Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-24 / 145. szám
1993. június 24., csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Kakukktojás Európa szívében A gyakorlat beköltözik az egyetem falai közé • Társulnak az önkormányzatok Györke László Nyíregyháza (KM) — Nemrég nagy sikerű előadást tartott a megye jegyzőinek az önkormányzati jogalkotásról dr. Kiss László, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem alkotmány- jogi tanszékének vezetője, professzor tanára. Az előadás szünetében beszélgettünk. □ Kérem, professzor úr, mondjon néhány szót önmagáról. — Negyvenkét éves vagyok, 1975 óta dolgozom a pécsi egyetem jogi karán. A közigazgatásjogi tanszéken kezdtem a pályafutásomat, ténylegesen most is közigazgatásjoggal és alkotmányjoggal foglalkozom. Kutatási területeim témái közé tartozik a központi és helyi jogalkotás. A helyi jogalkotásból írtam a kandidátusi értekezésemet 1981 -ben. A központi jogalkotás ellentmondásaiból — jogállam és jogalkotás témakörben — ’92-ben védtem meg a nagydoktori értekezésemet. Másik kutatási témám a társulási jog: önkormányzatok társulásai, társulásos kapcsolatai, egyáltalán az együttműködéses viszonyok és kapcsolatok, ami azért is érdekes, mert Magyarországon láthatóan némiképpen ellentétes tendenciák érvényesültek a rendszerváltás után. Míg Nyugat- Európában a települések ösz- szevonására került sor, az ön- kormányzatok számának léDr. Kiss László professzor A SZERZŐ FELVÉTELE nyeges, drasztikus csökkenésére, nálunk az 1200 tanácsból 3200 önkormányzat lett. Tehát önmagában véve felmerül a társulási jog igénye, még úgy is, hogy a kényszertársulási rendszert is érdemes lenne fontolóra venni. Természetesen azon a nevezőn, amit a nyugati polgári demokráciák alkalmaznak, és nem keleti beidegződés szerinti fölülről elrendeltség formátumára. □ A rendszerváltás milyen változást hozott a tanszék életében? — Hogy úgy mondjam: kiléptünk az életbe: nagyon közeli kapcsolatot tartunk a gyakorlattal. Rengeteg képzést, továbbképzést hirdet meg maga a tanszék is. Több megyével is szoros a kapcsolatunk. A rendszerváltás óta 1200 polgármesterrel és 1000 jegyzővel találkoztunk a különböző tanfolyamainkon. Általában elég jó a visszhangja a kurzusoknak. — Igen jók, szinte barátiak a kapcsolataink a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának munkatársaival, ami persze nem jelenti azt, hogy nem vitatkozunk egymással. A lényeg tehát: elhagytuk a tantermet. Azért hagytuk el, hogy aztán visszamehessünk a tengernyi gyakorlati tapasztalattal, ugyanakkor ki tudjunk jönni a mi elgondolásainkkal, ötleteinkkel, és a gyakorlatban tudjunk segíteni. Kiadványaink mintatárak, példatárak, mind a gyakorlatból gyűjtött anyagok feldolgozásai. Rengeteget dolgozunk. Rendkívül érdekes időszak ez, mert azt érzi az ember, hogy ahova odanyúl, a keze nyoma ott marad. Sok opponens van ma Magyarországon, akik meg tudják mondani, mit kell csinálni — másnak. Mi megpróbálunk magunk is valamit tenni. És azt gondoljuk, jó lenne, ha az egyetemek, főiskolák jobban bekapcsolódnának ebbe a munkába, félretennének sértődöttséget, meg nem értést, a szándékok félremagyarázását. Van itt éppen elég feladat, amit meg kell oldani. Keresni hozzá a központi szerveknél a kapcsolódási pontokat, és segíteni ezt az új rendszert kiépíteni. □ Úgy vettem ki előadásából, hogy ön optimista. Mire alapozza derűlátását? — Én is azt mondom, amit a köztársasági elnök már többször elmondott: ez az ország sikerre van ítélve. Csak az alaphangulatunk pesszimista, amire minden okunk megvan, hiszen bárhova nézünk, mindenütt falat találunk, legalábbis úgy érezzük. De nekem igen szilárd, határozott meggyőződésem, hogy erre az országra tíz év múlva nem lehet ráismerni. Ha itt a külpolitikai helyzet úgy alakul, hogy kicsit kalkulálhatóbbá tudjuk tenni a holnapunkat gazdaságilag, ez a nép — amely már annyiszor állította talpra az országot — nem a Nyugatra támaszkodva — maga fogja önmagát kihúzni a kátyúból. Nem vagyok magyarkodó, de azt tisztán kell látni, hogy ezer éve ez a nép kakukktojásként él Európa közepén, és megállunk a lábunkon. A történelem süllyesztőjében már rég eltűntünk volna, ha nincs meg a magyarságban a fennmaradási erő, amely tehetségét bizonyítja. Csak vissza kell pillantani: akár az elmúlt rendszerben, akár most is, ha valami központi jogszabály nemigen találkozik ennek az országnak a közfelfogásával, mentalitásával, azonnal megtalálja a kiskapukat. És ehhez is egyfajta tehetség kell. Nem árva őzike! Szomjúság. Képünk Leveleken készült Harasztosi Pál felvétele---------------Tárca-----------------------------Nyíregyháza (KM) — Kétségkívül a jószándék vezeti azokat a kirándulókat, erdőjárókat, akik a bokrok alatt pihenő kicsi őzeket ölbe kapják, s hazaviszik — gondolván, árva gidát találtak, s ezzel az életét mentették meg. 4 baj az: nagy ostobaságot követnek el, s ennél rosszabbat nem is tehetnének a kicsi őzzel. Mindezt Szánthó Jánostól, a sóstói vadaspark vezetőjétől tudjuk, aki azt is elmondta, hogy sajnos szinte naponta érkeznek a parkba dobozban, vagy kocsik csomagtartójában a „talált” gidák. A május-júniusban született őzgidákat anyjuk - míg gyen5 zép, csendes helyen, a Tisza és a Keleti-Főcsatorna találkozásától kőhajítás- nyira van egy kis presszó, terasszal. Három fecskecsalád csicsereg a terasz eresze alatt. Már nem sokáig. A csonkaszárnyas madárkák lassan kirepülnek a biztonságot nyújtó, puha fészekből. Jókedvű vendégek heherész- nek,fagyizó kislányok visítoz- nak, poharak koccannak, mindez a fecskéket nem zavarja. Alkalmazkodtak. Nem találtak maguknak alkalmas ereszalját. Hogy is találnának, hol is találnának? Hiszen a közeli Tiszalökön alig van már régimódi, kétvégű parasztház széles gerendákkal, tágas ereszaljával. A környezetben lévő hétvégi házak pedig modern fazonúak. A múlt hétvégén baráti meghívásnak eleget téve jutottam el egy löki hétvégi házba, meg a szóban forgó fecs- kés presszóba. Örömmel tapasztaltam, hogy itt is gyönyörű a Tisza-part, csak úgy, mint Szatmárban, Beregben. Am ezen a fertályon nem csak a villás farkú madárkák, haNábrádi Lajos Fecskefészek nem módosabb szabolcsi és hajdúsági polgárok is fészket építettek maguknak. Van is szerény házikó, még szerényebb és hivalkodóan pompás egyaránt. A vízparti párának is köszönhetően mindenütt szépen zöldellnek áfák és a dísznövények. De maradjunk a három fecskefészeknél. Azok mind egyformák. Felnőtt ember ágaskodás nélkül elérheti ezeket a sárból és puha szösz- möszből lévő építményeket. Senki nem akarja elérni őket. Mindent a szemnek, semmit a kéznek. A vendégek többsége úgy helyezkedik el, hogy lássa valamelyik fészket. Poharaz- gatás, fagyizás, az édes semmittevés közben szemmel látható, tetten érhető: miként zajlik a családi élet fecskééknél. A mi asztaltársaságunkban hölgy is volt. O állapította meg nézelődés, gyönyörködés közben: „Csak az anya hozza a bogarakat a csőrüket szélesre táró kicsinyeknek. A hím fecske meg bizonyára valahol a csatorna partján dagonyázik”. Az éltes megjegyzést a férj emi- gyen próbálta tompítani: „Lehet, hogy a fészket meg egyedül a hím építette. Szegény hím a csőrében cipelte a sarat, szakszerűen, mint egy kőműves, építette a házat, hogy az be ne omoljon". Szó szót követett, folyt a vita, a házastársak már majdnem hajbakaptak. A 10-15 percig tartó vita alatt valóban csak egy felnőtt fecske térült-for- dult, a sorban ülő, tátongó kicsinyeket egymás után etette. Nem tévedett, mindig a soron következő csőrbe ejtette be a bogarat. Másra tereltem a szót, hogy az alapvető féri és nő közti ellentétet elhesegessem. Ebben a pillanatban egyszerre két felnőtt fecske érkezett. Az egyik nagyobb, testesebb volt, hosszú fakrtollai jobban csillogtak. Amíg a kisebb testű átadta a soron következő csonkaszárnyasnak a bogarat, addig a nagyobb testű apró szárnycfapásokkal a fészeknél körözött, majd ő is átadta a finom eledelt az egyik csőrbe. A férj arca felderült és hangosan mondta: „Na, látjátok? Az ott a hím! O is etet!" A vita nem dőlt el se jobbra, se balra. Végül abban maradtunk, hogy minden fészekben szükség van nőstényre is, hímre is, mert csak így tudnak felcseperedni és szárnyra kapni a kis fecskék. Maroknyi magyar Tóth Kornélia r/ akukktojásként, kalan- A dós utat bejárva foglaltunk magunknak házat és hazát, amikor ezeregyszáz esztendeje hős Árpádnak hadai elérték a Vereckei hágót. Sokféle náció sarját találtuk a legeltetésre, földművelésre kiválóan alkalmas Kárpát-medencében és elődeink leszálltak a lóról. Bár a kalandvágy űzte-haj- totta a maroknyi csapatot, de az Augsburgnál elszenvedett pofonok visszakergettek bennünket. A latin és a szláv nyelvű népek karéjában kerestünk kapaszkodót. S találtunk is. Bebizonyosodott, hogy a történelmében, nyelvében, kultúrájában kakukktojásként idecsöppent nép gyökeret vert Európában. Feldúlhatta a tatár, pusztíthatta a tprök, sanyargathatta a német, ezer esztendő múltán Ferenc József császár és király születésnapján országos vásáron és kiállításon mutatták be a nemzeti termékek sokaságát. Legújabbkori történelmünk lapjai szemünk előtt tárultak fel. Idegen hatalmi befolyást követő kulturális agymosás sem törölhette ki a magyarság szívéből a nemzeti érzelmeket, az együvé tartozás erejét, a fennmaradásba vetett hitel. Bár a történelem hétköznapi alakítója, a napi politika bőven kínál valamennyiünknek ízelítőt a széthúzásból, a nemzeti érzület hamis hangjainak pengetésétől a pusztulás víziójának fölvillan- tásáig. A magyarság összetartozását, a nemzet erejét szimbolizál! hat )ja 1996-ban a honfoglalás ezeregyszáz éves évfordulója. A Magyar Településfejlesztők és Felújítók Társasága a napokban tartott tanácskozáson aláhúzta a társadalom önszerveződésének platformját, éppen azért, hogy közéletünk aktuálpoli- tikai szereplői ne sajátítsák ki rövidtávú érdekek miatt a magyarság önazonosságának legnagyobb történelmi évfordulóját. Hinni szeretnénk, hogy az 1100 éves jubileum tiszteletére szervezett országos, regionális és helyi programok, akciók, fejlesztések nem az új és újabb pártok kipipálható eredményei lesznek, hanem közösségi tudatunk ünnepeivé emeljük ezeket. gék, s nem tudják követni — az aljnövényzetben rejti el, fekteti le, s rendszeresen felkeresi. Ha viszont hozzányúltak a kicsinyekhez, azonnal megérzi az őzmama rajtuk az emberszagot, s utána már valóban nem fog gondoskodni róluk. Éppen ezért kérjük, bármennyire nehéz is megállni, hiszen tüneményesek a még csetlő-botló kis négylábúak, senki ne simogassa, érintse meg őket. Csodálja 3-4 méter távolságról, aztán sétáljon tovább! A kisgida anyukája már biztosan a közelben lesi, mikor múlik el a veszedelem, s mehet oda kicsinyéhez. Bereg vendége volt a PRO PÁTRIA SZÖVETSÉG a napokban. A támogatást Tarpán köszönte meg Rakó József elnök Molnár Károly felvétele Kommentár Vigyázzunk magunkra ~ T ~ azért is, hogy ha már baj KovatsDenes történik, legalább ne a nyomtalanul eltűntek csoportját szaporítsuk. A megyebeli példák alapján többek között az is fölvetődik: manapság nem tanácsos egyedül járkálnunk félreesőbb helyeken vagy üzleti utakon — bár időnként az utcán sem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. Szükségszerűnek látszik bizonyos esetekben a barátirokoni. kíséret, s az: akarjunk és merjünk szólni arról, hová megyünk, miért és milyen útvonalon. Ez bizonyos biztonságot adhat, még ha nem is teljességgel. Igaz—s ez az érem másik oldala — nem mindig vagyunk őszinték egymáshoz, járjuk a magunk külön útjait. Mert volt rá példa, hogy egy rendezett életet élő férfi egyszer váratlanul eltűnt, rokonai kerestették, aztán kiderült: csupán elvonult a világ zajától pár napra egy lánnyal. De erről, vagy legalább az önkéntes távollétről, senki sem tudott, ezért kerestették. Sajnos azért is többet kell tennünk saját biztonságunk érdekében, mert lassan a bűnözők védettebbek lesznek, mint az áldozatok. n ovid időn belül két I\ nyíregyházi lakos eltűnéséről kellett hírt adnunk. E sajnálatos események számos kérdést vetnek fel, nem kevés tanulságot is megfogalmazva. A tények közlése nem nevezhető rémhírkeltésnek, vagy idegeink borzolásának, elhallgatni azért nem szabad, mert azzal még jobban ártanánk vele. Sajnos tapasztalnunk kell, hogy a rendőrök erőfeszítése ellenére számos, a lakosság hangulatát befolyásoló bűneset történik napjainkban. Okait most nem kívánom boncolgatni, már csak a terjedelmi korlátok miatt sem, néhány dologra azonban feltétlenül fel kell hívni a figyelmet. Úgy látszik, nem elég az intő példa — gondoljunk csak a Porschés gyilkosra, vagy a BMW-ért embert ölő volt rendőrre. Mert bár kétségtelen, hogy nem úgy kellene élnünk (meg se tehetné embertársaink zöme), hogy testőrök kíséretében járjunk, talán jobban kellene vigyáznunk magunkra. Már csak Nézőpont )
