Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-31 / 202. szám
HAZAI HOL-MI 1993. augusztus'31., kedd Tüskés sarok __________________ Pisilj a vízbe! Cservenyák Katalin háborít, az a nagyon gyakori eset, amikor az illemher ökéletesen meg tudom érteni azokat, akiket hatökrös szekérrel sem lehet bevontatni a strandok vizébe. Inkább csak zuhanyoznak, ha már nagyon melegük van, közben arról álmodoznak, hogy egyszer majd saját úszómedencéjük lesz a kertben, ahol nyugodtan lubickolhatnak. Valljuk be őszintén: nem is túlságosan egészséges a közös fürdőzés a „néplavor- ban", hiszen sok embertársunkat fikarcnyit sem érdekli, elkapja-e tőlük fertőző betegségét a másik. Vagy épp ellenkezőleg gondolkodik: ha már őt megtámadta a kórság, támadjon meg mást is. Ami viszont végképp fellyet összekeverik a strand vizével. A minap egy kislány kiáltására kaptam fel a fejem a törölközőről: —Anyuka! Pisilni kell! — jelentette be a partról a csöppség, mire a tóban térdig álló anyukája visszakiabált neki: — Gyere ide! — majd valamivel halkabban hozzátette: —pisilj a vízbe. S a gyermek, akit bizonyára hosszas nevelgetés után sikerült szobatisztaságra szoktatni, szó nélkül engedelmeskedett. Majd megkönnyebbülten építgette tovább a homokvárat, mi pedig, akik fültanúi voltunk a jelenetnek, meggondoltuk magunkat: aznap már nem volt kedvünk úszni... Mindenféle m *sr"i aBHHHaBi A FILMKLUBOK újra indulnak szeptemberben Nyíregyházán, a Váci Mihály művelődési központ hangversenytermében. A filmeket hétfőként 18 órától vetítik le. NE DOBD KI! Ezzel segíthetsz! — címmel a nyíregyházi Ifjúsági Centrum arra vállalkozik, hogy az adott gyerekek által már nem használt tan- és más könyveket összegyűjti, s eljuttatja a rászorulóknak. A könyvek munkanapokon 9 és 17 óra között adhatók le az IC-ben. JÁTÉKKÉSZÍTŐ tanfolyamot indul felnőtteknek a megyeszékhelyen a Kö- lyökvárban. A foglalkozásra azokat vájják, akik a későbGratulólunkra biekben a játékkészítéssel fő-, vagy mellékállásban kívánnak foglalkozni. REZESPARÁDÉ. Vásá- rosnaményban szeptember 2-án 15 órakor a főtéren fúvószenekarok lépnek fel. Érdekesség, hogy a helybeliek és a kisvárdaiak mellett lesz itt Beregszászból, Me- zőkaszonyból (Kárpátalja) és Olaszországból is egy zenekar. ÁRAMSZÜNET. Augusztus 28-án, szombaton reggel Kisvárda térségében mintegy fél óráig szünetelt az / áramszolgáltatás. A TITÁSZ szakemberei megállapították, az üzemzavart elektronikus védelmi hiba okozta, amit szombaton délelőtt elhárítottak. ...a pusztadobosi polgárőr szervezetnek, mert a községben másfél éve nem történt bűncselekmény. A negyvenöt fős csoportnak a bűnmegelőzésben minden bizonnyal nagy a szerepe. A team tagjai felváltva minden éjjel — a hétvégeken éppúgy mint a legnagyobb ünnepeken — szolgálatban vannak. Saját gépkocsijaikkal járják a falut. Az üzemanyag- költséghez a pusztadobosi Polgármesteri Hivatal hozzájárul. Az üzleteket és más, a bűncselekmények által különösen veszélyeztetett helyeket minden éjjel többször ellenőrzik. A tevékenykedésük a település közrendjére, közbiztonságára, s ezzel együtt a lakosság közérzetére kedvezően hat. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Idétlen időkig. Az előadás kezdete: 16,18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Benny és Joon. Az előadás kezdete: 16,18 és 20 óra. VIDEOMOZI: Apácashow. Az előadás kezdete: 10,14,16 és 18 óra. KABALÁS AUTÓSMOZI: Kéz, amely a bölcsőt ringatja. Az előadás kezdete: 21 óra. Kiállítások A Nyíregyházi Városi Galéria szeptember 3-áig zárva tart. A Sóstói Múzeumfaluban .Asszony, asszony akarok lenni...” címmel a parasztipolgári háztartások eszközeiből, berendezéseiből, a háziasszonyok életéről látható kiállítás október 31-éig. A Nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a Letűnt korok, letűnt jelképek című gyűjtemény és kézimunkakiállítás tekinthető meg. A vásárosnaményi városi művelődési központban Varga János miskolci festőművész „Tél a nyárban” című kiállítása tekinthető meg szeptember 10-éig. Nyírbátorban, a Báthory István Múzeumban A barokk a magyar népművészetben című kiállítás látható. Nyíregyházán, a HM Helyőrségi Klubban Osz- lánszky László fotográfus képeiből készített bemutató idejét augusztus végéig meghosszabbították. Erdőháton, Nyíren címmel vadászati, halászati és turisztikai kiállítás nyílt a Sóstó-erdei Szabadidő Parkban. Megtekinthető szeptember 18-áig. Hegedűs Tibor ügyvezető igazgatóval beszélget Réti János Összefogásból telefon Nyíregyháza (KM) — Telefonról nem lehet annyit írni, hogy az sok legyen. Olyan országban, amely távbeszélőhálózat dolgában (sok egyéb mellett) alaposan elmaradt a nemzetközi középmezőnytől is. Olyan országrészben meg kiváltképp nem, amelynek infrastrukturális fejlettsége néhány évvel ezelőtt még az országos elmaradottságon belül is szembetűnő volt. Ha ehhez hozzájárul, hogy abban a térségben a telefonhelyzet javítását új tulajdoni formában működtetett új vállalat létrehozásával igyekeznek felgyorsítani az érintettek, akkor joggal számíthat érdeklődésre az interjú a nemrégiben alakult Nyírtelekom Kft. első emberével, Hegedűs Tibor ügyvezető igazgatóval, aki ezt megelőzően a Hajdú-Bihar megyei Távbeszélő Üzem vezetője volt. 0 A nemrég létrehozott NYÍRTELECOM kft. a megyei önkormányzat és a MATAV közös vállalata. De menjünk vissza az ötlet megszületéséig... — A MATAV Rt. belátva, hogy az ország telefonhálózatát egyedül nem tudja a kívánalmaknak megfelelően fejleszteni; a megye vezetése belátva, hogy már eddig is több száz milliót áldozott a telefonra és mégsem jutott a kívánt eredményre, megpróbálták összegezni az erőket, összehangolni a lehetőségeiket. □ Kezdetben „hármas szövetségről” volt szó. — Eleinte valóban úgy látszott, hogy a megye és a Matáv jó partnert talál a Kont- rax cégben, és erre a hármas felállásra többféle variációt dolgoztak ki. Már szinte minden tisztázódott, amikor kiderült: a Kontrax, ismert gazdálkodási nehézségei következtében nem tud részt venni a vállalkozásban. Mindent, a társaság teljes működési elvét át kellett alakítani az új helyzetnek megfelelően. így jött létre a NYÍRTELECOM. Az előirányzottnál kevesebb, de nem kevés tőkével, bár 600 millió forint egyébként sem lenne elég a megyei hálózat tervezett fejlesztésére. □ Ennyiből mi valósítható meg? — Kisvárda és közvetlen közeléből néhány falu bekapcsolása az országos távhívó hálózatba. Természetesen a jelenleg legkorszerűbb technikát alkalmazva: a digitális központot és a fényvezető száloptikát. További fejlesztéshez Hegedűs Tibor Balázs Attila felvétele pillanatnyilag nem állnak rendelkezésre források. □ A kisvárdai térség problémája valóban a legégetőbb valamennyi más nehézséggel szemben. — A NYÍRTELECOM tulajdonosai ezért döntöttek úgy, hogy ennek a legkritikusabb gócpontnak a helyzetén javítsunk mindenekelőtt. □ Miben reménykedhetnek a megye többi ellátatlan, vagy alig ellátott területén élők? — A kisvárdaihoz hasonló ellátottsági gondok még két térséget jellemeznek. Az egyik a Szamoshát, ahol már történtek bizonyos lépések, hiszen négy telefonközpont létesült és ezek együttesen 30 települést tudnának kiszolgálni, ha lenne hozzájuk hálózat. Velük párhuzamosan történne meg a megye utolsó nem automatizált rendszerű városának, Uj- fehértónak a bekapcsolására a távhívásba. □ Van remény a fejlesztés érdekében a NYÍRTELECOM alaptőkéjének növelésére? — Ha nem lenne, talán a felek hozzá sem láttak volna a társaság megszervezéséhez. Az alaptőke növeléséhez szükséges pénzt részben állami forrásból, részben külső befektetésekből remélik. Legalábbis ilyen irányban folynak előkészítő munkálatok. □ Hányán láttak hozzá a feladatok megvalósításához? —■ Rendkívül kis létszámú cég vagyunk, pillanatnyilag négyen látjuk el a munkát és ez a létszám csak lehetőségeink bővülése esetén növekedhet. Első és legfontosabb tennivalónk a ránk bízott pénzt úgy befektetni, hogy abból minél több telefon működhessen lehetőleg minél hamarabb. A közeledő ősz üzenete Az akáclevél és a szerelmetes csoda • Felkészülni a pihenésre Cserbakőy Levente Nyíregyháza — Az utcánkban lévő fehér akác alsó ágain a levelek kezdik őszi sárga színeiket magukra ölteni. Tudom, hogy e leveleknek az ősz pasztell színeibe való öltözést maga az idő múlása parancsolta, és nem az utcai gépjármű- forgalom környezetkárosító hatása, mégis kissé kesernyés lesz a szám íze. Ez maga a természet rendje szerinti állapot, ez a levélzet már betöltötte feladatát és felkészült az elmúlásra. Az utca többi fájának lombozatán még tombol a nyár. A japán akácok ágainak végén már ott fejlődnek és erősödnek a termőhüvelyek, de a csúcsokon még rendíthetetlenül hozza és nyitja a fehér virágokat. Az ecetfa hosz- szúkás és húsos levelei úgy ragyognak és terpeszkednek az augusztus végi verőfényben, mintha most kezdődne a nyár. A fehér akác (Robinia Pseu- doacacia) eredetileg az északamerikai Alleghany hegységben, Carolina és Virginia államban őshonos. Európába a XVn. sz.-ban Jean Robin hozta be, és Franciaországban dísznövényként telepítették. Magyarországon mint erdei fa is meghonosodott. Jól megél mind a kavicsos, homokos és futóhomokos talajon is. Virágának illata, mézelősége, gyógyító hatása, valamint fájának tüzelőfa és szerszámfa tulajdonságai miatt népünk az akácfát hamar megszerette. Olyannyira, hogy mára már kedvenc ősi fájának tekinti. Való igaz, hogy Európában az arányokat tekintve, itt él a legnagyobb területen, és az akácmézet is akkor tekintik a világon a méz non plus ultrájának, ha az Magyarországon termett. Az akácnak a páratlanul szárnyas levelei a legjobb kiszámolók. A szederkényi kis- padon az akácfa alatt mi is sokszor kiszámoltuk egy-egy levelet letépve: szeret - nem szeret - színből - szerelemből - igazán. Aki a kiszámolónak ezen a bűvöletes és szerelmetes csodáján nem esett át, az ne az akácleveleket okolja azért, mert az életéből lemaradt egy fantázia-teremtette öröm. A közeledő ősz üzenetét hozzák az ablakom előtt lévő vadgesztenyefa levelei is. Széleitől a levélközépig napról napra és észrevehetően húzódnak fel az őzbama színek. Pedig a fényes gesztenyét tartalmazó kis tüskés gombócok még egészen üdezöldek és légmentesen zártak. Olyan szilárdra összeforrottak, mintha mindenkinek így akarnák tudomására hozni, hogy a rájuk bízott kincset, a fénylő vad- gesztenyét, csak erőszakkal lehet megszerezni. A levelek hiába is zörögnek barnán és szárazán a szélben, a magnak, a szaporítóanyagnak még nem jött el az átadási ideje. A park, az utca, de az egész kert bokrai a fáradtság érzetét keltűt. A pihenésre való felkészülését. Mert nem csak a munkára, de az erőgyűjtésre, a pihenésre is fel kell készülni. Tanfolyam minden mennyiségben Nyíregyháza (KM) — A nyelvtanulás iránt óriási az érdeklődés. Szerencsére az esetek jelentős részében nem pusztán divatról van szó, mert akik egyszer nekivágtak a gyötrelmes tanulásnak, mindent megtesznek azért, hogy eredménnyel fejeződjön be a fáradozás. A Jurányi TIT Centrumban közel harminc éve oktatnak idegen nyelveket, bőséges tapasztalat halmozódott fel eny- nyi idő alatt. A legnagyobb érdeklődés a nyelvvizsgákra való felkészítés iránt van, ezek hallgatói jórészt középiskolás diákok, de a foglalkozásokra felnőttek is járnak szép számmal. Sikeres volt a nyári intenzív tanfolyam, ide több hallgatót vettek fel, mint szoktak, ezért a hallgatók tíz órát ajándékba kaptak. Érdekes és figyelemreméltó, hogy a nyelvvizsgára jelentkezettek hetven százaléka eredményesen zárja a kurzust. Újdonság, hogy az őszi időszakban az írásbeli vizsga egyszerre lesz az egész országban, és — főképpen — azonos lesz mindenütt! A nyelviskolai tanév októbertől kezdődik és május végéig tart. Októberben lesz először nyelvvizsga. Azok számára, akik a nyári intenzív kurzuson nem vettek részt, szeptember elején indítanak egy rövid tanfolyamot, hogy a vizsgáig behozhassák a hátrányt A nyelvtanulásnak sokféle lehetősége van a TIT-ben, érdemes érdeklődni. A nyelvek mellett más hasznos ismereteket is szerezhetnek azok, akik például munka- nélküliként elhelyekedési esélyeiket akaiják javítani. Ilyenek a középfokú társadalom- biztosítási ügyintéző, a nemzetközi titkárnőképző, az alap-, közép-, felsőfokú vállalkozói ismeretek tanfolyam. Lesz csecsemőápolási „kurzus”, mert a tapasztalatok szerint erre is van igény, hiszen alkalomszerűen gyermekfelügyeletet is vállalhatnak az ezt elvégzők. Illetve, ha kiegészítik speciális angol vagy német nyelvi ismeretekkel, még a külföldi munkavállalás is könnyen szóba jöhet. Új menza Nyíregyháza-Oros (KM — K. J.) — Fontos létesítménnyel gyarapodott a 18. számú, nyíregyháza-orosi általános iskola. Az 1993/94-es tanév megnyitásával egyidőben — szeptember 1-jén — „üzemelik be” az intézmény új konyháját és étkezőjét. A harminckétmillió forintos beruházás — a Hospital Kft. lebonyolító-szervező tevékenységének és a kivitelezőknek köszönhetően — bő félév alatt készült el. Az objektumot egybeépítették az iskolával, így a naponkénti diákétkeztetés gyorsan és zavarmentesen bonyolódhat le. A diákoknak ezidáig minden alkalommal a kb. egy kilométerre levő ebédlőhelyre kellett elmenniük. A négyszáz adagos konyha az iskola tanulóin kívül ki tudja elégíteni az óvoda és az öregek napközi otthona szükségleteit, sőt lesz lehetőség ebédkihordásra is. A tervek szerint az étkezőt a hétvégeken bérbe adják különböző rendezvények megtartására, az ebből származó pénzt pedig visszafordítják az iskola felszereltségének javítására. VÉRADÁS. A megyei Vöröskereszt szervezésében augusztus 31-én Sza- kolyban szerveznek rendkívüli, az újsághirdetésre felajánlott véradást. Ügyeletek Sürgős esetekben Nyíregyházán a Szent István út 16. szám alatt látják cl a betegeket este héttől reggel hét óráig. Nyíregyházán az ügyeletes gyógyszertár este fél kilenctől reggel nyolc óráig kereshető fel a Rákóczi út 16. szám alatt.