Kelet-Magyarország, 1993. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
f 1993. július 24, szombat HATTER Kelet-Magyarország 3 A kenézi dombok alatt Mióta visszakapták önállóságukat, szemmel láthatólag folyamatosan gyarapodnak Balogh Géza Újkenéz (KM) — Ha hiszik, ha nem, Újkenéznek is megvan a maga Gellért-hegye. Igaz, neve nincs, s olyan magas sincs, mint amaz ott, a Duna partján, de innen is pontosan úgy be lehet látni az alant elterülő települést, mint a fővárost, arról a kiugró szikláról. A kenézi hegyet félig már elhordták, de ne bánkódjunk túlságosan emiatt. Mert van itt annyi belőlük, hogy számolni sem érdemes. A házak is dombról le, dombra fel, nincs is talán egyetlen sík, kenézi utca sem. Örökké küszködtek az árral Jól elijeszthette az ittenieket egykor a Tisza. Valamikor Cserepeskenéz volt e község neve, s lent, a folyó mellett álltak a házak. De örökké küszködtek az árral. A múlt század végén gondoltak hát egy nagyot, s felkerekedett az egész falu. Átköltöztek a dombok mögé. Ide aztán jöhet utánuk a Tisza...! Nem jön, dehogy jön. A ke- néziek járnak inkább oda. Az a rész ugyanis a határ lelke. Míg itt fent, a sovány homokon csak sínylődik a krumpli, a kukorica, ott lent valóságos erdőt alkot. Nem is maradt ott parlagon egyetlen talpalatnyi föld sem. Se tavaly, se az idén. Kenézen minden különösebb vita nélkül sikerült megegyezni az új földműveseknek a földosztásban, s ha nem lenne ez a fura időjárás, s ha valamivel is biztatóbb hírek jönnének a piacokról, egyetlen zokszavuk sem lenne. Ezt már Makiári Dániel, a helyi általános iskola igazgatója, s egyben a földkiadó bizottság kenézi vezetője mondja, aki maga is belevágott a gazdálkodásba. Van vagy tíz hold földje, meg egy kis gyümölcsöse, s azt kérdezzük tőle, hogy-hogy itthon találjuk, mikor az aratás kellős közepén vagyunk. — Most aratni? — csóválja a fejét —, az éjjel akkora eső volt, hogy alig akart vége lenni. Két napja ugyanígy történt, csak akkor jéggel keverve. De az égiek annyi mostoha év után végre kegyeikbe fogadták a kenézieket. Mert a volt, közös téeszgyümölcsösben mindenkiét megpocsékolta a jég, csak a mienket kerülte el. Újkenéz az elmúlt évtizedekben ugyanazt az életet élte, mint a legtöbb apró hazai falu. A téesz központja Tomyospál- cán, a tanácsi székhely pedig Mezőladányban volt. Addig különösebb gond nem is volt, míg a régi, tapasztalt gazdák vezette téesz jól gazdálkodott. Tisztességes megélhetést biztosított, s ebből fakadó örömükben a kenéziek még azon sem háborogtak túlságosan, hogy a közös tanácsi kasz- szából csak csurrant-cseppent Kenéznek. Tekintélyes summa a gázra Mióta azonban visszakapták önállóságukat, szemmel láthatólag folyamatosan gyarapodnak. A legszembetűnőbb változás: a nemrég leaszfaltozott utak, az új ravatalozó, a hamarosan befejeződő gázKenéz madártávlatból program, a korszerűsödő óvoda. — Maradt azért gondunk is, épp elég — hűti le a kezdődő lelkesedést a falu jegyzője, Kulcsár Ish’ánné. — A legnagyobb talán az iskola. Százharmincnégy iskolásunk van, s kénytelenek váltott műszakban tanulni. Egy hónapig az alsósok, egy hónapig a felsősök járnak délelőtt, aztán a következő hónapban délután kezdenek. Az oka mindennek a tanteremhiány. Mindössze négy termük van, s nemrég a reformátusok bejelentették, hogy igényt tartanak a napközi épületére, mert az egykor az övék volt. Szerencsére föl sem merült, hogy elűzzék onnan az iskolásokat, a saját gyermekeiket. Már csak azért sem, mert miképp néztek volna akkor a presbiterek szembe a képviselőkkel? Azaz önmagukkal? Lévén a presbiterek zöme egyúttal képviselő is a faluban. Az ezerötven lelket számoló község az idén huszonhat millió forintból gazdálkodhat, ám A SZERZŐ FELVÉTELE ennek jó részét természetesen elviszi a gáz. Erre egyébként igen tekintélyes summát sikerült megszerezniük az állami fejlesztési intézettől, mely lehetővé tette azt is, hogy családonként itt jóval kevesebbet kell fizetni, mint a máshol. Azonban még így is harmincezer forint ez, s ahol annyi a munkanélküli, mint itt, ezt is nehéz előteremteni. Még négy tantermet Ilyen helyzetben természetesen az önkormányzat sem számíthat komoly, helyi bevételre, az állami támogatásban viszont továbbra is bíznak. — Nagyon szeretnénk még négy tanteremmel, s egy tornateremmel bővíteni az iskolánkat — mondja a polgár- mester, Kovács Lajos. — Nekünk persze nincsen pénzünk, pályázni fogunk tehát. Ha van igazság, márpedig mi erősen hiszünk benne, akkor hamarosan felépül az iskola. S akkor elmondhatjuk, sikeres éveket zártunk. Kövek, ásványok, kristályok minden mennyiségben VlNCZE PÉJER FELVÉmE--------------Tárca— M eleg nyári nap. Inkább fullasztó hőség. Ilyenkor legszívesebben jéggyári munkás lenne az ember, vagy sarkvidéki kutató. Beköltözne egy légkondicionált hűtő- szekrénybe. Bármit csinálna, csak ne kelljen az utcán tartózkodnia, ahol alig jut levegőhöz. El a nagyvárosból, a kisvárosból a hegyekbe, vagy a vízpartok mellé, belemártani az arcunkat a jóízű szélbe, érezni a virágok sokféle illatát, elindulni a madárfüttyök nyomában. Azt érezni, hogy nem szakadtunk még el teljesen a természettől, benne léle gzünk, s ő is átjárja érzékeinket. Jó lenne. Ehelyett itt vagyunk a városban, nyeljük a port, kerülgetjük a feltúrt tereket és utcákat, nekimegyünk a szembejövőnek, lökdösődünk. Fáj a fejünk. Idegesek vagyunk. De annak a fiatal párnak minden bizonnyal más a véleménye a világról, mint nekem. Ott üldögélnek a Kossuth tér egyik padján. Hetek óta látom őket, szinte ugyanabban a mozdulatban: a fiú arcát a lány felé fordítja, mintha ki akarná zárni a külvilágot. Beszél, magyaráz, vagy csak nyönyörködik a lányban. Mert nincs annál nagyobb öröm, elmerülni a kedves tekintetében, felfedezni benne a mozduló világot, idegenből ismerőssé varázsolni a borzongást. nem nagy „dumás”, hanem jókat, kedveseket mondhat, amiktől ragyog a lélek, túlcsordul benne a jó. Rövid hajába belekap egy kicsit a szél, s ahogy véletlenül rápillantok, még elkapom ajkának mozdulatait: sze-ret-lek. Aztán megáll előttük egy negyvenes férfi, kicsit imbo- lyog, a kezeivel szélesen gesztikulálva minden bizonnyal magyaráz valamit. A fiatalok udvariasan figyelnek. (Aki j T irtelen kiüresedik a tér. rí Pedig az emberek most is jönnek-mennek. Egymásba ütköznek, kerülik a gödröket. Bosszankodnak. Szenvednek a nagyvárosi hőségtől, s megfogadják, hogy elmennek valahová messzire. A hegyekbe, vagy a vízpartok mellé, ahol jóízű szelek simogatják az arra érdemesek arcát. Nézőpont ; Privatizációs lízing Máthé Csaba a privatizáció újabb iga- /l zán nagy lehetősége szerintem a lízinges konstrukció, amikor a pályázó részletfizetéssel jut egy-egy vállalat tulajdonához. Ebbe a körbe már azok is beszállhatnak, akik eddig finanszírozási gondjaik miatt csak ácsingóztak a vásárlásra. Az AVÜ információja alapján, amikor először hirdetik meg az ebbe a körbe tartozó vállalatot, akkor a vételár kétharmadát egy összegben kell felajánlani, részletfizetés csak a fennmaradó részre kérhető. Sokkal kedvezőbb a konstrukció, ha a vállalat az első fordulóban nem talál gazdára, nincs megfelelő ajánlat, ekkor a következő fordulóban már a vételár egészére érvényes a részletfizetési ajánlat. Az eddigi tapasztalatok alapján elsősorban mindegyik lízingben privatizálható cégre a belső menedzsment is tett ajánlatot, tehát azok, akik eddig működtették, üzemeltették a céget. Persze ezek a vállalatok elsősorban abba a kategóriába tartoznak, amelyeket készpénzért, kárpótlási jegyért bel-, vagy külföldi cég nem vásárolt meg. Többségük jelentős hitelekkel és adóssággal terhelt, ennek megoldására a hírek szerint zártkörű hitelkonszolidációs megoldáson gondolkodnak. Az AVÜ terve az, hogy a lízinges privatizációba adott cégek irányítását 5-6 fős cégek vegyék át, olyan menedzserek, akik gyorsan, hathatósan tudják működtetni a céget olyan eredménnyel, amelyből a részletfizetés is finanszírozható. És talán ebben a konstrukcióban az is igen kedvező, hogy a lízingdíjhátralék bármikor kifizethető kárpótlási jeggyel. Kölcsey falujába Túristvándi felől érkezve, a múlt egy igaz gyöngyszeme várja a látogatókat. A szegényparaszti porta hűen idézi, miként éit Zsófi néni (a ház egykori gazdája) és kortársai a szatmári térségben, emberöltővel korábban Molnár Károly felvétele Kommentár ______________ Feró-riadó Kovács Éva j J állom, a vita lezárult, Jtl az ötlet révbeért, a magyar laktanyákban ezentúl a híres rocker, a ricsés Nagy Feró és zenekara, a Beatrice húzza majd a talp- alávalót, vagy ha úgy jobban tetszik, fújja a riadót. Azt hiszem, rég lehetett, vagy talán nem is volt még arra példa, hogy egy rockegyüttes ténykedése valóságos katonai ügyként ekkora belpolitikai vihart kavart. A közismert és sokak által kedvelt Feró esetében most bizony mégis valami hasonlóról beszélhetünk. Igaz, nem is annyira a könnyűzene, sokkal inkább a politika iránt érdeklődők mondanak a dologról véleményt. Nem értik, hogy a nyíltan kormánypárti Ferónak miért ilyen fontos a laktanyai ifjúság világnézeti, katonai nevelése, akik meg értik, nagyon is tudják, miért ellenzik oly hevesen, hogy a Fe- ró-riadók során csakis egyfajta szemlélet jusson el a laktanyák lakóihoz, a másik, a többi oldal véleményének teljes mellőzése mellett. A laktanyai Nagy Feró- koncertekről a legmagasabb szinteken nyilatkoztak az illetékesek, s védelmükbe vették az ötletet. Állítólag egy direkt e célra alakult bizottság is meghallgatta, minősítette az előadandó dalokat, s a nem akármilyen grémium úgy találta, azok a magyar ifjúság erkölcsi, világnézeti nevelésére kifejezetten alkalmasak. Biztosan így van, nem vitatom, sem katona, sem könnyűzenei szakember nem vagyok. Azt is el tudom képzelni, hogy a laktanyaudvarokban, helyőrségi klubokban tényleg elhangzanak majd újabb, lelkesítő dalok, amelyeknek mondanivalóját a honvédek megértik, követendőnek tartják, magukévá teszik, s így a koncertek tényleg megérik a darabonkénti állítólagos százezer forintot, s az sem kizárt, hogy születnek az eddigihez hasonló, vagy még annál is jobb Nagy Feró-dalok. Legyen ahogy lesz, bánja a fene. Nekem igazi kedvencem még jó darabig akkor is a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás maradóéiul jo, nem tud rossz arcot mutatni a külvilágnak.) De lassan kopik az érdeklődés, nyilvánvalóan semmi értelme annak, amit a férfi magyaráz. •;f jjrgg Váratlanul közelebb lép a lányhoz, már az arca előtt hadonászik. A fiú megfogja a lány kezét, szinte menekülnek. Úgy eltűnnek, mintha ott se lettek volna. Nagy István Attila Ugyanabban a mozdulatban Vajon miről beszélgetnek? A lány olykor hátraveti a fejét, nem harsányan, inkább belülről sugárzóan nevet. Nem valamilyen poénon, a fiú
