Ezzel a támadással Nyíregyházát is véres valósággal elérte a háború. A pusztulás képei megelevenedtek az újságok írásaiból és rémülettel töltötték el a város lakóit. Az amerikai támadási tervekben még szerepelt egy bombázás 1944 október 17-re, de erre már nem került sor. A felderítőgépek felvételeiből ugyanis kiderült, hogy a nyíregyházi pályaudvaron már nincs mit elpusztítani, az ugyanis a földdel lett egyenlő. De az is elképzelhető, hogy a Szovjet Hadsereg gyors előrenyomulása miatt a közelben folyó szovjet hadműveletek tették feleslegessé a bombázás végrehajtását. (Vége) A gépmadár ezúttal a földön Illusztráció egy nyugati lapból Jegyzet Népszerűtlen frigy Tóth Kornélia A sszony, asszony, az akarok lenni — énekelték mély átéléssel az ifjú menyecskék nem is olyan régen. De úgy látszik, változnak az idők, mind kevesebb honfitársunk választja az együttélésnek a törvény erejével és pecsétjével szentesített formáját. Nemcsak az első igen kimondását halasztják későbbre, hanem az újraházasodási kedv is apad. Mi lehet a magyarázata, hogy az emberi együttélésnek évszázadok óta elismert és elfogadott legideálisabb formája időről időre válságba jut? A szociológusok intenzíven keresik rá a választ, egyetértésre nehéz jutni. Egyesek hajlanak arra a véleményre, hogy a család, mint gazdasági egység már nem tölti be azt a szerepet, mint korábban. Igaz az is, hogy a nők tömeges munkába állása szétfeszítette a családon belüli hagyományos kereteket. De azt sem szabad elhallgatni, hogy türelmetlenebbek vagyunk egymáshoz, a hajszolt életmód kapkodásra sarkall. A családtagok egymás iránt táplált érzései nem mentesek a dühtől, az ingerültségtől, a másik lekicsinylésétől, ami tön’énysze- rűen vezet a véres tragédiákig. S akkor még nem szóltunk a lelkünket mérgező, a küszöbön innen maradó gyűlölködésről. Az élet rögös útjain Szabó Anna Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM — HZs) — A sors nem fogadta kegyeibe Szabó Annát, a tanárképző főiskola másodéves matematika-testnevelés szakos hallgatóját. Ahogy átlépte az általános iskola kapuit, elváltak a szülei, ő édesanyjával maradt, bátyja az édesapjával még a városból is elköltözött. Csendben, de boldogan élték a csonka családok életét. A gimnázium második osztályába járt, mikor elvesztette édesanyját. Egyedül maradt. Amíg élt a mama, a tanárok meg voltak elégedve tanulmányi előmenetelével, a jók közé sorolták, ám halála után nem sokat foglalkozott a tanulással, nem tanult, céltalanná vált, az élet sodorta magával. Édesapja szerette volna, ha hozzájuk költözik Debrecenbe, de az új családot, a féltestvért és a pótmamát csak két napig bírta Ancsa. Édesanyja testvéréhez költözött, aki egy agyvérzést követően félig béna maradt. Ám rövid idő után úgy gondolta, inkább megpróbálja egyedül. Akkor éppencsak betöltötte a tizenhat évet. Társai még élték a maguk tinédzser életét, mikor neki már magának kellett gondoskodnia a létfenntartásról, sőt még a lakásfenntartásról is. Visszaköltözött édesanyja lakásába és az árvasági nyugdíjból élt szerényen. Egy-egy alkalommal a Családsegítő Központtól és a Vasvári Pál Gimnáziumtól kapott rendkívüli segélyt. Ám mikor nem sikerült a felvételije a Tanárképző Főiskolára, megszűnt az árvaellátása is. Nem adta fel továbbtanulási elképzeléseit. Másodszorra sikeres felvételit tett a Tanárképző Főiskolán, nem kellett lemondania arról az álmáról, hogy felsőfokú iskolát végezzen. Ismét részesül árvaellátásban, kap szociális segélyt és tanulmányi ösztöndíjban is részesül. Büszkén mondja, hogy sikerült hitelmentesítenie a lakást és a hagyatéki illetéket is kifizette. Akik nem ismerik, milyen hányatott életet élt eddig, nem is sejthetik múltját, mert a külső szemlélő nem veheti észre rajta. Azonban, ha egy kicsit rosszabb napja van, nagyon nekikeseredik, hogy ő 20 évesen már több rosszat kapott eddig, mint más egész életében. Sajnálja, hogy igazán nem lehetett gyerek, és nem élhetett úgy, mint a vele egykorúak. Ritkán jár el szórakozni, inkább otthon ül magányosan. A sportpályán találta meg azt a közösséget, akikhez tartozhatott, akik valóban érdeklődtek, hogy mi van vele, milyen problémái vannak. Itt találkozott egy olyan emberrel, aki jóban-rosszban segíti, és talán a napjain is könnyít. Azóta érzi, hogy törődik vele valaki, és a legfontosabb, hogy már nem magányos. Bár továbbra is pesszimistán tekint a világra, nem fűz nagy reményeket jövőjéhez. Nincsenek nagy álmai, szeretne egy társat, egy boldog családot, akikkel nyugodtan, békében élhetne, és reménykedik abban, hogy talán számára is eljön egy szebb jövő.
