Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05 / 129. szám
1993. június 5. A placcon és a pult mögött Sokféle oktatási forma, változatos szakmai struktúra javuló feltételek Vásárosnaményban Épülőfélben a tancukrászda a naményi szakmunkásképző udvarán Harasztosi Pál felvétele Kállai János Vásárosnamény (KM) — A vásárosnaményi szakmunkásképző nevében három jelző is szerepel: ipari, kereskedelmi és vendéglátóipari. Rövid tájékozódás után kiderül: még legalább két terminust be íehetne szuszakol- ni az elnevezésbe, hiszen az önállóságának ötödik évét megélt iskola szakmai arculata — igazdodva a változó társadalmi-gazdasági feltételekhez — újabb és újabb vonásokkal bővül csaknem folyamatosan. Hogyan telt el a fél évtized? Mennyire sikerült az önállósulás? — kérdeztük Huszti Sándor igazgatótól. Új képzési forma — 1988-ig a fehérgyarmati szakmunkásképző kihelyezett tagozataként működtünk, ipari osztályokkal, igen szerény feltételek között. A 88-as évet a felfutás idejeként tartjuk számon, akkor váltunk a megye egyik legnagyobb iskolájává. Ettől kezdve 31 tanulócsoportban évente mintegy 1100 diákot oktatunk. A „mutatók” minket igazolnak, kellett az önálló szakintézmény a térségben. □ A hagyományos ipari szakmákhoz milyen új képzési szerkezet társult? — A gép- és szerkezetlakatos, az esztergályos, a hegesztő, a férfiruha-készítő szakmák maradtak, de évfolyamonként van három kereskedő, egy vendéglátós és egy szakács-cukrász osztályunk is. És, hogy még tarkább legyen a kép, az irányítástechnikai műszerész szakközépiskolai profilunkat szintén engedélyezték, de van kétéves gazdasz- szonyképző szakiskolánk is. Új dolog lesz ősztől a vendéglátós-pincér képzés, ami két megszűnt profil „kereszteződéséből” született. Ez teljesen a megváltozott feltételekhez igazodva képez olyan szakembereket, akik felszolgálóként és a pult mögött egyaránt dolgozhatnak. □ Ha ilyen gazdag a kínálat, biztosan nincsenek beiskolázási problémáik. Mennyire felkapott intézmény az Önöké? — Az idei felvételik ismételten bizonyították: a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmák iránt nem csökkent az érdeklődés. Négyszeres-ötszörös volt a túljelentkezés. Nem kevésbé vonzó a szakközepes osztályunk, ahová a duplája jelentkezett a felvehetőknek. Azt hiszem — dicsekvés nékül mondhatom — a fél évtized alatt megteremtettük az iskola presztízsét, és nemcsak a szűkebb körzetünkben. Idegen nyelvek bő választéka □ Hogyan tudtak ehhez a sokszínű szakmastruktúrához kvalifikált oktatógárdát verbuválni? — A tantestület tudásban, végzettségben rövid idő alatt összeállt. A kereskedelmi- vendéglátóipari „vonal” kialakításához egy évre volt szükség. A szakoktatóink közül csupán kettőnek nincs meg az előírt végzettsége. Ha pedig a közismereti tárgyak körét nézem, csupán egy példát említek: az idegen nyelveket. Oroszt, németet, angolt és franciát oktatunk, ami egy szakképző iskolában nem kis dolog. □ A tárgyi feltételek alakításában hogyan tudtak lépést tartani a profdmódosulások- kal? — Bár nem dúskálunk az anyagiakban, szépen és folyamatosan gyarapodunk. Kialakítottuk a vendéglátós és a kereskedelmi kabinetet, most épül a tancukrászdánk. Gondjaink persze vannak, elsősorban az ipari vonalon lezajlott változások miatt. A gyerekek gyakorlati munkahelyeinek garanciái egyik napról a másikra labilisakká váltak, hogy csak az egyik alapvető problémát említsem. □ Az eddig elhangzottakból egy fejlődőképes, a változásokra reagáló, elfogadott iskola képe rajzolódik ki. Ón miként vélekedik a „saját" intézményéről? — Egy biztos: bár igen fontosak, mégsem csak a verseny- eredmények minősítenek egy iskolát. Mit ér néhány országos helyezés, ha közben százával buknak a tanulók év végén? Mi ez utóbbi bajforrásra figyelünk inkább. így sikerült az esetenkénti 30 százalékos bukási indexet 10-12 százalékra csökkentenünk, az iskola tanulmányi átlaga pedig 3,2 körül mozog, ami szintén nem rossz. A szakmunkásvizsgákon csak hárman-négyen szoktak „elvérezni”, a szakközepes osztályunk 4,0 körüli átlaga vetekszik bármelyik bejá- ratottabb iskola eredményével. No, persze a versenyzőinkre is büszkék vagyunk. Mind a közismereti, mind a szakmai tárgyakból az idei év már országos sikereket hozott. Szóval, szerintem a „mérleg” két serpenyőjébe igyekszünk megközelítően azonos „súlyokat” helyezni. Időre van szükség □ Mikor lesz az iskolának névadója? Vannak-e már hagyományaik? — Az iskolanév felvételén már régen gondolkodunk. A hagyományok pedig folyamatosan alakulnak: visszatérő rendezvényekkel, kiadványokkal, nyílt napokkal, különböző szakmai bemutatókkal. Természetesen — a presztízsteremtéshez hasonlóan — ehhez időre és alapos és kitartó munkára van szükség. Múzsák ha találkoznak Győri László: Szú A szürke kis deres egyre vérzett, a bőre alól a lyukakon át egyre szivárgott a vér, csak a tél bírta elállítani. A szúette lovacska tavasztól őszig vérzett, egyre vérzett, amíg a szétfurkált faragvány egyszer csak össze nem roppant az időtlen jászol előtt. Krutilla József: Műemlék templom — Tiszacsécse Ä ‘Keíct-Magyorország hétvégi meűéfíete Közbeszólás Szőke Judit Bocs, tévedtünk lőssége. Az orvos, a gyógyszerész, a bíró döntésének az átlagnál nagyobb a kockázata is. Rossz helyre kötni egy epevezetéket, konkrét szakmai baklövés, szembeszökő felelősséggel. De ha a „jótállás” már nem olyan nyilvánvaló, vegyük például a politikusokat, a tévedés és a bűn határvonalai csak jóval később élesednek — hányszor van így a történelemben! —, akkor pillanatnyilag az emberek még nem érzékelik ugyanazt a kockázatot és tétet. Könnyedén cserélgetnek posztokat, embereket lefokoznak, kineveznek, meggondolatlanul igazgatják a mezőgazdaságot, milliókat tologatnak ide-oda, mint krupié a rulettasztalnál, és ha kiderül, rosszul döntöttek, akkor mi van...? Még az a „bocs, tévedtem” is csak nagy ritkán mondatik ki. Mert a tévedések beismerése felérne a vereséggel? Úgy látszik, sokan úgy fogják fel. Pergőén kicseréltük a zászlókat, leváltottuk a nemzeti címert, visszaállítottuk az utcaneveket, minden annak előttit elutasítottunk. Ok annak idején tévedtek, úgy látszik. Vajon a hatalommal mindig mindenütt együttjár a tévedhetetlenség téveszméje? És ha mégis kiderül, hogy valami nem stimmel, akkor elég annyit mondani széttárt karral: pardon, tévedtünk? Sok a dolog a múlttal, de alakítani a jövőt kell. Remélem, ebben nem tévedek. A pró, kicsiny tévedésekkel, korrigálásokkal tele van az életünk. A gyermekded, ártatlan tévesztések, csetlések-botlá- sok bocsánatosak. „Emberi dolog” — intézi el a közhely. Vannak persze, akik ezt a hétköznapi bölcsességet bűnbánó arcot vágva felhasználják, hogy fedezéke mögül kisebb-nagyobb előnyökre tegyenek szert, mások zsebéből pénzt csaljanak ki, vagy szívet facsarjanak. Természetes a normális emberi viszonyok között egyazon pillanatban a megbocsátás megszületése. Kellemetlen, ha a pénztárnál becsapnak bennünket, de sokszor előfordul, hogy keveredik a humor a félreértéssel. Ám az sem ritka, ha a bosszúság válik az érzések közül egyeduralkodóvá és teljesen kiszorul a nevetés. Ez a jelenség már más mérték, nem pusztán ballépés. Más fogalmat használ a nyelv is, amikor azt mondja: bűn, vétek. Azt nagyon nehéz megítélni, hol a határ, mettől-meddig terjed a baki és hol kezdődik a hiba, a vétség. Kinek és mennyit kell ártani ahhoz, hogy elveszítse az „ugyan, semmiség” legyintést? Az orvosi gyakorlat talált megkülönböztető fogalmat a súlyosabb tévedésre: műhiba. Szóval, aki az életről dönt, annak nagyobb a feleHátul, az udvarban O lvasom az apróhirdetést: a piacnál, hátul az udvarban konyhabútorokat árulnak. De nem is kell olyan messzire menni, szinte már minden sarkon, du- fartban, garázsban, átalakított parasztházban bútorválasztékot talál a kedves magyar vevőnek való. Sőt, már a járdán kiállított portékák csalogatnak. Tudom, a piac, tudom, a bérleti díjak, tudom, a költségek, az árak... Nem is igazán ez a fajta igénytelenség izgat most, hanem ami mögötte van, az a még mindig — értékeiben, gondolkodásában és környezetében — rendetlen társadalom. Vajon pusztán az az oka, hogy meglehetősen kuszáltak külső és belső viszonyaink, ágas-bogasak a továbblépésről alkotott elképzelések, melyeket metanyelven adnak elő egyébként jó svádá- jú, valóban fontos emberek? Kétségtelen, hogy megfelelő hivatkozási alap lehet e tekintetben történelmünk, hiszen valóban nagy, javarészt pusztító jövés-menésnek kitett kicsiny országunkban soha nem maradt idő az alapos végiggondolásra, az eldöntötték tökéletes befejezéséhez, a komoly, jól szervezett munkához. Belekapunk ebbe-abba, de egyikről sem mondhatjuk el megelégedve: na, ez jó, ezt pontosan így terveztük. Mintha most azért sietnénk el mindent — mert mint annyi más későn indult vagy a versenyben leszakadt ország —, mert folyton-foly- vást, lélekszakadva be akarjuk hozni lemaradásunkat. Adórendszer, világkiállítás, mezőgazdaság, privatizáció... Lassan készülő, majd hirtelen elkapkodott, tehát átgondolatlanul elkészített döntési tervezetek, melyet hamarosan már módosítani is kell, hebehurgya kampányok, össze nem érő jogszabályok, ideiglenes rendeletek, sebbel-lobbal készült törvények, összecsiszolatlan szereposztások... Várjuk a közlönyt, nem jön a közlöny, jön a közlöny, de hibás a szöveg... Összetákolunk egy szervezetet és kiderül, túlméretezett. Idős, sokat szenvedett polgártársainkat kárpótlásban kívántuk részesíteni, nagyon helyesen. A jóvátétel azonban nem okozott teljes megelégedettséget. Pedig derekasan kivette részét mindenki, aki számít, a megoldás lehetőségeinek ötletbörzéjében. Justitia haja az égnek állhatott. Az igazság görögül annyi, mint elrejtetlenség. így ugye, már egy kicsit más a helyzet. Elrejtetlenség és nem több. Megtorlás semmi esetre sem. Vakolatlan az ország nagy építménye. Szegények vagyunk, meglehet. Az is húz minket, de vannak rendes szegények is, akiknek a portája takaros, élete átgondolt. És még kesergünk is, hogy mennyire más kint, nyugaton, ott nem csöpögnek a csapok, tiszták a mosdók, nem fojtanak a kipufogók, pontosak az órák, betartják a szerződéseket, gyors az ügyintézés, rugalmas az adminisztráció. Csak halkan, óvatosan mondom, inkább a reménykedés hangján, semmint állítva, mintha mostanában kevesebb lenne a szétszedhető bódé, a felvonulási barakk. Lehet, hogy majdcsak előjövünk hátulról, az udvarból...
