Kelet-Magyarország, 1993. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

1993. augusztus 2., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Szórakozni kéne menni! Egyre jobban színesedik a kínálat • Akik le se fekszenek, mulatnak egészen reggelig Tánc hajnalig Balázs Attila felvétele Nagy Zsuzsanna Nyíregyháza — Zajlik a nyár. Szabadság, utazás, ki- kapcsolódás. A téli esték csöndes nyugalma életet kap, ezek a meleg, nyári es­ték kicsalogatják a lakások­ból még azokat is, akik egyébként igencsak otthon ülők. A tévék kialszanak, az emberekről lekerül a pa­pucs, a szabadidőruha, és nekivágnak a nyíregyházi éj­szakának. Ez az egész csak elhatározás kérdése, de az, hogy hova mozduljunk ki, az már bizony a város lehetőségei által meg­határozott. A helyzetet csak bonyolítja, ha ne adj’ isten nem pusztán csak enni és inni szeretnénk, hanem egy igazán jó estét eltölteni, talán még mindezt együtt egy helyen. Persze nem muszáj leragadni egy helyen. Beszélgetés gyertyafénynél Vacsora után jót tesz a moz­gás alapon el lehet indulni folytatva az estét valahol más­hol. Mégis különösen az idő­sebb korosztály már jobban szereti előre megszervezni a programot lefoglalva az asz­talt; vacsora után szolid zenére táncolni, gyertyafénynél be­szélgetni. A város adottsága ebből a szempontból a legkorlátozot- tabb. Igazából válogatni sincs lehetőség. Egyetlen hely vál­lalta fel ennek a komplex igénynek a kielégítését, a tiszti klub, mely bevallottan a '70-es, ’80-as évek letűnt divatját akar­ja visszahozni: táncestek, sza­lonzenével, szezonális bálok (Annal-bál, szüreti bál, far­sang), színházi vacsorák. Az étlap választéka már nem kínál ennyi lehetőséget. Semmi fel­tűnő ajánlat, viszont az árak elég borsosnak tűnnek, főleg, hogy köret nélkül értendőek. Ugyanígy korosztálytól füg­getlenül ajánlható a Pacsirta utcai Fehér Narancs Jazz Klub. Itt is megtévesztő a név, ugyanis a jazz sokak számára idegen műfaj, így hát eleve számításba se veszik ezt a he­lyet. Pedig kár lenne kihagyni! Formatervezett belső tér fo­gadja a belépőket, három szin­ten zajlik az élet. A bár hangu­latát a zongorista játéka adja meg, aki nemcsak jazzt, hanem musical­részleteket, és kíván­ságra bármit eljátszik. A pincében táncolni lehet, itt is választható a zene. A nyitva tartás .is igen kedvező, este 8-tól hajnali 4-ig. Tehát mikor máshol lehúzzák a redőnyt, itt akkor kezdődik az élet. Egy dolog azon­ban nagyon hiányik innen: hajnaltájt vala­hogy menetrendsze­rűen megéhezik az ember. Itt azonban egy-két rágcsálniva­lón kívül semmi lehe­tőség, el kell menni egy éjjel-nappalosba, ami már kényelmetlenség, és utána nem is biztos, hogy visszatér a vendég. Tovább hódít a diszkó Persze a fiatalok! Ők járnak igazán szórakozni. Nekik van pénzük (honnan? Talán ezért nem járnak szüleik sehova), nekik van idejük és van ked­vük. Ők nem fáradtak hajnalig fent lenni vagy akár le se fe­küdni. Ők még bírják, és van is hová menniük, hiszen min­den őket célozza meg, őket csalogatja, ők igazán válogat­hatnak. Hogy mi alapján? A zene alapvető igény, a diszkó alapvető szórakozási forma. De ma már ez is gyűjtőfo­galomként funkcionál, mert nem mindenki érti ugyanazt ezt a szót hallva. Mást jelent mondjuk a művelődési ház hétvégi diszkója, és mást a Se- guin bár ugyancsak hétvégi Schultz diszkója. Egy azonban azonos mindkettőben: a ma­guk nemében a legmagasabb színvonalat próbálják nyúj­tani. Mindkét helyre nemcsak a belépő szükségeltetik, ha­nem az öltözék sem teljesen mindegy. A belépő után a köl­tekezés még nem fejeződik be. Sajnos az árak már nem első­sorban fiataloknak valók, így ez is eléggé megszűri az idejá­rok körét. A zene meghatároz­za, ki hol tölti az estét, mégis a Schultz diszkó nagyobb vá­lasztékot kínál, tele különle­gességgel, de figyelembe véve minden igény kielégítését. A művelődési ház disco nagy előnye, hogy a város szívében van, mégis a Seguin bár kibő­vített belső terével, sziklaker­tes kerthelyiségével idevonzza a városiakat. Mindkét hely hajnal 4-ig tart nyitva és tény­leg minden lehetőség adott ezen idő kihasználására. Nem 'diszkónak hívják, mégis tán­colási lehetőséget nyújt a sós­tói Libling söröző. Ez teljesen idény jellegű, így az időjárás függvénye a vendégek száma. Szép nyári estéken viszont a régi időket idézi fel a Zenit együttes játéka. Óriási ez a kerthelyiség nagy padokkal, nagy tánctérrel. Aki nem szeret táncolni Nem mindenki szeret tán­colni természetesen. Ők hol tölthetik az estét? Itt a legbő­vebb a lehetőségek tárháza, de a mennyiség csak ritkán megy át minőségbe. Mindenképpen meg kell említeni a város köz­pontjában kialakult szórako­zónegyedet, a 820, a 211 és az Open Doors kocsmákat. Mindhárom ugyanolyan jelle­gű, ugyanaz a zenei stílusuk, ugyanaz a réteg tölti itt az es­téit. Épp ezért a 820 és 211 egybe is nyitotta kerthelyisé­gét. Avantgarde stílust követ a helyiségek belső berendezése, a legérdekesebb közülük a nemrég nyílt Open Doorsnak a belső díszítése. Szinte kiállí­tásként érdemes megnézni, még ha nem is marad az em­ber. Mert igazából semmi nem marasztalja ezenkívül. Kicsi, túlzsúfolt, túl hangos a zene, beszélgetni képtelenség, és az olcsóbb árak miatt már a bejá­ratnál találkozni dülöngélő fi­gurákkal. Sokan járnak ide, tény. Elsősorban középiskolá­sok, őket mindez nem zavarja. Sajnos. A legszínvonalasabb a 820, a zene rendkívül jó, élő koncertek is vannak, a beren­dezés egységes, ötletes. De annyira zárt, egy ablak sincs rajta, hogy a füst elüldözi az embert. Ha nem lenne ennyire sötét, ha meg lenne oldva a szellőztetés, a maga műfajá­ban igen jó hely lehetne. Aki­nek pedig a zene nem olyan fontos, inkább csak az idejét akarja eltölteni, annak ott van­nak a biliárdlehetőségek. A Dallas egy amerikai létformát szeretne sugallni, csakhogy ahhoz túl szűk és túl puritán. A füst itt is probléma. A Szarvas ebből a szempontból szeré­nyebb, de kulturáltabb, igaz itt aíapvetően nem a biliárdra koncentráltak, hisz itt a vacso­rát egészítik ki az asztalok. Mindenesetre jó ötletnek tűnt az évtizedek óta működő étte­rem ilyesfajta modernizálása. Na és meg kell említeni a vá­ros egyetlen topless bárját, a Miraget. Kicsit nehéz követni a nyitva tartását, de problémák még a legjobb családokban is vannak, hát még egy ilyen ké­nyes helyen. De valóban ké­nyesen vigyáz a bár a színvo­nal fenntartására. A berende­zés tükreivel, lila falaival pon­tosan megfelel még az ízlés határain belül a hely jellegé­nek. A botrányok elkerülése miatt kidobófiú őrzi az ajtót, helyesen. Erre itt igenis szük­ség van. Persze az éjszakában mindig történik valami, végül is azért megyünk szórakozni, hogy történjen velünk valami. Hogy ki, milyen mélyen már­tózik meg, az már nem a szó­rakozóhelyektől függ.------------Tárca. zabad ország, szabad madár, szabad sajtó. Szabadon szabad szidni a kormányt, a honatyákat, sőt még a miniszterelnököt is. Ahogy maga a kormányfő fo­galmazott: „tízmillió kis Lu­cifer országa lettünk." Az új­ságírók epébe és vitriolba mártott pennájuk hegyére tű­zik — könyörtelenül — nem­zetünk nagyjait. Százezernyi „parittyás Dávid” veszi célba a „Góliátok”-at. Az átkos pártállam idején mindenkinek kötelezően mo­solyognia kellett. Derűs arc­cal tekintett ránk a hatalmas transzparensekről Rákosi pajtás, sőt még „Népünk Nagy Tanítója”, Sztálin — „acélos Szoszó" volta elle­nére — is megeresztett egy- egy jóindulatúnak tűnő, ha­misítás mosolyt. A két „Nagy”-hoz ódákat zengtek „koszorús” költőink, de tudo­másom szerint mosolyukról külön tanulmányok nem szü­lettek. Áldott emlékű profesz­szorom, a drága jó Juhász Géza bácsi, aki irodalomtör­ténésznek mindenképpen jobb volt. mint poétának, „Debre­cen nem poros, sáros! Szökő- kutas virágváros! Nem kopik le róla soha Csokonai ércmo­solya" veretes rigmusában megkísérelte ugyan a Diétái Magyar Múzsa és a Lilla-sze- relem költőjének derűs port­réját a dal bronzába önteni, de én azért többnyire csak Mona Lisa és nemtársnői hal­hatatlan mosolyának művészi megörökítésével találkoztam. Különösen a slágerekben megfogalmazottak vívták ki elismerésemet. „Ez a mo­solygás hozza a szellőt, ami kergeti, űzi a felhőt" — éne­kelte egy búgó férfi hang Gio- conda és a többi, hozzá ha­sonló nő ragyogó arcáról. „A mosolyodat el kellene ültet­nem, hogy nekem teremjen. A mosolyodból nevelnék egy kis erdőt, hogy vele felvidítsak minden kesergőt" zengte egy másik táncdalénekes. Nagy politikusainknak a korábbi „Fejem felett Da­moklész kardja” helyzetben ritkán támadt kedvük moso­lyogni. De most megtört a jég. Egy újságíró kolléga „Antall József mosolya” cí­mű — afféle kis tanulmány­nak is beillő — írásában elemzően foglalkozik minisz­terelnökünk arcvonásainak az utóbbi időben tapasztalha­tó mind gyakoribb ellágyulá- sával. Ez a derű, a cikkíró vé­leménye szerint — a felhők mögül kitekintő napot idézve — a Nyugat felé közeledés, a politikai és gazdasági „kita­vaszodás” legbiztosabb jele. Minden bizonnyal átsugárzik majd Jeszenszky Géza ma még gondoktól savanyú, Bo- ross Péter keményen keserű, Surján László fanyarul rezig­nált és Szabó Iván optimistán komor ábrázatára is. Eljön az az idő, amikor minden honfitársunk arcán felragyog az „égi lámpás”, és Magyarország is a felkelő nap országa lesz. Hogy egye­lőre mi a különbség hazánk és Japán között, arra —egy el­lenzéki képviselő állítása sze­rint — a Göncz Árpád által a közelmúltban magas kitünte­tésben részesített Suzuki úr a következőt mondta: „Japán a mosoly országa, Magyaror­szág pedig kész röhej.” S zerintem ez is csak afféle „ kacsa ”. Meggyőződé­sem ugyanis, hogy az ellenzék soraiban senki sincs, aki ért japánul. Szilvás! Csaba A mosoly országa Kullancsfogó a kórház. Vasártiap délután volt, a portás már csak mor­góit: bőrosztály..., maga a harmincadik. A doktornő azonban kedves volt, és gyors. Még a kullancscsi­pesz működését is elmagya­rázta. Másnap nyakamba vettem a várost, patikáról patikára jártam, ám csipesz sehol. Vagy két hét múltán aztán csak sikerült keríteni egyet. Svéd gyártmány, s lehetetle­nül egyszerű szerkezet. Fe­lül megnyom az ember egy rugós gombot, alul meg ki­tárul a csipesz görbített kar­ja. Átöleljük vele a kullan­csot, s megtekerjük az össze­zárt kart. Volt kullancs, nincs kullancs. Azóta nyugodtan baran­golok a vízparton, az erdő­ben. Am egy valami mégsem hagy nyugton. Miért kell ne­künk Svédországból impor­tálni ezt a csipeszt? Ma­gyarországon egyetlen mű­szerész sem lenne, aki el tudná készíteni? Kötve hiszem. Balogh Géza M inden kor embere ret­teg valamitől. Most a kullancstól. Kósza hírek jár­kálnak már hosszú ideje az országban, hogy agyhártya­gyulladást, súlyos ízületi gyulladást okoz a csípése, alig van ma hazánkban olyan ember, aki ne tudna kapásból felsorolni négy-öt konkrét példát. En azonban senkit sem is­merek, akit kullancscsípés döntött volna le a lábáról. Nem is nagyon törődtem hát a híresztelésekkel. A múlt­kor azonban, visszatérve vízparti kóborlásomból egy­szerre három apró állatkát is felfedezett a család a lá­bamba, a nyakamba, a fültö­vembe fúródva, s kitört a pá­nik. En ugyan biztattam őket, hogy elő a szemcsi­pesz, s rajta..., de bizony, mikor az első után besza­kadt a másik feje is, enyhe idegesség futott át rajtam. Kocsiba ültem hát, s irány Kommentár ___________________ Vadászgatunk, vadászgatunk Nábrádi Lajos 77> sorok írója szem- és Hí fültanúja volt csütörtö­kön annak, hogy egy idős néni a vadászok ellen pa­naszt tett a gávavencsellői polgármesteri hivatalban. Jegyzőkönyvbe diktálta ég­bekiáltó panaszát. S kérte az újságírót, hogy ne tegyen úgy, mintha nem hallana semmit, végre merje már va­laki megírni, hogy mi folyik hosszú évek óta a helybeli vadásztársaságban. A néni legfőbb érve ez volt: egy he­lyi rendőr és a tsz két mező­őre is tiltott helyen, tiltott időben vadászott. Megtudtuk: a fenti leg­főbb érv igaz. A panasz töb­bi részének kivizsgálása hosszú időt, külön szakértel­met vesz igénybe. Egy rész­igazságot azonban már csü­törtökön láthatott e sorok írója. Nevezetesen azt, hogy a panaszt tevő néni ablakát egy jókora kővel valaki be­törte az éjszaka leple alatt. Állítólag egy vadász volt. A néni ugyanis többször pa­naszkodott, hogy a szemben lévő ház udvarán a vadá­szok gyakran éjjel turáztat- ják a gépkocsijaikat, han­goskodnak, néha részegen mulatnak. A fővadász a gép­kocsik berregését elismerte, a mutatást nem. Ami igaz — a rendőrség is megerősítette az állítást — az az, hogy a helyi rendőr két mezőőr társaságában tiltott időben, tiltott helyen vadászott. A vadásztársaság „színeiben". A vadászetika megtartása minden vadász kötelessége, de hármójukat munkakörük, hivatásuk még külön kötelezte az etikai sza­bályok megtartására. Nekik ellenőrzési kötelezettségük is volt. Mindhármójukat el­bocsátották, a rendőr ügyé­vel már az illetékes ügyész­ségfoglalkozik. Hihető a néni panasza, mi szerint a három hivatalos ember azért is merészkedett idáig — feltehetően már nem először —, mert ebben a vadásztársaságban külö­nösen laza a fegyelem. A ré­gi dáridóknak már tulajdon­képpen vége, de a határban járók mostanában is gyak­ran találkoznak orvvadászat jeleivel. A vadászügyből a nagyközségben sokan poli­tikai következtetéseket von­nak le. Az ügy kisebb rész­ben valóban az. Jó volna rendezni. Hűsölés az ibrányi Tisza-parton Harasztosi Pál felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom