Kelet-Magyarország, 1993. szeptember (53. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-11 / 212. szám
. . — - ............................ ............. - — —————- ,, * * m « O 1993. szeptember 11., szombat .. HATTER Kelet-Magyarorszag 3 Uram, falu ez, nem tanya! Szó sincs elöregedésről, állandóan fejlődnek, bővülnek, amit a gáz bevezetése is bizonyít íme, a tanya — mutatja Újvári Bertalan A szerző felvétele Balogh Géza Vaja, Rákóczi-tanya (KM) — Az újságolvasók zöme Rákóczi-tanyáról talán azt sem igen tudja, merre is keresse a térképen. Pedig nem akármilyen tanyáról van szó. Két, szabályos utcájában több mint háromszázan élnek, vagyis, Szatmárban, Beregben egy takaros falunak is elmenne. Egészen a legutóbbi időkig csak földúton lehetett megközelíteni, vagy pedig vasúton. Mert ha a busz nem is tudott ide bejönni, azért vasúti megállója volt mindig. Ma persze már betonútja is van. Munka és segély Előbb a közelben haladó negyvenegyessel kötötték össze, most nemrég pedig a székhelyközséggel. A fejlődésnek azonban nem csak ez a jele. Egy beszélgető, boltba sétáló asszonycsoport tagjai szabályosan megsértődnek, amikor dicsérni kezdem előttük a település rendezettségét: — Mit gondolt maga? Azt, hogy valami elmaradott, sötét tanyán élünk mi...? Van itt kérem víz, gáz, crossbartelefon is. Akár New Yorkba is telefonálhatunk. Uram, falu ez, nem tanya! E büszkén lokálpatrióta asz- szonyok arca azonban, mikor a mára terelődik a szó, bizony elkomorodik. A munkanélküliség itt is természetesen az egyik legnagyobb gond. — Én nem tudom milyen világ van most — legyint özv. Mártha Miklósné. — Én már éltem Horthy alatt is, Kádár alatt is, de munkája mindig volt a legelesettebbeknek is. Most pedig még az sem talál, aki szeretne dolgozni, aki nem elégszik meg a segéllyel. A szabolcsi tanyák, szatmári kisfalvak általános jellemzője a rohamos elöregedés. Itt szó sincs ilyesmiről, ha el nem bontott ác volna a régi kastélyt, akár általános iskolát is lehetne indítani. Ma a gyermekeket, az iskolásokat, óvodásokat autóbusz viszi be a faluba, s ezt óriási eredménynek tartják a szülők. Korábban a vajai tanyai kollégium lakói voltak a cseppségek, nemrég azonban fellázadtak a szülők. Elegük lett abból, hogy csak hétvégeken lássák a gyermekeiket. — Volt itt nálunk általános iskola is, a hatvanas, hetvenes évek fordulóján számolták fel — veszi át a szó Madzin Sán- dorné, aki húsz éve hagyta el a tanyát, s költözött Nyíregyházára, öt éve pedig vissza. — Boltvezető voltam több üzletben is, aztán úgy gondoltuk, itthon jobban fogunk boldogulni. Vettünk egy kis házat, s állattenyésztésbe fogtunk. Sajnos nem sikerült, a férjem ötezer forintos segélyéből vagyunk kénytelenek élni. Nem lett pesti Sokan mások is panaszkodnak a pénztelenség miatt a településen, pedig a tanya képe nem ezt sugallja. Rengeteg az új ház, s alig van olyan család, aki kimaradt volna a gázprogramból. Igaz, tekintélyes summát kellett kölcsön kérniük, kétszáz ezer forintig meg sem álltak. Annak a havi törlesztése majdnem ötezer forint... Reménykedjünk, a visszafizetés sem okoz majd különösebb gondot. — Megtalálhatja itt a többség a számítását, ha nem válogat a munkában — állítja a hatvankilenc éves Újvári Bertalan, aki mindent, de mindent tud erről a tanyáról. Huszonnégy évet, nyolc hónapot, s tizenhét napot húzott le a Betonútépítő Vállalatnál. Negyedszázadot töltött a fővárosban, de sohasem vált igazán budapestivé. De nem is akart soha pestivé lenni! — Az én eszem állandóan itthon járt! Este, mikor lefeküdtünk, mindig arról folyt a szó, vajon mi lehet otthon. Vajon esett-e otthon is, vajon kibújt-e már a tengeri...? . A tanya két utcából áll, az egyik a Gyár, a másik a Főutca. Itt, az utóbbiban lakik Újvári Bertalan is, aki többek között arról ismert, hogy ő volt az, aki negyvenötben takarózta az új helyre költöző tanyasiak telkeit. A régi tanya lejjebb, egy nagy domb alatt állt, az újonnan földhöz juttatónak negyvenötben, negyvenhatban kezdtek átköltözni ide. Saját telke annak előtte persze senkinek sem volt, hiszen cselédek, meg dohányosok éltek itt. A környező dombokon két kastély is állt, ott laktak a Vánberger fivérek, a berkeszi gróftól, bérelték a földet. — Ó, furcsa világ volt — nevet Újvári Bertalan —, még a szegények között is rangsor volt. A dohányosok lenézték a béresgazdát, az meg az egyszerű bérest. A jövőt latolgatva A régi cselédházaknak persze már se híre, se hamva, de elbontották a két kastélyt is. A nagyobbik egészen sokáig bírta, szolgált az téeszirodaként, iskolaként, orvosi rendelőként, csak éppen pénzt nem fordítottak rá. Most, pár éve döntötték le a falait. Ma már csak a nagy, sudár fák emlékeztetnek rá, meg az egykor volt parkra. Egy kis futball- pálya van a domb alatt, itt gyűl össze néha-néha a tanya népe. Beszélgetnek, politizálnak. Többnyire a máról, a jövőt latolgatva.---------------Tárca— / mádom a kicsi kocsimat. Nem is adnám senkinek (megjegyzem, a kutya se kérte még). Annyi közös élményünk volt már az eltelt évek alatt, hogy azt le sem lehet írni. Minket már hetven kilométeren át vontattak balesetmentesen, kétszer durrant a defekt, s akkor a reggeli hideg (toló)indítás- ról még nem is beszéltem. Nem mondom, időnként megfordul a fejemben, ha elsuhan mellettünk egy vádi új nyugati, hogy tán olyan rosszul én sem mutatnék egy ilyenben. Még a pedálokat sem keverném össze a kormánnyal. Aztán lecsillapítom magam: a kicsi kocsival való utazásnak bu- kéja van, Az ember sohasem tudhatja biztosan, műszaki akadály nélkül jut-e a célállomásra. Vele a furikázás valóságos időutazás az autózás hőskorába, amikor még előfordult, hogy menetközben megbokrosodtak a lóerők. Beszélgetni is szoktunk. Általában ilyesformán: bírd ki, már rögtön ott vagyunk! A minap azonban teljesen hihetetlen dolgot produkált. Ez is megerősített abban a tudatban, hogy a kocsinak lelke van. Hónapok óta ki sem mozdultunk a városból, mert próbaidőn volt. De — mivel sürgős dolgom akadt vidéken — bizalmat szavaztam neki. Húsz kilométer oda, ugyanannyi vissza, nem a világ. Nosza, gyürkőzzünk neki! Ment is az elején. Alig hagytuk el azonban a város végét jelző táblát, durrogni,' puffogni kezdett, s rendre megtorpant. Meghűlt bennem a vér. Mindig így kezdődik. Vontatással folytatódik, a vége pedig egy áfás számla. Kértem, könyörögtem, de nem hatott semmi, pedig végső elkeseredésemben még egy teli tankot is beígértem. (Mosás nincs, kopik a festék!) Visszakapcsoltam hármasba, s mukkanni sem mertem, ha kiabálok, még megsértődik. Szó nélkül visszafordultam hátfélútról. Mint akit kicseréltek! A villám lassabban csap a fába, mint ahogy ő robogott hazafelé. Otthon kiderült: neki volt igaza, mert akit kerestem volna vidéken, már épp elindult velünk szemben. Pont elkerültük volna egymást. Értő műszaki ember persze most azt mondaná, koszos volt a benzin, az okozta a dugulást. Én azonban tudom: kicsi kocsim jelzett. Megtanulta, a benzinnel takarékoskodni kell, feleslegesen ne furikázzunk. M egsimogattam este. Mindkét zárját ellenőriztem, éjszaka el ne lopják. S újból megígértem neki, ha már nagyon öreg lesz, s jár- tányi ereje sem marad, veszünk egy kertes házat. Ott áll majd a telek végében, tetejét teliültetem virággal. Esténként odaülök a kormány mögé, elfordítom az indítókulcsot, s beszélgetünk a régi időkről. Mert nagy dolgokat vittünk mi véghez! Résen voltunk, amikor elment a gyújtás, kifolyt az olaj, elszakadt a vontatókötél... Kerékpár a peronon Debrecen (KM - R.J.) — Május 23-tól kísérleti jelleggel néhány vonalon bevezetett kerékpárszállítás lehetőségét a MÁV augusztus 28-tól kiterjesztette az egész országra. Kerékpár ezentúl mindazon állomásról és megállóhelyről szállítható, ahol a peronmagasság lehetővé teszi a biztonságos fel- és leszállást. Minden vonat első és utolsó kocsija igénybevehető kerékpárral való együttutazásra. Az utas egy kerékpárt vihet magával, de tizenkét év alatti gyermek ezt a szolgáltatást csak akkor veheti igénybe, ha felnőtt kíséretében utazik. A kerékpárokat a vasúti kocsi előterében úgy kell elhelyezni, hogy a többi utasnak ne okozzanak kellemetlenséget. Megyénkben Újfehértó, Császár- szállás, Nyíregyháza, Sóstó, Sóstóhegy, Kemecse, Nyír- bogdány, Kék, Demecser, Gé- gény, Pátroha, Ajak, Kisvárda, Kisvárda-Hármasút, Komoró, Tiszabezdéd, Záhony, illetve Füzesbokor, Nyírtelek, Görögszállás, Virányos, Raka- maz és Mátészalka állomásokról vehető igénybe a szolgáltatás. Cservenyák Katalin Kicsi kocsi Beosztás és kötelesség M. Magyar László r alán az emberi természetet kutatók számára mindig örök rejtély marad, hogy vajon milyen folyamatok játszódnak le bennünk, ha bizonyos tisztségekbe kerülünk. Vajon miért érezzük magunkat másnak, mindenki felett álló bölcs és igazságos embernek, ha hatalmat kapunk a kezünkbe. A közelmúltban az egyik kisközség könyvtárának munkatársa formanyomtatványon felszólítást küldött az egyik feledékeny olvasójának, hogy a könyveket juttassa vissza. Legnagyobb megdöbbenésére postafordultával egy politikai szövetség nevével és címével ellátott levelet kapott, amelyben a feledékeny olvasó, mint a szervezet elnöke közölte a könyvtárossal: már véget ért a kommunizmus rendszere, lejárt már a diktatórikus módszerek ideje. Gondolom, olvasóink ilyen esetben minden szó nélkül visszaviszik a könyveket, kifizetik a késedelmi díjakat. Lám, történetünk főhőse azonban fontosabbnak tartotta tisztségének fi- togtatását, a kötelességét végző könyvtáros kioktatását a kikölcsönzött könyvek visszaszolgáltatása helyett. Úgy tűnik, néhányon elfeledkeznek arról, hogy rájuk is vonatkoznak mindennapi életünk apró szabályai. Azt gondolják, hogy bizonyos beosztást, társadalmi-politikai pozíciót elérve kiváltságok is várnak rájuk. A demokráciában talán az a szép, hogy a ranglétrán elfoglalt helyünktől függetlenül nem csak a jogainkkal kell élnünk, hanem a kötelességeinknek is eleget kell tennünk. S ez így természetes. Kommentár ______________ Oltalom nélkül Balogh József J T gy látszik a tisztességig telenségnek nincs határa. A sajnos sok példa közül most azt juttatta eszembe a Magyar Nemzetben megjelent riport, amelyről egy héttel korábban A Hét műsorából is ízelítőt kaphatott az ország lakossága. A történet kezdete húsz évvel ezelőttre tehető, amikor a hatvani kórház egyik főorvosa árammal kezdte gyógyítani a kísérleti egerek rosszindulatú daganatait, s kutatásai során feltalált egy rákdiagnosztizáló műszert. 1976-ban szabadalmaztatta, eredmémnyesen használták is a kórházban, de pénz híján nagyipari gyártásra ■nem tudták kifejleszteni. Öt éve egy külker vállalat megvette a szabadalmi bejelentést és találmányhasznosítási díjat kötött egy győri elektronikus alkatrészgyártó kisiparossal. A szerződés szerint a hasznosítás díjának 10 százaléka a feltalálót illette meg. Augusztus utolsó hetében a feltaláló egy újságból tudta meg, hogy találmányára a győri kisiparos és testvére világszabadalmat jelentett be, a televízióból pedig azt is megtudhatta, hogy bár a győri fivérek elismerik: találmánya nélkül ez a műszer nem születhetett volna meg, ám mivel a főorvos nem fizette az oltalmi díjat, immár szabadon alkalmazhatja a találmányt aki akarja. Es egy fillért sem adnak a feltalálónak, mert nem az érzelmeik alapján, hanem a jog szerint döntenek. Ennyi a történet. A szabadalmi jog szerint ha nem fizetik a díjat, az oltalom automatikusan megszűnik. De vajon a büntetőjog szerint nem minősül ez egyszerű és sokmilliós értékű lopásnak? Ha már az erkölcs, a tisztesség, az igazságérzet egy fi- karsznyit sem ér!? Nézőpont )
