Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-17 / 139. szám
12 Kelet-Magyarország 1993. június 17.. csütöFföE^ Jegyzet ________ Hol van az a nyár? Nagy Zsuzsanna A pedagógus nyár, az az irigylett pedagógus nyár! Mindenki álma, különösen az évi rendes szabadságukat töltők hangoztatják szívesen: Bezzeg a pedagógusok! A nyári szünet valóban több szabadságot ad a tanároknak, mint más fog- lalkozásúaknak. De nem lehet-e ez pusztán csak számbeli többlet, és az effektiv pihenés, maga az üdülés már nem is ennyire jó arányú? A háború előtt, a boldog békeévekben a tanár urak fogták családjukat, vonatra, hajóra szálltak, és messzi tengerekhez utaztak. És persze nem sátorban laktak, hanem megengedhettek maguknak egy-egy jobb szállodát is. Ma már azonban alig vannak tanár urak, és azok is, akik tengerhez viszik családjukat, nem valószínű, hogy pusztán a tanári fizetésből teszik azt. A tanárnőknek is van lehetőségük kimozdulni, a szak- szervezeti üdülőjegyeket éppen erre a célra találták ki. A hetvenes, nyolcvanas években ez az üdülési mód ugyan reálisan elérhető volt, akkoriban csak az elosztással akadtak gondok. Az előkelőbb helyekre szóló jegyek ki sem kerültek az iskolákba, az ide látogatók minden évben úgy köszöntek el egymástól: Viszontlátásra! Mindig ugyanaz a réteg, a másik réteg pedig várt, hátha egyszer ő is odajutna. Ma már ez nincs így! A kilencvenes évek politikai változása itt is jelentkezett. Választék most már van, lehet válogatni, csak éppen a pénz kevés hozzá. Ma egy személynek annyi a költsége, mint korábban egy egész családnak. És a tanáremberek számolnak, osztanak, szoroznak, és az idén sem utaznak. Jó a telek, a nap ott is süt, a locsoló hűsít, a napozás meg amúgy is veszé- lyes. , Ez a probléma persze egy általános tendencia apró része, ami inkább már csak következménye a pedagógusértelmiség megítélésének és a pedagógusfizetés hercehurcájának. De talán ebben a dologban nem kormányintézkedésre vagy szakszervezeti sztrájkra lenne szükség, hanem egy telefon is elégnek bizonyulna, és létrejöhetne az iskolák közötti csereüdültetés a kollégiumok nyári kihasználásával. Akkor a tanár is tarthatna végre szeptemberben élménybeszámolót, nem csak a diák. Emlékező szabadcsapat Gyüre Ágnes Nyíregyháza — Az áll az újságban, hogy suliszínház keretében játsszák a Ratkó József által fordított Antigonét. Tudom, hogy létezik neki tisztelgő olvasótábor, szavalóverseny, baráti kör. Régebbről emlékszem olyan hírekre is, hogy lesz majd egyszer lemez is az ő megörökítésére, esetleg kiadják a hátrahagyott műveit, újraindítják az általa is szerkesztett irodalmi folyóiratot, múzeumot rendeznek be me- mentóul. Mégis, ahogy téblábolok a házunk környékén, és kék táblácskákról betűzöm, hogy „Jelvény, Lobogó, Sarló, Szalag u.”, előjön a régi mániám: miért nincs Ratkó József utca? Vagy út vagy tér vagy sétány. Elfogytak a levitézlett nevek? Nem keletkeztek új, lakott teresedések? Valakik nem találják méltónak a halottat? Miért? Valakiknek még mindig kellemetlen őrá gondolni? Netán az általa képviselt szegények, .rászedettek tömege zavaró? Miért csak egy kicsiny szabadcsapat gondoskodik az emlékének őrzéséről? Mit ér ma egy rendszerváltozás előtti József Attila — vagy Szép Ernő — díj? Kik nyilvánítanak egy holtat hivatalosan halhatatlanná? Hány év alatt? Magyarosan ____________________ Lobbista show-zás Minya Károly r öbb mint négy esztendeje annak, hogy a magyar nyelvbe bekerült a lobbi szó azzal a jelentéssel, hogy érdekcsoport. Ezután úgy kezdett el meggyökeresedni, hogy y helyett i-vel írták, majd képzőkkel látták el. Nem szabad lobbizni, a lobbizás káros — olvashattuk, hallhattuk nemegyszer. Sőt az egyik miniszterünk arra szólította fel a képviselőket, hogy ne váljanak a verseny- tárgyalások veszteseinek lobbistáivá. A szó további meghonosodása aztán úgy folytatódott, hogy a képzett alakhoz bővítmény járult. Az egyik újságcikk ugyancsak a képviselőkről szólva azt fejtegette, hogy nem lehet tudni egyesekről, kiknek lobbiznak, amikor felszólalnak. Ezek után elmondhatjuk, hogy ez az idegen szó csaknem bejárta azt az utat, ami a magyar szavak közt való elvegyüléshez szükséges. Ennek az útnak az elején jár a nomenklatura szó, ami újabban azoknak a személyeknek az összefoglaló neve, akik az elmúlt rendszerben pártfunkcionáriusok, vezetők voltak. S íme a legújabb formája: „...el kell felejteni a nomenklaturázást és a zöldbárózást, a piac- gazdaságban csak a hatékonyság számít.” Azaz el kell felejteni, nem kell vizs- gálgatni, hogy az elmúlt rendszerben ki milyen tisztet töltött be — ezt jelenti a szó. Végezetül még egy példa, ami igen szerencsétlen. Az egyik televízióműsor címe: show-zás. E szó további útjára azt kell mondanunk, stop! Ne tovább! Császári aranypénz Magyon Anthemiost a hunok királya adófizetésre kötelezte, a magyi lelet ennek a része választ adni e kérdésre, de talán a hunokkal jó viszonyt kiépítő, itt megtelepedett szövetségesek kapták Attila udvarából ezeket az érmeket. Sajnos többségük pontos lelőhelyét nem ismerjük. Ezért különösen szerencsés helyzetben vagyunk a magyi lelet esetében. A szemfüles találó csaknem méterre meg tudta mutatni a helyet, ahol rábukkant: egy valamikori vízjárás magas partján, ahol az aranyon kívül sok olyan régészeti leletet lehet találni, amit a laikusok csak ritkán vesznek észre, s még ritkábban fordítanak rá figyelmet. A domboldalban az egykori településre utaló cserepek hevernek szerteszéjjel. Itt veszíthette el valaki másfélezer évvel ezelőtt a most meglelt aranypénzt. Ritkán fordul elő, hogy a múzeumban bejelentenek egy leletet. Hasonló értékes darabokkal még inkább így van ez. Pedig ezekből ismerhetjük meg vidékünk, hazánk történetét. Köszönet azoknak, akik felhívják rájuk a múzeológu- sok figyelmét. Ezúttal ez a köszönet a ma- gyiaknak szól, s elsősorban a Mester családnak. Istvánovits Eszter Nyíregyháza — Az arany a világ legrégebben ismert férne. Fényes sárga színe, ritkasága miatt évezredek óta vonzza az embereket. Nem véletlenül terjedt el általánosan a boldog hajdankor mítoszának megjelölésére az „aranykor” név. Aranyat találni nagy szerencse, s még a régésznek is csak ritkán adatik meg. Ezúttal Fortuna Magyon látogatott meg egy kislányt, Mester Andreát. A kertben kapálás közben csillant meg a nap egy apró, alig 2 cm átmérőjű kis tárgyon. Május 18-án a magyi általános iskola tanára, Szokol Tibor behozta a 4,5 g súlyú leletet a nyíregyházi Jósa András Múzeumba. Alig akartam hinni a szememnek. Tenyerén ugyanis ott ragyogott egy i. sz. V. század elejéről származó aranypénz. II. Theodosius, bizánci császár verette, aki An- themios gyámkodásával 408- ban foglalta el a trónt. 450-ig tartó uralkodása idején a Birodalmat Attila — a hunok királya — adófizetésre kénvszeII. Theodosius aranypénze Belánszky-Demkó Péter felvételei rítette. II. Theodosius pénzei így kerültek a távoli Constan- tinopolisból az Alföldre, elsősorban Attila udvarába, a Maros torkolat vidékére. Magy persze messze esik az Isten ostorának egykori székhelyétől. Paradox helyzet, hogy a ma ismert V. századi solidusok (aranypénzek) közül mégis sok került elő a Felső- Tisza-vidékről: Máriapócson, Ibrányban, Nyírbátorban, Öm- bölyön, Oroson, s legutóbb Magyon. Mi magyarázza ezt? Ma még nem tudunk biztos Mester Andrea Megfújták a trombitát a rézfúvósok Fehérgyarmat (KM - M. K.) — Az elmúlt napokban a Szatmári Friss Újság írt elismerő szavakkal a fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola Fortissimo rézfúvós együttese koncertjéről. Az együttes vezetője Bárány Béla zenetanár. Hogyan került sor a Székesegyház-beli bemutatkozásra? — Annyit el szeretnék mondani, hogy iskolánkban a város és körzete iskoláiból 161 diák tanul zongora, vonós, fa- és rézfúvós tanszakon, az előző években már kialakult egy munkakapcsolat a szatmárnémeti zeneiskolával. Ok láthattak, hallhattak bennünket. A püspök úr meghívására utazott az együttes Szatmárra. Diákjaimmal megtekintettük Szatmár nevezetes épületeit, s ellátogattunk Erdődre is. A püspökség kápolnáját is megnézhettük. Itt volt Szendrey Júlia és Petőfi Sándor esküvője (a diktatúra évei alatt be volt falazva, 1990. óta látogatható.) A koncert vasárnap este (18.45) kezdődött a székes- egyházban, mely zsúfolásig megtelt. J. S. Bach, Purcell, Scheidt Andrew Lloyd Webber és Pachalbel műveiből állítottuk össze műsorunkat, mely nagy sikert aratott Szatmárnémetiben. — Úgy tudom, májusban nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak? — Igen. Ott lehettünk a 41. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon, a belgiumi Neerpelt városában. Már az minősít bennünket, hogy Magyarországot egy szegedi, egy debreceni, budapesti, tamaleleszi, illetve a fehérgyarmati együttes képviselte. Népi együttes, furulyazenekar, vonószenekar illetve fúvós kategóriában 110 versengő csoport volt Európa különböző országaiból. S a lényeg: a brass band kategóriában első helyet szereztünk (az anyagi juttatásokkal együtt). —Az iskolában értékelik ezt a sikert? — Én azzal kezdeném, hogy bíztak bennünk. Nagyon szerény körülmények között jutottunk ki. A polgármesteri hivatal, a diákok szülei, s nem utolsósorban Száraz Károly igazgató közös erőfeszítése (anyagi is) tette lehetővé a kiutazást. A többi az a mi dolgunk volt. Természetesen jól esett a kollégák vastapsa, Nemes István személyes gratulációja, a városi televízió útifilmje a szereplésről, a sikerről. A sikerben nagy része van Széplaky Tamás kollégának (aki velem együtt játszik az együttesben), de a többi Bárdos iskolai nevelőnek is, hiszen csak közös összefogásból születhet ilyen siker. Örömünkre szolgál, hogy miként korábban, úgy jelenleg is igényelik közreműködésünket a városi városkörzeti rendezvényeken. S talán az sem szégyen, hogy évről-évre többen választják továbbtanulási célként a zenei pályát. A Különös házasság története Hamar Péter Fehérgyarmat — Akik hűséges nézői a kettes csatornán Az 50-es évek mozija című sorozatnak, azok előtt világossá válhatott a korszak kötelező dramaturgiája. Egyik oldalon állnak a jó ügy erői: öntudatos és kevésbé öntudatos munkások, élükön az okos párttitkárral; a másik oldalon a reakciósok, Rajk barátai, a kapitalista hatalmak besurranói. A harc döntetlenre áll, ám valamilyen formában megérkezik a szovjet segítség, s a küzdelem eldől a jó ügy (értsd: a szocializmus ügye) oldalán állók javára. A Dalolva szép az élet párttitkára akkor jön rá a karmester sötét manipulációira, amikor elolvassa Zsdanov könyvét; a Gyarmat a föld alatt mérnöke rossz helyre fúratná az olajkutat, de megjön Gu- szev elvtárs és mindent megmagyaráz; a Kis Katalin házasságában megérkeznek a Jelenet a filmből szovjet gépek a gyárba. De ne legyen kétségünk: a szovjet segítség nemcsak a filmcselekményben, hanem a filmkészítés valóságában is jelentkezett. Pudovkin elvtárs többször is eljött hozzánk, nehogy rendezőink eltévelyedjenek. (Pudovkin ekkor már túlvolt pályája zenitjén. A némafilm kétségkívül kiemelkedő alkotója, de később számottevőt nem alkotott.) „Pudovkin itt tartózkodása és személyes Archív felvétel példamutatása rendkívüli segítséget jelentett a kritika és önkritika kifejlesztésében.” — írta Kovács András (igen, a Hideg napok rendezője!) 1952-ben. „Hogy lehet az, hogy Pudovkin, aki először járt Magyarországon, sok esetben jobban látja saját jelenünk és múltunk lényegét, mint mi magunk? A magyarázat abban rejlik, hogy Pudovkin jól ismeri a marxizmus-leniniz- must, amely nemcsak egy nép kérdéseire ad választ, de megadja a kulcsot a világ valamennyi népe életének és történelmének megértéséhez.” Hacsak úgy nem? — ahogy a viccbeli rabbi mondja. Ezért adhatott Pudovkin olyan bölcs tanácsokat a Különös házasság 1951-es forgatásakor Keleti Márton rendezőnek. A téma egyébként igen fontos volt a hatalom számára, hiszen a Mindszenty- per utáni időkről van szó, s az egyház fondorlatait világossá kellett tenni a közönség előtt. „Ki legyén az, aki mint ellenfél az egyház politikai szerepét húzza alá? Érre legalkalmasabb Medve doktor figurája. Az ő figuráját ki lehet fejleszteni. O az, aki valószínűleg ismeri a haladó filozófusokat, bizonyos mértékig tudatos kapcsolata van a megszülető függetlenségi harccal, a néppel, ha nem is látja egész helyesen a nép érdekeit.” Mikszáth — Pudovkin értelmezésében! De hát ő „jobban látja saját jelenünk és múltunk lényegét, mint mi magunk.” * KULTÚRA ~ ....... ' '