Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-05 / 129. szám

Aktuális kérdések Fiatalok munka nélkül M. Magyar László Nyíregyháza (KM) — „Csak falból tanulunk, hiszen ha végzünk, úgy sem lesz munkahelyünk” — fakadt ki a napokban elkeseredve egy autóstopos diák. Valóban, a munkaerőszolgálati irodák* nál hosszú sorokban vára­koznak a munkanélküliek, akik között egyre több a fi­atal. A közelmúltban az ifjúsági munkanélküliség helyzetéről és okairól folytatott nagysza­bású kutatást Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében Laki László, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Politikatudo­mányi Intézetének munkatár­sa, aki tapasztalatait, össze­gyűjtött adatait könyvalakban is megjelentette. Erről a kiad­ványról, a fiatalok életmód­járól és kitörési lehetőségeik­ről beszélgettünk a szerzővel. □ Hogyan született az az öt­let, hogy az ifjúsági munkanél­küliséggel foglalkozzon ? — A 80-as évek végén már tisztán látszott, a demográfiai hullámhegy gondot okoz majd a 90-es években a munkaerő- piacon, s akkor még csak szó sem volt a rendszerváltásról. Már akkor foglalkoztunk tehát ezzel a problémával, el is készült egy tanulmány, azon­ban a rendszerváltás után meg­szűnt a támogatás. Bár a támo­gatás megszűnt, maga a mun­kanélküliség, mint új típusú probléma nem, sőt egyre na­gyobb feszültségeket okozott. Végül a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány segítségé­vel ’91-ben folytathattam a kutatómunkát. A legjobb te­repnek Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye látszott, hiszen itt már akkor 15 százalékos munkanélküliségről beszél­hettünk. □ Az adatokat 1991 végén gyűjtötte, a könyv azonban 1993-ban jelent meg. Mennyi­re hiteles ennyi idő elteltével a könyv? Laki László A SZERZŐ FELVÉTELE — Lehet, hogy munkaügyi értelemben az adatok már nem fedik a mai valóságot, de nem is ez a fontos. A lényeg a ten­dencián van. Országosan elő­ször ez a könyv foglalkozik a háttérrel, a túlélés, a kitörés esélyével, s ebben az értelem­ben még most is hiteles a könyv. Megmutatja azokat a folyamatokat, amelyeknek az ország más részein is szemta­núi lehetünk. □ Nemcsak a mi megyénk­ben, hanem Somogy megyében is vizsgálta a fiatalok helyze­tét. Miért éppen a megyéket helyezi nagyító alá? — Meglátásom szerint a problémák kezelése csak ilyen szinten logikus és ésszerű. Nagy állami programok ugyanis nem készülnek, így minden megyének alapvetően fontos, hogy információja le­gyen a saját területéről. Az egyes megyék között óriási különbségek vannak, már csak ezért sincs értelme az országos kimutatásnak. A helyi politi­kai erők számára akarok infor­mációt adni, ugyanis ilyen adatok nélkül nem születhet­nek politikai-gazdasági dönté­sek. □ Tanulmányában a csalá­dok anyagi helyzetét is vizs­gálta. Milyen körülmények kö­zött élnek megyénkben a mun­kanélküli fiatalok? — A családok szerepének elemzésekor figyelembe vet­tem a lakást és a vagyoni hely­zetet, a pénzforrásokat, az ős­termelést, valamint arra is ki­tértem, milyenek a felhalmo- zódási lehetőségek, milyen be­ruházások voltak az elmúlt időszakban, illetve mire akar még költeni a család. Talán mondanom sem kell, nagyon lehangoló képet kaptam. A háztartások harminc százaléka bevételként nem kap se bért, se fizetést, gyesből, családi pótlékból élnek az emberek, illetve megpróbálják fenntar­tani magukat a második gaz­daságból. Ugyanakkor ahol összeomlott a termelőszövet­kezet, az állami gazdaság, ott összeomlott a második gaz­daság is. Sajnos a mezőgazdaság nem jelent felszívóerőt. A mun­kanélküli fiatalok kikerülnek az iskolarendszerből, társadal­milag felnőttek, azonban meg­marad a szülőtől való függés, s ez gyakran generációs viták­hoz vezet. □ Az átképzések mennyire segítenek a munkanélküli fia­talokon? — A fiatalok, akikkel be­szélgettem, hajlandóak voltak átképzési tanfolyamokon részt venni. Szerettem volna ezek­nek a gyermekeknek a sorsát nyomon követni, azonban erre már nem tudtam pénzt szerez­ni. Egyébként az átképzés terén kaotikus állapotok vannak Magyarországon. A gazdasági visszaesés miatt kevesebb pénz jut az oktatás támogatá­sára. A szakképzési rendszer is veszélybe került a leányvál­lalatok összeomlása után. Az átképzés azonban mindenkép­pen kell, mert csak akkor jön ide a tőke, ha van kínálat. □ Aki akar, az talál magá­nak munkát? — Egy másik megyében „job-klubot” hoztak létre a munkanélküli fiatalok számá­ra. Akik nem akartak dolgoz­ni, azok hamar lemorzsolód­tak, a maradók nagy része pe­dig sikerrel elhelyezkedett. Sokszor azonban hiába van meg a hajlandóság, a fiatal nem tud elhelyezkedni, mert vagy szakképzetlen, vagy nagy a kínálat, s még hosszan lehetne sorolni az okokat. A munkanélküliség miatt jelen­tős csoportok kikerülnek a tár­sadalomból, politikai névtele­nek lesznek. Úgynevezett mun­kanélküli szubkultúra alakul ki, az emberek abból élnek meg, hogy szegények. □ A munkanélküliség ho­gyan hat a párválasztásra? — Nagyobb jelentőséget kap ismét a vagyon, a nők egy része a férjhezmenésen ke­resztül próbál érvényesülni. Persze ez fordítva is lehet, a férfi igyekszik jól nősülni. Mindennek az lesz a követ­kezménye, hogy a férj és a fe­leség nem egyenrangú partner. Nem véletlen, hogy az Ameri­kai Egyesült Államokban any- nyira aktív a feminista mozga­lom. □ Összességében könyvében sötét, pesszimista képet festett fiataljaink helyzetéről... — Én úgy fogalmaznék, hogy reális képet festettem a fiatalokról, a valóságot igye­keztem bemutatni. □ Lát-e valamilyen lehető­séget a munkanélküliség meg­oldására? — Tudomásul kell venni, a munkanélküliségre nincs vég­ső megoldás, csak kezelések vannak. A munkanélküliség­gel tartósan együtt kell élni, ez látható a nemzetközi adatok­ból is. Elég csak arra gondolni, hogy Nyugat-Európában évti­zedek óta nem tudnak mit kez­deni ezzel a problémával. Aki azt mondja, hogy tud rá meg­oldást, az csak demagógiát hangoztat, mert jelen esetben nincs rá mód és lehetőség. Ne­künk, szociológusoknak az a feladatunk, hogy a tényeket feltárjuk, a helyi politikusok­nak pedig ezeknek az ismere­tében kell lobbizniuk, pénzt szerezniük, illetve a tőkét ide­csalogatniuk. □ Köszönöm a beszélgetést. A TARTALOMBÓL: • Egy nagy színész búcsúja • A sors mint esély • Családi szolgálat • Egy kortárs klasszikus KM galéria 9Qutitta Józsefgrafififii V XIII. századi görög katolikus templom — Nyír- derzs ^ nyíregyházi képzőművész-tanár— a/jijeíetiíeg SÍ. is a ‘J(rúdy CjyuCa gimnáziumban tanít, etneC- íett füjyefemmei kíséri megyénk áítaíános és kpzépis- koíáiSan a rajzoktatás hefyzetét — már hosszú évek óta rendszeresen szerepet L'apunk hasábjain grafikái­val, toCbrajzaivab. Eggf begutóbbi, harminc darabbób áíbó sorozatában sorra bemutatja megyénk tegismer- tebb műemíék templomait a csarodaitólSzabolcs köz­ség híres látványosságáig. iMűveinek lektora a követ­kezőket fogalmazta meg szakmai véleményében: Az ötlet pedagógiailag kitűnő, megalapozott. “Elősegíti a tanulok megyei-történeti vonatkozású ismeretanya­gának bővítését és a szépen megoldott grafikai la- pok látás kultúrájukatfejlesztik Magánvélemény példázható munkamorállal Baraksó Erzsébet gyszer egy szakmunkás- képzős tanár mondta: is­kolájukba csak a rossz osztály­zatú gyerekek jelentkeznek, ők kapják a leggyengébb tanuló­kat. Pünkösdi békességemben Jászai Mari kéziratait lapoz- gah’án döbbentem rá e kije­lentés súlyára. A dátum: 1900. Az áll a könyvben, mennyit mérgelő­dött nemzetünk nagyasszonya amiatt, mert színpadi ruháit, cipőit, ékszereit képtelenek voltak a hazai mesterek időre, vagy megfelelő minőségben elkészíteni. Gyakran az utolsó napon kellett Bécsbe futnia, hogy a premierre készen le­gyen a toalett. Így osztrák és német iparosokhoz került az a pénz, amit pedig de szívesen adott volna a hazai polgároso­dásfelvirágoztatásához. Nincs hazai ipar, kesereg a színésznő, huszonhárom millió forint megy ki évente Bécsbe felöltőkért, „mivel nincsenek művelt szabóink, itthon pedig sok ezren éheznek, mert nincs munkájuk. Bolond fölfordult állapot." Megemlíti a lakása felújításával járó bosszúságo­kat: „Magyar festőlegények hancúroztak benne egy hétig, nem mentek semmire. Cigaret- tezve könyököltek ki az abla­kon, és igen szépen fütyültek. A mesternek ki kellett őket cse­rélni. Külföldiek jöttek helyet­tük. Az én magyar szívem meg­szakad az ilyentől és sohasem szokom meg. Persze, mert csak az iskolakerülő, komisz köly- köt adják mesterségre." Úgy látszik, száz év eltelté­vel is általánosságban ismerős ez a helyzet. Olvasom a könyv­ben: a színésznő susztere hiá­ba épített 1900-ban négyeme­letes házat, hiába volt függet­len és gazdag polgára az or­szágnak, mégis, a rokona, a koldus kishivatalnok azzal fe­nyegette a fiát: Te! Suszternek adlak, ha rossz bizonyítványt hozol az iskolából. Kitaníttatott munkanélküli­ek kilincseltek protekcióért, csakhogy valami irodába be­jussanak. „Hogy becsülje meg a magyar gyerek a ránk nézve ma már egyedül üdvözítő ipart, amíg a tulajdon szülei az iparosmesterséggel rémít- getik?” így vagyunk ezzel ma is, amikor kapaszkodnánk kifelé a gödörből, és szüksége volna a társadalomnak egy erős pol­gári középosztály kialakulásá­ra. Barátom, a történész sze­rint olyanná kellene alakulnia a magyar társadalomnak, mint az orosz templomok hagyma­kupolája, felül is (nagyon gaz­dagok), alul is (nagyon szegé­nyek) kevesen vannak benne, középen viszont hatalmas mé­retben kiszélesedik. Abban a széles tömegben képzelem én el azokat a művelt mesterembereket, akik szak­mailag hitelesek és megbízha­tók, munkájuk színvonala, munkaerkölcsük és emberi tartásuk miatt környezetük je­lentős, befolyásos polgárai lesznek. De mikor és hogyan alakulhat ki ez a réteg, ha nagy arányban a lógós, mun­kakerülő, se tanulni, se dol­gozni nem szerető gyerekek kerülnek a szakmunkásképző iskolákba, miközben a társa­dalomban tovább él az a szem­lélet, hogy akinek jók az osz­tályzatai, annak kár szakmát tanulni, mert többre is képes. Mi a több? A magam részé­ről összehasonlíthatatlan, ki­nek ér többet a munkája, a mesteré-e, vagy a diplomásé, mert mindenki a maga helyén tehet, bizonyíthat. Nálam nem a szakma, a foglalkozás, a hi­vatás a mérce, hanem az: ki-ki a maga munkáját nyűgnek, te­hernek veszi, avagy örül neki, mert előállíthat valamit, s mi­lyen keményen, becsületesen és igényesen dolgozik. Családi és iskolai neveltetés kérdése, kinek milyen a hozzá­állása a munkához, úgy kíván- e teljesíteni, hogy önmagát is megmérve képességeinek maximumát nyújtsa, vagy csak úgy ímmel-ámmal dolgozgat, hogy más is hozzáférjen a munkához. A társadalmi hatá­sok alól persze akármilyen jó családi, vagy iskolai nevelte­tés mellett sem vonhatjuk ki magunkat, vannak, akiket megzavar, ha azt látják, átme­netileg könnyebben érvé­nyesülnek azok, akik csak „lekenik" a munkát. Ezért kel­lene jobban működnie a társa­dalmi kontrollnak, hogy csak azt a munkát becsüli, amely értéket hordoz, ami mögött ko­moly teljesítmény áll. A társadalomnak azért vol­na szüksége sok művelt mesteremberre, példázható munkamorállal, hogy végre olyan színtű munkával és ter­mékekkel jelenhessünk meg a piacon, amit a fejlett orszá­gokban is elfogadnak. Mert fé­lő; talpra állásunknak ez im­már elengedhetetlen feltétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom