Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05 / 129. szám
14 Ä ‘Kekt-Magyarország hétvégi meíkkíete 1993. június 5. A KM vendége _______________ Az aranydiplomás Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — A szakirányú tanulmányok idejét is beszámítva közel hatvan év egy pályán — olyan teljesítmény, amelyre napjainkban egyre kevesebb példa akad. A körülmények pedig egy emberöltővel ezelőtt sem voltak kedvezőbbek, a gazdasági nehézségek mellett háború tette próbára az akaraterőt és a hűséget. Mindezen tulajdonságokból jelesre vizsgázott Jandek Ernő’, aki tudását, erejét a mezőgazdasági szakismeretek oktatására, az agrárágazat dolgozói utánpótlásának nevelésére áldozta, aki ma a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Nyíregyházi Főiskolai Karának egykori tanáraként éli nyugdíjas éveit. Eredetileg dunántúli származású, 1913. június 16-án Győrben született. A kertészet iránti elhivatottságát nem örökölhette családi ágon, hiszen nyomdász édesapja korrektorként betűszedéssel kereste meg kenyerét. Érettségi oklevelét négyéves felső kereskedelmi iskolában kapta kézbe 1932-ben. Ebben az időben dühöngött a történelmi tankönyvekből jól ismert gazdasági válság, végzés után így munkahelyre, állásra nem is számíthatott. Az indíttatást éppen ez adta meg a későbbiekben hivatásnak választott pályához, nagyszülei zöldségtermesztésénél sokszor segítve ismerte fel a kertészetben rejlő lehetőségeket. — Úgy gondoltam, amíg két ember él a Földön, én el tudom adni a terményeimet — emlékszik vissza akkori vállalkozó kedvére, ami a válság idején az egyedüli kiutat jelentette a reménytelenségből. A szakirányú továbbtanuláshoz abban az időben legalább egyéves kertészeti gyakorlatra volt szükség, amit a győri városi kertészet gyakornokaként szerzett meg. A mai Kertészeti és Élelmi- szeripari Egyetem jogelődjeként működő Kertészeti Tanintézetbe 1934-ben nyert felvételt, oklevelét három év múlva szerezte meg, a kor megfogalmazása szerint mint műkertész. Az éves kötelező katonai szolgálat letöltését követően egykori gya- komokoskodásának színhelyén helyezkedett el, a városi kertészetben. Két év múlva vállalt állami szolgálatot előbb a szombathelyi, majd a kiskunhalas-fehértói kertmunkás iskolában. Mindeközben a tarcali állami faiskola vezetőjének katonai szolgálata miatt ellátta a gazdaság felügyeletét is. A háború poklát azonban neki sem sikerült elkerülni, a szolgálat és a szovjet hadifogság következtében csak 1948- ban térhetett vissza polgári foglalkozásához. Korábbi munkahelyén, az akkor már kertészképzőként funkcionáló iskolában folytathatta az oktatást, majd szakelőadó évek következtek Kecskemét-Miklóstelepen. Nyíregyházán 1951-ben telepedett le, ekkor kapcsolódott be a Kertészeti Technikum munkájába, életébe. Ez az intézmény jelentette középfokon végzett tanításainak befejezését, mert 1961-től megkezdte működését a mai Jandek Ernő Balázs Attila felvétele főiskola elődje, a Felsőfokú Technikum. Ézt követően itt dolgozott, innen engedte útjára a hallgatókat egészen 1974-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Az oktatás mellett a kertészet gyakorlati kérdéseinek vizsgálataiban is munkálkodott, kutatóintézettel együttműködve különböző gyümölcsfajok fenológiai megfigyelését végezte hosszú időn keresztül. A rügyfakadás, lombosodás, virágzás, kötődés, érés folyamatairól húszéves adatsort gyűjtött össze, melynek számítógépes feldolgozása jelenleg folyamatban van. Az egykori ezüstkalászos tanfolyamok előadói között is szerepelt, az általános iskolát befejezettek és tovább tanulni nem szándékozók részére szervezett tanfolyamokat, melyeknél a mezőgazdasági tárgyak oktatását minisztériumi megbízásból szakfelügyelte. A formálódó kertbarát mozgalomban is részt vett, sok gazda hasznosította már az ő tapasztalatait, tanácsait. Az oktatás területén eltöltött hosszú évek alatt nyomon követhette annak intézményrendszeri változásait. Dicséri a technikumi képzés visszaállítását, mert ez egykor híres volt a magas szakmai eredményeiről. A gyakorlati érettségi vizsga nyolc órát vett igénybe, ahol a teljesítményeket is mérték. Aki ott nem felelt meg, elméleti vizsgára sem mehetett. Bár elismeri az elméleti síkon elért fejlődést is, elmondása szerint egy közelmúltban megrendezett általános iskolai nyolcadikos biológia versenyen olyan kérdést kapott az egyik versenyző, amiből ő annak idején szigorlatozott. Azért joggal büszke tanítványaira, akik között számos, tanulmányi versenyen szép helyezést elért diák van. Mondhatni, hagyományt teremtve ma is folytatódik a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskola jó szereplése az országos megmérettetéseken. Mint nyugdíjas még öt évig dolgozott az Országos Vetőmag és Szaporítóanyag Felügyelőség nyíregyházi kirendeltségén, vezette az állami támogatással telepített gyümölcsösök nyilvántartását. Ma már a nyolcvanadik évéhez közeledő Ernő bácsinak elég munkát ad a ház körüli kert rendbentartá- sa, de segít a fia telkén is, na meg mindig akad olyan ismerős, aki hívja, aki megkeresi szaktanácsért. A szakmában ötven éven át folytatott eredményes és kimagasló munkájáért járó aranydiplomát 1987-ben ünnepélyes keretek között vehette át a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. nagy színész búcsúja A film és az irodalom rokonsági fokának megállapítására sokan tettek már kísérletet, de általános elfogadott eredményig senkinek sem sikerült eljutnia. Az kétségbevonhatatlannak tűnik, hogy a filmhez valamennyi művészet közül az irodalom áll a legközelebb, de hogy ez édes- vagy mostohatestvéri viszony, erősen vitatható. A kérdés azért foglalkoztatja az érdeklődőket, mert történetének kezdete óta a mozgókép témaforrásnak tekinti az irodalmat, s ha lenne erre vonatkozó statisztika, az minden bizonnyal igazolná azt, hogy kisebbségben vannak azok a filmek, amelyeknek irodalmi alapanyagát eredetileg is a rendező, nem pedig az olvasó számára vetették papírra. Az irodalom fontosabb voltát többek azzal látják igazolhatónak, hogy az utca egyirányú: originális témájú filmből még sosem írtak regényt vagy novellát, míg az ellenkező irányú mozgásra folyamatosan akad példa. Aligha valószínű, hogy ilyen alapon a két művészet értékrendje eldönthető, egyébként sem szerencsés a témáik azonossága folytán versenyhelyzetet keresni. Ami tény: nagyon-nagyon ritkán születik filmadaptáció, amely az írott művel egyenértékű mozgóképi változatot eredményez. Az irodalmi alapanyag nagyon sokszor „ellenáll”, és ez összefügg a kétféle közvetítő közeg, a szóbeli kifejezés és a mozgókép gyökeresen eltérő természetével. A sikeres könyv azonban — üzleti megfontolásból többnyire — eljut a filmvászonra, s lesz esetleg akkora bukás belőle, mint amilyen az 1984, az Orwell- regényből készült változat Michel Radford rendezésében. Az 1984, a filmváltozat a döglött akna tipikus esete. Orwell regénye 1949-ben jelent meg, és olvasói számára akkor azt a jótékony szellemi izgalmat jelentette, hogy van esélyük a címben jelzett jövő megélésére, ezzel együtt a prófécia igazságtartalmának ellenőrzésére. Ez a jövőkép a totalitárius diktatúra legkíméletlenebb formáját vázolta fel, amelynek jellemzésére a Gondolatrendőrség intézménye lehet a legérzékletesebb példa. 1949-ben a kérdés az volt, hogy Orwell rémképet rajzolt- e olvasói elé, avagy a valóságos társadalmi folyamatokat érzékenyen feldolgozva vetíti előre a realitásokat. A regény keletkezéskor a rémképvízióra „szavaztak” többen, de a film elkészültekor, 1984-ben már nyilvánvalóvá lett, hogy a rendszer — ha a részleteket illetően nem is egy országban — megvalósult, helyenként a valóság még rá is licitált az írói képzeletre. A Nagy Testvér figurája ösz- szerakható Sztálin, Pol Pót, Ceausescu, Enver Hodzsa jellemvonásaiból, a kemény diktatúrák pedig a szocialistának nevezett viszonyok között a megfélemlítés orwelli változatait alkalmazták. A Radford-film ebből a fáziskésésből adódóan akkor is hatástalan maradna, ha egyéb tekintetben koherens világot teremtene, de nem teszi, s aki úgy ül be a moziba, hogy előtte nem olvasta a regényt, annak seregnyi cselekménymozzanat marad homályos, mert a regény verbalizmusa sokszor átfordíthatatlan képi információkká. Olyan akna, amelyből nemcsak a robbanóötletet szerelték ki, hanem még meg is tömték némi ken- derkóccal. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a film — az utóbbi idők forgalmazási gyakorlatára egyáltalán nem jellemzően — közel tízéves késéssel jutott el a hazai art mozi hálózatba, akkor megkérdhetjük: kellett ez nekünk? Bármennyire a nem válasz illenék a kérdés után, mégis azt kell mondanunk, természetesen kellett, ha fiaskó is a film, akkor is tanulságos fiaskó. Meg aztán az érdeklődő néző (aki nem átall olvasni a mai világban) szereti maga eldönteni, hogy amit más elmarasztal, az a maga mércéje szerint is elmarasztalandó-e. És még egy érv az igenre: O’Brian figuráját Richard Burton kelti életre, s tudjuk, ez volt élete utolsó szerepe. Lehet, hogy a halál tényének ismeretében utólag vetítjük vissza rá a fáradt rezignáltság tüneteit, bár tulajdonképp ez a színészi megoldás érvényes a kettős életet élő filmbeli figurára. A film egy nagy színész búcsúja a felvevőgéptől és a közönségtől. Ez önmagában is elegendő ok az 1984-gyel való találkozásra. A dupla 0 kölyök Hamarosan látható a mozikban A dupla O kölyök (ejtsd: A dupla nullás kölyök) című szinkronizált amerikai akció-vígjáték, vagyis a minden idők legtitkosabb ügynöke. A filmből nem csupán azt tudhatja meg a néző, hogy a fogát hullatott James Bond 007-nek megkerült a pelyhedző állú utódja, hanem megismerkedhet egy komputervírus-gyárossal, aki Michelangelóbb a pápánál, valamint nagy csecsben álló bájos jobb kezével, Brigitte Nielsen megtestesítésében. Képeink a film egyes jeleneteit ábrázolják. Könyvespolcunk A sors mint esély az életre Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Az emberiség ősidők óta keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi az élet, az emberi sors értelme? A modem természettudomány és pszichológia válasz-kísérletei egyaránt kudarcot vallottak. Thorwald Deth- lefsen, az ezoterikus pszichológia megalapozója, az okkultizmus, a régi titkos tanok (asztrológia, homeopátia, reinkarnáció) világába vezeti olvasóit, lehetővé téve számukra, hogy az ősi technikák segítségével megismerhessék és megérthessék életüket, betegségüket, halálukat, hogy felelősséget vállalhassanak sorsukért. A sors ugyanis nem véletlenek sorozata, nem csapás, ami ellen küzdenünk kell. A sors — esély. Esély az emberi teljesség és tökéletesség megvalósítására. Ezért sorsunkat meg kell tanulnunk megismerni és megérteni. Az eredendő tudás útját kell járnunk, hogy megtaláljuk az eredendő kérdésre a választ: mi az élet, mi a sors értelme? Thorwald Dethlefsen erre az útra vezeti olvasóit világhírű könyvében. A funkcionálisan gondolkodó tudomány nem ad világos, egyértelmű és mindenki számára elfogadható feleletet a sors örök, nagy kérdéseire. Ezért világszerte nő azoknak az embereknek a száma, akik más oldalról közelítik meg a hiteles információszerzést. Az ezoterikus (belső kör, a valós ismeretekkel rendelkező) út célja az emberi teljesség, a bölcsesség megtalálása, a polaritás legyőzése, a kozmikus tudat elérése. Ahhoz, hogy a célt elérjük, meg kell ismernünk az univerzum törvényeit, s meg kell tanulnunk megérteni azokat. A célhoz vezető úton vannak sajátos tájékozódási pontok, útjelzők, amelyek eligazítanak bennünket: merre is menjünk tovább. Ilyen segédeszközök az ezoterikus technikák és diszciplínák, mindkettőből akad igen sok. Csak néhány fontosat említsünk meg: asztrológia, kabbala, tarot, alkímia, mágia, jóga, meditáció, Ji Csing. De szükséges leszögezni elöljáróban, hogy ezek a technikák és tudományágak nem öncélúak, hanem segítő eszközök lehetnek a világ megismerésének ezoterikus útján. A német szerző összeveti az ezotéria keleti és a nyugati technikáit. Leszögezi, hogy minden ezoterikus fejlődés végpontja az igazság megismerése. Igazság csak egy van. Ennek az igazságnak az elérését a különböző korokban és kultúrákban különböző módszerek szolgálták. Ezek — segédeszközként — egyformán jók és használhatók. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy mindenki saját kultúrája rendszereihez és szimbólumaihoz áll a legközelebb. Egy nyugati ember számára sokkal nehezebb s rendszerint jóval tovább is tart a Kelet útmutatásait követve célhoz érni. Ezért támaszkodik az író a művében a nyugati ezotéria négy nagy oszlopára, az asztrológiára, a kabbalára, az alkímiára és a mágiára. Thorwald Dethlefsen a hétköznapi életből vett számtalan kérdésre, az életünket nehezítő gondokra, a kegyetlennek mondott sorscsapásokra igyekszik a hermetikus filozófia, az ezotéria technikáinak alkalmazásával választ kínálni.
