Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29 / 124. szám
13 Pünkösd: A szentlélek eljövetele Ezen a napon háromezer ember keresztelkedett meg, s vált az egyház tagjává Szentháromság-ábrázolás Dr. Csonkaréti Károly Budapest (MTI - Press) — Pünkösd a katolikus egyházi év harmadik legnagyobb ünnepe. A Szentlélek Isten eljövetelének emléknapja. Pünkösd vasárnapja jelenti egyúttal az egyház tanítói működésének kezdetét. Erre utal a pünkösdi szentmise olvasmánya az Apostolok Cselekedeteiből: „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol (a tanítványok) egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket... Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amit beszéltek.” Szent Péter odaállt a tömeg elé, és beszélni kezdett Jézusról, amit mindenki megértett, pedig voltak ott Kis-Ázsia minden tájékáról: pártusok, médek, elamiták, rómaiak, zsidók, arabok, krétaiak, és még ki tudná felsorolni, hogy hány nyelvet beszélők Egyiptomból, Ázsiából, a Római Birodalom hatalmas területéről a Jeruzsálembe érkezett zarándokok közül. Azért ez a napja az egyház tanítói működése kezdetének, mert ezen a napon Bisztray Ádám: lek apóval — korán őszült, hát kijárt neki ez a megszólítás — még születésem előtt kezdődött a családi barátság. Nemcsak a szájhagyomány, de a bukaresti bejegyzés szerint is az én református keresztapám állott fejemnél, gyertyaláng felett a templomban, hogy helyettem mondjon hangos szóval ellent az ördögnek, s minden cselvetéseinek. Mivel testben és lélekben ő volt tanúja, miféle nevet kapok, s ezzel sorsot is, ahogy a latinok vallották, nőmén est omen, máig azt hiszem, neki tartozom számadással. Mire vittem, mit akartam, mi a termés, és mennyi az adósságom. A Szent József védszentű bukaresti parókia bejegyzése törvényszegő is lehetne. Református gyalogszékely tartson keresztvíz alá katolikus szülöttet?! igen, bibliai pogány nevemnél egy időben jobban szerettem a keresztényt. A sződligeti népiskola diákjaként kibújtam volna az Adám nevezetből, mint nem-szeret- / / em es szoros ruhából. ADAM BÁTYÁM PÁVÁT LÁTVÁN PÁVÁVÁ VÁLT. Az ember nehezen szokik önmagához, a különcnek ható név kiközösítő is lehet. A Duna vonalát követő s hosszú Tinódi utcában, ahová kiköltöztünk a szőnyegbombázások elöl, s az asztalo- sékkal szemben, a homokdomb oldalában óvóhely épült, jó néhány osztálytársam hallgatott a József valamelyik becézett változatára. Közéjük tartoztam, tehát még a lányok kántálta csúfolót is elviseltem. JÓSKA, JÓSKA, KESERŰ A SÓSKA. lm, nincs hová tenni, ha lehetne is az emléktáblát, itt élt és gyógyított Hiprokrátész székely utódja. A Homoród háromezer ember keresztelkedett meg, s vált az egyház tagjává. A középkorban a szentlélek, azaz a tanító harmadik isteni személy eljövetelét jelző szélzúgás jelképezésére az evangélium előtt kürtöket és harsofelé kanyargó utcában azt a földszintes, hosszú tornácos házat a valószínűtlen mély mormogású Liberátor is megkímélte, a béke míniumpiros földgyaluja — nem. Ha létezik a fenti világ, keresztapám a szél fehér és mészillatú portölcsérei felett lakozik, havas feje ma is városunk fölé hajlik védőn-aggódón és örök kíváncsian. Azon a délután, amikor kulcsom fordítására a gyász- jelentés kihullott a levelesládából, gyanútlanul s a hírre készületlenül ugráltunk lefelé a lépcsőn feleségemmel. Lányosán előrefutott, de nálam volt a kulcs. Keresztapám 1972. január havának 21. napján költözött el. Míg a villamos végigcsusszant a jégtáblákat úsztató Duna-ív mentén, az járt fejemben, nem lehet igaz, hogy akit én halhatatlannak hittem, elmúljon a világból. 74 éves volt, de mintha semmit se változott volna, mióta az eszemet tudom. Mindenkoron havas fejű, mackóforma székely, kinek töprengő lassú beszédén, de tájszólásán se fogott az idő, amit három-négy fővárosban töltött. Az orvos életművéből persze legtöbb rész az udvarhelyi kórházra jutott. Megkísértett a sovány vigasz is, alig néhány hónapja, ősszel, mindketten tudtuk keresztapámmal, utolszor találkoztunk. Vidámságunk, örömünk az ördög bosszantása lehetett. Kifogtunk rajta, hisz ő szeret elválasztani egymáshoz valókat hirtelen véggel. Kint eső lógott, a felhők alig engedtek kevéske fényt a lefüggönyözött szobába, de a tornác is árnyékolt. Emlékszem, kireteszelte az ajtót, hogy ne kelljen kikászálódni az ágyból.—No, gyere, nákat fújtak meg. A lángnyelvek emlékére pedig égő kócot, később e veszélyessé válható szimbólum helyett rózsákat és ostyát dobáltak a nép közé. Néhol fehér galambokat eresztettek szét a templomban, hiszen a Szentleiket leggyakrabgyere csak, lelkem! — hallottam , hallom semmit se tompuló hangját. Lehámoztam magamról az esőkabátot, lassan, szokjék szemem az erős homályhoz. Az ágy végébe állítottam az asztalkára, sűrűtömött írásos térítőre a tokajit. S az ölelés előtt már felülve nyúlt mohón a könyvért, Németh Lászlóért. Üres volt a ház, és múzeumtiszta. Keresztapám kérdezet- lenül mondta, amit mondott kicsit a maga mentségére. —Fiam, vártunk, de Sáráék kora reggel indultak szekérrel a Madarasra. Rajzot is adtam velük, Áronnak keresnek valami alkalmas sziklát, hogy kívánsága szerint hargitai kő alatt aludjon Farkaslakán. Jenőke faragja meg, ha vésőkkel s türelemmel bírja, ki a fához szokott. Kemény dió lesz, ri- olit! (Elek apónak is kéne egyszer igaz s méltó emléket állítani. Talán a kórház felé vivő utcát róla elnevezni. Ahol gyógyított, ahol nagyebéddel s jó szóval várta a betérőt, ahol családot nevelt, és ezüst üstökét a párnára visszaejtette.) Házi főzet szilvórium kristály- lőtt az üvegben, az a fajta ital, amiből a harmadik kupica fejbe üt. Kint a Kossuthban ért tudatomig, TEGEZZÉL, FIAM! Aztán ebédem után a Fényesben a világosságba húzódva utolsó cikkét böngésztem a Szejke gyógyvízéről. Megírásra való sors az övé. Első emlékem, egyetlen, ami Bukaresthez köt, térdére ültet, kanállal etet, s mesél hozzá. Egszakadás, földindulás, a fejemen egy koppanás, szaladj te is, pajtás!... Egyszer kivitt minket öcsémmel, legényfiúkat, falujába, Boldogfalvára. Vénségesvén s szürke ázott korhadt székelykapun bújtunk át ban fehér galambnak ábrázolják. * Pünkösdkor csendül fel mindig a nagyszerű Veni sanc- te Spiritus, azaz Jöjj el Szentlélek kezdetű himnusz, amelynek szerzője vagy Hermann reichenaui szerzetes (1054), vagy Szent Róbert francia király (1033), esetleg III. Ince pápa (1179). Maga a pünkösd név magyar elnevezése a görög pente- koste szóból ered, ami ötvenediket jelent, s jelzi azt a húsvét utáni ötvenedik napot, amikor az Egyiptomból kiszabadult zsidók a Sinai-hegyhez érkeztek, ahol az Isten két kőtáblán nekik a tízparancsolatot adta. Pünkösd történetét egy közel kétszáz esztendeje írt könyvecske így adja elő: „pünkösd napján a szent lélek fölöttök égő nyelv alakban megjelent; és reászállván mindenikre, őket erővel és bölcsességgel eltöltötte, úgy, hogy kik előbb mind hitökben és tudományokban, mint bátorságukban és lelki erejűkben igen is gyöngék voltak, most félretevén minden emberi tekintetet, a világ elibe bátran kiállottak, az akkor Jeruzsálemben találkozott különféle nemzetek előtt nyilván hirdetvén: hogy... Jézus önnön erejéből föltámadott... Pünkösd napján a bérmálás szentségét szokta föladni a püspök, hogy valamint az apostolokra pünkösdkor szállott a szent Lélek, úgy a hívek is akkor teljenek be kegyelemmel, és erősödjenek a hitben.” lehúzva fejünket. Édesanyja és öregebbik nénje jött elénk, kezét hamarjában köténybe törölve. Szíjasbarna és nevetősen ráncolt arcuk kendő árnyékába bújt, fehér vonás mutatta beljebb, meddig ért a mezőn perzselő Nap. Keresztapa a nagyobbik öccsével ebből a puliszkás szegénységből nőtt ki, a kicsit már ők ketten taníttatták. Elek apó a harmincas években intézmény lehetett. Ahol megfordult, orvosi rendelőjében szegény diákok húzódtak meg éjszakára. Két-három nemzedék székely honoráciorai végeztek magasabb iskolát általa. Kollégium volt. Maga erről sose szólt, mástól tudom. A boldogfalvi sétán ballagóra fogva kísérte lépteit a bot. Balra, a vizenyős réten két-három gólya állt féllábon, a káprázatos forróságban a békák is elbújtak. A költészetről okított, a maga kárán. Aranyt, Ady Endrét szerette citálni. Neki köszönhetem, hogy megismerkedtem, s kezet fogtam Kányá- di Sándorral. 1956 Nagy- boldogasszony-napján együtt voltunk hivatalosak a vasárnapi ebédre. Déli harangszókor. G alambfalvi fiú, és nagy költő lesz, meglásd! Bort töltött magának s nekem, mivel leves előtt jár a negyven csepp az emberfiának. Sándor, a fővendég csak késett, vitték is a levest vissza a konyhába. Keresztapám a nagy és fehér aragonit hamutartónak támasztott egy könyvecskét. Virágzik a cseresznyefa — olvastam hangosan, némán a címet, aztán az első verset, ahol magától kinyílt a kötet. A Küküllőről. Magasak voltak a nyár és a remény oszlopai felettünk. Boldogfalvi keresztapám Egy évszázad üvegben elmesélve Budapest (MTI - Press) — A minap egy fiatalos külsejű, sugárzó szellemiségű fehérhajú asszony ült az Iparművészeti Múzeum dísztermében, életmű kiállítása megnyitásán. Ült, s egyedül ez jelezte, hogy a művész elmúlt már 91 éves. Ez az alkalom volt az, amikor átadták Báthory Júliának a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagságát igazoló dokumentumot is. A Báthory Júlia életműve című kiállításon százhuszonöt kis és nagyméretű üvegmunka, sok eredeti, s néhány újrakivitelezett tárgy, rajzok, vázlatok jelzik az utat, amelynek két fókusza Párizs és Budapest. És ez a századunkkal csaknem egyidős művész aktívan részt vett kiállítása előkészítésében. Az eredeti vázlatok alapján az újrakivitelezéshez kivétel nélkül maga készítette el a nagyméretű rajzokat. Igaz, volt gyakorlata benne, hiszen azon kevesek közé tartozott, aki nemcsak maga rajzolta, tervezte, de ki is vitelezte üvegmunkáit. Báthory Júlia előbb Párizsban dolgozott, aztán amikor mindenki menekült, 1939- ben hazajött Magyarországra. Mint mondja, családi okok miatt. Nem akarta a szüleit egyedül hagyni... Tanulmányai Münchenhez és Dessauhoz kötötték. Eredetileg rajzot tanult, de érdeklődése már a Képző- művészeti akadémián az üveg felé fordult. 1929-től már üvegtervezéssel foglalkozott, miközben Dessau- ban a Bauhaus műhelyét látogatta. 1932-től^ 39-ig Párizsban élt, az Őszi Szalon tagja és kiállítója, majd 1938-ban Párizs város meghívott kiállító művésze volt. „A harmincas évek munkái nemcsak Báthory Júlia életművében, de az üvegművészet történetében is megkülönböztetett helyet foglalnak el — vélekedik Varga Vera, a kiállítás rendezője. — A művész ekkor lépi át először műfaja, illetve anyaga addig felfedezett lehetőségeinek határait. Csiszolókoronggal rajzol, fest, egyesíti a plasztikus kialakítást és a rajzosságot.” Stilizált, az Art Deco jegyeit is felismerhetően magukon viselő korai tárgyai dekoratívak, később az eredetien egyéni stílusszerkesztés és a sokféle technika alkalmazása teszi változatossá alkotásait. Terveit a csiszolás, a homokfúvás, a vésés technikáinak teljes mélységű ismeretében maga kivitelezte. Ő volt az első, aki a homokfúvást művészi célból alkalmazta már a húszas- harmincas években. Eltökélt szándéka volt a magyar művészi üveg megteremtése. Ezért hozta létre 1952-ben a Képző- és Ipar- művészeti Gimnáziumban az üveg tanszakot, maga képezte az oktatókat is. Oktatói munkájával kapcsolatban foglalkozik a hatvanas években intenzíven a fúvott üveggel. De nem lett hűtlen a csiszolt és homokfúvott technikákhoz sem, így készülnek használati és építészeti üvegei, üvegpannói. A kiállításon a különböző használati és dísztárgyak mellett — vázák, tálak, üvegedények — ott vannak a különböző méretű pannók és plakettek. Ott az a zodiá- kus jegyekkel díszített asztallap, amely Báthory Júlia legelső homokfúvásos munkája. A párizsi világkiállítás magyar pavilonjában kiállított Adám és Évás, állatfigurás, csodaszarvasos pannók. Láthatjuk egyházi témájú plasztikáit, egy keresztet, egy golgotát, egy piétát, egy Krisztus-ábrázolást. A Goldberger cég zürichi bemutatóterem számára készült nyolc pannó újrakivitelezett változatát. A Rákóczi úti gyógyszertár kölcsönözte a Növénygyűjtő, az Egyiptom és a Betegség című pan- nókat. És megnézhetjük azt a két csodálatosan szép vázát is, amelyet Báthory Júlia erre a kiállításra tervezett. Díszüveg 1929 körül, München-Dessau
