Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-04 / 128. szám
8 Kelet-Magyarország SPORT 1993. június 4., péntek Lelátó __________________ Fontos pontok Bodnár Tibor zt hiszem, nem rakunk újabb mázsás terhet a Nyíregyházi FC labdarúgóinak vállára, ha kategorikusan kijelentjük: sorsdöntő mérkőzés előtt állnak. Aki ezt hangoztatja, az még nem találta fel a spanyolviaszt, és szerintem a játékosok is tisztában vannak a holnapi, Csepel elleni mérkőzés fontosságával. A minden bizonnyal szépszámú nézősereg is remélhetőleg olyan szándékkal látogat ki szombat délután a városi stadionba, hogy csapatukat kilencven percen keresztül támogatják majd. Mostanában ezzel nem is volt semmi probléma, hiszen az egyre nagyobb létszámú B-közép is példásán viselkedik, feledtetve ezzel az őszi magatartásukat. Különösen fontos lenne a holnapi találkozón a szurkolás, hiszen a legutóbbi két találkozón nem szerzett pontot az NYFC, így a buzdítás minden bizonnyal szárnyakat adhat majd a fiúknak. Ugyancsak fontos mérkőzések előtt állnak a Tisza- vasvári játékosai is. Ok még olyan ellenfelekkel találkoznak, akik jó eséllyel pályáznak az osztályozás helyezésre^ így egyértelmű, hogy a szabolcsiak kezében van a döntés. És ha' már ők nem nagyon szólhatnak bele ebbe a harcba, akkor legalább szépen, a közönség igényének megfelelően búcsúztassák a bajnoki évet. New Orleans m Tenisz« Kiss Balázs, a University of Southern California hallgatója nyerte az amerikai egyetemisták, főiskolások atlétikai bajnokságán a kalapácsvetők számát. Teljesítménye 75,24 méter, ami elmaradt a 78,34-es egyetemi rekordtól. Kétnapos teniszviadal veszi kezdetét szombaton a Városi Stadionban. A Nyíregyháza város nyílt bajnokságára kerül sor szombaton és vasárnap 8 órától. A nevezéseket pénteken 8.30-tól fogadják a szervezők, a férfi III. osztályban 15 órától. Alacsonyabb osztályból IFJÚSÁGIAK, megyei I. osztály: Tarp a-Levelek 1-5, Fe- hérgyarmat-Csenger 32-0, Baktalórántháza-Sényő 2-2, Kisléta-Tiszalök 2-0, Nyírtelek-Nagyhalász 1-0, Vá- sárosnamény-Nyírkarász 3- 0, Ibrány-Záhony 0-2, Újfehértó-Nyírbátor 2-2. Az élcsoport állása: 1. Fehérgyarmat 51, 2. Sényő, 3. Újfehértó 47-47 ponttal. Megyei II. osztály: Nyíregyházi FC Il.-Vaja 4—1, Napkor-Nagyecsed 2-0, Encsencs-Nyh. Volán 2-3, Tuzsér-Kótaj 4-0, Gyulahá- za-Tiszaszalka 4-4, Keme- cse-Ajak 1—1, Tyukod- Dombrád 0-3, Fényeslit- ke-Kálmánháza 1-0. Az állás: 1. Nyh. Volán 45, 2. Encsencs 39,3. Tuzsér 37. FELNŐTTEK, városkörzeti bajnokságok. Mátészalka, I. osztály: Sza- mosszeg-Pátyod 3-2, Porcs- alma-Ököritófülpös 3-2, Rohod-Ny .paraszny a 2-1, Hodász-Opályi 4-3, Fábián- háza-Ny.meggyes 1-3, Nagydobos-Ny.káta 0-2, Kocsord-Ny.csaholy 1-3. Az állás: 1. Ny.csaholy 42, 2. Pátyod, 3. Ny.meggyes 36-36. II. osztály: Csengersi- ma-Csengerújfalu 1-6, Ura-Jármi 2-3, Őr-Géber- jén 3-7, Tiborszállás-Mérk 4- 2. Az állás: 1. Jármi 31,2. Géberjén 27, 3. Ura 19. Középszabolcsi I. osztály: Demecser-Nyírkércs 0- 0, Gávavencsellő-Tisza- dada 4-0, Apagy-Nyírtét 1- 2, Bashalom-Tiszatelek 2- 2, Biri-Tiszanagyfalu 7-0, Búj-Nyíribrony 1-4, Oros-Tiszadob 1-2, Nagy- cserkesz-Tiszabercel félbeszakadt. Az állás: 1. Biri 47, 2. Gávavencsellő 44, 3. De- mecser 39. II. osztály: Bököny-Szé- kely 4-1, Berkesz-Nyírpa- zony 0-3, Érpatak-Ny.tura 3- 0, Belegrád-Ny.jákó 0-3, Tiszaeszlár-Ny.bogdány 0-0, Demecser II.-Ramo- csaháza 6-3, Újfehértó- Geszteréd 5-0, Ny.telek- Magy elmaradt. Az állás: 1. Vasmegyer, 2. Ny.telek 43-43, 3. Bököny 42 (két büntetőpont levonva). Fehérgyarmat, I. osztály: Tisztaberek-Tiszakóród 1-1, Sonkád-Panyola 4- 1, Túrricse-Vámosoroszi 2-0, Tunyogmatolcs-Jánk- majtis 1—3, Nagyszekeres- Nábrád 4—1, Szamossályi-' Tiszabecs 3-2, Penyige-Mi- lota 1-1. Az állás: 1. Túrri- cse 46, 2. Jánkmajtis 43, 3. Tiszakóród 32. II. osztály: Cégénydá- nyád-Uszka-Magosliget FC 9-0, Olcsvaapáti-Nagyar 4-2, Gyügye-Méhtelek 2-2, Szatmárcseke-Csaholc 1-3, Palád SE-Kisar 2-2, Kömö- rő-Csegöld 3-2, Gacsály- Kölcse 1-0, Rozsály-Sza- mosújlak 4—5. Az állás: 1. Cégénydányád 44, 2. Kölese 38, 3. Csegöld 34. Kisvárda, I. osztály: Sza- bolcsveresmart-Mezőla- dány 1-1, Eperjeske-Jéke 0-4, Kékcse-Petneháza 8-1, Ny.tass-Döge 2-0, T.szent- márton-Anarcs 2-3, Új- dombrád-Pap 1-3, Tiszaka- nyár-Gégény 2-1, Lövőpet- ri-Zsurk 4-5. Az állás: 1. Pap 45,2. Anarcs 44,3. Jéke 43. II. osztály: Tomyospál- ca-T.mogyorós 1-1, Benk- Pátroha elmaradt, Mándok II.-Rétközberencs 5-1. Az állás: 1. Komoró, 2. Ti- szabezdéd 23-23,3. Pátroha 20. A nyíregyházi Ju-Jutsu Klub övvizsgáját a hétvégén tartották a 2-es iskola tornatermében. Kelemen István, négydanos, fekete öves mester, a Magyar Ju-Jut- su Szövetség elnöke három színes és hat fehér öves sportolót avatott fel. Kék övét kapott a nyíregyházi klub edzője, Takács Gábor is. Felvételünk a vizsgán készült Harasztosi Pál felvétele Minden más a sport után Beszélgetés Tompa Andorral, a BUSZACSA igazgatójával Nyíregyháza (B. T.) — A tavalyi, Bujtosi Szabadidő Csarnok körüli huzavona után véglegesen nem neveztek ki senkit a létesítmény élére. Tompa Andort ideiglenesen bízták meg az igazgatói funkcióval. Péntektől azonban már nemcsak átmenetileg, hanem hosszabb időszakra is őt bízta meg a megyei közgyűlés az ország második legnagyobb sportcsarnokának irányításával. □ A városi közgyűlésnek nem Ön volt az első számú jelöltje. Mekkora esélyt adott magának a megyei közgyűlés előtt? — kérdeztük a régi-új igazgatótól. — Én nem foglalkoztam azzal, hogy ki kinek a jelöltje. Mindenképpen szerettem volna igazgató lenni, hiszen másfél évvel ezelőtt megbíztak a csarnok irányításával. Nem tartottam volna szerencsésnek, ha ennyi idő után mégis mást bíznak meg a vezetői teendőkkel. Ennek ellenére azért természetesen számoltam azzal, hogy nem én voltam az egyedüli jelöli. □ Ön szerint pályázatának melyik része győzhette meg leginkább a döntnököket? — Nem hiszem, hogy pályázatom valamilyen különleges résszel rendelkezett volna. Arra alapoztam, hogy ez a létesítmény elsősorban sportcsarnok. így a legfontosabb feladat az, hogy legnagyobb mennyiségben a sporteseményeknek adjunk helyet. Minden más csak ezután következhet. Igyekszünk a két, esetleg — a kosarasokkal kiegészülve — három nyíregyházi NB I-es csapatnak minden lehetőséget megadni. Emellett természetesen ugyanúgy támogatjuk majd a diák- és szabadidősportot, mint eddig. Szeretnénk tovább fejleszteni az erősítőtermünket, és komolyabban kívánunk foglalkozni az aerobikkal is. □ Milyen programokat láthatunk a nyáron a csarnokban? — A sport részét tekintve is nagyon rangos események várnak ránk. Július 6-tól 8-ig a hagyományos Szabolcs Kupa nemzetközi junior röplabda- tornának adunk otthont, amelyen hat ország legjobbjai vesznek részt. A legrangosabb rendezvény július 27. és augusztus 1. között a 22 éven aluliak kosárlabda EB-selejtezője lesz, amely nagyon sok kosárbarátnak jelent örömhírt. Természetesen az ősztől újabb programok várják az érdeklődőket. □ Az köztudott, hogy Ön az élet más-más területein is fontos funkciókat tölt be. Menynyiben változtatja meg a hétköznapjait az, hogy öt évre a bujtosi csarnok igazgatója lett? — A színházzal szakítottam, a városi önkormányzaton belül viszont továbbra is maradok képviselő. Ez a csarnok számára — minden hátsó szándék nélkül — csak előnyt jelenthet. Invitáló Péntek KÉZILABDA. Megyei bajnokság, nők: Záhony-Kisvárda, 17. Fekete Lajos nemzetközi gyermek emléktoma, nyíregyházi 3- as iskola, 12. Szombat ASZTALITENISZ. Megyei ifjúsági „Top 12” bajnokság, nyírbátori 1-es iskola, 9. KÉZILABDA. NB II, férfiak: Mátészalka-Füzesabony, 11. Nők: Nyh. Tanárképző-Kazincbarci- ka, főiskola pályája, 11. Megyei bajnokság, férfiak: Baktalórántháza-Fehérgyarmat, 11. Nők: Kis- várda-Ópályi, 15. Fekete Lajos nemzetközi gyermek emléktoma, nyíregyházi 3- as iskola, 8. TENISZ. Nyíregyháza város nyílt teniszbajnoksága, Városi Stadion pályái, 8. Nagyot köpött Párizs (AFP) — Nyolcadik alkalommal rendeztek vasárnap cseresznyeköpési világbajnokságot a délnyugat-franciaországi Lot-et- Garonne megyében. A tét az volt, hogy ki tud nagyobb távolságra kiköpni egy egész szem cseresznyét. A 29 éves Denis Lacapere nyerte meg a versenyt, 1988 óta immár harmadszor, 9 méter 75 centiméteres teljesítményével. Jutalom Bréma (dpa) — A német Werder Bremen labdarúgóegyüttesének tagjai fejenként 50 ezer márka jutalomban részesülnek, ha megnyerik a bajnokságot. Ugyanez az összeg a Bayern München esetében csak 25 ezer márka, de a bajoroknál ugyanennyit kapnak a játékosok, ha a BEK- ben túljutnak az első fordulón. • Az oroszok is mennek Amerikába Visszapillantás a szerdai világbajnoki selejtezőkre és a Magyar Kupa döntő első mérkőzésére 0 Budapest (MTI) “pk — Nyolc labdarúV gó világbajnoki ** • I selejtezőt játszottak szerdán Európában, ezeken öt hazai és két vendéggyőzelem született, egy találkozó pedig döntetlenre végződött. A magyar válogatott sorsát éppen ez az összecsapás döntötte el véglegesen, az Izlandon egy ponttal gazdagodott Oroszország (az eredmény 1-1) ugyanis — Görögország mellett — már továbbjutó az 5. csoportból, Magyarország pedig 1990 után 1994-ben sem lesz tagja a 24-es világbajnoki döntőnek. A nap meglepetését a remekül szereplő norvég válogatott szerezte Anglia legjobbjainak legyőzésével (2-0). Az angolok az elmúlt héten is csak az utolsó pillanatban mentettek pontot Lengyelország ellen, de Oslóban ugyanez már nem sikerült nekik. Norvégia hat mérkőzésén mindössze egyetlen pontot vesztett és még veretlen, így remek esélyei vannak a vb-részvételre. Az angolok vereségének a hollandok és a lengyelek örülhetnek leginkább, mert így még teljesen nyílt a versenyfutás a másik továbbjutó helyért a 2. csoportban. Nagyszerűen menetel Amerika felé egy másik skandináv gárda, Svédország együttese is. A svédek — a KEK- győztes Brolin vezérletével, aki egymaga három gólt szerzett — pillanatnyi esélyt sem adtak a szerényebb képességű izraeli válogatottnak (5-0). A 6. csoportban egyedül a bolgároknak van még esélyük beleszólni a svéd-francia rivalizálásba. Az északi országok sikerét Dánia papírforma győzelme tette teljessé Albánia ellen (4-0). Az Európa- bajnok gárda továbbra is őrzi veretlenségét, nyolc mérkőzésen csak egyetlen gólt kapott. Miután azonban a spanyolok is begyűjtötték Litvániától a két pontot (2-0), a 3. csoportban az élen a helyzet változatlan: vezet Spanyolország, Dánia és Írország előtt. Bár Észak-írország is idegenben nyert Lettország ellen, ez nem befolyásolja a továbbjutást. Az 1. csoportban Skócia is magabiztosan győzte le Észtországot (3-1), így matematikailag még maradt esélye az egyik továbbjutó hely megszerzésére, ám Olaszország, Svájc és Portugália kilátásai lényegesen biztatóbbak. Továbbra is nagy a tülekedés a 4. csoportban az éllovas és már szinte vb-résztvevőnek számító Belgium mögött. A selejtezőkön közös válogatottal utoljára szereplő Csehország és Szlovákia meglepően fölényes győzelmet aratott Románia fölött (5-2). így ennek a két gárdának, valamint Walesnek egyformán öt-öt vesztett pontja van, hármójuk közül kerül ki tehát a másik továbbjutó. Szerdán lapzárta után ért véget Szombathelyen a labdarúgó Magyar Kupa döntőjének első mérkőzése. Télt ház, 18 ezer néző előtt nem bírt egymással a két zöld-fehér csapat, az 1-1-es eredmény a Ferencváros számára kedvezőbb a június 23-i, Üllői visszavágón. || Kelet Ivlagyarország SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sipos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. Ili. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Adám. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 312-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.