Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
1993. július 24. A hajdani szabad víziélet Ököritó, Eletó, Bujtos, Sóstó — Régi nyíri nyarak emlékére (2.) Margócsy József A gyerekek, fiatal legények, akik minden időben igyekeznek magukat mentesíteni a szervezett, „legális” lehetőségek igénybevételétől, Nyíregyházán, hajdan még az Érpatakban is fürödhettek. Vagy az Eletóban: ez a mai Dohányfermentáló és a Gumigyár közötti vízállásos terület, ahol ma már nem található víz. Vietórisz József, visszaemlékezve kb. 110 évvel ezelőtti diákkorára írja, hogy ők az Ökörítóra jártak fürödni. Ez utóbbi, mint a neve is mutathatja, ököritató helye a környék csordáinak, — ez azonban egy cseppet sem zavarta a suhancárok szórakozását. Mondanom sem kell, hogy leánygyerekek ilyesfajta szórakozásokban nem vehettek részt az íratlan polgári erkölcstan akkori paragrafusai szerint. Nem csuda, hogy az első háború utáni szervezett strandélet éppen az Ököritón indult meg. Ez az orosi határhoz tartozott, régebben Kállay-bir- tok, századunk elején már Molnár Viktor báró uradalmához tartozik. A helye még megvan: a Nagykálló felé vezető út mentén, a Nyíregyháza táblától délre eső terület; szemétlerakodó járművek hordalékával tömték be, teljesen. A mintegy 40 hold kiterjedésű, természetes vízállás sziksós, így gyógyítóerejére is lehet hivatkozni. A város üzemi hivatalai ajánlanak fel húszéves bérletet, magasszínvonalú strand kiépítésére, de a tulajdonos elzárkózik az 1922- ben tett javaslattól. Szerepelt itt csónakkikötő, széles részvételű úszóverseny, halpaprikással is szolgáló vendéglő. Még az sem akadály, hogy meglehetősen kiesik a tó a város életétől: a lelkes szervezők nemcsak rendszeres buszjáratott helyeztek kilátásba, hanem még a villamos-közlekedés kiépítését is: ez Nagykál- lóig tartják igazán hasznosnak, s közben, természetesen a fürdőnél is lenne állomás, eddig sűrűbb különjáratokkal. Ezt a Nyírvidék tudósítója írja le (1922. július. 16.): egyébként az eddig ismert egyetlen forrás egy ilyen villamosvonal építési tervét illetően. A tulajdonos azonban ellenállt: 1924-ben még a vadfürdőzést is szigorúan tiltotta, komor ellenőrzést helyezve kilátásba, mivel haltenyészetet létesített a csárdatóban, a partot is veteményeztette stb. Ez az elnevezés is él akkoriban e tóra, hiszen a nagykállói országút mellett, a tó magasságában, a város legvégén, mindig volt (és van is) egy nagyobb kocsma, vendégfogadó, — akkoriban éppen a földesúr kezelésében. Néhány év elteltével, 1927 nyarán maga Molnár szervez egy konzorciumot, hogy az Ököritón gyógy- és strandfürdőt, kimért úszó- és vízipó- lópályát létesít; télen, ugyanitt, kellő komforttal berendezett, gondozott jégpályát is. 1928 nyarán már csakugyan működik a strand, ha szerényebb méretekben is: csakugyan kellemes itt a fürdés: jó 100 méterig kényelmesen lehetett a vízben gyalogolni, mint a Balaton somogyi partján, s táblák jelezték, hogy a továbbhaladás csak úszóknak ajánlatos. A belépődíj kb. egy kiló kenyér árának felel meg, ez sem kevés; de az a busz, amelyik óránként-félóránként közlekedik a megyeháza elől a strandig, a belépődíjnak a háromszorosáért szállít. — A Bujtos — ma 1923-30-ban, meglehetősen széles reklámhadjárattal még fenntartja magát a strand; 1931-ben nagy társadalmi találkozókat hirdetnek: a strand szépe címéért szervezett versenyt Timarovszky Ica nyerte el; a zsűriben megjelent az előző évi Miss Hungária: Tas- nádi-Fekete Mária is. A főszervező Belczer Kálmán, aki egyben a strandtelep gondnoka is. — Minden bizonnyal a nagyobb távolság miatt maradt le a későbbiekben Ököritó; a Sóstón is megindul a szervezettebb üzem, de a városban, belül is kedvezőbb az ajánlat, a bujtosi fürdőtelepen lesz lényegesen nagyobb strandélet, mint itt. Erről a bujtosi strandról már a mai nyíregyháziak is többet tudnak. Még köztünk élnek azok, akik a ’30-as években, diákkorukban nemcsak strandoltak a Belső körút északi szegélyén található, gondosan kikotort, rendezett gödör vizében, a széles kabinsor karéjában, a gondosan gereblyézett fövenyen, hanem sportoltak is itt. Versenyeken is résztvevő vízipólócsapat is szerveződött a Heringh fiúk, Babies Jancsi, a Bercsényiek és mások részvételével. Éppenséggel úgy, hogy biztos úszótudásuk tudatában a strand melletti, másik gödörben gyakorlatoztak; oda vitték át a vízipólókapukat. A gödör méretei itt kb. megfeleltek a pálya előírt nagyságának, s edzés, verseny után hátukra vették a kapukat és bevitték a strandra, hogy ott vigyázzon rájuk a fürdőmester Tóth Bertalan, Berci bácsi. Később, amikor a strandberendezéseknek csak a nyomai voltak meg, még itt nőtt fel országos bajnokká, a „csúnya” stílusban úszó Mitró György, nemzetközi versenyek sikeres szereplője; még később pedig a diákbarátok: Balczó András, Kosa Ferenc visszaemlékezéseiből olvashatunk ifjúságuk szórakozásainak, nagyTatörő terveik megbeszélésének színhelyéről, a bujtosi strandról, a téglavető gödrök víziélményéről. Legrégebben, 1922-ben esett szó a bujtosi strand kialakításáról. Krómy Károly, az agilis szervező, sporttámogató ügyvéd, a Nyíregyházi Torna és Vívó Egylet elnökségi tagja, — e bujtosi területek egy részének tulajdonosa lesz a vállalkozó. Egy kb. 90x100 méter nagyságú nagyobb bányagödröt kitisztítanak, átlagosan kétméteres mélységét lejtőssé alakítják át. Pisszer János tervei szerint 50 kabint állítanak fel; a gyerekeknek, nem úszóknak egy kb. 200 nm-nyi területet el is kerítenek a finom homokkal beszórt part mentén. 1923-ban nyitják meg: eleinte külön félnapokat jelölnek ki csak férfiaknak, csak nőknek, — de ez a szigorú elkülönítés nem sokáig érvényes. Természetesen, akkoriban még a férfiak is egész fürdőruhát viselnek, csak a fiúgyerekek pancsolhattak „klott- gatyában;” a nő fürdőzők pedig nagy fodrokkal, inkább slafrok-szerű fekete vászonruházatban jelentek meg: annál illedelmesebb ez a ruha, minél kevésbé ismerhető fel az illető személy testének eredeti vonala. A trikó még ismeretlen: majd a harmincas években jelentkezik; eleinte akkor is egy deréktól lefelé ereszkedőbővülő szoknyaféleséggel, hogy illedelmesebb lehessen a „pucérság”. 1924-ben, majd a következő években is van valamilyen újítás: hogy „minden kabinban van lábmosó veder”; kedden és csütörtökön a katonazenekar szórakoztatja a fürdőzőket (természetesen egyenruhában). Közben a visszavonult Tóth bácsi helyére „a magyar úszómesteri kar egyik legkiválóbbját”, Pellök Andro eladdig békéscsabai szakembert sikerült megnyerni. 1927-ben trambulint építenek az úszó artisták részére. Balázs Attila felvétele Természetesen nem maradhat el a büfé sem: 1930-ban Mo- gyorósy Ignác a vendéglős: az ő városi üzeme, az Abbházia szintén a vármegyeháza előtti téren népszerű. A Sóstó megnyitása csökkentette az itteni fürdő forgalmát, de azért működött a második háború éveiben is. 1945 után az államosított strand nehezen indult, hiszen az elhordott, elpusztult berendezést előbb pótolni kellett — volna. A képviselő-testület „tartós falú és tetejű” felépítményeket írt elő: 1946-ban még jelentkeznek vállalkozók, majd a Máv Egyetértés sportegylete szeretné működtetni, de a város nem tudja biztosítani a kért támogatást. 1949-ben a régi büfés, Hlavati László még kinyitja csárdáját a vad strand mellett, de a régi strandélet már nem tért vissza a bujtosi tájakra. Csak a gyerekek, diákok, fiatalemberek illegális szórakozási lehetőségeként él tovább, lényegében ma is, azzal együtt, hogy a tiltott fürdőzés minden évben szedi virtus- kodó, elővigyázatlan áldozatait. Pór Bertalan: A pásztor és a tehén Reich Károly: Pihenő Elek Emil reprodukciói Csodagyerek Kislétáról Pásztorjáték ötszáz versből a tanárnak Balogh László Tízesztendős korában már portrékat festett, tizennégy évesen regényt írt, s mikor elérte a tizenötödik esztendejét, háromfelvonásos színdarabot sikerített iskolai igazgatója névnapjára. És a következő évben mindezekre rá tudott duplázni: egyik tanára tiszteletére ötszáz versből (nem sorból) álló pásztorjátékot fabrikált. De tragikusra fordult felnőtt korában is megállta helyét a festészetben és irodalomban. Néhány lexikon őrzi a nevét, ám mi, a ma élők, egészen elfelejtettük emlékét. A gazdatiszt fia Ez a csodagyerek Mezey József névre hallgatott míg élt, és 1823. május 11-én született a megyénkbeli Kis- léta községben, ahol apja uradalmi gazdatiszt volt. Szülőfalujából még iskolás kora előtt elkerült a Bereg megyei Misticére, olyan ruszin környezetbe, ahol még magyar iskola sem volt. Imi, olvasni apjától tanult meg. Később a máramarosszigeti gimnázium diákja lett, s aztán Szatmáron folytatta tanulmányait. A bölcsészeti tanfolyamot már önerejéből végezte, de így is jeles eredménnyel fejezte be. Szeretett volna a festőművészeti akadémián tanulni, de apja időközben meghalt, gyámja pedig a műszaki pályára erőltette. így mérnöki képesítést szerzett, és életpályája kezdetén ezen a területen működött. Szíve azonban mindig a művészethez húzta. Acélmetszeteket, olajfestményeket készített hivatali munkája mellett. Közben megismerkedett Petőfivel is, és elkészítette róla azt a festményét, amit a Vasárnapi Újság csak évtizedek múlva, 1879- ben mutatott be, amit jelenleg a Történelmi Arcképcsarnok őriz. A szabadságharc idején Bem táborában vitézkedett tüzérhadnagyként, a bukás után pedig Nagybányán húzta meg magát. Itt és ekkor kezdett oltárképek festésével foglalkozni. 1850-ben rövidebb időre Pestre megy, és az ott működő olasz származású művész, Marastoni Jakab festészeti akadémiáján tevékenykedik. Fél esztendő után elfogy a pénze, ismét visszamegy Nagybányára, s megnősül. Felesége Guzmál Paulina. Ám 1852-ben már ismét Pesten találjuk, ahol megrendelésekre szinte sorozatban készíti az oltárképeket. Oltárképek festője Ó festi a nagybányai római katolikus templom hat mellékoltárának, később a főoltárának a képét. 1857 őszétől a nagylucskai orosz templom képeit kezdi festeni. A mintegy ötven oltárképe mellett több portrét, csendéletet és tájképet is festett. Egy megfázás következtében súlyos szembetegséget kap, amit 1858-ban Bécsben még úgy ahogy gyógyítani tudnak, de később a betegség kiújul, s az 1860-as évek végére annyira elromlik látása, hogy a festészettől végképp búcsút kell vennie. Lelkében megkeseredve a költészetben próbál ezután vigasztalást keresni. Munkabírása csökken, s élete utolsó éveiben felesége keresetéből tengődnek, meg jótevőik támogatásából. 1882. szeptember 8-án halt meg Promontoron, ahol felesége postakezelő volt. Az eddig említett oltárképei mellett figyelmet érdemel az egri minorita templomban ma is megtalálható Szt. László vizet fakaszt a kősziklából című festménye, valamint az egri városházán lévő Szt. István című kompozíció. Versei főként a Hölgyfutárban és a Fővárosi Lapokban jelehtek meg, de kiadta Mezey József költeményei (Pest, 1870.) címen vers- gyűjteményét is. Ekkori sikerét bizonyítja, hogy előfizetőit csak gyors, egymásutáni három kiadással tudta kielégíteni. Ne felejtsük el Szinnyei József piktor és poétaként tartja számon, a Művészeti lexikon is adózik nevének és festészetének néhány sorral, a Magyar irodalmi lexikon viszont annyira megtagadja költészetét, hogy még a nevét sem említi meg Mezey Józsefnek. Mi, a megye mai lakói, ne legyünk ennyire méltánytalanok ezzel a nagytehetségű és tragikus sorsú szülöttünkkel.
