Kelet-Magyarország, 1993. június (53. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

1993. június 17., csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Ahol külön törvények uralkodnak Semmi pénzért nem főznék bele a húslevesbe a saját maguk gyártotta metéltet Tiszadobon Tiszadob (KM - Sz. J.) — Nagy tömeg verődött össze a tiszadobi polgármesteri hi­vatal előtt érkezésünkre. Idegesen sorolta a javarészt asszonyokból álló csoport sérelmeiket, panaszaikat, a velük történt igazságtalansá­gokat. Nem találtak már más eszközt a nyilvánossá­gon kívül. Az asszonyok Tiszadobon, a Fürj Vállalkozás száraztész­tagyárában dolgoznak. Illetve hol igen, hol nem. Pillanatnyi­lag lassan egy hónapja nem termel az üzem, két hónapja csak kétezer forintot kapnak. Vajon miért? A szállítmány fertőzött Elmondásuk szerint alá akartak íratni velük egy nyilat­kozatot, mely szerint az utolsó száraztészta szállítmány az ő hibájukból lett fertőzött. Mivel ezt egyöntetűen megtagadták, a budapesti tulajdonos-vál­lalkozó helyi megbízottjai azt mondták a dolgozóknak, hol­naptól ne jöjjenek. A munka- vállalóknak semmiféle hivata­los irat — főleg nem munka- szerződés —, hogy ők egyálta­lán munkaviszonyban állnak, nincs a birtokukban. De egyéb más tényező is arra vall, hogy a tésztagyárban fütyülnek a törvényre, az előírásokra. Munkaidejük a kétműsza- kos munkarendnek egy speci­ális változata, ugyanis reggel hattól délután kettőig, majd ugyanezek az emberek ugyan­aznap 22-től hajnali hatig ter- | meltek és csomagoltak. Majd­nem minden szombat és vasár­nap ugyanez volt a módi. Bért ugyan kaptak, mutattak is egy nyomtatványt, egy bérjegyzé­ket, amin szerepeltek a levo­nások is, ám se dátum, se alá­írás. Maguk a munkavállalók egyetlenegyszer sem igazolták kézjegyükkel járandóságuk át­vételét. Étkezési hozzájárulás­ról csak hallottak... Évek alatt több fiatalkorút foglalkoztatott az üzem, ugyanilyen feltételek mellett. A munkáltató gyanú­juk szerint a levont tb-járulé- kot nem fizette be. Erre akkor / öttem és kiemelkedtem, majd elvegyültem. Ezt mondhatja magáról egy nyír­egyházi kreol bőrű fiú. Mond­hatja, mert a jó hírű gim­názium esti tagozatán leérett­ségizett. Messzebbre lát a Guszev magas, korhadó fái­nál, immár sok mindent tud a világ dolgairól. S hogy mit kezd a tudományával, a bi­zonyítványával? Azt egyelőre nem tudja. De próbálkozik, ötleteket gyűjt, figyeli az újsá­gok álláshirdetéseit. Elakarja adni, közhasznúvá kívánja tenni magát. Nem tart a csel­lengőkkel, a kocsmázókkal. Mondhatni: társai, sorstársai között olyan, mint egy fehér holló. Az utóbbi hetekben kétszer is láttam őt a megyei könyvtár előtt. Egyszer felfelé ment a lépcsőn, egy hónaljnyi könyv volt nála. Vitte vissza őket. A második ottjártamkor ült a bejárat közelében lévő pádon. Várt. Várta, hogy kedvenc könytárosa visszajöjjön az ebédelésből. Mellé te­lepedtem, s beszédbe keve­redtünk. Eleinte nehezen ol­dódott, félénken válaszolga- tott. Amikor aztán a bizalmá­ba férkőztem, kitárulkozott. Elmondta, hogy apja egy kft.­Mehetünk mi a jogainkkal! kezdtek rájönni, amikor táp­pénzre kényszerültek. Van, aki még a múlt őszi táppénzét egyáltalán nem kapta meg, akad, aki megkapta, de csak a felét. Az egyik fiatal anyuka a harmadik gyerekére járó el­látáshoz ügyvédi, segítséggel egy év elteltével jutott hozzá — a feladás helye: Kecske­mét. Előlegből szájkosarat Úgy sejtik, hogy az szja-elő- legként levont összeg sem az illetékes helyre kerül, ugyanis nem volt eddig írásos jele an­nak, hogy ők az APEH számá­ra léteznek. A megszokott munkabérből — mondván hogy nem jó a tészta — rend­szeresen levontak. Vajon tiltakoztak, ellenáll­tak? Ha szólni mertek, csak durvaságot, jobb esetben mo­solyt kaptak cserébe, volt, akit elzavartak. A tulajdonossal rit­kán találkoztak, ő csak akkor ben dolgozik mindenesként. Anyja háztartásbeli, de ő is dolgozni akar az új kosárfonó kft.-ben. Öt testvére van, mindegyik kiskorú. 0 viszont már 21 éves. Bő négy évvel ezelőtt elhatározta, hogy kitör a környezetéből. Tanulásnak adta a fejét és megfogadta, hogy semmiképp sem kallódik el. Ahogy ült a pádon, végig- végig mértem. Dús, csillo­góan fekete haját irigyeltem. Nagy barna szemei értelemtől sugároztak. Szerényen volt öltözve, de ápolt ember be­nyomását keltette. Mellette három klasszikus regény fe­küdt a pádon. Kötelező, illet­ve ajánlott olvasmányok. Magyarázta, hogy készül az érettségire, s magyarból az ötösért kapaszkodik. Különö­sen a verseket szereti. Törté­nelemből is jól áll a szénája. Hangsúlyozta, hogy délelőt- tökön, amikor elül a családi zaj, szívesen forgatja a törté­Balázs Attila felvétele jött, ha már nagyon indulatba jöttek, de akkor is kibeszélte magát. Olyankor — ők maguk fogalmaztak így — lökött ne­künk kétezer forint úgymond előleget, amit kénytelenek voltak elfogadni. Példákkal — amit a gyen­gébb idegzetűek kedvéért nem részletezek — érzékeltették a tésztagyárban dúló higiéniai állapotokat. Legyen elég any- nyi: semmi pénzért nem főz­nék bele a húslevesbe a saját maguk gyártotta metéltet.... Hiába kértek köpenyt, munka­ruhát. Azt mondják, a vállal­kozónak jól megy, míg ne­kik lassan már kenyérre sem telik. Egy héttel előttünk járt kint a munkavédelmi felügyelőség munkatársa (aki nem tudott bejutni az üzem területére) az MSZOSZ megyei képviselet­vezetőjével, ugyanis már csak abban bíznak, hogy ha belép­nek a szakszervezetbe, lesz, aki kiáll mellettük. nelem könyveket, mert az egyik tanár azt mondta, a tör­ténelem az élet tanító meste­re. S ő is szeretne tanulni a történelem sorsfordulói­nak eseményeiből. Elmondta még, hogy fizikából négyesre áll, de hiszen csak a családi biciklin tudja gyakorolni a fi­zika tudományát, plusz még van egy öreg hűtőgép parányi konyhájuk sarkában. Mentegetőzött, hogy ma­tekból csupán hármast vár­hat, de hát sokáig és elmé- lyiilten gondolkodni nem tud, nem akar. Az ő gondolatai szabadon, kötetlenül szár­nyalnak. M egtudtam, hogy sikere­sen érettségizett. Am hiába keresem. A könyvtár előtti pádon kihűlt a helye, nem tekereg a Sétáló utcán, sem a Guszev környékén. Va­jon hová lett? Kívánom, hogy minél magasabbra emelked­jen... írtak ők minden illetékes helyre, de semmiféle érdemi nemhogy válaszlépés, még vá­lasz sem érkezett. Mit szeret­nének elérni? A helyzet tisztá­zását, megkapni a meg nem kapott bért, a táppénzt, rendez­ni az adóelőleget. Szeretnének ők dolgozni, sőt az az érdekük, nem a munkától félnek. Attól viszont tartanak, hogy a kiala­kult körülmények miatt még munkanélküli segély sem fog járni nekik. Huszti Jánosné jegyző nem nagyon bizakodik. Az embe­rek birkatürelmét a munkanél­küliség okozta kényszerhely­zettel magyarázta. O súgott nekik, de hatósági eszközök­kel szerinte itt nem lehet tenni semmit. A község mindegyik vállalkozásba úgy kapaszko­dik, mint a szalmaszálba, de be nem avatkozhatnak. Jelen esetben is támogatták az AFI- hoz küldött pályázatot. A dolgozók minden pana­szát alátámasztotta. Nekik is adósuk a vállalkozó. Már az épület műszaki átadásánál vol­tak gondok, csak próbaüzemet engedélyeztek. Ennek öt éve. Szakhatósági engedélyekkel rendelkezik a tésztagyártó. Amikor a bejelentésekre elle­nőrzést kértek, azt a választ kapták: ott minden rendben van. Szitkozódó szavak A termelésirányító minden invitálásra arra hivatkozik, hogy nem ő a munkáltató. Mint ahogy ezt ismételgette akkor is szitkozódó szavakkal vegyítve, amikor néhány kér­désre szerettünk volna választ kérni. Sőt karhatalommal pró­bálkozott — elhárítandó az újságírói erőszakoskodást. Úgyhogy látványos utcai patá- liás véget ért a békés tárgya­lási szándék. Ám az ügynek nyilván még lesz folytatása. Na persze ha az ÁNTSZ, az APEH és a Társadalombiz­tosítási Igazgatóság illetékesei is úgy akarják. (A riport megírását követő­en sikerült telefonkapcsolatba kerülni a tulajdonossal, aki la­punkban reagálni fog a dolgo­zók állításaira.) Jogtalan járadék Nyíregyháza, Kisvárda — Kisvárdán és térségében meg­jelentek a munkanélküliség vámszedői. A megyei munka­ügyi központ kisvárdai kiren­deltségének munkatársai gya­núsnak találtak néhány mun­káltatói igazolást és érdeklőd­tek a társadalombiztosítási igazgatóság illetékeseinél. Megtudták: nem létező bu­dapesti cég szabálytalan iga­zolásokat adott ki és a felsorolt szabolcsi dolgozók nem vol­tak bejelentve a tb-nél. Ösz- szesen 33 munkanélkülit lep­leztek le, akik jogtalanul vet­ték fel a járadékot. (Valószínű, pénzért megvásárolták a ha­mis pecséttel ellátott igazolá­sokat.) A kirendeltség államigazga­tási úton intézkedett a járadék további folyósításának meg­szüntetése és a jogtalanul fel­vett járadék visszakövetelése végett. A megyei munkaügyi központ pedig az ügyészségen bűncselekmény alapos gyanú­ja miatt feljelentést tett. Nem kétséges, az ilyen esetekben szigorúan kell eljárni, rögtön az elején elvenni a kedvét a szabálytalankodóknak. Tárca Nábrédi Lajos Nézőpont Köszméte fuccs Galambos Béla M ár most leszögezhet­jük: rosszul indult az idei gyümölcsszezon. Leg­alábbis a korai meggy, de főkéntfa köszméte felvásár­lásánál, illetve fel nem vá­sárlásánál a hét elején ki­alakult helyzet ezt mutatja. Elsősorban a termelők csalódottak. Mi több, felhá­borítónak tartják azt, ami velük történt. Tudok olyan kistermelőről, aki kihúzgál- ta elkeseredésében afácská- it, miután a szüret harmadik napján (hétfőn) leszedett újabb két mázsányi termé­sét, a már addig gyalázatos­nak tartott áron sem vették át. Jogos a panasza: miért nem írják ki előző nap, hogy jó emberek, ne is szedjék to­vább, holnaptól úgy sem veszünk egy marékkai sem. Ha ennyit megmondták vol­na, akkor az emberek hagy­ják megérni áfán az egrest, amiből lehetett volna szörp, dzsem esetleg bor, de min­denképpen hasznos dolog, így viszont, fölösleges volt a szúrós munka a tűző napon, tiszta ráfizetés az esetleg ki­fizetett napszám. A köszméte fuccshoz, mielőtt a termelők haragja kizárólag a kereskedőkre összpontosulna, azért még tartozik néhány igazság. Tény, hogy az aszály miatt nem akart nőni a termés. Az apró bogyók szedésével mindenki várt, hátha kap egy kis esőt és hízik még az egres. No meg ott volt a ta­valyi példa, amikor a szüret vége felé nem hogy csökkent volna, hanem egyenesen nőtt a felvásárlási ár. Bizo­nyára félreértve a sajtóban is közölt bruttó külkereske­delmi árat—amely magyar pénzben tényleg 30-32 fo­rintot jelent, de a német ha­tárig szállítva — most is so­kan számítottak egy emelke­dőfelvásárlási árra. Ennek épp az ellenkezője következett be. Miközben mint minden évben, most is bedugította a mienk után szüretelt cseh, lengyel egres számunkra a nyugati piacot, az itthon ragadt terméssel nem tudunk mit kezdeni. Most úgy néz ki (ne legyen igazam!), tizenkilencre fil- kót húztunk a köszmétében. Csak aztán nehogy hasonló történjen meg velünk a nem­sokára érő meggyel. Villanyszámla kétszer Turóczi Dezsőné írja Nyíregyházáról Nagycsalá­dosak va­gyunk, így villanyszámlánkhoz a Héra alapítvány támogatást adott. Kifizette a számlánkat a TITÁSZ-nak. Ennek ellené­re a díjbeszedő kérte a pénzt, mondván neki a főnö­ke utasítására be kell szed­nie, én utána visszakapom a TITÁSZ-tól. Ott közölték velem, nem kellett volna ki­fizetni. Nagyon bosszant a dolog, mivel a díjbeszedők felette­se még csak meg sem pró­bált a dolog után nézni, nem is érdekelte. Egyszerűen ki­jelentette, nem ismeri a díj­beszedőt, nem tudja ki az, különben sem tudom bebi­zonyítani, hogy kifizettem. Sajnálatosnak tartom, hogy egy egyszerű villanyszámla kifizetéséhez is tanút kell hívnom. Ráadásul olyan pénzt kértek mégegyszer, amit már felvettek az alapít­ványtól. így bosszakodha- tom, hogy ötszáz forint bor­ravalót adtam a díjbeszedő­nek azért, amiért átadott egy kifizetett számlát. Kommentar ___________________ Jóslat az utcán Balogh Géza at yolcvanhat évig fogok 1V élni. Két lányom mellé születik még egy fiúnk, to­vábbá hamarosan meggaz­dagodok, s még a nyáron teljesül a régi álmom, egy gyönyörű, hosszú utazásban lesz részem. Mindezt Tiszavasvári fő­utcáján tudtam meg a minap egy szép, napfényes délelőtt. A dolog úgy kezdődött, hogy sétáltam, nézelődtem, s szembejött velem egy öreg cigány asszony. Bő, rózsa­mintás szoknya, színes fej­kendő, a hátán meg akkora batyu, hogy alig fért el vele a járdán. Mintha csak vala­honnan a gyermekkoromból lépett volna elő, amikor Esz­ti mama, a pályi telep mat­rónája rótta az otthoni ut­cákat. Boldog mosollyal üdvö­zölt, ahogy a legkedvesebb unokáját szokta az ember. Ó, hogy maga milyen finom úriember, mondta, meg is érdemli azt a sok szépet, ami magára vár. Nyolcvanhat év, egy kisfiú, s a hosszú utazás... Persze ennél jóval több jót is jósolt, kicsit so- kallni is kezdtem már ennyi szépséget. De aztán elgon­dolkodtam, mégis csak igaz lehet mindez. Hiszen honnan tudna például a szép, hosszú utamról? Mert holnapután tényleg autóba szállók, s irány Rahó, Volóc, Kő­rösmező..., a szépséges Kár­pátalja. Köszönöm mamókám, mo­solyogtam rá boldogan, s in­dultam volna, ám ekkor szi­gorúvá vált a tekintete. Más­nak kétszáz forintért jósolok, de magától elég lesz száz is. Hirtelen megütött a rideg, üzleti hang, de aztán elővet­tem a pénztárcát. S fizettem. Hiszen ily bíz­tató jövőképet ki rajzol fel nekünk manapság? A koalí­ció? Az ellenzék? Vagy vala­melyik parlamentbe törekvő ifjú párt...? Bár volna ilyen program. Nem százat, de ezer forintot is szívesen adnék érte. Gon­dolom, lennénk jó páran...

Next

/
Oldalképek
Tartalom