Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-24 / 196. szám

1993. augusztus 24., kedd WSkHHHHHHHHI TÚL A MEGYÉN ■HBHHHHMMHHMB Kelet-Magyarország 9 A mezőgazdaság támogatása politikai kérdés Budapest (ISB - R. S.) — A volt szocialista országokhoz hasonlóan hazánkban is óriási problémákkal küzd az agrár- gazdaság, de a magyar kor­mány már kezdi belátni, hogy ez a legfontosabb nemzetgaz­dasági ágazatunk — hallhat­tuk Szabó Jánostól. A Földművelési Miniszté­rium elsőszámú vezetője hét­főn délelőtt az „Agrárpolitikai irányelvek kialakítása és összehangolása Közép-Kelet és Kelet-Európábán” című bu­dapesti konferencián fejtette ki nézeteit a nyugati és keleti térségből érkezett mezőgaz­dasági szakemberek, miniszte­rek és más kormánytisztvise­lők előtt. A miniszter hangsú­lyozta: gondjaink a tulajdon- viszonyok tisztázásának és a privatizáció elhúzódásából, valamint a mezőgazdaság jö­vedelemtermelő képességének drasztikus visszaeséséből származnak. Szabó János az európai me­zőgazdasági termelők viszo­nyainak összehasonlításakor elmondta: míg az Európai Kö­zösséghez tartozó országok­ban ma átlagosan 40 százalé­kos az agrárszféra támogatott­sága, addig hazánkban csupán 8 százalékra tehető. Igaz, nem volt ez mindig ilyen alacsony arányú, hiszen ’85-ben még hazánkban is 40 százalékos volt az állami szubvenciós szint. E magas arány fenn­tartása azonban jelentős külső eladósodottsághoz vezetett, mivel Magyarországon az ipa­ri és a szolgáltatási szektor nem termelt akkora többletér­téket, amely lehetővé tette vol­na a mezőgazdaság ilyen szin­tű támogatását. Amikor azon­ban három évvel ezelőtt a rendszerváltás után tisztázód­tak a valós közgazdasági vi­szonyok, kiderült, hogy a munkaképes korú lakosság 17 százalékát foglalkoztató és a nemzeti össztermék 20 száza­lékát adó ágazat csak legfel­jebb 8 százalékos támogatást kaphat a kormánytól — mond­ta Szabó János. Ez pedig azt jelenti, hogy jövőre 55 milliárd forintos szubvencióban részesülhet az ágazat. Az említett arány 1 százalékpontos növelése 7 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. Egy amerikai hírszerző Magyarországon A titkos háború • Konspiráció a borfesztiválon • Hadd intézzem el! Christopher Felix „Először 1946 nyarán lát­tam Budapestet. Egy azóta megszűnt hírszerző szerve­zet — akkor még nem léte­zett a CIA — tagjaként, mint álcázott ügynök érkez­tem a városba. Azért kap­tam ezt a megbízatást, mert beszéltem oroszul és elsősor­ban a kelet-európai ügyek iránt érdeklődtem. És 1946- ban Budapest legalább any- nyira volt orosz, mint ma­gyar probléma.” írja Chris­topher Felix, azaz James McCargar, aki akkor kezdte titkos háborúját Magyaror­szágon, amikor elhallgattak a fegyverek. Részleteket köz­lünk a könyvéből, amely az Európa kiadásában jelenik meg. 5. Tyusin ezredes felfed néhány titkot Az oroszok jelezték, hogy Tyusin ezredessel kell tárgyal­nom, ha valami elintézniva­lóm van velük. A megérkezé­sem utáni udvariassági látoga­tásán kívül alig láttam Tyu- sint, akinek a jelek szerint semmi elintéznivalója nem volt velem. Ritka találkozá­saink alkalmával azonban rendkívül megnyerő embernek bizonyult — zömök, széles mellkasú, fesztelen férfi volt, az oroszok többségéhez képest szokatlanul könnyedén tudott külföldiekkel társalogni, ami­ből arra lehetett következtetni, hogy vagy jelentős pozíciót tölt be, vagy sok időt töltött külföldön. Hogy az utóbbi igaz volt-e vagy sem, nem tu­dom, mindenesetre az a hír jár­ta, hogy Tyusin az NKVD al­tábornagya, ami Sztálin és Berija Oroszországában olyan rang volt, mint máshol a mar- salloké. Ami a külföldi utazá­sait illeti, elmondta, hogy szá­mos kereskedelmi megbízatást hajtott végre a világ sok orszá­gában. tyusin később maga javasolta, hogy gyakrabban ta­lálkozzunk. 1946 őszén a magyar kor­mány felújította a tokaji bor- fesztivált, és a miniszterelnök meghívására minden magyar és külföldi, bármilyen távoli kapcsolatban volt is a kor­mánnyal, leutazott Tokajba egy kis borkóstolóra és a helyi nevezetességek megtekintésé­re, amit aztán hivatalos vacso­ra követett a közeli Sárospata­kon. Tokaj csodálatos látványt nyújtott. A hegy belsejében hosszú alagutakban és pincékben ér­lelik és raktározzák a bort. Ebben az évben üresek voltak a pincék. Az oroszok jelenlé­tében a falusiak elpanaszolták, hogyan fosztották ki a néme­tek a pincéiket, de alighogy el­mentek, átkozódva elmondták, hogy a német fosztogatás sem­miség volt az oroszok alapos munkájához képest. Termé­szetesen ekkor folyt a szüret. Még nem volt érett a bor, csak olyan, amit a magyarok must­nak neveznek — ennek még savanykás az íze, de a szakér­tő, és minden falusi az, már meg tudja ítélni belőle a leendő bor minőségét. Ha az ember megitta a mustot, az to­vább erjed a gyomrában, ami­nek aztán kellemetlen követ­kezményei vannak — ezt a sá­rospataki vacsora alkalmával tapasztalt dűlöngélések is ta­núsították. Vacsora közben keresett meg Tyusin, és kérte, hogy hívjam majd fel Bu­dapesten, beszélni akar velem. A központ utasított, hogy találkozzam Tyusinnal. Úgy adódott, hogy a tokaji must hatására egy amerikai kato­natiszt eltévedt Sárospatakra menet. Meggyőztem a katonai missziót, hogy egyelőre ne in­dítsanak hivatalos vizsgálatot, és elmentem Tyusinhoz. Saj­nálatát fejezte ki a tiszt óvat- lansága miatt, és hosszadal­mas anekdotákat mesélt a szovjet határőrök harciasságá­ról, és úgymond, bürokratikus ostobaságáról. Öt nappal ké­sőbb a tiszt újra felbukkant Budapesten, miután egy hetet töltött a szovjetek fogságában. Tyusinnal való kapcsolatom tehát szerencsésen kezdődött. Legközelebb a magyar mi­niszterelnök tiszteletére adott nagy amerikai fogadáson lát­tam. Az este vége felé, amikor már csak tucatnyi vendég maradt, figyelemre méltó kép tárult elém. A hatalmas szoba egyik sarkában Tyusin hevert a padlón, fejét egy amerikai lány ölébe hajtva, és olyasmit motyogott, hogy milyen nagy­szerű megoldás is ez a nem­zetközi problémákra, miköz­ben a másik sarokban a társai fogtak vissza egy amerikai ez­redest — hamarosan tábor­nokká léptették elő —, aki azt kiabálta: „Hadd intézzem el!” Tyusin elé álltam, hogy ne lás­sa az amerikai ezredest, és a kissé kábult orosz csak annyit kérdezett: „Mit kiabál ez?” Javasoltam, hogy távozzunk együtt, ő beleegyezett, de amikor be akartunk szállni a kocsimba, odajött a sofőrje, és valósággal beparancsolta Tyu- sint a saját kocsijába. Tyusin kelletlenül engedelmeseden, de amikor beült a kocsijába, visszafordult, rámutatott a sofőrre, és tört angolsággal, de egy középkori bojár gőgjével azt mondta: „Meg fogom kor- bácsoltatni.” így hát a máso­dik forduló nem sikeredett tö­kéletesre. A harmadik menet még rosszabb volt. A bolsevik for­radalom huszonkilencedik év­fordulója tiszteletére rendezett november 7-i ünnepélyen ta­lálkoztunk. A ragyogó zöld zubbonyos, aranyöves, arany váll-lapos, mellükön kitün­tetésekkel borított és vörös csíkos nadrágot viselő orosz tábornokokról lerítt, hogy Oroszország urai maximálisan ki akarják használni háborús győzelmüket. Tyusin a kol­légái körében barátságosan, de a szokásosnál jóval tartózko­dóbban viselkedett. Hamaro- san egy orosz ivókompániá kellős közepén találtam ma­gam, s rögtön láttam, hogy az orosz tiszteknek mi a szán­dékuk. Szégyellem bevallani, de egy órán belül el is érték, amit akartak. Gyengéden kive­zettek a Vörös Hadsereg ott várakozó kocsijához, és a so­főrrel közölték a címemet. A várba vezető meredek út lábánál megállított bennünket egy szovjet járőr. Előzőleg ők is ünnepelhettek, és felszólí­tották a sofőrt, hogy adja át nekik a kocsit, mire az közölte velük, hogy egy amerikai tá­bornokot szállít. Természete­sen nem tiltakoztam az elő­léptetés ellen. Az oroszok azonban tovább erősködtek, mire a sofőr elkáromkodta ma­gát, és rálépett a gázpedálra. Még a második sebességben sem volt a kocsi, amikor lent­ről tüzet nyitottak ránk, s én úgy éreztem, mintha közvet­lenül a fülem mellett kattogott volna a géppisztoly. A kocsit több találat élte, de csodával határos módon felértünk a hegytetőre, és az ajtóm előtt sértetlenül és teljesen kijóza­nodva szálltam ki. Néhány nap múlva felhív­tam Tyusint, és megjegyez­tem, hogy egyelőre nem sike­rült eltennie láb alól. Jót ne­vetett a tréfán. Megbeszéltük, hogy egyik nap együtt ebéde­lünk, orosz szokás szerint dél­után öt órakor. Meglepetésemre Tyusin egy népszerű, zsúfolt politikai kávéházat javasolt a város központjában. Amikor talál­koztunk, kezdésnek egy üveg konyakot rendelt. Siralmas no­vember 7-i szereplésem elle­nére rég megtanultam, hogy az ilyen ügyeket jobb minél ke­vesebb alkohollal intézni, s ez alkalommal igazán eltökélt voltam. Következik: Louis jóslata hamar beigazolódik. Vidékről is várják a kérdéseket Budapest (ISB - K. Zs.) — Ez év január végén adták át az OTP ügyfélszolgálati irodáját az V. kér. Nádor u. 19. sz. alatt. A nyitásnak ket­tős célja volt: részben az ügyfelek kulturáltabb, nyu- godtabb légkörű kiszolgálá­sa, illetve a fiókok terheinek csökkentése. Az eddigi ta­pasztalatokról kérdeztük dr. Szánthó Istvánnét, az iroda vezetőjét. — A megnyitót meglehe­tősen nagy hírverés előzte meg, hiszen az átadáson megjelentek a Sport Plusz- OTP SE újsütetű versenyzői, Damyi Tamás és a három Polgár lány is — tudtuk meg a vezetőnőtől. Ennek kö­szönhető, hogy eleinte tele volt az iroda kíváncsisko­dókkal. Idő kellett, hogy az emberek megbarátkozzanak ezzel az újfajta szolgáltatás­sal. Új, mert pillanatnyilag mi vagyunk a bankok között az egyetlenek, akik vállal­koztunk arra, hogy színvo­nalasabb módon is az érdek­lődők rendelkezésére áll­junk. Leginkább azok érthe­tik meg az iroda célkitűzé­seit, akik OTP-hitel segítsé­gével építkeztek, felújítottak vagy vásároltak, hiszen a fiókot többször fel kellett keresniük. A mi ügyintézé­sünk abban más, hogy van időnk az ügyfelekkel foglal­kozni, segítünk a legked­vezőbb megoldás kiválasz­tásában, a hitelfeltételeket türelmesen elmagyarázzuk. Irodánkban mindenféle nyomtatvány megtalálható, így még a kitöltésben is se­gítséget nyújthatunk. Az ügyfél a megfelelő fiókba már — a megfelelő papí­rokkal és ismeretekkel — felkészülve mehet, s az otta­ni ügyintézést ezáltal jócs­kán lerövidítheti. A legtöbb panasz a lakos­sági folyószámlával kapcso­latos — hallhattuk az iroda vezetőjétől. Ezt a beérkező számlák gyakori pontatlan­sága, s a hazai pénzügyi kul­túra kialakulatlansága okoz­za. Panaszkodnak ügyfele­ink a sorbanállásra és az ez­zel járó ideges ügyintézésre is, noha pénzükhöz bárme­lyik fiókban hozzájuthatnak a számlatulajdonosok. Legtöbben még idegen­kednek az ügyfélkártyától, s a takarékcsekktől, pedig mindkét megoldás prakti­kus. Az ügyfélkártyával a sorbanállást lehet kiküszö­bölni, a takarékcsekk pedig postahivatalokban is bevált­ható. Az irodát nemcsak szemé­lyesen lehet felkeresni, ha­nem telefonon, sőt levélben is várják azokat a kérdése­ket, panaszokat az ország egész területéről, amelyekre esetleg egy területi fiókban csak hosszadalmas sorbanál- lás után kaphatnának vá­laszt. (1051 Budapest, Ná­dor u. 19. T.: 269-16-92) A pedagógusok látnak esélyt a megegyezésre Budapest (ISB - S. Z.) — Jogszerű és konszolidált munkabeszüntetésre készül­nek a pedagógusok, ameny- nyiben a kormánnyal a bér­tarifarendszer bevezetéséről folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre. A sztrájk azonban nem sértheti a tanulók érdekeit — nyi­latkozta lapunknak Pokomi Zoltán. A Pedagógusok De­mokratikus Szakszervezeté­nek (PDSZ) ügyvivője hét­főn sajtótájékoztatón szá­molt be a napokban befeje­ződött, egyhetes debreceni PDSZ-pedagógustábor ered­ményeiről. A PDSZ szerint a közok­tatási és szakképzési törvény indokolatlanul korai beveze­tése bizonytalan, válságos helyzetet hozhat létre az ok­tatásban. Nincs végrehajtási rendelet, ami a törvény egyes — a szakszervezet szerint homályos — pontjait értelmezné. „Nagyon egy­szerű kérdésekre nem tu­dunk válaszolni — mondta Pokomi Zoltán —, arra pél­dául, hogy a májusban elké­szült, heti 27 órát tartalmazó órarendből mely három óra maradjon ki, hiszen az új törvény csak heti 24 órát en­gedélyez.” A hosszabb isko­lai tanévet ugyanis csak két év múlva vezeti be a tör­vény, de már addig is a csökkentett heti óraszámban kell tanítani az iskolákban. A PDSZ azt tartaná he­lyesnek, ha a ’94-es válasz­tásokra a pártok jól körül­írt, megvalósítható oktatási programmal rendelkezné­nek, s nemcsak homályos ígéretekkel szeretnének pe­dagógusszavazatokat sze­rezni. Az SZDSZ, a Fidesz, az MSZP és a KDNP már eljuttatta a szakszervezethez a párt oktatási koncepcióját. Az MDF nem készít ilyen dokumentumot, helyette ott az oktatási törvény — vála­szolták a PDSZ-nek. Lesz-e pedagógussztrájk, s ha igen, mikor? — kérdez­te lapunk a PDSZ ügyvivő­jétől. Pokomi Zoltán vála­szában elmondta: elhatáro­zásuk szerint, amíg van esély a megállapodásra a közalkalmazotti bértarifa­rendszer bevezetéséről, ad­dig nincs szó sztrájkról. Most a PDSZ lát esélyt a megállapodásra, így a szep­temberi tanévkezdést még nem fenyegeti a munkabe­szüntetés. Arfa számítanak, hogy a következő hónap in­tenzív tárgyalásai ered­ményre vezetnek — de a sztrájk lehetőségére is felké­szültek. A tárgyalásokon szorosan együttműködnek a Pedagó­gusok Szakszervezetével (PSZ), mint ahogyan egy esetleges sztrájk során is összehangoltan cselekedné­nek. Igaz, a PDSZ — szem­ben a PSZ-szel — nem he­lyeselné a közalkalmazotti státus kiterjesztését az egy­házi és magániskolák alkal­mazottaira, s néhány más részletkérdésben sem érte­nek egyet. Abban viszont egységesek, hogy a kor­mánynak és az önkormány­zatoknak meg kell egyezni­ük az új bértarifákkal kap­csolatos finanszírozási fel­adatok megosztásáról, ah­hoz, hogy az országban egy­ségesen lehessen a rendszert bevezetni. A kormány ugya­nis azt szeretné, ha az egyes önkormányzatok saját hatás­körben döntenének a beve­zetésről. Budapesten tárgyal Johannes Rau, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke. A vendég és kísérete Boross Péter belügyminiszterrel kezdett tárgyalást a Parlamentben (ISB) Szekeres Tibor FELVÉTELE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom